Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A társkeresés útvesztői
Létrehozva: 2012. október 29. 16:27
Sziasztok!
Ide várom azokat, akik társat keresnek egy ideje, és az ezzel kapcsolatos kérdéseiket, problémáikat, tapasztalataikat szeretnék megosztani. Azokat is szeretettel fogadjuk, akik már megtalálták a párjukat (mint például én), és szeretnék a többi társkeresőt bátorítani, véleményüket elmondani a témával kapcsolatban.
Azt szeretném, ha ez egy jó hangulatú, kedélyes, veszekedésektől és sértegetésektől mentes topik lenne, kérek mindenkit, hogy eszerint viselkedjen. 
Gyertek, beszélgessünk!
Sztem az a folyamatos kivancsisag az alap, amit fentebb emlitettem ,nem az "oda leves".
:)
Egyedül ülni egy hegy tetején...? pfff. elég volt belőle.
Azt nem tudom, hogy mennyire vagy amúgy Önmagad. Ha tök jól érzed Magad a bőrödben úgy, hogy nincs senkid, akkor valszeg Önmagad vagy. Ha akkor sem érzed jól Magad, akkor nem Önmagad vagy. Ha meg már nem tudod, milyen a való Önmagad, akkor az nagy probléma, akkor intenzív Himalája levegőre van szükséged Kopi Luwak kávéval :DDD.
Ha pedig mindig Önmagadat adtad, és ennek ellenére se jöttél ki jól a buliból, sebaj, nincs mit bánnod.
Lehetséges, hogy én már régen elvesztettem Önmagamat, ezért nem is tudom adni? :D Igen, ez eléggé érthető magyarázat lehet.
Na jó, önsajnálósdi befejezve. Legalábbis nyilvánosan.
Önmagamat? Oké, azért nem kár! :D
Viccet félretéve, azt hiszem, én mindig önmagamat adtam. És ez mindig baromi kevésvolt legalábbis azoknak, akik számítottak volna. Ennek ellenére továbbra is csak ömagamat fogom adni, mert mi mást tehetnék?
Amúgy meg, szarok bele, ha ninncs senki, hát nincs senki.
Zsánna, Hozsánna Néked :))
Nem olyan bonyolult szerintem a dolog, lényeg, hogy add Önmagadat (persze ez már piszok nehéz minden körülmények között) és a többit meg az élet rendezi. Ha Magadat adod és nem akar senki Veled megismerkedni, maradni, az is egy válasz az élettől, de az is lehet, hogy 10-20 évvel tovább kell várnod, nem feltétlen azt, hogy Veled van a baj. Szóval a mai napi morzsám az, add Önmagadat mindig és akkor nem veszthetsz semmit, ha viszont nem Önmagadat adod, akkor veszíted a legtöbbet....Magadat.
Én már körbehalásztam ezt a topikot, fogtam is több halat: vagy nem ízlett vagy a hal csapott jól pofán.
Elég volt nekem innen ennyi egyelőre. :/
Az a vacak, amikor ez nem is az elején bukik ki, hanem pár hét után, hogy bocs, de nem tudtam elfelejteni az exem.
Ha ennyi idő alatt nem jött meg az "érzés", akkor nincs értelme, úgy éreztem...
Nyilván, ha valakinél az exek komolyabban bejátszanak, akkor annak annyi. Ha én nem vagyok képes elfelejtetni vele őket, akkor kár mindenért. Dehát, ez egy szép kihívás is egyben, hogy vajon el tudom-e felejtetni :)
Ha ez nincs meg(odalevés), hiába tetszik nagyon a pasi, az egész megmérgeződik valahogy.
Másfél hónap kapcsolat után, mikor kezdtek kijönni a bajok, nekiszegeztem. Úgy gondoltam, hogyha az "érzés" megvan, akkor túllendülünk.
Miután meghallottam, hogy az sincs meg, utána eléggé kész lettem. :)
És ezért hajlandóak vagyunk mindketten áldozni is.
Ezt az állapotot szeretném. És úgy látom ez a kívánság a lehetetlenhez közelít, és tényleg semmiféle kiutat nem látok most.
Látszik, még a "bűnbánatos" korszakban vagy. :))
Élőben én se szoktam nagyon érzésekről beszélni, talán csak ha zaklatott vagyok, döntő pillanatokban.
Pl. gyalogoltunk lefele a hegyről a 2 évvel ezelőtti pasimmal- kezdett minden összedőlni: deltettem a döntő kérdést: szerelmes-e belém. - Nem.- Jah, én viszont igen. (Utóbbi közlést már megspórolhattam volna. :)
Tulajdonképpen mi is az, amit igazán szeretnél?
Valahogy tényleg sokszor ilyen látszólag kis hülyeségeken csúsznak el a dolgok, és aztán már mindketten úgy érzik, hogy valami félrement, kész, és indul a játszmázás (tudom, hogy csak kifogás volt, és társai).
Ezért háborodok fel nagyon, amikor valaki (akár én :))) olyan baromi komolyan veszi az ismerkedést, mert az kódolja ezt a görcsösséget, aminek ez a vége.
Nomeg, persze baromi nehéz az igazi érzésekről beszélni, hogy mit is szeretnénk igazán. Nagyon kevés olyan valaki volt az életemben, akivel ez sikerült, a legutóbbit is jól elszalasztottam, ha valaha, bár nem hiszem találnék még ilyet... hát vigyázni kéne rá.
"Rendkívül" építő jellegű hsz volt....
Szval nem akartam úgy ott aludni, hogy nem kapok rendesen levegőt, úgy éreztem, "elrontotta" volna a közeledést, pluszban az idegen helyszín lehet, rontott volna rajta. Pár órás találka más, mint egész éjjel máshol aludni...
.. egyébként kb egy hét múlva teljesen elmúlt(vagy elmulasztottam- sok sport, homeo), de akkor már késő volt, mert "megjegyezte magának" ezt a halasztást és később kifogásnak tekintette a fenti indoklásom(nyilván nem mondtam ezt elsőre, csak simán mondtam, hogy még ne, de mikor elmondtam, akkor már megkapta a "kifogás kategóriát") és elindultak egyéb fals gondolatkörök is.
Most már ha kijön megint ez a légzéses móka, próbálok úgy tenni, mintha nem lenne. :)
Pluszban azért is paráztam rá erre az egészre, mert nálam a nagyon rossz állapotok mindig légzészavarral kezdődtek- megijedtem, hogy elindultam a lejtőn.
***
Egyébként igen, lehetne ezzel viccelődni, de tényleg "elállt a lélegzetem". :D
Igen, túl komolyan veszem és ez okozza részben a szorongást.
Eddig egyébként nem történt ilyesmi...úgy látszik, a korral egyre kevésbé vagyok laza. :D