Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rettenes gondok

L.Emike
Létrehozva: 2012. június 14. 12:48

Kedves barataim!

 

Nagyon nagy bajban vagyok. Szeptember 22-re ondolaltak az orvosok a masodik versegi terhem kiszuleteset aki noi genetikaju lesz.

Van itt angliaban egy udvarlom aki orommel vesz részt Lily Alana gondozasaban ugyanis ezt a nevet szanjuk a tehernek. De az apadonornak is elmondtam hogy terhet horok. Neki van felesege meg ket noi genetikaju gyermeke en nem akarok tole se penzt se kapcsolatot. De o ki akar utazni ide idoszakos latogatasra amit en nem fogok kultivani.

Ottonak lett asszonya akivel a hazassag is megtortent es terhet hor. Beszeltem Ottoval aki azt mondta en nem jo asszony voltam mert azt mondtam neki hogy a teher csak az enyem, amit el is fogadott de ez az asszonya maskepp gondolkodik.

Nala kisodor magambol kerem a segitsegeteket. Regen nem irtam iszen rengeteg dolgom van az allataimmal itt videken.

  1. 2012. június 14. 20:40101.

    ne legyél már ilyen ünneprontó, Róza! én most találtam rá Emike-jelenségre és remekül szórakozom! Még az is lehet, hogy belépek a fenklába, ha beengednek!

     

    Nagyon csípem!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (88)
    2012-06-14  18:50
  2. 2012. június 14. 20:30100.

    Sziasztok!

    Én is megint itt vagyok és örülök, hogy megkerült Lemike!

    Megvan még a fenkla, vagy meg kell hogy újítsuk?

    Nekem is van még valahol t-mobile-tatyóm ;)

    előzmény:
    Neso (85)
    2012-06-14  17:50
  3. 2012. június 14. 20:1099.
    Nekem nem kell az az idegbeteg! Folyton kiabál, meg csapkod. A múltkor is úgy szétverte itt nekem a konyhát, hogy 1 hét volt, mire rendbehoztuk...Persze rámsóznád mi?
    előzmény:
    lila.tulipán (98)
    2012-06-14  20:03
  4. 2012. június 14. 20:0398.

    Ma nem vagyok agresszív, de téged meg foglak verni.

    Egye fene, Gordon Ramsey a tiéd lehet :)

    előzmény:
    Nyina. (91)
    2012-06-14  19:01
  5. 2012. június 14. 19:5597.
    Nem a tenyesztett angolokra gondoltam. Mert azok rondak. De vannak videken szep ferfiak meg skotok walesiek akik nagyon jol neznek ki.
    előzmény:
    Nyina. (94)
    2012-06-14  19:20
  6. 2012. június 14. 19:3396.
    BETEG  AGYU MIND  !!!! SAJNÁLNI LEHET CSAK ŐKET !!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_732350
    Torolt_felhasznalo_732350
    2012. június 14. 19:2195.

    Kimoderáltak? EBBŐL a topikból??? Hát ez RETTENES!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  8. 2012. június 14. 19:2094.
    Hát nem tudom Emike akiket én láttam angolokat azok olyan lófejűek voltak..Akkor már inkább a németek meg  svédek. Meg Ewan, aki engem imád evvan :D
    előzmény:
    L.Emike (93)
    2012-06-14  19:08
  9. 2012. június 14. 19:0893.
    Gyertek ki angliaba itt lehet ismerkedni jokepu enberekkel.
    előzmény:
    lila.tulipán (89)
    2012-06-14  18:54
  10. 2012. június 14. 19:0692.
    Akkor menj el innen! Itt a barataimmal beszelgetek te agyu!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (88)
    2012-06-14  18:50
  11. 2012. június 14. 19:0191.
    Nekem nem ezt mondta ma reggel :)
    előzmény:
    lila.tulipán (89)
    2012-06-14  18:54
  12. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. június 14. 18:5790.
    Jaj, ne legyél már ilyen kapanyé! Nem csodálkoznék, ha Emike viszlátot mondana neked :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (88)
    2012-06-14  18:50
  13. 2012. június 14. 18:5489.
    Hellóka, Ewan az enyém, ezt mindenki tudja, mióta világ a világ :)
    előzmény:
    Nyina. (75)
    2012-06-14  15:56
  14. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. június 14. 18:5088.

