Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ünnepnap "ledolgozása

nurfür
Létrehozva: 2012. november 23. 07:52

Sziasztok! Elnézést, ha már valaki kérdezte korábban.

Szóval tegnap este olvasom az iskolás gyerekem üzenőjében, hogy december 1-jén és december 15-én, tehát két szombati napon suli lesz, a dec. 24-ét és a dec. 31-ét "dolgozzák le".

Nem tudom, csak én vagyok-e ennyire korlátolt, de a dec. 24. és a dec. 31 véletlenül nem téli szünet a gyerekeknek? Akkor miért kell ledolgozniuk nekik is? Valaki, aki ért hozzá, tud erre értelmes magyarázatot adni?

Ráadásul több munkahelyen dec. 15 nem lesz munkanap, mert 2013-ban vmelyik januári szombaton dolgoztatják majd le. 

Előre is köszönöm a válaszokat! 

 

  1. 2012. november 24. 09:05126.

     

    Lillareka- teljesen igazad van, csak sajnos a hangos többség nem így gondolja. Ha bármilyen tanárokkal/iskolával kapcsolatos téma előkerül minidg az kerül elő, hogy mit csináljon a szülő gyerekkel ebben a sok szünetben?

     

    Én anno azért regisztráltam itt az nlc-n, mert a június másról se szólt, mint a tanárutáló topikokról, mert jött a nyár....

     

    Én is azért örültem, meg, hogy végre egy szülőnek tűnt fel ez a ledolgozós baromság.

    előzmény:
    Lillaréka (125)
    2012-11-24  08:31
  2. 2012. november 24. 08:31125.

    Régen még ennyi szabadsága sem volt a szülőknek. Mégis megoldották

    amugy.. pl ki volt jelölve melyik iskola tart adott időben ügyeletet. meg volt un napközis tábor.. pl

     

    Minek kellett annak gyerek, aki nem birja elviselni  a saját gyerekét? Az ilyen egésznapos iskoláért és rövidszünetért rinyáló szülőktől szivesen megkérdezném. 

    előzmény:
    csakmoni (123)
    2012-11-24  08:05
  3. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. november 24. 08:15124.

    Azért ez érdekes.Nálunk meg a szülők szóltak, úgye, hogy nyítva leszünk ezeken a napokon?Ebben az évben tényleg kijutott a jóból.Már négyszer vagy ötször voltunk szombaton is nyítva.Most meg még decemberben is kétszer.Nagyon fáradtak vagyunk, de hát muszáj.

    Magáoviban dolgozom. 

    előzmény:
    nurfür (1)
    2012-11-23  07:52
  4. 2012. november 24. 08:05123.

    Erre utalnék vissza, és bocsi, ha valaki sértőnek érezte a hsz-mat.

    Én inkább a másik oldal panaszait, leveleit látom-halom, vagyis hogy rengeteg a szünet, de jó, hogy lesz egész napos iskola, meg rövid nyári szünet, mert mit képzelnek a tanárok, senkinek sincs annyi szabadsága, hogy megoldja a gyerekfelügyeletet. Mi tavaly decemberben is "dolgoztunk le" a szünetből, ügyeletet tartottunk két órás váltásban, hogy egyformán jusson a jóból..

    A szülői nyomás miatt rendeli el a minisztérium ezeket a munkanapokat, egy intézményen belül nem lehet szétválasztani, az alsó jöjjön, mert nem maradhat felügyelet nélkül, a felsősnek szünet. Ügyeletre meg vagy berendeli az igazgató az összes tanárt, hiszen munkanap, vagy kivételez ?

    (Tudok olyan iskolát, ahol 7-8 gyerekre vigyáztak egész nyáron, egyhetes váltásban, mert a szülők kérték az ügyeletet, az önkormányzat pedig biztosította, vagyis utasította az iskolát.)) 

