Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elúszott munka és szerelem

Torolt_felhasznalo_494058
Torolt_felhasznalo_494058
Létrehozva: 2012. augusztus 11. 18:21
A dolog ami történt velem, nagyon kellemetlen, úgyhogy előre kérlek benneteket, hogy csak komoly válaszokat adjatok.22 éves lány vagyok, egy hónapja dolgozom irodai asszisztensként egy irodában. Nagyon örültem, hogy megkaptam ezt a munkát és lelkesen is csinálom.A gond az, hogy pénteken gyümölcslevest ettem ebédre, ami szerintem romlott volt, és éppen a fénymásolónál álltam, amikor váratlanul, minden előjel nélkül egy éles fájdalom nyilalt a hasamba, és hát, hasmenésem lett. Iszonyatosan megijedtem, 2 másodpercig nem is tudtam mit tegyek, aztán szörnyű szag csapott meg és éreztem hogy a meleg hasmenés folyik le a lábamon. Többen felém fordultak, ez amúgy egy nagy, nyitott terű iroda. Kisiettem a mosdóba, de a bokámnál kifolyt és egy vékony csíkot húztam magam után. 2 órán át nem mertem kimenni a wc-ből, annyira szégyelltem magam. A nadrágom kimostam, de a szag megmaradt és amúgy sem vitt rá a lélek hogy kimenjek. Végül összeszedtem magam, bementem az irodába, összeszedtem a cuccom és hazajöttem. Senki nem szólt hozzám, hála istennek. A fertőtlenítő szagból ítlve hívhattak takarítót. Gondlom mindenki erről beszélt.3 asztalsorral mögöttem ült egy fiatal srác aki nagyon bejött nekem, és akivel randit beszéltünk meg vasárnap délutánra. Úgy volt, hogy fix időpontban találkozunk valahol. Szerintetek elmenjek egyáltalán? Nem írt az eset óta, pedig korábban rengeteget viber-eztünk.Azt sem tudom, hogy dolgozni bemenjek-e egyáltalán ezek után.
  1. Torolt_felhasznalo_494058
    Torolt_felhasznalo_494058
    2012. augusztus 11. 19:1426.

    Felhívott a sác!!

    Azt mondta nagyon aggódott értem, csak nem mert keresni. Azt mondta megérti hogy a randi most nem oké, és hogy ha akarom, szívesen bevásárol vagy főz nekem. Olyan édi.

    Azt mondta az irodában is mindenki nagyon aggódott amikor elmentem és remélik hogy hamar látnak megint. :) 

  2. 2012. augusztus 11. 19:1425.
    itt a pont:)
    előzmény:
    Bauzi (18)
    2012-08-11  19:03
  3. 2012. augusztus 11. 19:1224.

    Van egy közmondás, ami régi, poros, de attól még igaz: minden csoda 3 napig tart.

    El fog múlni...

    És ha jól dolgozol, jó ember vagy, rövid idő múlva senkinek sem jut majd eszébe ez a baleset, mert másért leszel fontos.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (21)
    2012-08-11  19:08
  4. 2012. augusztus 11. 19:1223.

     Félek hogy úgy fognak emlegetni, mint a befsós lány.

     

    és majd ha nyugdíjba mész, legalább tudsz miről mesélni majd a

     fiataloknak

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (21)
    2012-08-11  19:08
  5. 2012. augusztus 11. 19:0922.

    Házinyuszira ne lőj a problémádtól függetlenül.

     

    Az eseted pedig-emberi, aki ezért téged gúnyol vagy bármilyen megjegyzést tesz rád, az egyszerűen buta és primitív. Ne foglalkozz vele... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  6. Torolt_felhasznalo_494058
    Torolt_felhasznalo_494058
    2012. augusztus 11. 19:0821.

    Köszönöm a jótanácsokat, nagyon jól esik.

    Amúgy azóta csak kekszet és főtt krumplit ettem, panaszom már nincs. 

     

    Írtam a srácnak, hogy holnap nem tudok megjelenni. 

    Nem tudom visszaír-e egyáltalán.

