Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szegények karácsonya 2012

bubóca
Létrehozva: 2012. november 25. 17:04

Sziasztok!

Szeretném megkérdezni a szegényeket, hogyan fogják ünnepelni a karácsonyt, lelkükben mit élnek át. Magamból indulok ki, tehát nem felmérésről van szó.

Nagyon szépen kérem, aki nem tud, és nem akar segíteni, illetve elítélő gondolatai vannak a szegényekkel kapcsolatosan, azok ne írjanak.

Előre szólok, nem tudok azonnal válaszolni, tanyán lakunk, minden a mobilnet térerőtől függ. Azt viszont ígérhetem, ha be tudok lépni, mindenkinek válaszolok.

Mi 41 e Ft-ból élünk ketten a férjemmel. Annyi könnyebbségünk van, hogy a tanyán, ahol lakunk, a tanyagazda megengedte, hogy legyen veteményes kertünk. Így le tudtm fagyasztani borsót, tököt, stb. Zöldséget eszünk zöldséggel, de ennyi pénzből  legfeljebb napi 1 étkezésre jut Igy tulajdonképpen egészségesen étkezünk.(?!) A férjem 28, én 34 kg-t fogytunk másfél év alatt. Ő átesett egy jobboldali szívinfaktusan, 3 agyi infarktuson, létszámleépítés miatt munkanélküli. Ilyen egészségi állapottal sehova sem veszik fel.Semmilyen  segélyre nem jogosult, mert az én "eredeti" rokkantnyugdíjam  81 ezer Ft, melyből végrehajtó vonatja le a közüzemi hátralékot /50 %/, melyet ennyi pénzből nem tudtunk fizetni. Engem 6 év alatt 7x műtöttek érelzáródás miatt. A lányom fizeti az internetet, hogy emberekkel tudjak kapcsolatot tartani, ne érezzem elzárva annyira magam a világtól.

Hogy mi lesz karácsonykor?  Imádkozunk, esszük  a tojáslevest és a rántásos gombócot.

Kíváncsi vagyok, más nehéz körülmények között élők, hogyan oldják meg a szeretet ünnepi étkezést, ajándékozást,  milyen segítséget,  tudnak adni párjuknak a depresszióban, nehézségekben.

  1. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. január 10. 21:351701.

    Én akkor fogok "tapsikolni", ha sikerül segíteni valami jó megoldást találni.

     

    A "kutya-módra istállóban élnek" szavakhoz pedig ezek a képek tartoznak.

     

    És a helyedben most mérhetetlenül szégyellném magam! Fúj!!!

    előzmény:
    feleselek (1700)
    2013-01-10  21:15
  2. 2013. január 10. 21:151700.

    Nektek tetszik, hogy B-ék kutya módjára élnek egy istálló-szerű fűtetlen tákolmányban és tapsikoltok, hogy milyen széppé tettétek ott az ő karácsonyukat. Gratulálok!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1691)
    2013-01-10  17:07
  3. 2013. január 10. 21:091699.

    A jó falatokat azért adja oda az unokájának - miközben ők éheznek -, hogy az egyáltalán meglátogassa.

     

    Ha csak ezért látogatja... Inkább ne menjen.

     

    Néhány szem szaloncukorral a mai, okostelefonos, X-boxos, stb. világban már nem lehet még egy iskolás gyerek szeretetét sem megvásárolni.

    előzmény:
    abak (1682)
    2013-01-10  15:13
  4. 2013. január 10. 21:051698.

    De tulajdonképpen Bubócára visszatérve, azért nem arról van szó, hogy ők soha nem fűtenek. Nyilván beosztják és lehet, hogy ha a panelban élnének, akkor ugyanúgy csak 1 szobát fűtenének napi pár órára.