    A tanárok pedig nincsenek abban a helyzetben, hogy bármi ellen is lázongjanak, felháborodjanak, mert ott lóg a fejünk felett a leépítés, elbocsátás, és százan várnak a helyünkre. Évek óta "szolgáltató" intézmény az iskola, alkalmazkodik a szülői igényekhez.

    előzmény:
    Nyanya77 (47)
    2012-11-23  09:39
  5. 2012. november 23. 22:19122.

    Az a szépséghibája a dolognak, hogy  a tanév rendjéről szóló rendelet korábbi, mint amiben ezt az idióta decembe 31-ei ledolgozást kitalálták. És a kettő üti egymást. 

    A tanárnak - aki nem rendelkezik szabadon a szabijával - kötelezően ki kell(ett) vennie a dec. 31-ét, mivel tanítási szünet.

    Magyarán: a tanárok a saját szabadságukat kell, hogy ledolgozzák. Így is olyan szimpatikus a dolog?

    Őszintén megmondom, én baromi pipa lennék, ha a szabimat le akarnák velem dolgoztatni. Nagyon erősen beintenék. 

    előzmény:
    csakmoni (117)
    2012-11-23  21:15
  6. 2012. november 23. 22:12121.

    Ki mondta, hogy az iskola a hibás?????

    Az a hibás, aki ezt a hülye rendeletet hozta, és kiterjsztette a tanításra. 

    JOGTALANUL! 

    előzmény:
    csakmoni (106)
    2012-11-23  20:47
  7. 2012. november 23. 21:23120.
    Azt az 5 napot a tanév elején betervezik az iskola éves munkatervébe, amit a fenntartó elé kell terjeszteni, ha elfogadják, utána nem lehet módosítani. 
    előzmény:
    csakmoni (117)
    2012-11-23  21:15
  8. 2012. november 23. 21:20119.
    Aztán majd jön a másik topic, hogyaszongya "hovategyem a kölyköt a hosszú szünidőben, hiszen dolgozom? " 
    előzmény:
    nurfür (118)
    2012-11-23  21:18
  9. 2012. november 23. 21:18118.

    Ne is mondd... Csak azért, mert pl. a halmozottan hátrányos helyzetű családok esetében jobb, ha a gyerek az iskolában van inkább, mint otthon, még nem kéne kötelezővé tenni minden ilyen eszement ötletet. 

     

    előzmény:
    Lillaréka (116)
    2012-11-23  21:13
  10. 2012. november 23. 21:15117.

    Ez több, mint furcsa, ugyanis a tanév rendjét, tehát a szünetek kezdetét-végét nem az iskolák szabják meg, hanem az OM, és utasításba adja az iskoláknak, vagyis kötelező.

    Az igazgató 5 nappal gazdálkodik, azzal toldhatja meg a szüneteket, kiadhatja osztálykirándulásra, sportnapra, iskolanapra, síszünetre, ledolgozós szombatokra, ezek a tanítás nélküli munkanapok.

    A középiskolákra ugyanaz a szabályozás érvényes.

    Az előírt szünetekben az iskolák zárva tartanak, ezért nincs ügyelet a gyerekeknek. A tanárok akkor kapják meg az éves szabadságukat, amivel nem rendelkeznek szabadon (vagyis nem vehetik ki tanítási időben). 

     

    Ezekről a dolgokról érdemesebb felvilágosítást kérni az iskolában, esetleg a Szülői Szervezet vezetőjétől, vagy az osztály SzSz képviselőjétől. Ha valaki nem bízik az iskolában, lehet az OM-től írásbeli állásfoglalást kérni. Netán a Magyar Közlönyben, az OM honlapján utánaolvasni.

    előzmény:
    gesztenye77 (109)
    2012-11-23  20:57
  11. 2012. november 23. 21:13116.

    Magyarázat az nem lesz. 

    Addig nem amig bolondrózsit tombolni hagyják.

    helyette lesz délután is iskola és rövidebb nyári szünet.

    minek a családnak együtt lenni??  

