Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Munkalehetőségek!

szilva24
Létrehozva: 2012. július 15. 19:07

Több ismerősöm is állást vadászik. Én még nem, de ki tudja...bármikor elveszítheti az ember az állását.

 

Ha bármelyikőtöknél üresedés adódik (ritka madár manapság!) vagy olvastok valahol olyan álláshirdetést, amely mondjuk egy épületre/épületben van kitéve, tehát online mondjuk nem lehetne fellelni, kérlek írjátok meg hol és kb. milyen álláshirdetést láttatok.

 

Hátha sikerül állást találni itt egyeseknek...és talán a barátaimnak is látok valami használhatót.

  1. 2012. augusztus 6. 19:1451.

    Majdnem 2 hétig Erdélyben voltam,nem volt időm netezgetni, a sebkötözési és gyermekétkeztetési-gondozási tapasztalataimat használtam egy biciklistúra kisérőjeként(25 gyerek+ a 6 felnőtt)

    Van egy család ,ahol vigyázok a gyerekekre, de ez csak alkalmi,van,hogy heti 1 nap,van mikor 3 is

    Velük nagyon jó a kapcsolatom, szeretnek a gyerekek és a szülők is,meg is vannak elégedve a munkámmal

    az lenne a legideálisabb,ha több helyem lenne,ahol megismerem a családot és igaz pótmamaként  tehetném a dolgomat,mint itt is

    nem várnak tőlem mást,csak a gyerekek ellátását,ha elmosogatok,vagy megvarrom a leszakított faliszőnyeget megköszönik

    ismerősök révén keresek munkát,nem lakótelepen élünk,.ahol ki tudnám tenni a hirdetést

    a mindenféle értékesítés meg hálózatépítés nem az én világom,meghagyom annak, akinek megy

    még életemben nem kaptam 1 napig sem munkanélküli segélyt, a férjem és a nagy gyerekeim sem,nem segélyt szeretnénk,hanem dolgozni

    a jó közérzetemhez szükségem vab rá,hogy dolgozhassak,nagyon elveszettnek,értéktelennek érzem magam ha csak az itthoni munkáimat látom el, bár néha az is bőven elég 

    előzmény:
    teaivó (40)
    2012-08-02  11:25
  2. 2012. augusztus 5. 21:4050.

    Miért a legkönnyebb mindnere ráfogni mostanában,hogy hát válság van !!!! ?

    ninc spnz örülni kell hogy van mukahely mindent meg kell csinálni

    ezeket ki találja ki?

     

  3. 2012. augusztus 5. 21:0649.

    Igen, ezek engem is érdekelnének.

     

    Főleg az alapfizetés, a műszakpótlék, az egyéb juttatásik, az elvárt képzettség+szükséges képességek (pl. kell-e tudni 10 ujjal gépelni, meg ehhez hasonlók), a műszakbeosztást se lenne utolsó tudni (hogy fixen forog-e, vagy változó a beosztás, és utóbbi esetben mennyire rugalmas), ill a próbaidő után fix idejű vagy határozatlan idejű szerződést kínálsz-e. 

     

     

    No meg a legeslegfontosabb: helyileg mindezt hol? Bp-n, vidéken?

    előzmény:
    Catilina (48)
    2012-08-05  16:25
  4. 2012. augusztus 5. 16:2548.

    Két hónapja keresek valakit 3 műszakos adminisztrátori állásra. 

    A sima melós munkakörben idén kb. 20 főt vettem fel, ebből páran elmentek mert mágse tetszett néhányat én küldtem le, mert nem feleltek meg. 

     

    Csak az adminisztrátoromat nem találom meg. Tény, hogy egy teljesen új munkát kellene megtsanulni, mert ez nem adminisztrációs munka, hanem egy speciális terület, de érdekes. Igen, vannak elvérésaim, és sok megalkuvás (mindig van valakinek egy ismerőse, akit fel kellene venni) után szeretném a legmegfelelőbb embert kiválasztani. 

     

    Nemrég azt hittem megtaláltam, arra sem méltatott, hogy lemondja a munkát.

     

     

    idézet:
    stonyroad (41)
    2012-08-02 19:29:35

    Milyen adminisztrációs munka az, amelyik nem adminisztrációs munka?

    Mennyit fizetsz?

    Van műszakpótlék?

    Mik az elvárások?

