Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Sértődős, haragtartó férfi

deeg
Létrehozva: 2012. február 3. 11:28

Sziasztok (évek óta nem nlc-ztem - amióta megváltozott a fórum kb. 5-6 éve, most újra regisztráltam)

 

Nagyon nehezemre esik a párkapcsolatomat kitárgyalni, kicsit árulásnak is érzem.... ne haragudjatok ha hosszú lesz, próbálok lényegretörő lenni : Adott egy három éves kapcsolat, ami most a végét járja - a harmincas éveinkben vagyunk.

 

A páromat nagyon szeretem. Mérhetetlenül jó és melegszívű embernek tartom, ha segítség kell, ugrik, az utolsó garasát is odaadná, nagyon kimutatja a szeretetét - de sajnos az empátia hiányzik belőle, szerintem neveltetésből kifolyólag. Borúlátó, depresszív hajlamú és hirtelen haragú, tudja magáról, elismeri.

 

Olyan dolgokon képes napokra megsértődni, hogy agyrém! Mondjuk 1-2 havonta, és akkor elviselhetetlen! Régebben  belátta, hogy hülye volt, 1-2 nap alatt letudtuk, bocsánatot kért - de ez idővel rosszabbodott, már 5-6 napos a sértődés, és nem kezdeményezi a békülést.

Három hónapot voltunk külön, haragból szakított, próbáltunk változtatni a hibáinkon, láttam hogy ő is és én is.  Úgy nézett ki nélkülem, mint egy élőhalott (gyakran összefutottunk, közös baráti kör stb), kibékültünk.

 

A legújabb balhé, hogy valami bajom volt, és kifakadtam, de fél nappal az eset után (évente ha 1x-2x fordul elő, és én 10perc alatt lehiggadok). Ezt nem tudja megbocsájtani, hogy nem azonnal szóltam, mert "megszegtem a szabályokat". Azt mondja, ha bajom van, mondjam azonnal - jogos. Mivel én vagyok a rossz, jogosnak érzi, hogy parasztkodjon, és nem hisz nekem, hogy h ez ennyire fontos, legközelebb azonnal szólnék. "nem lesz legközelebb".

 

Képtelenség vele problémákról beszélgetni! Ha a saját szemszögemről beszélek, akkor önző vagyok és mindenért őt okolom, ha róla, akkor ne beszéljek helyette. Ilyenkor úgy beszél velem, mintha öt éves lennék, vagy értelmi fogyatékos -  ilyen diktátor stílusban. Úgy kezel, mint egy bűnözőt. Logikusan igaza is lenne, ahogyan érvel... Ha robotok lennénk és nem emberek. 

 

Nem érti, hogy mi a baj azzal, ahogyan beszél. Kimegyek, leülök enni, rámförmed, hogy nem tudnék-e csendben lenni, mert szabadnapos és nyugalomra vágyik!!! (zörgött a zsemlés zacskó)... ezen már csak nevetek. 

 

Rátett még egy lapáttal a vita hevében, hogy kijelentette, hogy soha nem akar gyereket - már mondta 3 éve, minek hozom fel, "hiszen megbeszéltük, téma letudva". "ha akart volna, már lett volna neki régebben" - nem érti, ez miért esett szörnyen rosszul!!! Mondom én se holnapra terveztem, de nyilván ennyi idősen megfordul az ember fejében, ha szerelmes, hogy egymástól akarunk, nem?Én sem akartam amíg nem volt párom.

 

Viszont ahogy beszélt velem, az jutott eszembe, hogy a gyerekünkkel is így beszélne? Én soha nem tenném ki a gyerekemet ilyen bánásmódnak .

 

Tudom, lépnem kell. Itt vagyok külföldön az Isten háta mögött, munkanélküliként, feléltem a tartalékaimat. A jó pont, hogy tett rá utalást, hogy nem hagy szarban anyagilag (ő sem gazdag) - viszont békülni sem hajlandó.

 

 

 

 

 

  1. 2012. február 3. 12:0126.

    Az ilyen pasik csinálnak rövid időn belül valaki másnak gyereket....a nagy nemakarásban.

     

    előzmény:
    regan (21)
    2012-02-03  11:57
  2. 2012. február 3. 12:0025.

    Hogy bírod ki vele egyáltalán ?

