Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kislány tábor,este egyedül

soleil69
Létrehozva: 2012. augusztus 7. 22:23

Nemrég beszéltem 13 éves kislányommal, Balaton partján van táborban ( nem gyermekmegőrző, hanem tematikus nyelvi tábor - nem olcsó, bejáratott, jó lehetőség).

 3 napja van ott, második este fordul elő, hogy a kislányokat kiengedik a városba, tanári felügyelet nélkül.

Nappal nem is lenne ezzel gondom még.

Már második este fordult elő, három napja vannak ott, hogy sötétedés után értek haza, kíséret nélkül. 9 óra volt a határidejük, hogy vissza kell érni - nálunk itthon hn9 után már erősen sötétedik.

 

Alapvetően túlaggódó vagyok , tudom. Kedves, okos, nagyon szép, megbízható gyerekekről van szó. Szerintem a tanárok is rendesek - de most nagyon megingott a hitem és nagyon aggódom.

Nem is  agyerekben nem bízom, hanem a körülötte levő világban.

 

Szerintetek????

Normális ez?

 

  1. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 12. 08:45148.
    Más helyen arra is kitér ugyanebben a könyvben, hogy amikor ő is tanított erkölcsi fejlődésről, akkor egyes diákok nyíltan rá is mertek kérdezni: amiket ő tanít (becsület, erkölcs stb.) azok ugye többnyire ellentmondó tulajdonságok a megélhetéshez szükségesekkel (simlisség, számítás, ügyeskedés)? Sajnos, igen - volt a válasz. A diákok hogyan tekintsenek követendő példának egy pedagógust, ha teszem azt hitelesen is próbálja átadni ezeket az értékeket, ha közben azt látják, hogy szegény, mint a templom egere? Ezzel csak azt a képet rögzítik magukban, hogy igen, aki itt prédikál nekünk a becsületről a katedráról a kopott ruhájában, az olcsó karórájával, az erre ment vele... bezzeg a Kovács Pisti cipőfűzője is drágább, mint a tanár össz szerkója együtt, az ő apja kétes hírű vállalkozó... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (147)
    2012-08-12  08:35
  2. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 12. 08:35147.

    Akkor mégiscsak kimásolom... Evidens gondolatok, mégis nagyon jól összefoglalja őket Popper. A tanárok megbecsültségének alapfeltétele lenne az anyagi egzisztencia, és akkor tényleg lenne mód a természetes szelekcióra, hogy ki méltó rá és ki nem. Íme az idézet, érdemes végigolvasni:

     

    "Miért kell erőltetni a fejlődést? Idő kell ahhoz, no és hagyni kell azt is, hogy a pedagógus valóban pedagógus legyen, vagyis ne csak oktasson, hanem neveljen. De ehhez újra egzisztenciát kell formálni pedagógiából. Mert a dolog már ott bűzlik, hogy pedagógusnak lenni ma nem egzisztencia Magyarországon. Tessék megnézni a francia tudósokat: akiknek nem kell labor, mind gimnáziumi tanár! Kevés óraszám, sok szabadidő... És főként: jól megélnek. Nálunk régen egy középiskolai tanár feleségének nem kellett dolgoznia. Telt háromszobás lakásra, háztartási alkalmazottra, siófoki nyaralásra. Nem véletlenül nőiesedett el mára a tanári pálya.

    Unokahúgom Angliába ment férjhez, hatéves gyerekét is vitte magával. A gyerek egy mukkot sem tudott angolul, ezért egy idő után depressziós lett, kedvetlen. Egyszer azonban vidáman ment haza, mutatta a dolgozatfüzetét: rá volt írva magyarul, hogy remek! A mama rohant az iskolába, mert azt hitte, magyar ember is van a tanárok között -- de nem. Az angol tanár látta, hogy a  gyerek kiborult, ezért elment a városi könyvtárba, kinézte az excellent szó magyar jelentését egy szótárból, és ráírta a gyerek dolgozatára. Semmivel nem jobb ember ő, mint a magyar tanárok, de a magyar pedagógusnak erre nincs ideje és ereje, mert amikor végez a tanítással, rohan masszőrködni, könyvelni, egyéb mellékállásba, hogy megéljen." (Popper Péter)

