Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Spirituális adventizmus

paganini*
Létrehozva: 2012. június 22. 16:09

Prológus: Üdvölzök mindenkit. Már egy ideje olvasgatom a fórumot és sokszor találtam a poblémáimra megoldást, illetve tanácsot itt közöttetek. Most azonban egy olyan problémával kell szembesülnöm, amire sajnos nem találtam megoldást eddig sehol, ezért szeretném a tanácsaitok, meglátásotok és véleményetek kérni. Köszönöm előre is. 

 

Tárgyfelvetés:

 

A férjem egy ideje elkezdett járni egy közösségbe, akik spirituális adventistáknak valják magukat (remélem jól írtam le...). A munkatársa jár egy ilyen közösségbe, csoportba és az elmúlt pár alkalommal elvitte magával. Azóta kicsit megváltozott, és olyan dolgokat mond amiket előtte sosem. Jómagam nem vagyok istenhívő. Nem ellenzem de nem is támogatom abban, hogy ebbe a coportba(?) járjon, tulajdonképpen azt csinál az életével amit akar, sosem kötöttük egymást gúzsba.

Arra lennék tulajdonéppen kíváncsi, hogy mi is ez a közösség tulajdonképpen, és mi ennek a vallásnak a lényege?  Kicsit aggódom a férjem miatt. Bármilyen segítségnek és tanácsnak örülnék, sosem foglalkoztam eddig ezotériával. 

Köszönöm 

  1. Torolt_felhasznalo_844654
    Torolt_felhasznalo_844654
    2012. június 23. 16:1176.

    Ja!

     

    Kishegedűsöm!

     

    Tényleg palira vettél.

     

    Találkozzunk!

     

    Kíváncsi vagyok arra a nőre, melyik hülyét csinált blőlem.

     

    Hm....?

    előzmény:
    paganini* (69)
    2012-06-23  15:25
  2. Torolt_felhasznalo_844654
    Torolt_felhasznalo_844654
    2012. június 23. 16:0075.

    Tisztességesek.

     

    DE!

     

    Egy embert nagyon gönyű manipulállni.

     

    Pl.írod, jössz hozzám.

     

    Máris manipulálva vagyok!

     

    Nahát nahát és hm....,

     

     

    előzmény:
    -1- (61)
    2012-06-23  08:57
  3. Torolt_felhasznalo_844654
    Torolt_felhasznalo_844654
    2012. június 23. 15:4974.

    DE!

     

     A szívemen meg a kezemen kívül van más is.

     

    A biológia.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_868256 (66)
    2012-06-23  09:21
  4. Torolt_felhasznalo_844654
    Torolt_felhasznalo_844654
    2012. június 23. 15:4573.

    Ja!

     

    S mikor a kezembe adták, azzonal közölték is, mindazt én mát elmondtam.

     

     

    előzmény:
    Mrs.Kut (68)
    2012-06-23  12:58
  5. Torolt_felhasznalo_844654
    Torolt_felhasznalo_844654
    2012. június 23. 15:4372.

    paganini!

     

    Én élőben elmondom mindazt, mi te csak olvasatból!

     

     

    előzmény:
    paganini* (71)
    2012-06-23  15:36
  6. 2012. június 23. 15:3671.
    Ezeket a könyveket ismerem, vagyis a férjemnek csak a  dr. Michael Newton: A lelkünk útjai I., II., III. van meg  negyediket még nem hozta haza, vagy nem is tud róla, de majd megkérdezem ha hazaért. Jómagam még nem olvastam, de köszönöm az észrevételed. 
    előzmény:
    Mrs.Kut (68)
    2012-06-23  12:58
  7. 2012. június 23. 15:3370.
    Nem biztos, hogy nem ismered a másikat, usztán egy hiány pótlása is vezethet ide szerintem, a férjem is azóta kezdett el érdeklődni a túlvilági dolgot iránt amióta meghalt az anyja,körülbelül fél éve, és azóta van ezzel a csoporttal is, ott már többször is beszélt az anyjával, állítólag, meg a nagyszüleivel is már stb. Ésegyáltalán nincs arról szó, hgy itthon nem kap elég figyelmet, hiszen a fia is szereti, sokat játszanak együtt, tévéznek stb. meg én is törődök vele, vasalt ruhák, ebéd minden nap, vagy vacsora stb. Beszélgetni is szoktunk. De holtakkal nem tudom felvenni a versenyt. 
    előzmény:
    -1- (62)
    2012-06-23  09:03
  8. 2012. június 23. 15:2569.
    Túl gyorsan ítélsz ésnem számolsz azzal a dologgal, hogy van akinek van munkaideje + az itthoni teendők (főzé, vasalás, takarítás...) és nem mindenki tud a munkahelyén netezni. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_844654 (59)
    2012-06-23  08:45
  9. 2012. június 23. 12:5868.