     

    Ez borzalom, ha valaki megrekedt egy 2 éves hisztis szintjén.

     

    Ha te szeretnél gyereket, ő meg nem, és nem akarsz erről lemondani, akkor nem együtt van a ti utatok.

     

    Ha annyira nem akarsz gyereket....akkor sem. 

     

    Persze tudom, könnyű a pálya széléről bekiabálni, de én nem tudnék egy ilyen éretlen személyiséggel együtt élni.  Aki, ha a 30-as évei végére nem érett meg, az nem is fog, és ennél csak sokkal rosszabb lesz, ahogy öregszik. Egy rigolyás vénember lesz belőle. 

    előzmény:
    deeg (1)
    2012-02-03  11:28
  3. 2012. február 3. 11:5924.

    olyan aranyosak vagytok, azt hittem senki nem fogja elolvasni, mert hosszú lett.

     

    és eléggé egyedül érzem magam, kicsit padlón vagyok...az összes barátom nyaral épp, a családom csóró, hogy segítsen stb.

     

    De még lehet ez az én évem!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2012. február 3. 11:5823.

    Nyilván nem kapunk objektív képet, hiszen a másik véleményét is hallani kéne.

    De sajnos nem sok jót látok a kapcsolatban.

     

    Ezt nem tudja megbocsájtani, hogy nem azonnal szóltam, mert "megszegtem a szabályokat".

     

    Háááát, állítólag én se vagyok egy rugalmas ember, de aki ezt nem tudja megbocsátani, az mit tud????

    És megbocsátás nélkül mi lesz? Mindannyiunknak vannak idegesítő tulajdonságai, rossz napjai, előfordul, hogy indokolatlanul bosszúsak vagyunk a másikra (vagy az egész világra).

    Ezeket le kell tudni zárni azzal, hogy "ne veszekedjünk, hiszen szeretjük egymást" vagy valami hasonlóval. Lehetőleg még aznap.

     

    Régebben  belátta, hogy hülye volt, 1-2 nap alatt letudtuk, bocsánatot kért - de ez idővel rosszabbodott, már 5-6 napos a sértődés, és nem kezdeményezi a békülést.

     

    Azért azt ne várd, hogy mindig ő kezdeményezze a békülést. Miért ne kezdeményezhetnéd te? Meg esetleg te is lehetsz "hülye" az ő nézőpontjából, amikor neked kéne empatikusabbnak lenned.

     

    Mivel én vagyok a rossz, jogosnak érzi, hogy parasztkodjon

     

    Szerintem a szeretethez alapvetően hozzátartozik, hogy nem akarok törleszteni, bosszút állni a másikon. Ha megdob kővel, hát legalábbis nem dobom vissza ugyanúgy kővel.

     

    A gyerekkérdés az olyan, hogy ebben nincs kompromisszum: ha te akarsz, ő meg eleve elzárkózik, akkor nincs közös jövőtök.

     

    Esetleg párterápiára elmehettek, ha még látod értelmét.

     

    előzmény:
    deeg (1)
    2012-02-03  11:28
  5. 2012. február 3. 11:5822.

    Őszintén deeg, nem mindegy, hogy miért van vége? VÉGE VAN!

    Lapozz!!!!

    előzmény:
    deeg (18)
    2012-02-03  11:54
  6. 2012. február 3. 11:5721.

    már nem szeret, de ahhoz gyáva, h megmondja egyenesen

    a paraszt viselkedéssel azt akarja elérni, h te boríts, és ŐŐŐŐ sajnáltathassa magát

    éretlen kölyök módon viselkedik

    sztem fogadj el tőle egy repjegyre + 1 havi megélhetésre való pénzt, és lépj le vhova ahol kapsz munkát

     

    erre a pasira alapozni a jövőt - pláne gyerek-téma... - sztem felejtős

    és gondolj arra h 30 vhány évesen nincs már sok vesztegetnivaló időd!

     

    előzmény:
    deeg (1)
    2012-02-03  11:28
  7. 2012. február 3. 11:5520.

    Nyilván itthon vannak hozzátartozóid. Kérj kölcsön tőle repjegyre valót, de tényleg csak kölcsön, és gyere haza.

    Ez a legnormálisabb dolog, amit tehetsz.

    előzmény:
    deeg (14)
    2012-02-03  11:52
  8. 2012. február 3. 11:5519.

