Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Paleo Palacsinta SOS!

Ismahen
Létrehozva: 2012. szeptember 8. 20:04

Sziasztok!

 

Gyakorlott(abb) paleosoktól kérek szépen jól bevált palacsintarecepteket, mert én eddig nem tudtam olyat alkotni ami ne szakadt volna szét , ne ragadt volna a serpenyőbe:(

Eddig a kókuszliszt+mandulaliszt+gesztenyeliszt kombóval próbálkoztam, pl. hajdina vagy köleslisztből lehet jobban sikerült volna?

Ugye a nulla sikértartalom miatt szakad a pali ezekből a lisztekből, hiába a sok tojás dehát  valami palacsintautánzatot csak össze lehet már hozni!

 

Köszönöm előre is:))

 

 

 

  1. 2012. szeptember 9. 09:1526.

    Elvileg a hinduk nem ehetnek húst, mert a hinduizmus alapja a "nem ártás". Sem embert, sem állatot ölni nem szabad.

    „A következő személyeket tartják az állat gyilkosának: aki engedélyezi a megölését, aki megöli, aki feldarabolja, aki eladja vagy megveszi, aki elkészíti, aki felszolgálja és aki megeszi.” (Manuszmriti 5.51)

     

    Ja, és a buddhisták jókora része is vegetáriánus, és ők sem ketten vannak. :)

     

    Meg persze van még egy csomó más vegetáriánus vallási irányzat: a krisnatudatúak, a rasztafrik, a hetednapi adventisták, számos ortodox zsidó...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667442 (23)
    2012-09-09  08:58
  2. 2012. szeptember 9. 09:0725.

    A brittudósokat én is kedvelem...))) De a helyzet az, hogy gyakran lehet látni filmeket állatok életéről és tényleg esznek pl bogarakat, ha a kezük ügyébe kerül valami zaftosabb példány...))) Ez valószínűleg valami olyasmi, mint ahogy a mókust úgy tartjuk számon, mint mogyoró, dió és egyéb hasonló magok fogyasztója.  A környékbeli madaraknak meg erről más a véleménye. Ősemberek között szerintem lehet, hogy akadtak vegetáriánusok, de azok a példányok valószínűleg az első aszályos évben kihaltak, vagy legyengülve kardfogú vacsora lett belőlük. India: ez olyasmi, mint a muszlimok és zsidók disznóhús-evés tilalma: a szükséget megszokták és végül az évezredek alatt indokot, legtöbbször vallásit találtak a szükségből lett szokásra.

    Tényleg csak következtetni lehet az őseink táplálkozására a leletek alapján. Viszont nem értem  a teljesen ellenkező véleményeket, gondolok itt az előbbi hsz-emben végén feltett kérdésre.

    előzmény:
    CsillagViki (21)
    2012-09-09  08:27
  3. 2012. szeptember 9. 09:0224.
    Tudom, és a hinduké sem, ugye?
    Mondjuk ettől függetlenül úgy köröznek le minket hamarosan, mint a kengyelfutó gyalogkakukk, csak a port látjuk majd utánuk, ahogy elszáguldanak mellettünk.
    előzmény:
    kacsa76 (22)
    2012-09-09  08:37
  4. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2012. szeptember 9. 08:5823.

     "Vegetáriánus őseink meg természetesen voltak. Ahogy a gorillák és orángutánok is azok."

     

    A gorillák és orangutánok nem az őseink. Csak a rokonaink. 

     

     

     "(A Föld népességének egyhetedét kitevő hinduk meg egészen jól elvannak, és szépen szaporodnak, azt hiszem.)"

     

    Ez így van, csakhogy nem minden hindu vegetariánus.  

     

     

     

    előzmény:
    CsillagViki (21)
    2012-09-09  08:27
  5. 2012. szeptember 9. 08:3722.

    Nem is fejlődött a gorillák és orangutánok agya annyira...