     

    Annyival egészíteném ki, hogy mostanában - bár valóban szükség lenne rá a megélhetés végett - nem tudok elmenni masszőrködni, könyvelni tanítás után, mert annyi az ingyen elvárt délutáni munka is. Érettségi időszakban már majdnem be kell mutatkozni a gyerekemnek, mert egész nap (gyakran még fél éjjel is) javítok - természetesen az óráim megtartása után (az érettségi dolgozatokat és a többi osztályom év végi dolgozatait).  És a többségében értelmetlen, de kötelező adminisztratív teendőkről még nem is beszéltem. 

    előzmény:
    tamtamtam (144)
    2012-08-10  21:40
  3. 2012. augusztus 11. 22:33146.
    Azért kicsit más  alsó tagozatos gyerekeket elvinni erdeit táborba,    mint  középiskolás lázadó kamaszokat  osztálykirándulásra.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (117)
    2012-08-10  12:48
  4. 2012. augusztus 10. 21:50145.
    Itt úgy látom, nem "a pedagógusok" kapnak kedvezményt, hanem egy bizonyos szakszervezet tagjai. Az azért nem ugyanaz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (108)
    2012-08-10  12:21
  5. 2012. augusztus 10. 21:40144.

    Vagyis dolgozzak hétvégén is. Köszi. És ki is fogja ezt megfizetni, ráadásul hétvégi díjazással?

    Ráadásul úgy vigyem a saját gyereket állatkertbe, hogy még véletlenül se tudjak valóban vele lenni, rá figyelni, hanem 40 másikkal legyek elfoglalva egyfolytában. Az ilyen "ingyenesség" egyszerűen nem éri meg.

     

    Mint ahogy nagyon sok más pedagóguskedvezménnyel is pont ez a baj: akkor járok jobban, ha nem használom ki. Pl. nem járok se MÁV-val, se Volánnal, csak ha az iskola rákényszerít, tehát nem ingyen kapok valamit, hanem - mivel nem 100%-os a kedvezmény - még én fizetek egy olyan szolgáltatásért, amit egyáltalán nem is akartam volna igénybe venni.

     

    Az állatkerti csoporttal való ingyen belépés tehát nem valami plusz ajándék, hanem azon ritka esetek egyike, amikor biztosítva van a tanárnak a munkájához a munkaeszköz (a belépő).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (111)
    2012-08-10  12:26
  6. 2012. augusztus 10. 20:23143.

    "A csoportos jegyet pedig bármilyen csoport igénybe veheti, azért csoportos."

     

    Bizony. Tegye fel a kezét az a szülő, aki így már vállalná az osztálykirándultatást! :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_760877 (125)
    2012-08-10  13:14
  7. 2012. augusztus 10. 20:18142.

    "1. A tanárokat tényleg semmibe veszik, anyagilag ... is."

     

    Na, akkor hogy lásd, értem én az építő kritikát, megpróbálom átfogalmazni. Tehát, lássuk csak, mondjuk egy háromnapos kirándulás az reggel 8-tól két nappal később este 6-ig, az ugye 58 óra, amiből legalább 16 éjjeli műszak, meg van benne délutáni műszak is rendesen, viszont nincs benne egyetlen perc pihenő se, pedig már 6 óra folyamatos munkavégzés után is pihenőidőt kell biztosítani a dolgozónak ugye. Jó, rendben, nem mondom, hogy nem vállalom, csak azt, hogy majd ha valaki előáll egy olyan ajánlattal, amelyik arról szól, hogy mit kapok érte cserébe, ha ezt az 58 órát végigcsinálom, akkor majd visszatérek a kérdésre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (120)
    2012-08-10  13:02
  8. 2012. augusztus 10. 20:07141.