    Van rá esély h. a gyerekkel is, igen.

    főleg ha erre még rátesz egy lapáttal h. a síró, nyűgös, beteg, ......   gyerek miatt éjjel nem, vagy keveset aludt,.  ugye tudjuk h. a fáradtság, kevés alvás nem pont az angyalt hozza elő belőlünk.

     

    lépj le.  keress más apajelöltet!!

     

     

    előzmény:
    deeg (1)
    2012-02-03  11:28
  9. 2012. február 3. 11:5418.

    nem, mondta, hogy az apjára is megsértődött így, csak kb egy évre. hát én azt nem várom meg.

     

    amikor szakítani akart, kimondta, ettől nem félek hogy elsunnyogja. szerintem nem velem van baja csak rámvetíti a világfájdalmát, kire másra. de azt hiszem betelt a pohár.

     

    csak ennyi idő után elválhatnánk békében is.  

    előzmény:
    mikro (9)
    2012-02-03  11:44
  10. 2012. február 3. 11:5217.
    Ja, ha Ő ilyen, azzal sincs baj. Ilyenkedjen mással!!!!!!
    előzmény:
    deeg (10)
    2012-02-03  11:44
  11. 2012. február 3. 11:5216.
    Akinek ilyen a konfliktuskezelése és a kommunikációja, annak bizony pszichológusra van szüksége! Egyet kell értenem a topikindítóval.
    előzmény:
    mosolyka (12)
    2012-02-03  11:47
  12. 2012. február 3. 11:5215.
    Engem is idegesitenek aprobb dolgok a paromban,de ettöl nem esek neki es kapok dührohamot.Igazad van. Ott mar gaz van,ha valaki nem toleral semmit.
    előzmény:
    Ladybird (13)
    2012-02-03  11:50
  13. 2012. február 3. 11:5214.

    nyilván nem napi szinten zavarja a zörgés, csak ha épp sértődős kedvében van - de én akkor se szólok ilyen hülyeségekért, ha mondjuk zavarna, mert nem fontos.

    le is szúrtam érte, mondom lélegezni szabad? 

     

    pedig vannak ilyen szituk, hogy úúgy nevetnék , de akkor meg bepipul tőle, hogy mi a vicces, rajta röhögök stb 

     

    szar belátni, hogy így beválasztottam... persze rengeteget adott is ez a kapcsolat.

     

    de a kétszáz eurómmal nem nagyon pattogok, egy fél repjegyre se elég. keresek munkát, cv-ket küldözgetek napszámba. Csak volt egy beígért munka, úgy viselkedtek mintha én lennék az esélyes, mondom akkor kezdés előtt megyek haza látogatóba, mert utána nem lehet - egyet is értettek - aztán amígy otthon voltam kiderült hogy mégse engem választottak, hanem egy nálam alacsonyabb végzettségűt és tapasztalatlanabbat (2 jelölt volt). hülye döntés volt, de már mindegy.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  14. 2012. február 3. 11:5013.
    És aki a gyerekeivel is így bánik?Annak sincs semmi baja,ugye? Az, hogy az ő jelenléte zavarja nem ok az ilyen kitörésekre!
    előzmény:
    mosolyka (12)
    2012-02-03  11:47
  15. 2012. február 3. 11:4712.

    Értsd meg, nincs ennek a srácnak semmi baja, hogy pszimókushoz menjen.

     

    A te jelenléteddel van baja, de ahhoz gyáva, hogy a szemedbe mondja.

    előzmény:
    deeg (10)
    2012-02-03  11:44
  16. 2012. február 3. 11:4511.
    Na,jovan mar!Erre gondoltam en is!
    előzmény:
    mikro (9)
    2012-02-03  11:44
  17. 2012. február 3. 11:4410.

    Tudom, hogy igazatok van. én annyira szeretnék rendesen beszélgetni vele, és rossz, hogy nem lehet. 

     

    Pszichológus kellene neki és én nem vagyok az. Nem az én dolgom megmenteni, pedig tudom hogy egy baromi jó fej, szeretereméltó ember lenne.  

     

    Belátom, hogy nincs közös jövőnk, mert egyre csak ingerlékenyebb. Tudja magáról, azt mondja, ő ilyen. 

