Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsony 2012.
El vagyunk késve, tavaly ilyenkor már két napos volt az aktuális topik.
Mához 3 hónapra szenteste. Várjuk idén is közösen!
A minden évben megjelenő fanyalgóknak: nem, nem költünk százezreket, sőt. Ebben a topikban soha nem az anyagiakról szólt az ünnep.
Viszont időben kezdünk készülni, mert azt szeretnénk, ha nem abból állna a karácsony, hogy 23-án munka után plázába beesve megvegyük a rutinajándékokat, úgymint parfüm a nőknek, könyv a gyerekeknek, egy üveg ital minden férfi családtagnak... nálunk a karácsony valóban ünnep.
Szóval szeretettel köszöntjük a beszólogatókat is, de csakazértse fogják elrontani a kedvünket!
http://karacsony2012.blogspot.hu
Sziasztok!
Kép a nyuszikákról. A szürke nagy túlélő.
Sziasztok!
Borcsamama: Jobbulást a Férjednek! És vigyetek nyelvkönyveket szótárral, hogy teljes legyen az egész.Hátha hiányolná....Sziga:Gratula nektek! Így szeretné a kisebbikem is, az tuti.Egyenlőre kevesebb lovaglásal is beérjük...De ha lovardája lesz, huszonmillió lóval, ű(meg kettővel a szoba közepén),mert lesz, mert mindig ezt hajtogatja, akkor aztán tuti Ti se maradnáok ki a meghívottak közül...Miért nincs egy jó kis lovas szmájli is?!A nyulakról lett kép, majd ha megtalálom, csatolom.
Jobbulást a férjednek és az otthoni körülmények között biztos,hogy jobban fog menni a gyógyulás az ajándékodnak nagyon fog örülni mert Te készítetted saját kezüleg és szerintem sok utánjárással.
Gratulálok a lányoknak, nagyon aranyosak! - és perszer ügyesek is.
Apukádnak is boldog születésnapot! Tengelic nincs is messze tőlünk.
Éppen öt perce fejeztem be én is a férjem szülinapi ajándékát. Készült egy album a születésnapján megjelent újságkivágásokkal, fényképekkel, egy levéllel ami az édesanyja kézírását őrzi, és szép idézetekkel. Örülök hogy belevágtam, igaz hogy nem nagyon flancos, de úgy gondolom nagyon jó lett, és biztos hogy örülni fog neki nagyon, - legalábbis remélem. Kap még egy
MP3 lejátszót, angol nyelvleckéket vettünk fel rá, egyszer mondta hogy a kórházban ráérne hallgatni , tanulni, és gyakorolni. Most meglesz a lehetősége. Ő olyan örökké tanulós fajta, szerintem nem volt olyan év az életében, amikor nem tanult volna valamit.
Holnap jön haza a kórházból, finom ebéddel és tortával várom.
Szép ajándékot kapnak a lányok?????
Sziasztok!
Én is bekukkantok minden nap. Egy kicsit el voltam foglalva, mert a hétvégén ünnepeltük Apukám 70. szülinapját, nagycsaládiboldogságoshétvége volt Tengelicen. Jó volt! Csináltattunk neki egy jó kis képet amin rajta vagyunk mi 4-en és a tesómék 4-en. Egy boldog szülinapot feliratot tartunk a kezünkben.
Tegnap meg a lányok első lovas versenye volt.
Az első képen Nóri a virágjával amit egy kedves barátunkéktól kapott. Sajnos róla még nincs jó lovaglós kép, de lesz. Nagyon cuki volt és aranyérmet kapott (na jó a másik kislány aki ebben a számban indult szintén aranyat kapott. Ide még túl sok lovastudás nem kellett inkább ők voltak a cukiság a versenyen.) Nóri nagyon szépen versenycuccban volt ezzel vitte a cukisági pálmát:)
A második képen Hanna a futószáras számban. Ő is aranyat hozott holtversenyben egy másik lovarádból érkező kislánnyal! Nagyon büszke vagyok rájuk! A 3. képen a dobogón áll és veszi át a díját, háttal Habsburg György aki átadja. A díjlovas programban 6. lett. Jó százalékos eredményt ért el. Ahhoz képest, hogy az első versenye volt nagyon-nagyon szép eredmény.
