Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A társkeresés útvesztői
Sziasztok!
Ide várom azokat, akik társat keresnek egy ideje, és az ezzel kapcsolatos kérdéseiket, problémáikat, tapasztalataikat szeretnék megosztani. Azokat is szeretettel fogadjuk, akik már megtalálták a párjukat (mint például én), és szeretnék a többi társkeresőt bátorítani, véleményüket elmondani a témával kapcsolatban.
Azt szeretném, ha ez egy jó hangulatú, kedélyes, veszekedésektől és sértegetésektől mentes topik lenne, kérek mindenkit, hogy eszerint viselkedjen.
Gyertek, beszélgessünk!
Nekem volt olyan pasi, aki fűzött egy ideig, aztán nem találkoztam vele, mert éreztem ,hogy nála csak a szexre menne ki a dolog.....erre kb. két hónap után megint rámprivizett és elkezdett fűzögetni. Rájöttem, hogy egyáltalán nem emlékszik rám és arra, hogy egyszer már ugyanezt végigzongoráztuk, nekem kellett elmondanom neki, mi is történt és miért.
Szóval Gombi, azért kérdezte meg mégegyszer, mert nem emlékezett már rá, hogy egyszer már bepróbálkozott nálad ugyanezzel. Az ilyenekkel nem érdemes foglalkozni.
Hallod, símán összejönne egy kiállítás
Azt bírom, mikor saját maguk kérés nélkül képhozzáférést adnak... ilyenkor már tudom, ha megnyitom mi fog velem szembenézni
Meg sem nyitom, nem gyűjtök tovább:-D
Ááá, én is ott...
Nekem a korosztállyal nem volt gondom..voltak a környékről is. De mind ez a meztelenfotós kategória volt.
Nekem az tetszik a legjobban, mikor este megkérdezi "mi van rajtad"
Ez a kérdés azonnal tükrözi a színvonalat, meg a szándékot, de van hogy belemegyek és ugratom kicsit. Mi lenne az a kinyúlt pólóm tavalyról, meg egy cicanadrág.
Sablon szöveget nem teszek fel mert azt én sem komálom. Akkor inkább nem írok semmit.
Eddig is inkább azokkal alakult ki levelezés, aki egyedi szöveget írt privátban:-)
A veszekedést én is kerülöm, de lehet zártat kellett volna nyitnod :)
Pár évet eltöltöttem társkeresőkön, és sok sok tapasztalatot szereztem, valaki itt írta, hogy nem szereti, mert alig tud valamit arról akivel találkozni fog.
Ki kell kérdezni az illetőt, sokat kell előtte vele csetelni, és aközben fel lehet tenni azokat a kérdéseket amik sarkalatosn fontosak.
Anyám.....
Az egyik srácnak az az ismerkedős dumája, hogy közvéleménykutató, és mondd meg, milyen fazonú és színű bugyi van rajtad. Már több helyen összefutottam vele, mindenhol ugyanez a szöveg.
Most vagy nem tetszett neki a bugyim, vagy nemtom, de eddig még egyszer sem válaszolt..
(mondjuk nem is hiányzott)
Jaaajjj Gombi, szinte látlak magam előtt, ahogy órákat próbálkozol a saját jelszavaid megfejtésével ,aztán ahogy hazajönnek a gyerekek, egy mozdulattal elrakod valami polcra, fiókba vagy könyv közé, ahol azán soha többet nem is találod meg. Ne haragudj, hogy nevetek, de ez olyan aranyos.
Egyébként ez nálunk is elő szokott fordulni, hogy fontos dolgokat, iratokat olyan tutibiztos helyre rakok, ahol nem vész el......csak aztán mikor kéne, elfelejtem, hol is van ez a tutibiztos hely.
pedig jó ha hallgatsz a megérzéseidre . Azok nem csalnak meg
nagyon sok férfi csak sex partnert keres .
Voltam jópár társkeresőn de ebben biztos szerencsém volt , na meg ha kezdett a beszélgetés ,,elkanyarodni,, akkor elköszöntem . ettől föggetlenül voltak érdekes esetek is pl eltévesztette hogy milyen magas ,,, hááát amikor találkoztunk a vállamig sem ért
Ez konkrétan a Chat.hu volt.
Annak idején emlékeim szerint, nem volt ennyire gáz.
De most mikor felmentem...hááát nem győzött meg.
Nem az én korosztályommal találkoztam, és nagyon alpáriak tudtak lenni.
Azért van ennyi email, mert vannak olyan oldalak, ahol nem engedélyeznek ugyanarról a mailcímről több regisztrációt. Így kénytelen vagy csak emiatt új postafiókot nyitni,amit aztán azzal a lendülettel elfelejtesz..
Csibu, én nemrég még az nlc-ről is kizártam magam..
Biztonság kedvéért lecseréltem mindenhol a jelszavaimat..
Háát, nem kellett volna..
Igen, most egyesével próbálgattam, és ahol sikerült, azt felírtam egy papírra. De már fogalmam sincs, hol van..
Együttéltünk, félév után költöztem hozzá:-)
Rendszeresen járok így.
Kezdek örülni, hogy végre valami normálisabb egyeddel akadtam össze, bár a megérzéseim nem csalnak csak én hülye nem hiszek nekik
Szóval beszélgetünk és már szinte várom, hogy vajon mivel rukkol elő, nem még mindig nem, áh nem hiszem el, találtam egy normálisat...
erre szépen lassan, mikor már befűz, előhozakodik a meztelen fotókkalMire észbekapok, ő már elküldött a sajátjáról egyet
Most persze röhögök, de nagyon elveszi a kedvem..
Melyik oldalakról van szó, szabad tudni?
Nekem is volt olyan, ami pár éve még egy színvonalasabb társkeresőnek számított, de most....
A züld fügét érdemes eltenni isteni finom lesz télen, csak 1-1,5 órát kell főzni kevés vízben cukros szirupban.
Bocsánat az OFF ért.
A társkereséshez is szólok majd könyvet tudnék írni belőle, csak végig olvasom előbb amit írtatok.