Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ünnepnap "ledolgozása

nurfür
Létrehozva: 2012. november 23. 07:52

Sziasztok! Elnézést, ha már valaki kérdezte korábban.

Szóval tegnap este olvasom az iskolás gyerekem üzenőjében, hogy december 1-jén és december 15-én, tehát két szombati napon suli lesz, a dec. 24-ét és a dec. 31-ét "dolgozzák le".

Nem tudom, csak én vagyok-e ennyire korlátolt, de a dec. 24. és a dec. 31 véletlenül nem téli szünet a gyerekeknek? Akkor miért kell ledolgozniuk nekik is? Valaki, aki ért hozzá, tud erre értelmes magyarázatot adni?

Ráadásul több munkahelyen dec. 15 nem lesz munkanap, mert 2013-ban vmelyik januári szombaton dolgoztatják majd le. 

Előre is köszönöm a válaszokat! 

 

  1. 2012. november 23. 12:3576.

    Én még nem telefonáltam be egy szerkesztősége sem, de elképzelhető, hogy megkérdezik milyen ügyben akarsz beszélni.

     

    Valahogy meg kell szürniük az érdeklődőket.

     

    A szombati tanításhoz visszatérve:

    Elképzelhető, hogy azért van tanítás, hogy meg legyen a tanévben kötelező tanítási nap. Nem számoltam utána, de ez is hozzátartozhat.

    előzmény:
    Zsifikati (73)
    2012-11-23  12:29
  2. 2012. november 23. 12:3575.

    de bizony, iskolákban is. Pont szülőin került elő a kérdés, aztán itthon megnéztem az akkori határidőnaplóm, és mentek suliba a gyerekek. Meg én is a főiskolára vizsgáztatni.

     

    És nem mondtam, hogy örülj, de híradó helyett a minisztériumot keresd, aztán akkor az iskola is időben értesül arról, hogy nem, a 31-et nem kell ledolgozni a közoktatásban. 

    előzmény:
    Zsifikati (74)
    2012-11-23  12:30
  3. 2012. november 23. 12:3074.
    Iskolákban nem.
    előzmény:
    lila.tulipán (71)
    2012-11-23  12:27
  4. 2012. november 23. 12:2973.

    De, szerintem eléggé fajsúlyos.

    Amúgy honnan tudják, hogy mit akartam, amikor alapból nem állnak szóba senkivel? Nem kapcsolják a szerkesztőséget, a telefonközpontosnak meg már hadd ne ecseteljem, mit akarok.

    előzmény:
    abak (69)
    2012-11-23  12:25
  5. 2012. november 23. 12:2872.

    Tegnap volt beírva az üzenőbe, hogy melyik nap milyen órarend szerint kell pakolni...

     

    Bocs, ha nemállok be a bólógatók táborába, akik szerint ez így jól van, mert nincs jól.

    És nem is óhajtok erről vitázni.

    előzmény:
    lila.tulipán (70)
    2012-11-23  12:25
  6. 2012. november 23. 12:2771.

    Már csak azért sem, mert pár éve a szintén téli szünetre eső január 2-át is le kellett dolgozni, akkor mégse háborgott senki...

     

     

    előzmény:
    abak (69)
    2012-11-23  12:25
  7. 2012. november 23. 12:2570.
    Nézd, ezt az iskolák kérésére az önkormányzat megkérdezte a minisztériumtól, ez volt a válasz. gondolom, előbb-utóbb csak eljut minden iskolához.
    előzmény:
    Zsifikati (65)
    2012-11-23  11:42
  8. 2012. november 23. 12:2569.
    Azért ez nem egy olyan fajsúlyú probléma, amiért hanyatt-homlok rohannak riportot készíteni.
    előzmény:
    Zsifikati (67)
    2012-11-23  12:11
  9. 2012. november 23. 12:1468.

    Viszont nyilvánvalóan pont emiatt (is) a tanítási szünetre eső pihenőnapot nem kell ledolgozniuk, pontosabban nem is lehet kérdéses, hogy ami tan.szünet, az tan.szünet.