Na és, hogy egy kis karácsonyi témával is szolgáljak. Tegnap előtt megrendeltem a lányok karácsonyi ajándékát
Én minden nap benézek, de többnyire sehol- senki. Mostanában egyre kevesebben és ritkábban szánják rá magukat, hogy írjanak, de hát ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ez egy karácsonyi topik.
Remélem már jobban vagy, most már van bőven gyógyító napsugár.
További szép vasárnapot Mindenkinek, és jó pihenést, jó szórakozást május 1.-én. Ez a hét a dolgozóknak is kicsit könnyebb lesz.
Sziasztok!
Nagy, itt a csend.Remélem mindenki jól van?Én két hete betegeskedem, valami vírust összeszedtem, nehezen jövők ki belőle.
Szép hétvégét mindenkinek!
Én!!!!!
Igaz, még csak harminccal alkotok (messze még az ezer!), de gondolatban sok minden foglalkoztat. Remélem lesz időm mindenre.
Ha lesz mutatnivalóm, jövök.
Még nem futottam ki az időből ugye?
Borcsmama! Még mindig jobb, hogy a röhögéstől könnyezel!
Hidd el, a leleteid is sokkal jobbak lesznek! (Aki ilyen aranyos, annak nem lehetnek rossz leletei!!!!)
Képeslap tőlem is megy a héten!!!
Sziasztok!
Képeslap majd tőlünk is fog menni. Egyébként nagy riadalom volt ma. A kicsi kivette a nagy nyulát a ketrecből, lette a fűbe(hiába könyörgök, hogy óvatosan, még tart az újdonság varázsa). A kutya valahogy hátra ment, kerítés ide vagy oda. Icipicit megkergette.Nyuszka át a szomszédba a kerítésen.Ott két nagytestű kutya. Gyorsíramban át szólni, hogy fogják meg a kutyákat.De majdnem átment a mellettük lévő szomszédba is, na az se lett volna piskóta, szintén két kiéhezett véreb, nagy kifutón, lekrítve. De sikerült nyuszkát megfogni, visszaadni, ketrecbe rakni, miközben a nagy hangos sírásban jajjgatott...Még életben van a mindkét nyúl. Lehetne egy nyuszis szmájli is...
Máris keresek képeslapot és jövőhéten feladom!
Sok-sok erőt kívánok Nektek!
Igen! Hála a szeretetnek, a pozitív energiáknak, Istennek, a nem tudom minek, de aktuális! És aktuális kell, hogy legyen még sok-sok-sok évig!
Lányok!
Bocsánta az OFF-ért, de ez fontos nekem, neki! És köszönöm mégegyszer, ha elolvassátok!
Ez volt benne:
Van nékem egy barátnőm. Fiatalabb, mint én, három kicsi gyermeke van. Májrákot diagnosztizáltak nála, ami alapjáraton "könnyedén" kezelhető lenne, ha nem derült volna fény a tüdőben lévő további rosszindulatú burjánzásokra.
Arra kért, legyek a dúlája egy olyan úton, amelyről nem tudhatjuk, hová vezet... A hit ereje most is csodát tehet.
Néha elfogja a kétségbeesés, amin egyáltalán nem csodálkozom. Nehezen veszi a levegőt, folyamatosan fullad, aludni nem tud, a kemoterápia miatt gyakran van hányingere, étvágya mostanában kielégítő, testsúlya mégis folyamatosan csökken, néha belázasodik.
A minap azon gondolkodtam, kivel oszthatném meg történetét és főleg hogyan? Eszembe jutott a vers idézet: nem mondhatom el senkinek... Most tehát én is inkább elmondom mindenkinek... Azt, ami a egyszer csak megvilágosodott bennem.
Amikor Bogi lányunk feküdt a kórházban kemoterápia árnyékában, nagyon sokat segítettek a levelek, amiket kapott, kézzel foghatóan is és e-mailek formájában. Barátnőm ritkán néz netet. Nincs hozzá kedve-ereje. Kérdeztem, mit vizualizál a gyógyulása érdekében? Milyen meditációra tudnék én, és esetleg mások rákapcsolódni? Azt felelte, kertet gyomlál magában...