    Szia,

     

    a "fürt" szó olvasatára eszembe jutott rögtön egy könyv:

     

    dr. Michael Newton: A lelkünk útjai I., II., III., IV. (nekem csak az első 3 rész van meg)

     

    A könyv fő témája: honnan jövünk, miért vagyunk itt és hová megyünk?

     

    A pszichológus hipnózissal szerzi, ill. szerezte az információkat a túlvilágról.

     

    Érdemes elolvasni a könyvet!

     

    Ez a fürt dolog is benne a van a könyvben, ábrákkal illusztrálva.

     

     

    Még egy könyvet ajánlok még:

     

    Robert Schwartz: Bátor lelkek

     

    Ez a könyv arról szól, hogy születésünk előtt megtervezzük az életünket. Így tömören, a többi majd a könyvben kiderül.

    előzmény:
    paganini* (9)
    2012-06-22  18:25
  10. -1-
    -1-
    2012. június 23. 09:2267.

    Most akkor mit tehetek az elismerésedért? Na jó, csak viccelek.

     

    Egy közösség olyan amilyen tagok azt alkotják. Akinek valamilyen közösséghez köze van, az azért van, mert neki az megfelel.

    Értsd alatta azt, hogy minden ember más, éppen ezért van az is, hogy ennyi vallási közösség képes magát fenntartani, mert mindegyik meg tud szólítani embereket aszerint, hogy mi van magában az emberben?

     

    Nincs olyan, hogy normális állapot. Ami nekem normális, az a másiknak éppen egy agymosott állapot.

    Ez a név amúgy hangzatos és sokat ígérő éppen a spirituális szó használatától.

    előzmény:
    eda-1952 (64)
    2012-06-23  09:12
  11. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. június 23. 09:2166.

    Nincs nyugalmi állapotban a kezed, amíg élsz és dobog a szíved.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_844654 (51)
    2012-06-23  00:04
  12. -1-
    -1-
    2012. június 23. 09:1465.

    Ez mindenütt így van.

    És ez a lényeg. Az elfogadás.

    Az elfogadása annak, hogy a másik embert nem irányíthatom, a másik embernek kellenek a saját tapasztalások, a másik embernek szüksége van arra, hogy megismerjen világokat, stb...

     

    Az elfogadás természetszerűleg nem azt jelenti, hogy elfogadom a másik ember nézeteit, vagy éppen a szeretet nevében még csatlakozom is hozzá a nagy elfogadás címszó alatt, hanem azt jelenti, hogy elfogadom,  hogy a másik másképpen éli az életét, mint ahogy azt én szeretném.

    előzmény:
    eda-1952 (63)
    2012-06-23  09:08
  13. 2012. június 23. 09:1264.
    Ezt viszont nem ismerem el. Legfeljebb azt, hogy az emberből hiányzik valami, s ezt a hiányt úgy tűnik pótolja a megtalált közösség, de egy ilyen agresszív közösség, ami teljesen átmossa az illető gondolkodását, szembefordítja  a párjával, az elfogadhatatlan. Normális állapotában egy valamennyire művelt ember már ennek a szektának a nevéből is következtetni képes.
    előzmény:
    -1- (62)
    2012-06-23  09:03
  14. 2012. június 23. 09:0863.
    Ez így van. Náluk akkor fordul elő szétszakadás, ha a család nem fogadja el, hogy az illető csatlakozott hozzájuk.
    előzmény:
    -1- (61)
    2012-06-23  08:57
  15. -1-
    -1-
    2012. június 23. 09:0362.

    Eda, amit leírtál az a saját cáfolatod.

     

    Ha valakit megtalál egy közösség, az nem azért van, mert az az ember teljes egész, kerek, hanem azért van, mert abból az emberből hiányzik valami, és ezt a hiányt alkalmasint egy közösség ideig óráig, vagy éppen végleg pótolni tudja.

     

    Tehát akihez férjhez megyek, az az ember mindig az volt, akivé képes válni egy közösség hatására, csak éppen én ezt addig nem láttam, mivel magam is vak vagyok.

     

    Ha már magam is képes vagyok az orromnál tovább látni, akkor pontosan fel tudom mérni, hogy milyen ember az, akivel szeretném leélni az életem.

    Na ezt hívják önismeretnek, ami nem összetévesztendő azzal, amit képzelek magamról önismeret címszó alatt.

    előzmény:
    eda-1952 (60)
    2012-06-23  08:50
  16. -1-
    -1-
    2012. június 23. 08:5761.

    A Krisnya-hívők is tisztességesek pl, holott elszakítják az embereket a családjuktól.

     

    Erre is csak azt tudom mondani, hogy ez ebben a fomában legfejebb csak féligazság.