    Milyen építő kritikára? Arra, hogy te hogyan csinálnád az osztálykirándulást? Elismertem, hogy biztos tök jó lenne úgy, semmi bajom vele, hagynám, hogy csináld, ha rajtam múlna, csak ne nekem kelljen csinálni, hanem csinálja az, aki akarja. Attól, hogy én vagyok a tanár, még nem én vagyok a programszervező, az elsősegélynyújtó, az éjjeli őr, a testőr, meg még sokminden más nem én vagyok: nem én vagyuk anyjuk helyett az anyjuk. A tanáruk vagyok. Slussz. Legyen elég ennyi. És ez nem a nevelés feladatának a visszautasítása. Nem csak a többnapos osztálykirándulásokon zajlik a nevelés, hanem nap mint nap. Egyébként meg aki több napra szeretne menni, annak vannak iskolai szinten szervezett táborok, menjen abba. Ha az egész osztály megy, akkor máris felfogható osztálykirándulásnak, és akkor mégsem kell minden ofőnek külön-külön szívni amiatt, hogy egyesek az utolsó pillanatban lemondják, beteget jelentenek, stb.

     

    Szerinted csak az reagál érdemben, aki a saját rossz tapasztalatait sorolja?

    1. Lehet, hogy nekem is vannak nagyon is rossz tapasztalataim, csak nem akarom mindenkinek az orrára kötni, hogy mik.

    2. Lehet, hogy nem (csak) a saját rossz tapasztalataim miatt mondom, hogy nem szerveznék többnapos osztálykirándulást, hanem a kollégák tapasztalatai miatt (is) - ilyenből nyilván még több lehet, hiszen minden tanár sok másik tanárt ismer. Ismerjük a mondást: más kárán tanul az okos. Hogy konkrét példát is mondjak: attól, hogy az én osztálykirándulásomon még senki nem veszítette el az eszméletét az ivástól és kapott alkoholmérgezést, és kellett hozzá mentőt hívni, aztán ott éjszakázni a kórházban, hogy vajon túléli-e, még tudhatom, hogy ki akarom-e tenni magam egy ilyen vagy hasonló élménynek, vagy nem. És ez nem valami extrém aljasulis példa, hanem egy teljesen átlagos iskolából való történet. Hát kösz, nem! És közben vagyok annyira jóban a gyerekekkel, hogy a legaranyosabb osztályok saját maguk mesélik el, hogy miket csináltak az ofő háta mögött a kirándulásokon. Úgyhogy még a legaranyosabbakkal sem. Aki annyira fontosnak tartja a többnapos kirándulásokat, vigye őket, nem fogom megakadályozni, csak engem hagyjanak ki belőle. Ennyi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (117)
    2012-08-10  12:48
  9. 2012. augusztus 10. 19:44140.
    Jaj, hagyjuk már az ezotériát, legalább itt...
    előzmény:
    nok_apja (116)
    2012-08-10  12:40
  10. 2012. augusztus 10. 18:38139.

    Szó se volt az általad vázolt patológiás mértékű aggódásról, azt gondolom, és szűröm le az összes többi válaszlevélből.

    Inkbb  a Te válaszod volt túlsó, már bocs.

     

    Amiket most írsz, azokkal teljesen egyetértek.

    Nemcsak elvben. HA látnád hány kék folt van a lányom lábán..:-)) el is hinnéd, hogy nyem fogom mindig a kezét. De a szemem rajta van...

     

    És akire rábízom a gyerekem, attól is elvárom hogy rajta legyen a szeme a gyerekemen... és azt is, hogy a gyerekem ezt nem vegye túlzásnak, mi több ne is vegye észre.

     

    HA láttál gyereket meghalni értelmetlen közlekedési balesetben, ha láttál bántalmazott gyereket, egyszer is néztél a szemébe... akkor semmilyen  aggodalmat nem éreznél túlzónak.

     

    HA láttál drogos gyerket..láttál..?