     

    Ez a munkahely dolog azért nehéz, mert én még ott új vagyok és egy nagyon összeszokott csapatba kerültem be. Félek hogy úgy fognak emlegetni, mint a befsós lány. :( 

  7. 2012. augusztus 11. 19:0720.

    Szia!

     

    Elég kellemetlen helyzet, az biztos , egyike azoknak, amelyek ugye "úgysem történnek meg velünk", de végülis bárkivel megtörténhetnek.

     

    Nagyon nehéz lenne, de én a mhelyen úgy tennék, mintha mi sem történt volna, mert előbb-utóbb mindenki elfelejti, főleg, ha megpróbálsz természetesen viselkedni. Aki intelligens, az ugyanúgy fog hozzád állni, mint eddig, aki meg nem, hát azzal nem tudsz mit csinálni. Csak az első 1-2 napot kell túlélned valahogy, kitartás. 

     

    A randi... hát nem is tudom. Ha már régebb óta ismernétek egymást, akkor nem lenne olyan kellemetlen a helyzet, de ha még csak ismerkedtek, akkor kérdéses, hogyan reagál a srác. Mindenesetre ha rosszul, akkor nem ő a te embered.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  8. 2012. augusztus 11. 19:0519.

    Ha emiatt nem akar veled talizni a srác,akkor ne sajnáld!

     

    Miért olyan ciki,ha valaki beteg és nem is tehet róla? Ha ezt akár a kollegáid,akár a srác nem fogja fel,akkor szégyelljék magukat!

     Ilyen szituba bármikor,BÁRKI kerülhet,csak ezt sokan elfelejtik.

     

    Mennyivel elfogadhatóbb egy rothadt sajtszagra emlékeztető,márkás cipőbe bújtatott láb,vagy a bűzös lehellet,izzadtságszag stb. egy irodában????

    Mert azt egész nap lehet szagolni. (Hányós szmájli).

     

    Nem kell túlspiláznod a dolgot!

     

    Ps:az viszont elgondolkodtat,hogy egyetlen kolleganő sem akadt,aki egy idő után utánad ment volna a mosdóba,hogy megkérdezze segíthet-e valamit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  9. 2012. augusztus 11. 19:0318.

    Nagyon kellemetlen szituáció!

    Sajnálom, hogy át kellett élned!

     

    Emberek vagyunk, bárkivel megtörténhet...

    Ha jól vagy, menj be hétfőn, és mondd el, hogy sajnálod, nem tehetsz róla, nagyon intenzíven megviselte a szervezetedet a nem megfelelő étel, és mivel ilyen helyzetben még nem voltál szerencsére, - és reméled, a sors nem is részesít többen!, - nemigazán tudtad/tudod kezelni.

    Majd kedvesen kérdezd meg őket, másnak nem okozott-e gondot, reméled, nem került senki hozzád hasonlóan kínos helyzetbe.

    Evvel átadod a szót a többieknek a válaszra.

     

    Ha intelligens a társaság, átérzi a helyzetet, és segít túllépni rajta.

    Ha nem így történik, arra gondolj, ez a szerencsétlen eset időt takarított meg neked, hogy nem a megfelelő helyen vagy.

     

    A fiúnak jelezd időben, hogy nem tudsz sajnálatodra megjelenni a találkozón, de nem vagy még jól teljesen.

    A válasz, vagy nem válasz megmutatja, mit várhatsz tőle.

     

    A poenizálókkal ne törődj, az élet fintora mindenkit megtalál, csak idő kérdése.

     

    Fel a fejjel, soha ne szégyelld azt, ami nem rajtad múlik!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  10. 2012. augusztus 11. 18:5817.

    HA,  (smetlem,  HA)--ez  nem  szimplan  egy  kamu  NL  tema,

    akkor  ez  a  valaszom:

     

    SENJI,  de  senki  nem  nevetett  ki  teged  az  irodaban.  Melysegesen  sajnaltak  es  szimpatizaltak  veled.

     

    Menjel  mindenkeppen  vissza,  meglatod,  kedvesek  lesznek  veled  szemben.

     

    ME  EMLITSD a  mukahelyeden,   hogy  mi  tortent  veled,  es ,  meglatod,  senkisem  fog  nevetni  rajtad.