     

    A 21 C vagy a 16 C még mindig nem minusz 4 C.

    előzmény:
    Diorella2013 (1672)
    2013-01-10  14:30
  5. 2013. január 10. 21:041697.
    Bubócáék paradicsomi állapotok közepette élnek, igaz? Ezért nem is érted, hogy miért akarjuk mi ezt az idillt lerombolni - minden világos. A Negro világít a nyelveden...
    előzmény:
    Diorella2013 (1671)
    2013-01-10  14:19
  6. 2013. január 10. 21:001696.

    nem írtál Bubócának újat abban a tekintetben, hogy merre induljanak el a hivatalokat tekintve.

     

    Dehogynem. Ő csak két, viszonylag kevés utánajárást igénylő szociális támogatást kért: 1. férje utáni TB-biztosítás megtérítése, 2. férje rokkantnyugdíja (ha jól emlékszem).

     

    Ezek mellett lenne igényelhető a többi. Plusz említettem azt is, hogy fordulhatnának még a Vöröskereszthez vagy valamelyik egyházhoz, civil szervezethez, alapítványhoz. 

     

    40-60-80 e Ft-ból 2 beteg, dolgozni nem tudó embernek nem lehet megélni.

     

    Sok embernek nem azzal van a problémája, hogy este, vacsora után lefekvéskor nem 24 fok van a lakásba -többen inkább ki is kapcsolják a fűtést éjszakára- hanem, ha napközben otthon tartózkodnak, akkor számít a hőmérséklet. Így azon ötleted semmit nem ér, hogy a panelben jól befűtenek lefekvés előtt, míg napközben amíg a tanyán vannak, akkor meg fáznának. Gondolom így télen azért nem állandóan kint tartozkodnak. Szóval ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy az éjszakákat a tanyán töltik, ez nem megoldás a nappali hidegre.

     

    Ezt a zagyvaságot nem értem. Ha a tanyán kinn van és dolgozik nap közben, akkor nem fázik annyira. A fizikai munka erőkifejtést igényel, azért.

    Este az ember hosszú órákra megpihen, akkor igenis szükség van a regenerálódásra, hidegben dolgozóknak egy forró fürdőre, meleg (panelban szerintem messze nincs 24 C, inkább 20 C körül van a hőmérséklet...) szobában való alvásra. Kérdezz meg erről néhány, télen is kinn a szabadban dolgozó munkást.

     

    A lányával kapcsolatos ötleted meg... mit akarsz amikor erre bíztatod? Hogy az amúgy is törékeny kapcsolatuk megromoljon?

     

    Az már megromlott így is, úgy is.

     

    A lányának is el kell látnia 2 gyereket és ezt vennék elsősorban figyelembe, mert arról azért nem volt szó, hogy ők gazdagok lennének, csak arról, hogy hó végén nem éheznek, hogy megfogják a pénzt.

     

    Többfélét írtak itt le néhányan ezzel kapcsolatban. Pl. maga B. azt, hogy a veje elég jól keres, a lánya már nem annyira, de annak meg magán tanítványai vannak ("mozgóbér"). 2 kereső felnőtt jövedelméből, még belekalkulálva azt is, hogy 2 gyereket is eltartanak, nem igaz, hogy nem lehet havi 5-10 ezer forintot kiszorítani. Minimum.

    Aztán van egy csomó pénzbe nem kerülő dolog, pl. a fűtésre szánt fa feldarabolása. Ingyen.

     

    előzmény:
    Diorella2013 (1665)
    2013-01-10  13:29
  7. 2013. január 10. 20:421695.

    Hát igen: az az erkölcsi hulla, aki

     

    - nem viseli el, hogy bármely embertársa emberhez méltatlanul él

    - mert fázik, éhezik, beteg, kifosztott

    - mert végrehajtás alatt van a lakása

    - mert hátat fordított neki a családja

    - a XXI. században, Európa közepén, békeidőben.

     

    Az nem erkölcsi hulla, aki ahhoz ad meg minden segítséget, hogy minden maradjon úgy, ahogy most van. Hogy embertársa továbbra is nyomorra, állati sorban való tengődésre kárhoztassa saját magát (és férjét), hogy dugja továbbra is a homokba a fejét, és hagyjon veszni mindent. Szenvedjen tovább, látványosan, arra mindig megnyílnak majd a szívek.