    Te Emike!

     

    Túlterhelt vagy.

    Mondd csak hányan vagytok, akik ezt remekbe komponált történetet kitaláljátok?

    Mennyit fizetnek érte?

    előzmény:
    L.Emike (81)
    2012-06-14  16:46
  15. 2012. június 14. 18:0087.

    Ha kivancsiak lesznek majd elmondom a donorsagot. Eszmeben nevelem oket tehat meg fogjak erteni.

    Sokszor megfeledkeztem ide jonni a nok forumara. De a facebookon is fent vagyok es ma megint bovitettem magam. Aki fenkla jeloljon meg! 

    előzmény:
    Neso (85)
    2012-06-14  17:50
  16. 2012. június 14. 17:5686.
    Azt kellene mondanom iszen akkor megszabadulnek. Nem gondoltam volna ezt mert Ottoval konnyebb volt. Neki megmondtam, megyek New Orleansba es ott szulom ki, amugy is az enyem te csak a donor voltal. Akkor o ezt elfogadta. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_704012 (84)
    2012-06-14  17:24
  17. 2012. június 14. 17:5085.

    Jajjj de jó újra hallani rólad, Emike! Hiába a fenkla meg ilyenek, ha eltűnsz folyton. Már a tímobájlos szatyrot is beszereztem.

     

    Arra nem gondoltál, hogy később a kiszült terheid kiváncsiak lesznek ki az apadonorjuk. Valami kapcsolat csak kéne velük. Persze ha ortopéd kapanyék akkor annyira nem jó ötlet... hm hm 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_704012
    Torolt_felhasznalo_704012
    2012. június 14. 17:2484.

    Mondd neki, hogy mégsem övé a gyerek. Hátha lelankad...khmm...mármint az utazási láza. 

    előzmény:
    L.Emike (72)
    2012-06-14  15:36
  19. 2012. június 14. 17:1383.
    Biztosan jokepu gyerek lenne de iszen Louie is az pedig a kapanye Otto az apadonorja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (82)
    2012-06-14  16:56
  20. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. június 14. 16:5682.

    Persze, nem is kell kapkodni :) De azért... milyen gyönyörű szemei lennének, ha az apjáét örökölné :) 

    Szívesen keresztvíz alá tartanám a leendőt :) 

    előzmény:
    L.Emike (81)
    2012-06-14  16:46
  21. 2012. június 14. 16:4681.
    Iszen meg ki se szultem ezt a mostani terhemet. De ha szeptemberben kiszuletik akkor akar decemberben lehetek terhes ujra. Csak nehogy kisodorjon magambol ez a sok gyerek. Szerencse hogy a mostani teher noi genetikaju iszen mindig is azt akartam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (80)
    2012-06-14  16:28
  22. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. június 14. 16:2880.

    Ne is találgassatok, ez a mi titkunk Emikével :)

     

    Emi, szerintem igenis szülj neki, mert megérdemli, és szuper apa lenne!  

    előzmény:
    Nyina. (79)
    2012-06-14  16:10
  23. 2012. június 14. 16:1079.
    Sean Connerey..Mondjuk ő meg skót...nincs ötletem
    előzmény:
    L.Emike (78)
    2012-06-14  16:04
  24. 2012. június 14. 16:0478.
    Nem uralkodo vagy ilyenek. Csak hires.
    előzmény:
    Nyina. (75)
    2012-06-14  15:56
  25. 2012. június 14. 16:0377.
    Gondolom az en udvarolmra gondolsz iszen Micinek nagyon kedvere valo.
    előzmény:
    hufur (76)
    2012-06-14  15:56

Címlap

top