    Milyen modorban beszélsz vele, milyen modort vársz el tőle?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_652128 (41)
    2012-08-02  19:29
  5. 2012. augusztus 5. 15:2347.

    még annyit

    hogyha idejönne egyszer az eu.vizsgálódni hogy hol van és mire fordítják az összeget ami a felzárkodtatáshoz kell,és hogy az emberek,normálisan éljenek..legyen infrastruktura,legyenek munkahelyek,normális lakások..sorolhatnám

    akkor nagyon rá fognak b-ni..azok akik ezt elcsalják,lenyúlják,vagy elcsalták,lenyulták..és nem oda megy és ment a pénz ahová kellett volna

    márpedig ez be fog következni,és szépen ki fog derülni pár emberkének miből lett jacht,10-15 millás kocsi,több nagy értékű ingatlan,és földtulajdon

    mert hogy ezt nem napi melóval szerezték az 100%

    ez mind a többi magyartól lett lenyúlva!!!!

    előzmény:
    dani zsuzsanna (46)
    2012-08-05  15:17
  6. 2012. augusztus 5. 15:1746.

    és három hónap után aki nem talál mi lesz vele???

    haljon éhen??

    belgiumban pl.nem így van..addíg jár,míg nem találsz másik melót

    plussz küldözgetnek fejvadász cégekhez,és munkaügyi központba ahol is ajánlanak munkalehetőséget,mégha pár órás meló is!!!!ha nem tudnak munkanélkülit adni,adnak szociális támogatást,sőtt felkerülhetsz a bérlakás listára,hogy szociális bérlakást kapj..ami anno pl 150 ero volt egy nagy lakásért,vagy sorházért(nyilván rászorultsági alapon)

    de nem hagytak rohadni az út szélén.minden segítség nélkül!!!!

    a magyarok nem tudom ezt hogy gondolják!!

    amit igérgetnek..munkaügyi támogatás,pályázatok,vállalkozová válás..csak duma

    most futottam a köröket végig,bele is esek mindenbe..mégsem kapok sehonnan semmit..támogatást,segítséget sem

    csak duma,igérgetés,önreklámozás

    ugyanúgy mint a devizahitelesek segítése

    duma

    reklám

    semmi több

    konkrét segítség,vagy anyagi támogatás nincs sehonnan

     

    hazugság az egész

    előzmény:
    anitacska (42)
    2012-08-03  08:14
  7. Torolt_felhasznalo_652128
    Torolt_felhasznalo_652128
    2012. augusztus 3. 19:3345.

    Nem baj.

     

    Amit leírsz csak tovább fokozza a döbbenetemet, bár én ugyebár a barrikád mindkét oldalán vagyok, mert alkalmazott és vezető vagyok. 

     

    Mi mindenkinek visszajelzünk, de a dolgoznivágyok nem. 

    NEmírom ki ide, de a betanított szakmunka amit csinálnak az emberek ennél azért többet fizet mint, amit kiírtál, munkaruhát a cég állja. Valóban a beszerezendő papírokat a leendő munkavállaló szerzi be és a költségeit is ő állja. Ezzel amúgy kénytelen vagyok egyetérteni. Voltak olyan "újak", akik 1-2  nap után leléptek, de szó nélkül ám. Ezek közül volt, akinek a rokona - szintén ott dolgozik - 2 évet könyörgött, hogy vegyem fel az illetőt.

    Nem követelek meg motívációs szarságoit, tesztelgetni sem tesztelek, mert úgysem tudja, amit kellene, mit szarozzak tudom, hogy nekünk kell betanítani. 

     

    A másik kedvelt réteg, akit felvesz a cég, amikor idejön sír örömében, hogy lett munkája - 50 felettieket is felveszek minden gátlás nálkül - majd  két hét után már osztja az észt, betegácsiba megy, a harmadik hónap után pedig már ezt - azt nem akar megcsinálni. Máshonnan már úgy kib.-..ták volna, hogy csak ívet húzt volna reptében. 

     

    Na, mindegy iszonyat hosszú litániát tudnék rittyenteni mind a lelkiismeretes emberek dicséretével, mind a lusta, link emberekről szóló sztorikkal.

    előzmény:
    Dnanga (44)
    2012-08-03  09:04
  8. 2012. augusztus 3. 09:0444.
    Bocs, nem téged céloztalak be, csak éppen te voltál az egér útjában.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_652128 (41)
    2012-08-02  19:29
  9. 2012. augusztus 3. 09:0343.

    Jelen pillanatban én is állást keresek. Hajlandó vagyok bármit megtanulni, a korom ellenére. Három műszak, folyamatos műszak, nem számít. Szeretek dolgozni, az itthon ülés, a háziasszonykodás nem az én műfajom.