     

     

     

    előzmény:
    cabron (1660)
    2013-01-10  12:23
  8. 2013. január 10. 18:211694.
    ??? Te amúgy képben vagy, hogy az unokák hány évesek, érteted amit írtam?
    előzmény:
    abak (1693)
    2013-01-10  18:15
  9. 2013. január 10. 18:151693.
    Az unokákat a szülők nevelték olyanná, amilyenek.
    előzmény:
    Diorella2013 (1687)
    2013-01-10  15:47
  10. Torolt_felhasznalo_959153
    Torolt_felhasznalo_959153
    2013. január 10. 17:131692.

    Pusztán kértem. Illetve ha olvastad, "a kérdés költői".

    Nem én személyeskedtem a topikban. Aki igen, az nyilván megsértődött/sértődik. Ez van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1689)
    2013-01-10  16:56
  11. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. január 10. 17:071691.

    És mésfél óra alatt nem is harmadszor, hanem negyedszer írtál dehonesztálóan azokról, akik a maguk módján, de szerették volna legalább a karácsonyát kicsit fénylőbbé tenni...

     

    "A buksisimogatás és az, hogy karácsonykor odalökünk nekik egy kis kocsonyát, szaloncukrot, húst NEM MEGOLDÁS a problémájukra."

     

    (Gondolom, az odalökünk szó külön jólesik mind azoknak, akik küldtek valamit, mind bubócáéknak. Azért nem kutyáról beszélsz, hékás...)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105482 (1688)
    2013-01-10  16:47
  12. 2013. január 10. 17:071690.

    Ez az egész amit itt csinálsz,vihar a biliben.

     

  13. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. január 10. 16:561689.

    Neked csak annyit: azért az nem úgy működik, hogy te jól megírod a magadét, aztán felszólítod a másikat, hogy ne válaszoljon...

    Ez is sértés Diorella felé, felém is az volt.

    Ha már ilyen érzékenyen reagálsz és sok mindent személyeskedésnek minősítesz, ami nem az, talán nem árt tudatosítani, hogy a viszont-reagálás megtiltása, mintha te valami kiváltságos lennél, akinek a pór nem beszélhet vissza - kifejezetten udvariatlanság.

    Nem vagyunk függelmi viszonyban, ez nem tanár-diák vagy főnök-beosztott nexus.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_959153 (1680)
    2013-01-10  15:08
  14. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2013. január 10. 16:471688.

    Már nem akartam többet írni a topikba, de azért néhány mondat még, mert megütötte a szememet, hogy másfél óra alatt harmadszor gúnyolódsz azokon, akik - feltételezésed szerint némiképp segítettek a topikindítónak.

     

    "Én nem akarok glóriát a fejem fölé azzal, hogy ha adok, akkor nem nézem, hogy kinek, mire." 

     

    "De a sok jóakaró többnyire azt küldött nekik, lelkiismeret megnyugtatva..."

     

    "De nehogy belegondoljon az a sok jótét lélek itt a fórumon mélyebben is ebbe az egészbe! Nehogy..." 

     

      Megkérdezhetném, hogy te honnan tudod, ki mivel és mit próbál segíteni?! És milyen alapon gúnyolódsz azokon, akikről feltételezed, hogy csak a lelkiismeretüket akarják megnyugtatni, meg glóriát akarnak, de közben nyilván csak és kizárólag te és még néhányan látják, hogy alkalmi segítség nem igazi segítség... És mindenki, aki a karácsonyt akarta kissé szebbé tenni, nyilvánvalóan síkhülye...

    Honnan tudod, hogy nem valamiféle hosszútávú megoldással próbálkozik közben az ember? És igen, a kis részeredmények is fontosak, mert képzeld, akad, aki nem csak itt jártatja a pofáját - momentán engem reggel már hívott b. miatt valaki.

