Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elhiztak a magyar nok
2013-01-15 02:541.
Torolt_felhasznalo_395009
Létrehozva: 2013. január 15. 02:54
életmód Az unióban Magyarországon van a legtöbb elhizott noci
Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet felmérése szerint a magyar gyerekek harminc százaléka túlsúlyos. Az Európai Uniós országokat összehasonlítva Magyarországon van a legtöbb elhízott nő, míg a férfiak a negyedik helyen állnak.
Martos Éva kiemelte: az elmúlt húsz évben megháromszorozódott a gyermekkori elhízás, de ez nem csak Magyarországon van így, az uniós tagállamokban is hasonló a helyzet. Hazánkban a nők körérben az elhízás-túlsúly gyakorisága 63 százalék, és ezzel első helyen állunk az uniós tagországok között. A férfiak esetében ez az arány 61 százalék, ez a negyedik helyet jelenti az Unióban.
Az ez ellen küzdő kampányok az oktatásra és az iskolákban található egészséges választék biztosítására irányulnak. Külön programmal népszerűsítik például a vízfogyasztást: miért kell vizet inni (jobb lesz a koncentrációs képességünk) és miért nem jó cukros üdítőitalt fogyasztani (elhízunk tőle és árt a fogaknak) - mondta a főigazgató, aki hangsúlyozta: biztosítani kell a kulturált vízivás lehetőségét az iskolákban.
Katasztrófahelyzet
Jelenleg az Európai Unióban több mint tizenkétmillió elhízott vagy túlsúlyos gyermek van; évente 400 ezerrel nő a túlsúlyos és 85 ezerrel a kövér gyermekek száma. "Tehát, ha nem történik semmi, akkor egy katasztrófahelyzet áll elő" - fogalmazott Martos Éva egy csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten. A főorvos erről annak a konferenciának a szünetében beszélt, amelyen a nemzetközi és a hazai helyzet alapján a gyermekkori elhízás visszaszorításának a lehetőségeit vitatták meg.
Kiemelte, hogy a gyermekkori elhízás következtében már a gyermekek körében is egyre gyakoribbak az olyan - korábban a felnőttekre jellemző - betegségek, mint a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség.
Martos Éva utalt arra, már az Európai Parlamentben is megfogalmazták korábban: el kell érni, hogy a gyermekkori elhízás témája lekerüljön a napirendről. Ennek fényében az uniós stratégiában is azt tűzték ki célul, hogy 2015-re a tagállamokban megfordítsák a jelenleg növekedő tendenciát.

Magyarországon a gyerekek harminc százaléka túlsúlyos vagy kövér. A tavalyi mérések azt mutatták, hogy a hétévesek közül minden negyedik lány és minden ötödik fiú túlsúlyos vagy kövér - vázolta a nem túl pozitív helyzetet az InfoRádiónak az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója.
Martos Éva kiemelte: az elmúlt húsz évben megháromszorozódott a gyermekkori elhízás, de ez nem csak Magyarországon van így, az uniós tagállamokban is hasonló a helyzet. Hazánkban a nők körérben az elhízás-túlsúly gyakorisága 63 százalék, és ezzel első helyen állunk az uniós tagországok között. A férfiak esetében ez az arány 61 százalék, ez a negyedik helyet jelenti az Unióban.
Az ez ellen küzdő kampányok az oktatásra és az iskolákban található egészséges választék biztosítására irányulnak. Külön programmal népszerűsítik például a vízfogyasztást: miért kell vizet inni (jobb lesz a koncentrációs képességünk) és miért nem jó cukros üdítőitalt fogyasztani (elhízunk tőle és árt a fogaknak) - mondta a főigazgató, aki hangsúlyozta: biztosítani kell a kulturált vízivás lehetőségét az iskolákban.
Katasztrófahelyzet
Jelenleg az Európai Unióban több mint tizenkétmillió elhízott vagy túlsúlyos gyermek van; évente 400 ezerrel nő a túlsúlyos és 85 ezerrel a kövér gyermekek száma. "Tehát, ha nem történik semmi, akkor egy katasztrófahelyzet áll elő" - fogalmazott Martos Éva egy csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten. A főorvos erről annak a konferenciának a szünetében beszélt, amelyen a nemzetközi és a hazai helyzet alapján a gyermekkori elhízás visszaszorításának a lehetőségeit vitatták meg.
Kiemelte, hogy a gyermekkori elhízás következtében már a gyermekek körében is egyre gyakoribbak az olyan - korábban a felnőttekre jellemző - betegségek, mint a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség.
Martos Éva utalt arra, már az Európai Parlamentben is megfogalmazták korábban: el kell érni, hogy a gyermekkori elhízás témája lekerüljön a napirendről. Ennek fényében az uniós stratégiában is azt tűzték ki célul, hogy 2015-re a tagállamokban megfordítsák a jelenleg növekedő tendenciát.
Azért ez nem teljesen így van. :)
Nem mindegy, hogy egy autópálya melletti "legelőn" legelteted a marhákat, vagy egy picike falucska legelőjén.
Lehet enni mindent mértékkel és arányban a fizikai erőkifejtéssel.
Ééés?
Friss zöldség és fagyasztott zöldség közti különbségről beszéltem, nem a pár napja hűtőben tartott és fagyasztott zöldség közöttiről.
Így van.
Ezért utálom azeket a hangzatos dumákat, hogy lehet karácsony zabálás nélkül is...