Szóval az villant be, hogy írhatnátok neki... Kereshetnétek egy szép virágos kertet ábrázoló képet-képeslapot, amire elég lenne ennyit írni: gondolunk rád, vagy imádkozunk érted, hiszünk benned, hiszünk a gyógyulásodban, erős vagy, veled vagyunk, segítünk gyomlálni a kertet... és odaírni a neveteket, és családtagjaitok nevét. Hogy személyesebb üzenetet írhassatok, és meg tudjátok szólítani, elárulom a keresztnevét: Judit. A képeslapot beletehetnétek egy borítékba, és elküldhetnétek az én címemre, én pedig minden nap vihetnék egy adaggal neki a kórházba.
Postacímem: Kobza Zsuzsanna Budapest 1082 Leonardo da Vinci utca 12-14. 01/08. Kérlek titeket, ne írjatok gyógymódokat, se csodaszereket! Az új germán medicina tanításait én már átadtam. Bogi gyógyulásának történetét ismeri. Nem véletlenül kért meg engem a kísérésre. Tudja mit szeretne, és tudta, hogy én életünk tapasztalatai miatt érteni fogom minden kívánságát.
A képeslapon csakis megerősítő mondatok, versek, imák legyenek! Előre is köszönöm nektek. Természetesen a virágot magatok is megrajzolhatjátok. A gyerekrajzoknak pedig extra gyógyító erejük van.
Ja, és persze nyugodtan oszd meg ezt a jegyzetet! Minél több képeslap érkezik, (zárt borítékban az én postacímemre megküldve, annál hatásosabb lesz ez a különleges gyógyító eljárás.
Nagyon szívesen segítek bármiben, de egyenlőre sajnos nem tudom miről van szó.
Kérlek valahogy tedd légyszíves elérhetővé a linket, ugyanis én pl. nem vagyok facebook- tag, és úgy gondolom, hogy egyenlőre nem is akarok az lenni.
Nem tette be a linket:(
Megpróbálom így:
Ezt szeretném, ha elolvasnátok!
Csajok!
Kérni szeretnék! Olvassátok el légyszíves és tegyetek szívetek szerint! Olyan kedvesek vagytok mindannyian, és nagyon elkélen a segítség
Borcsamama: rád is sokat gondolok, hogy jók legyenek a leleteid, amúgy meg nem is értem, hogy miért kell mindenre ilyen sokat várni.
Egy kicsit el vagyok havazva, Apa Kínában van két hétig, egyedül nyomom a lányokkal. Ahhh fáradt vagyok, de összeszedem magam és aktívabb leszek.
Borcsamama: szeretnék kérni/venni tőled egy szép textil virágot vagy valamit, nem tudom, rád bízom, valami olyant, amitől Juditnak szebb-jobb kedve lesz. Olyan szépeket varrsz mindig . Én hétfőn elmegyek és nézek valami szép virágos anyagot egy szép mackónak. Már van kész egy, de azt nem konkrétan neki varrtam és olyant szeretnék amit nagyonneki csinálok.
Köszönöm!
Egyetértek!!!!!
Ha már így alakult, hogy világgá kiáltottad, hát akkor közhírré tétetik, hogy néhány kedves karácsonyi angyalka, akiknek tetszett a fázós nyulam, kaptak tőlem pár kis semmiséget.
Hogy miért pont ők???? A válasz egyszerű: én feltettem egy kérdést, ők reagáltak.
A kérdés csupán ennyi volt: "Valaki még?"
A többiektől bocsi, ne szomorkodjatok, lesz még havazós karácsony is, nem csak húsvét.
A reagálásod pedig minden pénzt megért. Még mindig potyog a könnyem a röhögéstől, nagyon aranyos , köszönöm!
Sáfrány, neked is köszönöm, már írtam privit. Gyógyulj meg gyorsan!
Ja, és voltam ugyan kontrollon, de lesz vagy két hét, mire minden vizsgálaton túl leszek.