     

    Egyébkémt az itt beszélgető tanároknak csak azt akarom írni, hog yminden elismerésem a tanérnéniké. Óvónéniben, tanító néniben is fogtunk ki olyant, aki - kev-s fizetés., hülye szülők..... - mellett és ellenére is még 50 év múlva is eszünkbe fog jutni, annyit kaptaka gyerkeek tőlük.

    A testvérem is ilyen tanár, tudom miről beszélek.

    Szóval..... szerintem nincs minden veszve.

     

    előzmény:
    nok_apja (92)
    2012-08-10  11:24
  11. 2012. augusztus 10. 17:12138.
    Ez bizony elég szomorú. 
    előzmény:
    nok_apja (134)
    2012-08-10  13:53
  12. 2012. augusztus 10. 17:11137.

    Elképzelhető, hogy még nem készült el a törvény, de volt ilyen törvényjavaslat, decemberben. Ez biztos. 

    És kifejezetten jó lenne, ha ez meg is születne. Vagy nem? 

    előzmény:
    Allyra (136)
    2012-08-10  15:18
  13. 2012. augusztus 10. 15:18136.

    No erre (főleg az utóbbira) kérek szépen konkrét törvényi hivatkozást.

     

    előzmény:
    Zsifikati (99)
    2012-08-10  11:46
  14. 2012. augusztus 10. 14:23135.
    ez elkeserítő... Annyira örülök, hogy én még más világban jártam iskolába, pedig nem is volt olyan rég, 1997-ben érettségiztem. Rettegek, hogy mire a gyerekem iskolás lesz, hová fajulnak a dolgok. Ja és minden tiszteletem aki a tanári pályát választja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (78)
    2012-08-10  09:02
  15. 2012. augusztus 10. 13:53134.

    "Én a sajátomat 11-ig engedem el, de ha ezt a táborban csinálnák vele, hisztiznék. Remélem, érthető a különbség. "

     

     

    Na kész vagyok.  Ha megszakadok, akkor sem látom a különbséget.  Úgyhogy itt és most feladom. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_760877 (126)
    2012-08-10  13:18
  16. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 13:52133.
    Akkor most közlöm veled, hogy együtt-nem-működésem ékes bizonyítékaként én készítettem el pl. az egész osztálynak a hangjegykirakóját, vagy a nemzetiségi napra a nyakukba akasztható medált (ezt két osztály számára) satöbbi, satöbbi... a gyerekem jeles-kitűnő tanuló, emellett különórákra jár és szabadidőben is rendszeresen foglalkozom vele, illetve viszem ide-oda. Ennek ellenére biztosan igazad van, és egy neveletlen suttyó szegénykém.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_760877 (130)
    2012-08-10  13:37
  17. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 13:46132.
    Jó hírt kell közölnöm, a jelenlegi kormány ugyanis egy fantasztikus eszközt, vagyis az eszközök tárházának "elővitaminját" adta a kezetekbe: ugyanis ha jól tudom, törvénybe van iktatva, hogy a gyereknek nem csak jogai, hanem kötelezettségei is vannak - tehát mostantól hivatkozhattok arra, hogy nem teljesítette a kötelezettségeit, tehát pl. nem jöhet a kirándulásra sem. Nyilván a részletek kidolgozását még meg kell ejteni, mert a törvénytől a végrehajtásig még van pár lépcső, de az alapotok mostantól megvan, lehet konzultálni a megfelelő fórumokon, méghozzá testületileg is akár, mert ha az ombudsmani eljárást törvény szabályozza is, de szakmai berkeken belül nyilván megvannak a lehetőségek arra, hogy változást kezdeményezzetek - a szakmai fórumra pedig meg lehet hívni az ombudsmant is, vagy küldeni neki róla egy összefoglalót, hogy véleményezze... stb. de ez már a további tippek kategória, lassan konzultációs díjat kérhetnék...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_760877 (121)
    2012-08-10  13:07
  18. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 13:40131.
    Nyilván a hahotázás annak a jele, hogy egyenrangú partnernek tekintesz, ezért visszakérdeznék, hogy ezt melyik hsz-emre írtad, mert a számozás szerint a 91.hsz nem is az enyém?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_760877 (124)
    2012-08-10  13:13
  19. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2012. augusztus 10. 13:37130.

