Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Forradalmi rákgyógyítás!

adrijan
Létrehozva: 2011. november 23. 14:59
Kedves fórumozók!

Kérdezzetek Dr. Dohán Orsolyától, klinikai onkológus szakorvostól, aki hétfőn 1 órától a fórum vendége lesz!

A meghívás hátteréről szóljon az a hír, amit az utóbbi hetekben több helyen is olvashattatok, hallhattátok:

A 29. alkalommal megrendezett Magyar Onkológus Társaság kongresszusán forradalmi előrelépésről számolt be Dr. Dohán Orsolya belgyógyász, endokrinológus, klinikai onkológus szakorvos.

Az orvos, aki részt vesz a New York-i Albert Einstein Egyetem kutatócsoportjának munkájában, elmondta, hogy az új módszerrel reményeik szerint úgy tudják majd elpusztítani a daganatot, hogy az többé ne újulhasson ki, és a kezelés mellékhatásai is eltörpüljenek a jelenlegi sugárkezelés és kemoterápiás kezelések mellékhatásaihoz képest.

A kezelés lényege, hogy egy módosított fehérjét juttatnak a daganatba, amely ott erőteljes radioaktív sugárzást fejt ki, ezáltal elpusztítja a beteg szöveteket, míg az egészségesekben nem tesz kárt.

A kutatások jelenleg az állatkísérletek fázisában vannak, és máris szép eredmények láttak napvilágot: a módszert sikeresen alkalmazták számos daganat (emlő, prosztata, glikóma, melenóma) gyógyítására.
  1. 2014. január 21. 12:0433.
    Tisztelt Dr. Dohán Orsolya !

    Feleségem Anita 40 éves.
    Tavaly február környékén erős vérzéses tünetei voltak aminek vége májusban myoma miatt méheltávolítás történt.
    Az első szövettani vizsgálatok nem állapítottak meg kóros sejtburjánzást, de a részletes vizsgálatok már kimutatták a rosszindulatú daganatot.
    Az első műtét a Bajcsy Kórházban volt Dr Ferenczi vezetésével.
    Az ultrahangos kontroll azt állapította meg, hogy kiújult a daganat.
    Augusztusban a kiújulás miatt petefészek és nyirokcsomó eltávolítás történt a Dél-Pesti Kórházban Ungár Professzor Úr vezetésével.
    Mindent nem tudtak eltávolítani, mert a hasfalra is nőtt daganat amire utókezelésként hormon tartalmú terápiát javasoltak mind a professzor úr, mind az azóta már a feleségemet Szent László Kórház Onkológiája.
    A legújabb CT ill. MR felvételeken egy kb. 5 cm-es nyirokcsomó áttét látható a régi augusztusi CT vizsgálathoz képest ami növekedésre utal.
    Diagnózis: ADENOSARCOMA-MÜLLER FÉLE MALIGUNS MIX.
    Tudomásom szerint ez egy nagyon ritka betegség, szeretnénk segítséget kérni, arra is gondoltam, hogy esetleg egy kísérleti terápián is részt vennénk akár Magyarországon, akár külföldön is.

    Köszönettel: Tóth Péter
  2. 2011. november 28. 23:2832.

    Tisztelt Doktornő!

     

    Nálam október elején melanoma malignust állapítottak meg a hátam közepén nőtt furcsa anyajegyről,ami kivérzett.Bőr alatt terjedő volt,és 1,064 mm mélyen volt a bőröm alatt a 3x5mm-es tumor.Először csak kimetszették,és a szövettan igazolta a rákot.Ekkor még mélyebben kitakarították,és az onnan kivezető 2 nyirokmirigyet is eltávolították a hónaljamból.Hiába kérdeztem az orvost,hogy ha a mirigy szövettana is pozitív lesz,akkor mi lesz tovább?Elhárította a választ(mondván,még korai erről beszélni),de én mégis kíváncsi lennék.Most várok még koponya ct-re,és csontszcitológiára.Tudna nekem segíteni,mi történhet még?Válaszát előre is nagyon köszönöm!!!!!Tisztelettel:Fatime

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2011. november 28. 17:2531.

    És a rádioaktív daganatra egyes tumorok nem reagálnak, vagy tényleg ettől lesznek rosszak? Fizikus kérdezte kb. 30-al ezelőtt. szárnyasló eléggé értelmes, eléggé jól ismerem. (nem mélyen, de pont ezt a részét igen)

    A jódth.-t sokan ismerik, rendben. De daganatokra lebontva mi a forradalom , mi a forradalmi az egészben? A mai magyar valóságban is kérdések sora most is kérdés, meg még marad is. Korai beszélni még gyakorlati megvalósításról....és van kismillió forradalminak ígérkező, vagy részben bevált kezelés, mind más-más alapon, vagy kombinálva....de ha egy szimpla UH-ra 3 hónapot várnak, az elég lehet ahhoz hogy késő legyen. Az orvosok nagyobb része itthon már klinikumban járatlan vagy nem elég jártas. A még itthon maradt szakorvosgárda meg...fáradt, lestrapált, és hát....most sokszor egyáltalán sehogyan sem kerül időben egy beteg sorra, se kórházba, se máshova. Van 1-1 szívósan hazaszerető szakorvos, ők viszik a vállukon az egész elkorhadt, kinyúvasztott ÜGYET.

    Ny-on is csak gazdagsági mutató az egyik fő faktor, hogy valakit mikor, hogyan kezdenek kezelni. Nem is tudom, mi a kérdésem. A meglátásom az, hogy nem értem: mi forradalmi ??

    előzmény:
    Dohán Orsolya (16)
    2011-11-28  13:11
  4. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2011. november 28. 15:0730.
    A sugárzó részeket a vérárammal juttatták a májba.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (29)
    2011-11-28  15:05
  5. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2011. november 28. 15:0529.

    Kíváncsi lennék, hogy az egyik munkaadómat is ilyesmivel kezelték-e? Ha igen, akkor már nem csak állatokat kezelnek vele. Annyit hallottam csak a feleségétöl, hogy a máj rákja, ami már egy áttét, nem reagált a kemoterápiára. Ezek után kis apró golyócskákat jutattak a májába, ahol azok sugároztak. Az elsö 1-2 napban csak sugárvédö kötényben lehetett a közelébe menni. Utána csökkent a sugárzás mértéke.

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-11-23  14:59
  6. 2011. november 28. 14:2228.
    Köszönöm szépen.
    előzmény:
    Dohán Orsolya (16)
    2011-11-28  13:11
  7. 2011. november 28. 14:0527.

    Kedves olvasók!

     

    Remélem, kérdésekre nagyrészben választ kaptak.

     

    Én a válaszokban próbáltam egy kicsit érzékeltetni, hogy ígéretes kutatások csak úgy vezetnek eredményre, ha nagyon sok jól képzet szakember összehangoltan tud dolgozni, és a munka mindig korrekt, precíz kontroll alatt áll. Csak jól ellenőrzött kísérletek vihetnek sikerre egy olyan módszert is, mint a miénk, ami ismert rutinszerűen használt radio-izotópok daganatspecifikus koncentrálásával a daganatsejteket elpusztítva meggátolja a daganat növekedését, illetve további terjedését. 

     

    Üdzözlettel:
    Dohán Orsolya 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top