     

    Személyesen ismerek egy apát, kinek a lánya ennek a közösségnek egy vezető szereplője, és szó sincs semmiféle elszakításról. Sőt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_844654 (54)
    2012-06-23  08:16
  17. 2012. június 23. 08:5060.
    Akkor fogalmazzunk pontosan: azért esnek szét szekták miatt családok, mert a megtért fél teljes világnézete, a világról és családról alkotott véleménye gyökeresen megváltozik, csak az ő hitüket ismeri el és bűnnek érzi, ha olyannal él, aki ezt nem vallja. A szakításhoz nem szükséges, hogy előtte is legyenek problémák a házasságban, arról van szó, hogy "szektás" állapotában, ha ilyen lett volna a házasság előtt is, soha nem házasodtak volna össze. Az ilyen ember teljesen más, mint azelőtt. Családok rengeteg ok miatt esnek szét, például eleve nem illettek össze, vagy változtak, mint mindenki az évek során. Ha a másik fél tolerálni tudja a változást képes alkalmazkodni, akkor nincs baj. De egy szektás megtérthez talán nem is kell alkalmazkodni, illetve ő maga utasítja el a "bűnben maradt" házastársát.
    előzmény:
    -1- (56)
    2012-06-23  08:22
  18. Torolt_felhasznalo_844654
    Torolt_felhasznalo_844654
    2012. június 23. 08:4559.

    Jóvan!

     

    Hétfőn megyek az okmányirodába, nevet változtatni.

     

    Pali lesz az utónevem.

    előzmény:
    paganini* (1)
    2012-06-22  16:09
  19. -1-
    -1-
    2012. június 23. 08:3758.

    Talán nem járok messze a megközelítésemmel az igazságtól, ha a pénzre gondolok a spiritulis adventista fogalom kapcsán.

     

    Az az elképzelésem, hogy ma már mindent át kell értékelni ahhoz, hogy embereket valami közösség mellé tudjanak állítani.

    Így aztán lehet kitalálták ezt a hanzatos szóhasználatot, mert látják, hogy az embereknek szükségük van valamire, amit ez a spriituális szó lefed.

     

    És mert egy közösség csak pénzzel tud fentmaradni, működni, vagy éppen gazdagodni - én ezt tartom inkább igaznak -, ezért szüksége van új és új tagogra, akik támogatják ezt a tendenciát nem csak a lelkükkel. 

    előzmény:
    business (3)
    2012-06-22  17:00
  20. -1-
    -1-
    2012. június 23. 08:3057.

    Miközben visszafelé haladtam a hsz-okban, ugynez a gondolat volt bennem, hogy el kellene menned, és megtapasztalni azt, amit ott kap a férj ettől a közösségtől.

     

    Ha ezt megteszed, akkor van már viszonyítási alapod, és onétt fogva képes lehetsz érvelnei valami mellett vagy ellen.

    előzmény:
    paganini* (5)
    2012-06-22  17:17
  21. -1-
    -1-
    2012. június 23. 08:2256.

    Nálam a fogalmazás az, ami fontosságot jelent.

     

    Ez esetben pl az, hogy a szekták miatt nem esnek szét családok.

     

    Ha szétesik a család - ami egyébként gyakran megesik szektával de pláne szekta nélkül - annak az oka az egyénben, azaz a család tagjaiban keresendő. Még pontosabban bennük található meg.

    előzmény:
    eda-1952 (19)
    2012-06-22  19:17
  22. Torolt_felhasznalo_844654
    Torolt_felhasznalo_844654
    2012. június 23. 08:1955.

    Te paganini!

     

    A zongorát jobban kedvelem, s remélem, nem hagytam magamból hülyét csinálni!

     

    Mármint, hitelesnek tűnt a felhozatal!

     

    Vagy mégis?

     

    Nahát nahát és hm....?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_844654
    Torolt_felhasznalo_844654
    2012. június 23. 08:1654.

    Nos!

     

    Az embereket nagyon könnyen lehet manipulálni.

     

    Az emberek vágynak egy szebbre, jobbra, mint amilyen ez a nyavalyás földi élet.

     

    A hókusz-pókusszal könnyen elvarázsolható egy ember.

     

    Egyébiránt pedig nem feltétlenül rosszak az afféle közösségek.

     

    Csak nem biztos, hogy jók.

     

    A Krisnya-hívők is tisztességesek pl, holott elszakítják az embereket a családjuktól.

     

    Mondok én néked, hogy a mormon a legjobb vallás!

    előzmény:
    paganini* (53)
    2012-06-23  06:52
  24. 2012. június 23. 06:5253.
    Épp tájékozódni próbálok... de nekem ez az egész olyan távoli és érthetetlen. Azt sem értemminek kell egy közel 20 éves házasságot ilyen dolgok miatt kicsit " módosítani" Tényleg megváltozott az ember, nem jókedvemben nyitogatok szellemes topikot....
    előzmény:
    business (8)
    2012-06-22  18:08
  25. 2012. június 23. 06:4652.
    Nayon szép szöveg, de én ebből csak a szavakat külön-külön tudom értelmezni. 
    előzmény:
    dolniczkyilona (35)
    2012-06-22  20:48

Címlap

top