    Mondom, ez 1-2 havonta jön elő. A köztes időszakokban tündéri, figyelmes, mindenre odafigyel, "szeretlek" sms a munkából, ölelkezve alvás, nyilvánosan is kimutatja hogy összetartozunk stb. - de én meg gyomorgörccsel járok-kelek, hogy mikor mondok valamit, amitől robban!!!

     

    köszönöm, hogy végigolvastátok a hosszú bevezetést. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  18. 2012. február 3. 11:449.

    "A legjobb,amit tehetsz,hogy lezarod vele a kapcsolatot."

     

    Arról már lekésett! A pasi ezt a kapcsolatot már lezárta.

    Nincs más hátra, mint ezt a tényt a topikinditónak is tudomásul kell vennie.

    előzmény:
    Heö2 (4)
    2012-02-03  11:36
  19. 2012. február 3. 11:448.

      A papírzacskó zörgésére jutott eszembe, Deeg:

      Ismerősöm férjének már az is bajára volt, hogy kopog a feleség papucsának sarka. Ekkor már barátnője volt, rövidesen  elköltözött. Azóta tudom, ha kopog a papucs sarka, (zörög a zacskó) az a kapcsolat végét jelzi.

      Hidd el, bár a változás gyakran fáj, többnyire csupa jó kerekedik ki belőle. Új szerelem, új boldog korszak. Csak ilyenkor még nehéz elképzelni.

      Munkát tényleg sürgősen keresned lenne érdemes, hogy ne legyél kiszolgáltatott.

    előzmény:
    deeg (1)
    2012-02-03  11:28
  20. 2012. február 3. 11:407.

    Amikor ennyire idegesítí a puszta lényed a másik embert, annak a kapcsoatnak végérvényesen vége. Tehetsz bármit, igérhettek bármit, idő kérdése és ujra a nullára kerültök. Sajnálom, de itt szerintem erről van szó. Egyszerűen nem illetek össze.

     

    Gyere haza szerintem, és ne várd meg mig megundorodjon és meggyűlöljön téged. Ez az a fokozat amin már semmilyen trükkel és semmien humorral nem lehet segíteni.

     

    Láttam ilyen párt-szörnyű mi lett a vége, pedig többen szóltunk a lánynak, hogy fejezze be.

    előzmény:
    deeg (1)
    2012-02-03  11:28
  21. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2012. február 3. 11:386.

    Ket dolgot tudok neked mondani. Ez a viselkedesforma az ido haladtaval egyre rosszabb lesz, meg fog alazni a stilusaval baratok csalad es barki elott. Minel tobbszor fordul elo annal inkabb "jogosnak" tartja , eszeben sem lesz bocsanatot kerni, egyre jobban es egyre tobbszor fogja elragadtatni magat.

     

    Ha borulato akarnek lenni azt mondanam innet mar csak nagyon pici lepes valaszt el az elso pofontol.

     

    Ja es meg valami. Igen, ha LENNE (ettol a ferfitol tuti nem lesz ) gyereked, vele is igy banna. Sot rosszabbul.

    előzmény:
    deeg (1)
    2012-02-03  11:28
  22. 2012. február 3. 11:375.

    Valószinűleg így bánna a gyerekkel is, ha épp olyanja van.

    javulásra ne nagyon számíts, vagy megszoksz vagy megszöksz!Ahogy öregszünk egyre rigolyásabbak leszünk. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  23. 2012. február 3. 11:364.

    Szerintem ez nem szerelem/szeretet.A legjobb,amit tehetsz,hogy lezarod vele a kapcsolatot.Szerintem.Persze ez a te helyzeted,döntesed.

    En meg anyagilag sem varnek töle semmit,azertsem!Plane,hogy meg gyerek sincs.Vissza sem neznek! 

    előzmény:
    deeg (1)
    2012-02-03  11:28
  24. 2012. február 3. 11:343.
    Rossz hírem van. Szerintem, meg akar szabadulni tőled mégpedig úgy, hogy bebizonyítja, hogy kiállhatatlan természeted van. Sürgősen keress munkát!
    előzmény:
    deeg (1)
    2012-02-03  11:28
  25. Torolt_felhasznalo_595470
    Torolt_felhasznalo_595470
    2012. február 3. 11:332.
    Ez az az állapot, amikor már minden icipici dolgod idegesíti. Költözz el tőle. 
    előzmény:
    deeg (1)
    2012-02-03  11:28

Címlap

top