     

     

    Nekem pl kifejezetten tele a hócipőm hogy, azzal jönnek.. nincs hova tenni a gyereket. Akinek felügyelet kell az max az elsős-másodikas korosztály.

    A nagyobbak már simán otthon maradhatnak fél napra is akár.

    őket minek szivatja rózsi az agyalágyult ötleteivel??  

    előzmény:
    nurfür (114)
    2012-11-23  21:07
  12. 2012. november 23. 21:09115.
    Ha lediktálták a szüneteket, akkor tudnod kell 
    előzmény:
    gesztenye77 (113)
    2012-11-23  21:01
  13. 2012. november 23. 21:07114.

    Szerintem félreértetted. Azt senki nem állította a hozzászólásokban, hogy az iskola a hibás ismét.

    Ilyen még nem volt eddig, hogy téli szünetbeli napokat kelljen ledolgozni a diákoknak és a pedagógusoknak. 

    Nem mindenkinek munkanap a dec. 1. és 15., sőt... Többen januárban dolgozzák le a dec. 31-et. és akkor hova teszi a gyerekét az illető szülő? Iskola nincsen akkor szombaton, ha már az iskola feladata a gyermek biztonságos elhelyezése a munkanapon. Mert összhang az nincsen a ledolgozásban, úgy érzem.

    Valaki elszámolta magát az illetékes minisztériumban, úgy tűnik. Mi csak a magyarázatot szerettük volna itt páran megkapni.

    előzmény:
    csakmoni (106)
    2012-11-23  20:47
  14. 2012. november 23. 21:01113.

    Nekünk is lediktálták a szüneteket,     csak épp azt nem tudjuk most, hogy kell-e menni a legnagyobbnak suliba, két szombaton.   

     

     

    Szívből remélem nem.     Tudom milyen szörnyű nekem majd akkor menni dolgozni,    neki ezt nem kívánom.  

     

     

    A két kisebb tuti a mamánál lesz,   tehát a hely megoldható,   remélem a legnagyobb is ott durmol péntek este:)

    előzmény:
    Lillaréka (110)
    2012-11-23  20:58
  15. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2012. november 23. 21:00112.
    Mivel nem találta el PONTOSAN  a lakhelyedet akkor nem ül a többi állítása sem? micsoda nyakatekert logika...
    előzmény:
    semiramis (105)
    2012-11-23  20:09
  16. 2012. november 23. 21:00111.

    Elég érdekes. 

    Ugyanis azt a hoffmanrózsa-minisztérium dönti el.

    max  variálhat egy-két nappal az iskola. 

    előzmény:
    gesztenye77 (109)
    2012-11-23  20:57
  17. 2012. november 23. 20:58110.

    Nálunk már az első szülöin lediktáltál a tanév rendjét. 

    Az már el van döntve.

    Csak még nem tudjátok 

    előzmény:
    gesztenye77 (107)
    2012-11-23  20:55
  18. 2012. november 23. 20:57109.

    De voltam olyan szülői értekezleten, ahol a matekot az igazgató tanította a gyereknek,  a magyart a helyettese.  

     

     

    Szóba kerültek  a szünetek.    És a két tanár előttünk vitatta meg, hogy mennyi legyen az őszi szünet.   

     

     

     

    előzmény:
    gesztenye77 (107)
    2012-11-23  20:55
  19. 2012. november 23. 20:55108.

    és mond.. gimis vagy akár felsős gyerekre miért kéne bármilyen felügyelet?? 

     

    és ők vannak többen.

     

    és ha már.. az őszi szünetben hová teszik a gyereket a szülők??

    Akkor ők dolgoznak.. a maradék szabit éppen az ünnepek közöttre tennék el sokan, akkor mennének családlátogatni.

