Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Apa gondok
Létrehozva: 2012. augusztus 5. 11:26
Szinte végső elkeseredésemben indítom ezt a topicot, hátha valaki tud valami építő javaslatot tenni a problémám megoldására.
A problémám édesapámmal kapcsolatos, akivel nagyon nehéz kijönni. Anyukámmal élnek, én rég nem lakom velük. Sosem lehetett vele kijönni, mert ő az aki mindenkinél okosabb, mindenki más hülye és ez a jelző a legszalonképesebb verzió az összes általa használatos közül (a legvadabb fantáziátokra bízom a jelzők kitalálását...).
Szóval a mostani helyzet az, hogy nekem van egy féléves kislányom, akinek elvileg ő lehetne a példaképe, de totálisan az antipélda.
Ordítva káromkodik beszélgetésképpen, ráadásul a kertesházunk teraszán, ahol a szomszédaink is hallják az egész "beszélgetést". Szólok, hogy legyen szíves nem ordítani, különösen nem a trágárságokat, és a gyerek előtt meg majd végképp moderálja magát, nem szeretném ha ilyen lenne a gyerek szókincse.
Mindezt szépen, kúltúráltan kértük a párommal, bár nehéz az ő stílusát más, normális stílusban tükrözni, de mégis.
De nem érti meg.
A kérdés, miért? Amit a felnőttnek lehet, a gyereknek nem, meg úgyis hallja majd az oviban, meg itt ott.
A másik gond, hogy a stílusa bicskanyitogató és anyós-apóssal összeengedni egy veszélyzóna, étterembe már nem megyünk vele, mert a stílusa vállalhatatlan, barátai már rég nincsenek épp amiatt. Ja és a családban is (testvér, más rokonok) mindenkivel rosszban van, aki még elviseli, az csak édesanyámra való tekintettel teszi.
Én úgy érzem a tűréshatárom végén vagyok.
Próbáltam szép szóval, próbáltam erélyesebben, de 35 évem alatt egyszer jutottam el oda, hogy sírva-kiabálva kiosztottam (épp a babámat vártam).
De semmi sem segített, sehogy nem jut el az agyáig, szívéig, lelkivilágáig, hogy változtatnia kéne valamit.
Tudom, hogy a másik embert nem lehet megváltoztatni, csak magamat. Ezért próbáltam én változni, halkabban beszélni hozzá, türelmesnek lenni, elfogadónak lenni, de lepereg róla, a stílusa semmilyen hatásra nem változik.
Ha csak egy ismerős lenne, egyszerűen nem keresném a társaságát, de az apám.
Mit tudok még tenni, hogy valami változzon?
Lehet, hogy semmit nem tudtok javasolni, akkor is jó volt kiírni magamból...
Én nem is szeretném a nagyszülei ellen hangolni, ezért is nyitottam a topicot, hátha kapok építő jellegő javaslatokat, mert én kifogytam az ötletekből.
A harcot arra értettem, hogy mivel a stílusa bicskanyitogató, ezért bevallom, én sem vagyok mindig a türelem mintaképe.
Bár soha sem trágár szóval, vagy ordibálással, de azért rászólok apura többször is, mert nem lehet szó nélkül hagyni a viselkedését.
A pszochológusnak utánanézek, köszönöm.
Mosolyka!
Vettem a fáradtságot, de kb. 30 éve van, ahogy írod "kiborulva", nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű lenne.
En nem sok ertelmet latom az utananezegetesnek. A topicindito szerint az apja mar az o gyerekkoraban is ugyanilyen volt.
Tok mindegy hogy azert ilyen e mert lelkileg egy erzeketlen barom , vagy azert mert kiskoraban ravagtak a fenekere vagy mert rosszul nezett ra a szomszed macskaja.
Kozel a 70 hez semmi jelentosege nincs. Foleg ugy hogyez az ember mindenkit lenez, senki velemenye nem erdekli akkor tok mindegy hogy a topicindito mit talal a szakirodalomban.
Az egyeduli megoldas ha olyan ritkan talalkoznak amennyire csak lehet.
ez a tanult tehetetlenseg se biztos, vannak egyszeruen gyenge emberek akik keptelenek a sajat eletuket iranyitani.
En is eltem bantalmazott kapcsolatban. 3 evig. Aztan kileptem, mert eszembe se lett volna igy leelni az eletemet.
A betegeket nem magukra hagyjuk, hanem felemeljük, segítünk nekik, és addig nem engedjük el a kezüket míg meg nem gyógyultak teljesen. Családtag esetében hatványozottan igaz ez.
Gyáva és jellemtelen az az ember, aki egy bajban lévőt magára hagy.
Anyukadrol irjak,hogy tanult tehetetlensege miatt viseli el+vedi brut apukadat.