    Ezt  a  fajta  "hasmenest,"  ami  veled  tortent,  tradicionalisan,  ugy  hivjak,  hogy  "  ukranka"----mert  eloszor,  a  koszos  ruszki  katonak  vittek  be  Magyarorszagra  a  masodik  vilaghaboru  tan.

     

    El  fog  mulni!!

     

    De,  MINDIG  KEZET  MOSNI,--KEZET  MOSNI---Kezet kell  mosni  eves  elott,  es,  ha  csak  lehet,  ne  egyel  semmi  nyers  zoldseget,  sem  gyumolcsot.

     

    Minden jot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  11. 2012. augusztus 11. 18:5616.

    Valóban kellemetlen a helyzet, de amelyik ember nem olyan agyhalott, mint már NLC-virtuóz, az megérti, hogy olyasmi történt, amiről nem tehetsz.

    Akár a kollegáid, akár a srác, akivel randira készülsz.

    Ha pedig mégsem értik meg, akkor nincs miért szomorkodnod, kinek kell egy agyhalott pasi? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  12. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 11. 18:5315.

    Szar ügy, ez igaz.

    De hátha  nem csinálnak belőle ügyet a munkahelyeden.

    Végülis mindenkit érhet baleset.És ért is, csak a többségnek szerencséje volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  13. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. augusztus 11. 18:5114.
    5. hsz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (13)
    2012-08-11  18:50
  14. Torolt_felhasznalo_494058
    Torolt_felhasznalo_494058
    2012. augusztus 11. 18:5013.
    Elég szomorú, hogy nincs más szórakozásod te kiégett kis szlovák senki.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (11)
    2012-08-11  18:48
  15. 2012. augusztus 11. 18:5012.
    Dugulj már el gyökér gyuri és húzz innen!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (11)
    2012-08-11  18:48
  16. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. augusztus 11. 18:4811.
    Csak 1 napra tiltanak ki, utána jöhetek vissza, nem nagy érvágás. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (10)
    2012-08-11  18:45
  17. Torolt_felhasznalo_494058
    Torolt_felhasznalo_494058
    2012. augusztus 11. 18:4510.

    Nyugodtan csináld csak, ahogy látom más topicokban is te vagy a főparaszt.

    Remélem hamarosan kitiltanak.

    Amúgy te nem magyar vagy ugye? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (8)
    2012-08-11  18:41
  18. 2012. augusztus 11. 18:429.
    :))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (5)
    2012-08-11  18:35
  19. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. augusztus 11. 18:418.
    Nahát, ezt jól elszartad. oooo, akarom mondani elszúrtad.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  20. 2012. augusztus 11. 18:367.
    kivétel, ha muszáj ... pl. egy erős szalmonellánál ... vagy a próbaidős marad otthon vagy a teljes iroda, lehet választani
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (6)
    2012-08-11  18:35
  21. Torolt_felhasznalo_494058
    Torolt_felhasznalo_494058
    2012. augusztus 11. 18:356.
    Próbaidő alatt nem szokás betegállományba menni :(
    előzmény:
    fórumozok (3)
    2012-08-11  18:30
  22. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. augusztus 11. 18:355.
    Fő a higgadtság, fosos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (4)
    2012-08-11  18:31
  23. Torolt_felhasznalo_494058
    Torolt_felhasznalo_494058
    2012. augusztus 11. 18:314.
    Nagyon vicces vagy, remélem büszke vagy magadra. Kívánom hogy veled is essen meg te nyomorult.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (2)
    2012-08-11  18:27
  24. 2012. augusztus 11. 18:303.

    hívd fel a srácot, hogy bocsi, de rosszul vagy ... hétfőn meg jelents beteget 2-3 napra ... még a végén sajnálni is fognak

     

    vagy simán menj el a randira ... ha nincs ott a srác, akkor tudod a szitut ... hétfőn meg menj be dolgozni és beszélj a főnököddel a történtekről (a randilehetőségről ne)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21
  25. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. augusztus 11. 18:272.
    Menj el nyugodtan a randira, de ne csodálkozz rajta, ha nem ültet az ölébe.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_494058 (1)
    2012-08-11  18:21

Címlap

top