    De ugye, lehet válogatni, hogy őszi--semmiértelmeszünet-- hisz alig kezdődőtt el az iskola-- - vagy téli amikor már fáradtabb a gyerek is és együtt lehetne a család- szünet-- a fontosabb. 

     

    A téli szünet mindig is  normálisabb időkben min 2 hetes volt. 

    Őszi meg nem volt. Most sem kéne.  és akkor meglenne a 186 tanitási nap.

    Ilyen egyszerű az egész.

     

     

    aki meg azon rinyál, hogy anno szombaton is jártunk.. annak üzenem.. jártunk. De nem volt napi 6 órája egy alsósnak és egy felsősnek 7... a gimiben meg 0 órától fél 4ig  tartó órarend nem fordult elő. Valamint feleannyi volt a lecke is mint most. 

    előzmény:
    csakmoni (106)
    2012-11-23  20:47
  20. 2012. november 23. 20:55107.

    Nálunk a szülőin így szabták meg a téli szünetet:

     

     

    Téli szünet,   december 27-től,   január 2-ig.  

     

    Minden szülő  háborgott.......

     

     

    Majd a tanárnő közölte:   Tanítás utolsó napja december  21,   első tanítási nap 2013. jan. 02.   

     

     

    Ez azért így már kicsit másként hangzott.    

     

     

    De az osztályfőnök még ma sem tudott nyilatkozni, hogy  kell-e a gyereknek december 01-én és 15-én menni.      Majd eldöntik pár nap alatt.   

     

     

    Szívből remélem nem.   

     

    előzmény:
    pantheras18 (7)
    2012-11-23  08:13
  21. 2012. november 23. 20:47106.

    Nincs türelmem visszaolvasni az egészet, de furcsának találom, hogy az a probléma, ha olyan napon tanítás van, amikor a szülőknek munkanap. A gond inkább az szokott lenni, hogy nincs hova tenni a gyereket, apu-anyu dolgozik. Ezért, és nem másért kell az iskolákban "ledolgozni", (bár a szabadságunkat "dolgozzuk le", gondolom, ez nem sok munkahelyen fordul elő:). 

    Ha az igazgató a szabadon felhasználható igazgatói szüneteket ezekre a napokra teszi, akkor is kötelez minket ügyelet tartására, ha akár csak egy szülő is kéri, mert az iskola feladata a gyermekek biztonságos elhelyezéséről gondoskodni munkanapokon.

    Ha valakinek már ez is probléma, az egyszerűen a kákán is csomót keres, és akár van sapka, akár nincs..... Elképesztő, hogy mindig az iskola a hibás...

    Ebben az évben is 183 a kötelező tanítási nap. És megvan enélkül is.

    előzmény:
    nurfür (1)
    2012-11-23  07:52
  22. 2012. november 23. 20:09105.

    rosszul all össze.  

     

    s ahogyan a lakhelyem rosszul, ugy a tartalom is rosszul.

     

    de nem baj. nekem nem. 

    en remekül elek (igaz, baromi sokat is dolgozom). 

     

     

    előzmény:
    Goldmund (104)
    2012-11-23  19:57
  23. 2012. november 23. 19:57104.

    1. nagyon okosnak erzed magadat, de allati tajekozatlansagrol teszel tanubizonysagot. NEMCSAK az ünnepnapokrol beszelek, hanem az azokhoz kapcsolt plusz napokrol is. nem harmas, hanem negyes felhozatalban. az egy FEL HET termeles nelkül. SEHOL  nincs ennyi

     

     

    Te komolyan ilyen sötét vagy?

    Fél hét termelés nélkül - majd egy másik héten 6 nap termelés egy héten. Tökmindegy, hogy magyarázod: a kapcsolt plusz napok mellett ugyanennyi ledolgozott szombat is van.

     

    3.  jo lenne legalabb sejtened, hoyg az altalad felhozott orszagok ünnepnapjai NEM MIND munkaszüneti napok.