    Nem a munkanap ellen lázadozunk, hanem azon, hogy a gyerekek szünetét akarják megkurtítani.

    előzmény:
    nok_apja (66)
    2012-11-23  11:44
  10. 2012. november 23. 12:1167.

    Jelentem, a két legnagyobb tévétársaság NEM  hajlandó szóba állni senkivel, kizárólag e-mailben lehet nekik témajavaslatot küldeni.

    No comment!

  11. 2012. november 23. 11:4466.

    Egy kicsit csúnyán jelent meg. Tehát

     

    2012. november 10., szombat munkanap

    2012. november 2., péntek pihenőnap

     

     

    2012. december 15. szombat munkanap

    2012. december 24., hétfő pihenőnap

     

     

    2012. december 1. szombat munkanap

    2012. december 31., hétfő pihenőnap 

     

    A munkanap áthelyezések Európa több (buta) országában is ismeretlenek. Ott ha egy MUNKASZÜNETI nap csütörtökre esik, akkor hétfőtől-szerdáig is és pénteken is (egy napnyi!!!!) meló.  Tessék belegondolni a nagy vállalatokra, ahol egy napra teljes leállás, majd egy napra elindulás, majd megint leállás a hétvége miatt.

    előzmény:
    nok_apja (64)
    2012-11-23  11:39
  12. 2012. november 23. 11:4265.

    Nálatok esetleg.

    Nálunk pl. 15. is tanítási nap.

    előzmény:
    lila.tulipán (61)
    2012-11-23  11:17
  13. 2012. november 23. 11:3964.

    Fogalmak keverednek.

    Miniszteri rendelet foglalkozik a munkanap áthelyezésekkel. Eszerint:

    2012. november 10., szombat munkanap
    2012. november 2., péntek pihenőnap2012. december 15. szombat munkanap
    2012. december 24., hétfő pihenőnap2012. december 1. szombat munkanap
    2012. december 31., hétfő pihenőnap

    Itt az került meghatározásra, hogy mi minősül munkanapnak és mi pihenőnapnak. Ha valaki nov.2-án (péntek) nem lehet szabin, betegszabin. De nov.10-én viszont igen és ha valaki szabijába ez a nap beleeseik, akkor ez egy napnyi felhasználásnak minősül. 

    A köznyelvben elterjedt a fizetett ünnep fogalma, ami egyébként nem létezik. Az igazi neve a Munkaszüneti nap. Az hogy jár-e rá fizetés, az már több dologtól függ.

     

    Ettől teljesen független, hogy egy munkaáltató a fentieken túlmenően milyen rendelkezéseket hoz. Ahol  dec.20-tól leáll a munkahely, akkor a munkanapok felhasznált szabadságnak tekintendők. (A susmus dolgok nem tartoznak ide.)

     

    És ugyancsak független, hogy konkrét személy milyen müszakbeosztásban dolgozik, mikor van előírt munkavégzés. Ilyen pl. egy mobilszolgáltató telefonos operátora. A rájuk további rendelkezések vonatkoznak, de ez már meghaladja egy hozzászólás mértékét.

    előzmény:
    nurfür (1)
    2012-11-23  07:52
  14. 2012. november 23. 11:3963.

    Én alapból olyan mérges vagyok ezek miatt az ünnepnap, pihenőnap, munkanap felcserélgetések miatt! 

    Mi a fenéért kell ezen központilag variálni? Azokon a heteken, amikor szombaton is dolgoznunk kell 1 napunk van rá, hogy gatyába rázzuk a lakást, megfőzzünk, kimossunk, kivasaljunk, a szokásos hétvégi teendőinket elvégezzük. Pihenésre esély sincs, úgyhogy lehúzunk 12 napot pihenés nélkül.  

     

  15. 2012. november 23. 11:2262.
    Mitől lenne szabadnap a hétfő??????
    előzmény:
    Lillaréka (34)
    2012-11-23  09:13
  16. 2012. november 23. 11:1761.

    náéunk a suli rákérdezett, kértek hivatalos állásfoglalást.