    Ahol a szülő együttműködő, és nem ilyen lelkiismerettel csalánozó mejdénmegmondomhogykénecsinálnod alkat, és megnevelte a gyerekét, ott működik. 

     

    Ahol a szülő nem nevelte meg a gyereket, ott nem működik.

     

    Ilyen egyszerű. És ha lehetne gyereket iskolából kirúgni, nem kéne, csak párat, nyomban híre menne...

     

    Példa: május elejétől heteken át üvöltöztek a tinik az ablakunk alatti kispiacon - éjjel 3-4-ig. (Most nem téma, hogy az anyja hol volt...) Eccercsak megelégeltem, és a mellettem forgolódó férfiembörnek a kezébe nyomtam a telefont, a már elindított 112-es hívással. A yard 10 percen belül kint volt, bezsuppolták a népet, elvitték őket aludni egy cseppet a városi kapitányság fogdájába. Azóta éjjel csend van. Gondolom, híre ment az akciónak. 

     

    Szóval ha van következmény, az elrettentő tud lenni. Ha nincs következmény, mert hiába van törvénybe foglalva mindenféle szankció, ha nem lehet végrehajtani, ugyanazon törvény miatt, akkor bachatjuk. (Na ez is szép persze.) 

    előzmény:
    Zsifikati (123)
    2012-08-10  13:12
  20. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 13:35129.

    Látod, megint csak a lenézés. Egy szó butaságot nem írtam, attól, hogy te leszólod, még úgy van, ahogy írtam. igenis, járnak a kedvezmények, csak nem néztek utána, nem veszitek igénybe őket. Ezzel nem lehet mit kezdeni, mert ez olyan, mint amikor a szegényember nem adja be a kérelmet a segélyre, ami jár neki - mert ő  erről nem tudott. Ja, hogy nem is kérdezte, csak csendben szenvedett? Ezzel szerinted mit lehet kezdeni?

     

    És nem igaz, amit írsz, mert nekem nincs pedagógus igazolványom, szóval ha összeszedek egy csoportot, akkor sem kapok ingyenes bejutási lehetőséget mondjuk az Állatkertbe, csak hogy a példánál maradjunk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_760877 (125)
    2012-08-10  13:14
  21. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 13:29128.

    Ez miért is lenne a szülők dolga? Hogy te elvégezd a munkádat, ahhoz neked kell kiharcolni a munkavégzés feltételeinek a javítását, nem? Max. annyit lehet, hogy a tanári szakszervezet egyeztet a szülők országos szövetségével (nevek nem pontosak), és együttműködnek, esetleg együtt tüntetnek. De miért kéne nekem a te szakmád feltételeiért harcolnom? Itt magadnak is ellentmondasz, mert eszerint mégiscsak bele kéne szólnom a szakmádba?

    Én szülőként csak azért harcolhatok, ami nekem gondot jelent. Ha neked valami gondot jelent, akkor abban a témakörben neked kell kinyitnod a szádat. Méghozzá a megfelelő fórumokon. Esetleg erre is adjak tippet, vagy mi legyen? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_760877 (127)
    2012-08-10  13:22
  22. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2012. augusztus 10. 13:22127.
    Már megint nem figyeltél. Nem azt mondtam, hogy a szülőknek kell megoldani, mert a megoldás nem az ő dolguk. A kérdezés igen, mégpedig a politika felé. Mert ha a szülőktől azt látja a politika, hogy a kiránduláson meg az ellenőrzőn vannak felakadva, simán csinálhatja a hülyeséget szakmai fronton, hiszen ebben a szülő partner, együtt szidják a tanárt. De ha a szülők végre túltennák magukat a minden baj okai a tanárok mániájukon, és a lényegre koncentrálnának, ki tudnák kényszeríteni, hogy a tanár taníthasson végre, normálisan, normális körülmények között. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (93)
    2012-08-10  11:25

Címlap

top