     

    Amúgy paleoliton felesleges is vitatkozni, mert nem kötelező, és aki úgy érzi, hogy neki nem jó, az nyilván nem folytatja, akinek meg jó, az nem fogja csak azért abbahagyni, mert más szerint nincs értelme. 

    előzmény:
    CsillagViki (21)
    2012-09-09  08:27
  6. 2012. szeptember 9. 08:2721.

    Vegetáriánus őseink meg természetesen voltak. Ahogy a gorillák és orángutánok is azok. (A csimpánzokat csak azért nem írom, mert egyes - britt - tudósok láttak már húsevő csimpánzt állítólag. Igaz, ezt a csimpánzok nem erősítették meg, és az állatkertekben időtlen idők óta nem vesznek éhen gyümölcsön és zöldségen, sőt, még nem ették meg egymást, hogy pótolják a "hiányzó" húst.)

     

    (A Föld népességének egyhetedét kitevő hinduk meg egészen jól elvannak, és szépen szaporodnak, azt hiszem.)

     

     

    előzmény:
    eda-1952 (18)
    2012-09-09  08:16
  7. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2012. szeptember 9. 08:2220.
    Mert a paleo táplálkozás hívei nem esznek gabonaféléket. 
    előzmény:
    eda-1952 (7)
    2012-09-08  21:43
  8. 2012. szeptember 9. 08:1919.
    Eda, én egyetértek veled, és véletlenül sem vagyok a paleo diéta híve (Isten ments!), csak ez a topik nem arról szól, hogy a paleolit diéta egy baromság.
    előzmény:
    eda-1952 (18)
    2012-09-09  08:16
  9. 2012. szeptember 9. 08:1618.

    Nem vagyok benne biztos, hogy Afrikában volt nyírfa a paeleolitban. Ahol meg volt, ott egész biztosan nem rágcsálták a kérgét, meg szívták ki belőle a nedvét, ha éppen édességet kívántak. Ami azt illeti, nem azt ették amit kívántak, hanem mindent, amit meg lehetett enni. Ezek alapján valóban nem ettek kukoricát Európában, Ázsiában és Afrikában, de az amerikai kontinensen igen. Merthogy ott volt. És mivel ízlett nekik és tápláló volt, elkezdték termeszteni, gondolom azért, hogy mi európaiak már készen kapjuk...)) Krumpli dettó.

    Szegény eleink érdekesnek találnák, ha most megfigyelhetnék egy a paleolit diétát hírdető, meg egy vegetáriánus, lehetőleg nyerskosztos vitáját arról, hogy mit is ettek ők.

    előzmény:
    CsillagViki (17)
    2012-09-09  07:09
  10. 2012. szeptember 9. 07:0917.
    Természetes formában, pl. a nyírfákban biztosan volt. :D
    előzmény:
    semiramis (14)
    2012-09-09  00:08
  11. 2012. szeptember 9. 07:0816.

    Ez a topik - gondolom - nem arról szól, hogy mekkora baromság a paleo diéta.

     

    Viszont kár recepteket ajánlgatni úgy, hogy nem értesz hozzá.
    Kukoricát nem esznek a paleosok semmilyen formában.

    előzmény:
    semiramis (13)
    2012-09-09  00:06
  12. 2012. szeptember 9. 00:1415.
    Viszont a paleo korszakban még kókusz/mandula/zabpehely liszt,de még palacsinta se volt!
  13. 2012. szeptember 9. 00:0814.
    xilit is nyilvan rengeteg volt az emlitett korszakban. 
    előzmény:
    CsillagViki (3)
    2012-09-08  20:17
  14. 2012. szeptember 9. 00:0613.

    ugyanmar. vegyel sima schär glutenmentes lisztet, fele-fele-aranyban tegyel bele kukoricakemenyitöt es ugyanugy fog viselkedni, mint a buzaliszt (csak joval könnyebben emeszthetö).