    (És egy másik ügyben, de éppen ma fogalmaztam meg egy kérelmet kisgyermekes családnak, hogy időben beérjen a lakáspályázatuk az ócsai szociális lakóparkba a Máltai szolgálathoz.

    Nem, az ember nem a glóriáért teszi, tévedsz, meg nem a saját lelkiismerete megnyugtatásáért.)

     

      Talán nem kellene  így lenézni és  megcímkézgetni, hogy vannak a hülye szentimentális adakozók, akik a lényeget nem látják, meg vagyunk mi, a nagyszerű realisták.

     

      Közben körbe-körbe forgunk, mint a bolond kutya - csak apró példa:

    bár neked B. már leírta, hogy ki sem tudnak csomagolni, olyan pici a hely, nincs hová tenni a holmijukat, azért az egyik  bölcs megkérdezi, hogy miért nem a szobában ettek karácsonykor? Erre válaszolok, hogy mert nyilvánvalóan be sem fér az asztal - jön a másik bölcs, és kenetteljesen javsolja, hogy ja, hát el kellene pakolni...

    Vagy...: többször írta bubóca, hogy a tanyán éjjel-nappal ott kell tartózkodni, életvitel-szerűen, mert felügyelni is kell, ha tűz ütne ki, ha betolakodók jönnének, stb. Most tényleg fontos hatszázadszor megkérdezni, hogy miért kell egész napszakban ott lenni?!

     

      Én nem kritizáltam egyébként a moderációt, hanem megállapítottzam azt a tényt, hogy bizony nagyon sok, a topikindítót érintő dehonesztáló hozzászólás bent maradt, míg sokkal enyhébbek, általános alanyúak meg nem - nem neked írom, hanem annak, aki próbálja így ellenünk hangolni a moderatúrát - de való igaz, hogy mintha észre sem vennétek, hogy ti hogyan bántotok meg másokat - lásd ezen hozzászólás eleje! S ha már itt tartunk: amennyiben valaki nyit egy topikot, ahol a sorsa a téma, úgy igen, viselje némiképp türelemmel a kritikus hangokat. De az még inkább, aki odatolakodik és mindenáron a saját személyes dolgait szuszakolja az emberek elé.

    Igen sajátságosnak találom, hogy nem veszed észre, ha például Amarynda azt írja bubócának, hogy "aki hülye, haljon meg" - mert ugye, szerinted semmi sértőt nem írtak ebben a topikban a topikindítóra... Semmi, de semmi bántót... Csak éppen azt, hogy dögöljön meg. És fogalmam sincs, hogy ott díszeleg-e még, de jó ideig olvasható volt.

     

      Volt egy fórumozó, aki a napokban azt írta, hogy küldeni akart egy csomagot b.-nek, de az megírta, hogy azokra a dolgokra nincs szüksége, amit küldene, ellenben másra igen, és meg is írta neki, hogy mire... Hát, nyilvánosan visszakérdeztek itt, hogy mit kért bubóca? Érdekes módon nem válaszolt - és nagyon érdekes módon b. nem kapott és nem írt ilyen privit... Elég szép?

     

      Egy kicsit érdemes mindenkinek magába néznie... legalább egy kicsit.

    előzmény:
    cabron (1676)
    2013-01-10  14:46
  15. 2013. január 10. 15:471687.
    Ezt úgy veted ide, mintha az unokák legalább 16 évesek lennének, akik már maguk dönthetnének arról, hogy kibicajoznak a nagyszülőkhöz, de nem teszik, így oda kellene őket édesgetni pár jó falattal. Most az unokák fognak következni pár oldalon keresztül, hogy mit nem tesznek meg? Nyilván akkor mennek, amikor a szülők elviszik őket, ez ne az unoka felelőssége legyen már.
    előzmény:
    abak (1682)
    2013-01-10  15:13
  16. Torolt_felhasznalo_959153
    Torolt_felhasznalo_959153
    2013. január 10. 15:421686.

    A remény hal meg utoljára

     

    Azért a többiekkel beszélgethetek róla?