     

    Kérlek szépen: a jelzett honlap (ahonnan számoltam) egy szállítmányozási cég honlapja. Felteszem, őket nem az érdekli, hogy este beszédet mond-e egy politikus a főtéren, hanem az, hogy aznap munkanapi vagy ünnepnapi munkarend van az országban.

     

    mellesleg fogalmad sincs, "honnan nyomom" (honnan is tudnad...)

     

    Naiv vagy.  Sok-sok hozzászólásból összeáll, az adott fórumozó hol él, hogyan él, mivel foglalkozik stb.

     

    4. gazdagabb orszagok több lazasagot engedhetnek meg maguknak. ez is ilyen egyszerü.

     

    Csak kicsit mondasz ellent a korábbiaknak.

     

    Amúgy az ünnepnapok számát ezzel magyarázni önmagában hülyeség: Anglia szerinted Magyarországgal van azonos jóléti szinten és ilyen sokkal áll Németország vagy Ausztria szintje alatt?

     

     

     

    Egy szó mint száz:

     

    Arról károgtál, hogy a jóléti társadalmakhoz képest sok ünnepnap van Magyarországon, én meg nyilvános adatokkal cáfoltalak.

    Ha tévesnek tartod ezeket az adatokat, mutass olyan honlapot, amit te hitelesnek tartasz.

    előzmény:
    semiramis (102)
    2012-11-23  19:24
  24. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2012. november 23. 19:36103.

    Fogd már fel, hogy LE KELL dolgozni a 4-es ünnepeket- Szombaton. Így akkor 6 napos egy hét ugyhogy szinte egész héten megy  a termelés.

     Ilyen is fel tudsz sorolni?

     

    És DE, a felhozott napok ünnepnapok. Kamionstop van, tehát tuti, hogy ünnepnap:))

     

    a magyarkodásról és az ünnepnapokról szóló fejtegetésed pedig vérlázító...

     

    3 ilyen ünnepnapunk van, bocs hogy megünnepeljük...

    előzmény:
    semiramis (102)
    2012-11-23  19:24
  25. 2012. november 23. 19:24102.

    erröl irtam a legutobbi hsz-omban. azt hiszem, eleg vilagosan fogalmaztam.

     

    egyebkent de, van olyan "szabadsag", amit le kell dolgozni (ez spec. nem az, rendben, de nem lehet altalanositani.) 

     

    goldmund,

     

    1. nagyon okosnak erzed magadat, de allati tajekozatlansagrol teszel tanubizonysagot. NEMCSAK az ünnepnapokrol beszelek, hanem az azokhoz kapcsolt plusz napokrol is. nem harmas, hanem negyes felhozatalban. az egy FEL HET termeles nelkül. SEHOL  nincs ennyi. 

     

    2. a termeles - eletszinvonal-viszonylat, amit emlitettem, nem valtozik. aki termel, meg tud elni, aki nem (mert fontosabbak neki az ünnepek), az nem. ebböl az következik, hoyg aki meg akar elni (föleg, ha nehez helyzetben van), az nem nyilvanit evente x politikai-törtenelmi evfordulot munkaszüneti napnak es nem fenyezi 24 oraban a magyarsagat, hanem nappal dolgozik es este "ünnepel". ez ilyen egyszerü. akkor is, ha neked nem tetszik.

     

    3.  jo lenne legalabb sejtened, hoyg az altalad felhozott orszagok ünnepnapjai NEM MIND munkaszüneti napok.

     

    4. gazdagabb orszagok több lazasagot engedhetnek meg maguknak. ez is ilyen egyszerü.

     

     

     

    mellesleg fogalmad sincs, "honnan nyomom" (honnan is tudnad...) - de ez nem is lenyeges. legfeljebb kiderül belöle, hoyg tulfütötten vagdalkozol.

    előzmény:
    Zsifikati (97)
    2012-11-23  18:24

Címlap

top