     

    egyebkent az altalad leirt lisztekhez is tehetsz kukoricakemenyitöt (ez MINDIG kell!!), maris OK az egesz dolog. ;-)

     

     

    egyebkent ritka nagy ostobasag azt hinni (nem töled, hanem altalaban), hogy buza nem volt a fent nevezett idöszakban, DE gesztenye-, kokusz-, mandula- es rizsliszt igen.  

    előzmény:
    Ismahen (1)
    2012-09-08  20:04
  15. 2012. szeptember 8. 23:2912.
    Nincs benne búzaliszt :)
    előzmény:
    eda-1952 (7)
    2012-09-08  21:43
  16. 2012. szeptember 8. 23:2911.
    Szerintem nem az ősiség a lényeg, hanem az alacsonyabb szénhidráttartalaom vagy glikémiás index vagy mi...
    előzmény:
    zsanettt (10)
    2012-09-08  23:04
  17. 2012. szeptember 8. 23:0410.
    pont ezt szerettem volna én is megtudni,csak nem szerettem volna "beszólósként" feltűnni.
    előzmény:
    eda-1952 (7)
    2012-09-08  21:43
  18. 2012. szeptember 8. 22:459.
    Ja, pici olajat tettem a tésztába, meg az első palacsinta előtt minimálisan megolajoztam a serpenyőt. Egyben maradtak a palacsinták, nem ragadtak le.
    előzmény:
    kacsa76 (8)
    2012-09-08  22:44
  19. 2012. szeptember 8. 22:448.
    Én azt csináltam, hogy zabpelyhet megdaráltam (talán 10 dkg-t?), 2 tojás, kis só, szóda, összekevertem, kisütöttem. Szerintem jó lett, a gyerekeknek is ízlett, pedig elég válogatósak, és az "igazi" palacsintát nagyon szeretik, de ez is bejött nekik mégis.
    előzmény:
    Ismahen (1)
    2012-09-08  20:04
  20. 2012. szeptember 8. 21:437.

    "kókuszliszt+mandulaliszt+gesztenyeliszt" Ez mitől paleo? Illetve mitől paleobb,  azaz az én olvasatomban ősibb (főleg ezen az éghajlaton), mint a rendes palacsinta?

     

     

    Bocs', segíteni nem tudok, de gondolj arra, hogy több hsz---több lehetőség, hogy olyan is meglássa a topikot, aki segíteni tud.

    előzmény:
    Ismahen (1)
    2012-09-08  20:04
  21. 2012. szeptember 8. 21:416.
    megvan sülve= meg van sülve. Annyira bámultam a képet, hogy írni is elfelejtettem
    előzmény:
    gezemici (5)
    2012-09-08  21:39
  22. 2012. szeptember 8. 21:395.

    Nagyon gusztusos a túrós palacsintád /nyálcsorgatós szmájli/

    Fantasztikusan megvan sülve kivül. Nekem sosem sikerül ilyen szépen? mi a titok?

     

     

    előzmény:
    CsillagViki (3)
    2012-09-08  20:17
  23. 2012. szeptember 8. 21:104.

    http://paleovital.hu/?p=4403

     

    https://www.google.hu/search?q=paleo+palacsinta&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a

     

    (A paleo-t inkább nem vesézem (ezt is megteszi a net ), helyette keresgéltem inkább recepteket Neked!)

    előzmény:
    Ismahen (1)
    2012-09-08  20:04
  24. 2012. szeptember 8. 20:173.

    Na, meg is mutatom.  ------------------------>

     

    A hagyományos, nagy palacsinta túróval van töltve, az nem paleo, úgyhogy sorry!

    A kicsinél xilites a gyümölcsöntet.

    előzmény:
    Ismahen (1)
    2012-09-08  20:04
  25. 2012. szeptember 8. 20:092.
    Nem érdekel a paleo, de hajdinapalacsintát elég gyakran sütök. Leginkább olyan amerikaipalacsinta-szerű aprókat.
    előzmény:
    Ismahen (1)
    2012-09-08  20:04

Címlap

top