    Sok dologra rájöttem, mióta munkát keresek. Három műszakos termelőmunkát (folyamatos munkát) csak éhbérért találok. Értsd ez alatt nettó 64 ezer forint, nettó 71 ezer forint, és ezt úgy közlik velem, mintha az álom fizetést kínálnák.

    Plusz vegyem meg a munkaruhámat, fehéret mert a cég megköveteli...

    fizessem ki a tüdőszűrőt, mert a cég megköveteli, de ki nem fizeti....

    Busz nem jár a cég felé, de aki dolgozni akar, az megtalálja a módját hogy eljusson a munkahelyére....(mondta az álláshirdető hölgy)

    Tudom, szemét multik, de ott a dupláját kerestem fizikai munkával.

    Munkaruhára, kajára, közlekedésre nem volt gondom. Ha lebetegedtem, nem akartak rögtön kirúgni.

    Ami meg a felvételi tesztírásokat illeti... Hát azok valami bődület! Várom, hogy egy tesztben mikor kellene név szerint felsorolnom a II. világháború áldozatait. Egy helyen voltam eddig, ahova kézügyességet igénylő munkára kerestek embert, és le is tesztelték a kézügyességemet. Ami jó is volt, csak éppen bérmunkaközvetítő, és gyanús volt az olyan fizetés, amit háromnegyed órán keresztül magyaráznak. Nem mertem elvállalni, mert a fejemben visítottak a vészcsengők. Be is jött, mert akik elvállalták azok már nincsenek ott, nemfizetés miatt.

    A visszajelzések! Nincs!

    " Sajnos a meghirdetett állásra, nem ön került felvételre."

    Ennyit kellene csak egy kör e-mailban elküldeni, de ennyi sem telik! 

    Tőlem a munkakeresőtől megkövetelik, hogy tökéletes CV-t Motivációs biszbaszt, fényező levelet írjak, de visszajelzésre már nem telik sok nagyon igényes cégnek.

    Eddig két helyről kaptam ilyen visszajelzést. Mindegyik udvariasan közölte velem, hogy az állással kapcsolatban nem rám gondoltak, és sok sikert kívántak a továbbiakhoz. Az egyik mellette még közölte azt is, hogy milyen más beosztásra jelentkezhetek a céghez, vagy milyenre nem jelentkezhetek. Ez a két cég külföldi érdekeltségű multi volt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_652128 (41)
    2012-08-02  19:29
  10. 2012. augusztus 3. 08:1442.

    "ezért gáz,hogy 3 hónapig jár a munkanélküli segély"

     

    Miert, Te mennyi idore tartanad korrektnak? 5-6 evig, esetleg egesz tovabbi eletedben?

    Hm, erdekes gondolkodas.

     

    "mikor kutyakozmetikusnak tanultam és ebbe fektettem bele az évek alatt már közel 3 millió forintot".

    Esetleg ezen a teruleten probalj munkat talalni, ha mar ennyi penzt fektettel bele. Sok sikert!

    előzmény:
    dani zsuzsanna (38)
    2012-07-31  00:56
  11. Torolt_felhasznalo_652128
    Torolt_felhasznalo_652128
    2012. augusztus 2. 19:2941.

    Két hónapja keresek valakit 3 műszakos adminisztrátori állásra. 

    A sima melós munkakörben idén kb. 20 főt vettem fel, ebből páran elmentek mert mágse tetszett néhányat én küldtem le, mert nem feleltek meg. 

     

    Csak az adminisztrátoromat nem találom meg. Tény, hogy egy teljesen új munkát kellene megtsanulni, mert ez nem adminisztrációs munka, hanem egy speciális terület, de érdekes. Igen, vannak elvérésaim, és sok megalkuvás (mindig van valakinek egy ismerőse, akit fel kellene venni) után szeretném a legmegfelelőbb embert kiválasztani. 

     

    Nemrég azt hittem megtaláltam, arra sem méltatott, hogy lemondja a munkát.

     

     

    előzmény:
    szilva24 (1)
    2012-07-15  19:07
  12. 2012. augusztus 2. 11:2540.

    Én mondjuk nem szívesen végeznék efféle direktmarketinges munkát, mivel én személy szerint erre allergiás vagyok. 

    De mi lenne, ha a hölgy  - mondjuk átmeneti megoldásként - hirdetési újságban, vagy inkább az ismerősei körében, vagy a lépcsőházkapun meghirdetné, hogy gyermekgondozási és betegápolási tapasztalatát felhasználva "maszek" alapon alkalmi pótmamáskodást, betegfelügyeletet vállal (pár órára, előzetes telefonos megbeszélés alapján) óradíjjal. Könnyen lehet, hogy van arra valaki, aki pont ezt igényli.