"A fagyasztott vitaminosabb, mint a friss zöldség? A friss zöldséget mindenek előtt magas vitamintartalma miatt ajánlják. Egy német felfedezést követően a fagyasztott zöldség háttérbe szoríthatja a nem hőkezelt változatot, mivel előbbiben tovább és nagyobb mennyiségben maradnak meg a vitaminok.
A mélyfagyasztott zöldség vitamintartalomban veri a friss zöldségeket – állapította meg a Hamburgi Egyetem és a Hamburgi Alkalmazott Tudományok Főiskolájának legutóbbi között kutatása. A német kutatók megállapítása szerint, míg a fagyasztóban -18 C0-on egy évig tárolt borsó eredeti C-vitamin-tartalmának még 80 százalékát tartalmazza, a normál hűtőben már pár nap után is csak az eredeti C-vitamin-tartalom 60 százaléka rejlik.
A kutatók figyelmeztetése szerint a fagyasztott zöldségfélék fogyasztásával jelentősen csökkenthető a daganatos megbetegedés kialakulásának kockázata, mivel a szervezet védekezőképessége érezhetően növekszik. Utóbbi hatások annak köszönhetők, hogy a hőkezelés által nem csak a vitaminok maradnak a zöldségfélékben, hanem az úgynevezett másodlagos növényi anyagok is. Ide sorolható az antioxidatív hatású Quercetin, amely egy év fagyasztás után is maradéktalanul fellelhető a fagyos zöldségekben. A normál hűtőszekrényes tárolás esetében az anyag már pár nap múlva is csupán 40 százalékban mutatható ki.
A szakértők szerint a kutatás legfontosabb tanulsága, hogy az élelmiszerek frissessége mind a tárolás időtartamától, módjától, mind hőmérsékletétől függ. A kutatók emellett azt is hangsúlyozzák, hogy bár a fagyasztott zöldségek több vitamint tartalmaznak, mint a pár napig hűtőben tároltak, ám ebből nem ajánlott arra a következtetésre jutni, hogy innen kezdve mindent fagyasztva tároljunk – elég csak arra gondolni, milyen állapotba kerülhet egy-egy fagyasztott uborka a felengedés után…
- fitforfun.de -"
Szerintem semmi baj a csokival, a pogácsával, úgy az evéssel általában.
Az önkontroll a mértékben, az egyensúly megtartásában legyen! Szerintem.
Veszélyes, amikor az "okosok" kitalálják, hogy egészségtelen a csoki, a liszt, a tészta, a tojás stb. Aztán egy-két év múlva meg mégsem. Az embör meg bedől neki.
Na, itt sem árt egy kis önkontroll. Hogy nem hiszem el kapásból az aktuális egészségügyi trendet.
Te nem érted. Ugyanaz a Föld, ugyanaz a levegő. Globálisan.
Nem az átverésről szól.
Nem egy levegőt szívunk.
Organikus, na persze. Tarthatod bármilyen természetes közegben azt az állatot, akkor is szennyezett levegőt lélegzik be, és szennyezett vizet iszik. Ez olyan, mint a BIO zöldség. Lehet, hogy a gazda nem permetezi, de nem is desztillált vízzel locsolja...
Én is hentestől, őstermelőtől vásárolok, egyszerűen azért, mert szebb az árujuk. De nem ringatom magam tévhitekbe, hogy egészségesebb is.
Emberből vagyok azt jelenti, hogy önkontroll is létezik. Aki nem szereti az édeset, annak persze egyszerűbb.
„Szerencsére” vannak virágzó szakmák:
Reklámszakember, reklámszervező szakmenedzser, reklámszövegíró…
Valahogy fenn kell tartani, és erősíteni kell a fogyasztói szemléletet, régen is ott voltak a filmekben, és ma is ott vannak, a REKLÁMOK:
A western hősök keményen dolgoztak a pia, a cigi és a bordélyházak ügyén; a legtöbb krimiben a jó zsaru is legalább dohányzik; nem is beszélve a filmekbe beépített autóreklámokról, telefonreklámokról, divatról…
Egy rockzenésznek szinte már kötelező a tetoválás, kell a reklám a tetováló szalonjának????
Apuci életben maradásához kell a tetkó, a sör és pálinka, a cigi, a 100 cm-es TV - holnap majd a 3D-s is, a 99 TV csatorna, a hobby motor, a kondibérlet…; anyuci életben maradásához elengedhetetlen a hajszínhez passzoló ruha, a ruhához passzoló cipő, a műkörömhöz passzoló fülbevaló, smink, szolárium, fittneszbérlet… a gyerek meg elvan a legújabb számítógépes játékával…
A kövér gyerekek közül szerintem a legtöbb azért kövér, mert baj van a szüleikkel –agyban.
Nálunk karácsony kizárólag zabával van. Nincs viszont ajándék.
Szeretünk jókat enni. És utána jókat sétálni. :)
Na én pl. SOHA nem veszek szupermarketben húst.
Ellenben néha veszek ropit, csokit, péksütit. Csak mert emberből vagyok és néha elcsábulok. :)
És van karácsony zaba nélkül is, tanúsíthatom.
Nálunk nem volt pogácsázás, sütizés és ezt szoktam meg.
Ezt én sem értem, hogy miért számít "ünnepnapnak", ha a gyerek kap édességet, üdítőt (kólát persze nem).. Ami káros, az nem ajándék.
Egyszer elém is raktak cukrozott bundás kenyeret. Udvariasan visszautasítottam.