Akkor most anyukad se legyen peldakep,ugye igy ertetted? Remelem!
Az ember nem csak a csaldjaban szerzi meg a viselkedes kulturajahoz a referencia pontokat. Megtanulja hogy vannak ilyenek es vannak masok. Gyereket a nagyszulo ellen hangolni felesleges lenne. Marcsak azert is mert a ket csalad nem fugg egymastol nincsenek osszezarva.
Seligman USA pszichologus irt nezz utana mert ahogy nezem Te sem igen tudod mit takar/hat ,
Az volt a durva, mikor egyszer tőlem megkérdezte egy barátnőm, hogy én hogy lettem normális....
Ebből is látszik, hogy nem csak a szülői minta számít, hanem a "hozott", velünk született dolgok, nekem mindig is más volt a lelkivilágom.
De a lényeg, hogy az egyetlen megoldás, a távolságtartás...
Nem akarlak elszomoritani de nekem nincs tul jo velemenyem arrol a norol aki egy ilyen ferfivel leel egy eletet.
tanult tehetelenseg
Ez a tanult tehetetlenség ez jó megfogalmazás.
És épp ez az amit nem akarok, hogy a lányomnak példaképe legyen.
Én értem amit írsz és egyet értek.
Már anyunak is mondtam, hogy ő is hibás, hogy apu ilyen lett, a világon mindent ráhagyott, megengedte neki ezt a hangnemet, és ez rögzült, az erőviszonyok kialakultak.
De ettől függetlenül anyut mindenki szereti, aki ismeri, jó nagymama stb..
Igazad van, nekem sem volt példaképem.
akkor miert akarod, hogy kislanyodnad az legyen ilyen parameterekkel
tulajdonsagjegyekkel ?
Ha valaki egesz eleteben ilyen volt (irta a topicindito) akkor ez nem idoskori dolog.
Ez egy durva kozonseges bunko ember, alapbol ilyen. nem ingerult hanem tusko.
Anyukámmal beszéltem róla, persze.
Az a gond, hogy szinte állandó téma anyuval, nem változik.
Manna voltam!
Ezt beszéltük meg anyuval is, hogy ő jöjjön külön, mert már ott tartottam, főleg nem sokkal a szülés után, hogy mielőtt jöttek 3 napig stresszeltem, utána megint, már attól féltem elapad a tejem.
Engem az bánt, hogy anyunak okozok fájdalmat, mert ettől ő is rosszul érzi magát, próbálja védeni.
Akkor én adok még egy esélyt, de apu nem tud kibújni a bőréből.
Reménytelen, akkor ezek szerint ti is így gonoljátok, nem én vagyok, aki tehetne még valamit, hoyg változzon a helyzet...
Nem akarlak elszomoritani de nekem nincs tul jo velemenyem arrol a norol aki egy ilyen ferfivel leel egy eletet.
Aki kepes ezt a stilust napi rendszeresseggel elviselni ott valami nagyon nincs rendben.
De ebbe most nem megyek bele.
Igazad van, nekem sem volt példaképem.
Totálisan az antipélda. Az motivált, hoyg csak olyan ne legyek.
És a szörnyű az, hogy anyukám meg tök normális, csak rá próbálok tekintettel lenni.
Flygandeangel!
Nem iszik szinte soha és nem lumpen családból való!
Hogy demens-e nem tudom (mármint klinikalilag), mióta az eszemet tudom ilyen, 30 évesen se volt jobb, most meg hogy mindjárt hatvan...
ha mindig ilyen volt, nincs mit tenni :( ha csak egy ideje, akkor ki kéne vizsgálni, hátha beteg.
nem nyugdíjas katonatiszt esetleg? avgy rendőrtiszt?
sajnos, nincs jó ötletem. azon kívül, hogy kerüld el, amikor csak lehet :(
Nem menj hozzájuk. Ilyen egyszerű. Én ezt sosem értem, minek erőltetni az ilyen "családi" köteléket. Anyukád menjen hozzátok látogatóba.
Nem kell túlbonyolítani. Akivel nem lehet szót érteni, azzal nem kell.
Demens ?
Lumpen milliobol valo ?
semmit nem tudsz tenni semmit amit TUDSZ ELFOGADNI
A leirasodbol kitunik hogy apad agressziv es valoszinuleg rendkivul unintelligens, bunko ember. Mivel mar nem fiatal remeny sincs ra hogy valaha valtozni fog.
En a helyedben a minimumra korlatoznam vele a kapcsolatot es nem akarnam hogy a gyereknek "elvileg" vagy gyakorlatilag a peldakepe legyen.
Gondolom neked se volt az.
Orulj a magad csaladjanak es ne fecsereld az energiadat egy ilyen bunko emberre. Akkor se ha az apad.