    (Ha előre meg van beszélve, talán a gyerekek is tudják nélkülözni a mamát pár órára...) 

    előzmény:
    szilva24 (39)
    2012-07-31  21:32
  13. 2012. július 31. 21:3239.

    Konkrétat nem tudok sajnos, de pl. call centerekben előfordul, hogy részmunkaidőben keresnek, ill. akár otthonról is (netes telefonálással)...

     

    Igaz, nem a világ legizgalmasabb vagy legstresszmentesebb munkája, de munka...

     

    Ezen a területen keresgéltél már? UPC, DIGI, VODA, nem sorolom...

    előzmény:
    Anyacuka (33)
    2012-07-25  21:20
  14. 2012. július 31. 00:5638.

    ezért gáz,hogy 3 hónapig jár a munkanélküli segély..

    és utána??mennek a híd alá akik nem találtak??miből esznek,élnek,fizetnek dolgokat??és aki bérelt lakásban él...??ott mi lesz??megy az utcára??

    átképzések elég húzósak és nem egyhónapig tart...be kell járni oda satöbbi..

    előzmény:
    teaivó (37)
    2012-07-29  21:24
  15. 2012. július 29. 21:2437.
    Az ellenérveket természetesen elfogadom: Igen, az valóban teljesen más helyzet, ha valakinek nincs pénze és ideje vagy lehetősége az átképzésre, vagy annak ellenére sem talál munkát. Ezért is próbáltam "feltételesen" írni. (Hiszen én sem tudok mindenre megoldást, csak apró ötletecskéim vannak.)
    előzmény:
    dani zsuzsanna (34)
    2012-07-26  01:03
  16. 2012. július 26. 20:3236.

    akkor miből vesz kaját,miből fizeti a víz,villany,gáz számláját??és a képzés idő alatt miből járt be oda ahol a képzés volt??és addíg miből élt

    mert én 3 hónapig kaptam 3100 forintot..

    de azóta semmit

    most várom hogy az önkormányzat,adjon mást helyette

     

    elég érdekesen gondolkodnak...

    előzmény:
    icuska47 (35)
    2012-07-26  10:27
  17. 2012. július 26. 10:2735.
    Az ismerősőm is állást keres.Átképezték a munkaügyi hivatalba szociális ápolo és gondozónak.Azonban állást nem ajánlanak.Több helyre beadta a jelentkezését.Az eü.ápolo hiánnyal küzd,mégsem veszik fel.Azt azért ne feljetsük el,hogy mindent eladtak az előző kormányok.Állami gazdaságokat,gyárakat,Újpest is tele volt munkalehetőségekkel,most nincs semmi.Az Ikaruszt elsők között zárták be,most meg veszik a használt külföldi buszokat,amik elöbb elromlanak mint a régi ikaruszok.Biztos jól jártak akkor valakik.
    előzmény:
    szilva24 (1)
    2012-07-15  19:07
  18. 2012. július 26. 01:0334.

    a szorongatott munkavállaló,szerintem szívesen kitanulna mást

    ezt hívják átképzésnek

    de ezt nem fogja tudni finanszírozni,sem segélyből,hisz az elmegy kajára,rezsire

    sem a bérletet nem fogja tudni fizetni több hónapon át!!!

    én nem tudom ezt hogyan képzelik el

     

    mert ebben a cipőben járok

     

    kérhetnék most is kölcsön,egy gazdag baráttól

    csak már k-va unom!!!

     

    az ország cseszte el,vagyis a káosz kormány akkor oldja is meg

     

    verték a mellüket hogy bezzeg ők!!!

     

     

    na lássuk

     

    mert vállalkozói járulékok nemhogy csökkentek új adók jöttek be és drágult minden..plussz a benzin is..

    tehát a saját vállalkozásom én bezártam,mert a minuszból minuszt felesleges finanszírozni..értem ez alatt hogy nem voltam minuszos..csak épp egy hónapban kb 100 ezret kell betennem,mint kezdő..

    nahát nincsen több millás megtakarítás

    a szakmámba ahová jelentkeztem még egy visszajelzés sem jött.élelmiszer eladó vagyok

    mire képezzem magam..mikor kutyakozmetikusnak tanultam és ebbe fektettem bele az évek alatt már közel 3 millió forintot

     

    miből képezzem magam át??hol van ingyenes képzés,és mire??és addig ki fizeti a megélhetésem,az étkezésem,a lakhatásom,és a sárga csekkeket??? és pl.a lakáshitelt,vagy jármű hitelt??