    A téli szünet hivatalosan 27-én kezdődik, ezért kell a 24-et ledolgozni, 1-én. 

    15-én nincs iskola, mert a 31 valóban téli szünet. 

    előzmény:
    nurfür (1)
    2012-11-23  07:52
  17. 2012. november 23. 11:0560.

    Itt szerintem annyiban más a helyzet, hogy a ledolgozott napokat fizetik ki, mivel nem egész hónapról van szó.

     

    Tehát egy nappal többet dolgozik és egy nappal többet fizetnek ki.

    előzmény:
    Bea68 (56)
    2012-11-23  10:38
  18. 2012. november 23. 11:0059.

    Basszus, de jó, hogy ezeket írjátok!

     

    A férjemnek dec. 20-án kell mennie utoljára dolgozni. Igaz, a felmondási idő még 2 hónap, csak akkor már nem kell bejárni. De akkor neki se 24-et, se a 31-et nem kell ledolgoznia elvileg! 

    Gyakorlatilag meg néhány vasárnapra is berendelték őket még addig. Ami nem baj, csak akkor a dec. 1. és dec. 15. napokat is túlórába számolják el, ne a normál napi bér szerint....

     

    Fel is homályosítom este, hogy hétfőn okosan mondja meg a tutit a cégnél

    előzmény:
    Bea68 (58)
    2012-11-23  10:52
  19. 2012. november 23. 10:5258.
    A gyerekem ma szabin van, a részarányosan járót gondosan kiveteti vele a főnöke. A kérdés meg fel se merült bennem eddig, csak most, hogy a topikot elolvastam. De hétfőn bizony téma lesz ez, főleg, hogy nem csak a gyerekemet érinti, vele együtt még 3 embertől válik meg a munkáltató.
    előzmény:
    Zsifikati (57)
    2012-11-23  10:47
  20. 2012. november 23. 10:4757.

    Ez is jogos kérdés.

    A gyereked megkérdezte a főnökétől? Illetve világosítsa fel, nyugodtan.

    előzmény:
    Bea68 (56)
    2012-11-23  10:38
  21. 2012. november 23. 10:3856.
    Teljesen nem ide tartozik, és lehet, OFF is, de azért a témába vág a kérdésem: a 21 éves gyerekemmel tegnap közölte a főnöke, hogy a dec. 12-én lejáró próbaidő után nem tud tovább munkát biztosítani neki, vagyis elbocsátotta, magyarán. Akkor a gyerekem miért dolgozza le december 1-én a december 24-ét, mikor nem is lesz már alkalmazásban ennél a vállalatnál? És így év végén másik állást találni is szinte reménytelen, illetve a következő állása, amire ígéretet kapott, január 15-től fog indulni.
    előzmény:
    nurfür (1)
    2012-11-23  07:52
  22. 2012. november 23. 10:3255.
    Az ovi annyiban más, hogy ott nincs hivatalosan őszi, téli, tavaszi szünet, csak a nyári.
    előzmény:
    Gugusz (53)
    2012-11-23  10:13
  23. 2012. november 23. 10:2954.
    Na ugyehogyugye???
    előzmény:
    Gugusz (53)
    2012-11-23  10:13
  24. 2012. november 23. 10:1353.

    Azért megkérdezem.

    Most jut eszembe az oviban kérdezték befizetésnél, hogy kérjük-e dec. 1-jét és 15-ét.

    előzmény:
    Zsifikati (52)
    2012-11-23  09:54
  25. 2012. november 23. 09:5452.

    Kérdezzetek rá, mert ez menetközben változott.

     

    A dec. elseje csak pár hete került be a köztudatba, év elején még nekünk is hasonló volt a kiírás.

     

    A tanév rendjéről szóló rendelet korábbi, mint a munkanap áthelyezéses - a dec.1./31. áthelyezést a 2013. évi munkanap áthelyezésekről szóló rendeletben tették közzé.

     

    előzmény:
    Gugusz (51)
    2012-11-23  09:50

Címlap

top