     

    Te egyébként "ketten vagy"?

    előzmény:
    Diorella2013 (1685)
    2013-01-10  15:36
  17. 2013. január 10. 15:361685.
    A nőségemnek semmi köze a válaszolásomhoz. De megértettem és tiszteletben tartom a kérésedet, nem fogok többet hozzád szólni egy topikban sem. Remélem te is tiszteletben fogod tartani a topikindítót és nem hánytorgatod neki többször fel, hogy a visszatérő kérdéseidre nem a neked megfelelő és kielégítő válaszokat kapod vagy hogy nem kér elnézést, hogy nem akar válaszolni bizonyos kérdésekre. Bár kétlem, hogy így tennél...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_959153 (1680)
    2013-01-10  15:08
  18. 2013. január 10. 15:231684.

    Most nem fűtenek? Nem használnak áramot? Nem használnak vizet?

     

    Most pluszban fizetik a közös költséget a lakásra, fizetik a közmű alapdíjakat. 

     

     

    előzmény:
    Diorella2013 (1678)
    2013-01-10  14:53
  19. Torolt_felhasznalo_959153
    Torolt_felhasznalo_959153
    2013. január 10. 15:191683.
    Arról nem beszélve, hogy maguk a csövek is melegítenek valamennyit. Ha ráadásul valaki a felső szinten lakik, ott még több a cső. Nálunk pl. a felső szinten lakó még be sem kapcsolta ebben az idényben egy radiátorát sem.
    előzmény:
    abak (1681)
    2013-01-10  15:11
  20. 2013. január 10. 15:131682.

    A jó falatokat azért adja oda az unokájának - miközben ők éheznek -, hogy az egyáltalán meglátogassa.

     

    Így azért egy kicsit más a helyzet.

    előzmény:
    Diorella2013 (1674)
    2013-01-10  14:44
  21. 2013. január 10. 15:111681.

    A távfűtéses lakásoknál az alapdíjat (ami nem kevés), akkor is ki kell fizetni, ha üresen áll a lakás.

     

    Plusz, ha semmit nem fűtene, akkor is melegebb van, mert alatta, mellette, felette vannak lakások, amelyek még akkor is szigetelnek és valamennyi hőt átengednek, ha azokban is csak minimálisan fűtenek.

    előzmény:
    Diorella2013 (1678)
    2013-01-10  14:53
  22. Torolt_felhasznalo_959153
    Torolt_felhasznalo_959153
    2013. január 10. 15:081680.

    Miért kellene a teljes lakást kifűteni? Most sincsenek afrikai hőségben. De mindenképpen enyhébb lenne a légkör, mint a semmi közepén.

    Arról nem beszélve, hogy ott a többi lakó, bármikor szükségük lenne segítségre, lenne kihez fordulni - ott vannak közel. Saját bevallása szerint is jó közösség az a lépcsőház.

     

    És nem, nem keverlek én össze senkivel, nyugi.

     

    Pedig kértelek, hogy ne válaszolj...de nem fér benned - hiába na, nőből vagy te is

    előzmény:
    Diorella2013 (1678)
    2013-01-10  14:53
  23. 2013. január 10. 14:591679.

    Ja, mert hogy én aláztam, én mondtam, hogy ez a hobbim a szórakozásom, én zaklattam olyan kérdésekkel, hogy iszik-e a férje, én ítélkeztem a lánya fölött, én búzdítottam arra, hogy vigye bíróság elé... te nagyon összekeversz a te véleményedet támogatókkal és azoknak véleményével.

     

    Nem kért tőled semmit, nincs ebben semmi titok.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_959153 (1675)
    2013-01-10  14:45
  24. 2013. január 10. 14:531678.
    Ha nincs pénzük hitelt fizetni, akkor lakás teljes kifűtését lesz pénzük?
    előzmény:
    cabron (1673)
    2013-01-10  14:35
  25. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2013. január 10. 14:511677.

    Nekem ez mártírság.

     

    előzmény:
    Diorella2013 (1674)
    2013-01-10  14:44

Címlap

top