     

    ezt hogy gondolja a káosz-kormánya???

    előzmény:
    teaivó (25)
    2012-07-16  21:14
  19. 2012. július 25. 21:2033.

    Szeretnék én is dolgozni

    részmunkaidős munka kellene(sok gyerekem van,bár már nem kicsik,mindig kell nekik valamiért az anya)

    nagy fizikai terhelést nem vállalhatok,tudok főzni,gyereket,betegeket gondozni(szakmám is ez)

    ebből sajnos nics távmunka:( 

    nagyon sok állásra jelentkeztem,többre meg is feleltem,de csak teljes munkaidőben alkalmaztak volna, ami egészségügyi okokból nem megy

     

    a túlórákról:csanában dolgoztam, a szülő 18:00-kor jön a gyerekért(addig vagyunk nyitva)mire felöltözteti,elpakolok utána bezárok,min.20 perc,ami az én időm,senki nem fizeti,reggel 7-től  kezdünk,7 előtt 10 perccel nyitunk,van aki már ott van a gyerekkel,neki sem mondhatom,hogy átöltözök,addig álljon a kapu előtt

     

    olyan hirdetések vannak a neten,meg a munkaügyi kp.-ban is,amikre eszük ágában sincs senkit felvenni,csak meghirdették,mert előírás

     

    ha valami konkrét lehetőséget tudtok,örömmel veszem 

     

     

     

    előzmény:
    szilva24 (1)
    2012-07-15  19:07
  20. 2012. július 25. 20:4432.
    Köszi, ez tényleg nem is rossz ötlet! :-)
    előzmény:
    teaivó (31)
    2012-07-25  02:04
  21. 2012. július 25. 02:0431.

    Megint egy tippecske:

    Ha valaki már munkanélküli, és emiatt sok a szabadideje, próbálkozhat esetleg statiszta-munkával - ami ugyan csak átmeneti, de mégis pénzkereset, és talán még érdekes élményekkel is gazdagíthatja az embert...

    Ezt ugyan nem saját tapasztalatból mondom, de egy német srác beszélt erről a tévében. (Nem volt állása, de bekeveredett a Valkűr-film forgatására, és bár az elkészült filmen nem látta saját magát (vagy max. a jobb nagylábujja látszott egyszer), de viszonylag közelről látta a forgatáson Tom Cruise-t...)

    előzmény:
    szilva24 (1)
    2012-07-15  19:07
  22. 2012. július 19. 21:4130.
    Maximálisan egyetértek!!!!
    előzmény:
    teaivó (28)
    2012-07-17  21:24
  23. 2012. július 17. 21:4029.

    Még 1 tipp:

    Meg lehet nézni esetleg a területileg illetékes Munkaügyi Központ (vagy most hogy' hívják?*) állásajánlatait is - úgy tudom, ezekre nem csak munkanélküliek jelentkezhetnek (és ezek valószínűleg ellenőrzöttek...).

     

    *Ha nem is ez a hivatalos neve, ha ezt + az adott régiót beírjuk a netes keresőbe, tapasztalatom szerint átvisz a megfelelő oldalra.

    előzmény:
    szilva24 (1)
    2012-07-15  19:07
  24. 2012. július 17. 21:2428.

    Ami a lejárt érvényességű netes álláshirdetéseket illeti, azokat én is nagyon utálom - illetve főleg azokat a magukat "álláskereső weboldal"-nak nevező vackokat, amik csak linkgyűjtemények eléggé kétes értékű linkekkel.Úgy tapasztaltam, sajnos sok a szemét ebben a témában a neten, és ezalól kell kiásnunk a tényleg rendes álláshirdetéseket.

     

    És amit nemcsak a neten, hanem inkább a nyomtatott sajtóban tapasztaltam: Úgy tűnik, hogy minél homályosabb a hirdetés szövege az adott munkára vonatkozóan (pl.: "Kreatív irodai munkára keresünk intelligens munkatársakat (európai szintű jövedelemmel)..."), annál biztosabb, hogy ügynöki munkáról van szó (amit én pl. nagyon utálok.)

    előzmény:
    szilva24 (3)
    2012-07-15  19:25
  25. 2012. július 17. 19:2527.
    Ez aranyos :-)
    előzmény:
    teaivó (26)
    2012-07-16  21:54

Címlap

top