Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kiss Tibi a Fórumon!

adrijan
Létrehozva: 2011. november 3. 13:38
Sziasztok fórumozók!

November 8-án, délután 1 órától válaszol az olvasók kérdéseire Kiss Tibor zenész, képzőművész, dalszövegíró a Fórumon.

Ha az utóbbi évtizedet Magyarországon töltötted, tuti, hogy ismered a Quimbyt, és enigmatikus frontemberét: Kiss Tibit. Markáns énekhangja, sokat megtapasztalt személyisége kiemeli a plasztikzenészek tömegéből - valódi művész, aki mégsincs elszállva önmagától, sőt.

A Wikipediáról idézzük: "Diplomáját 1997-ben szerzi a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Zenei teljesítménye mellett költőként is számon tartják, dalszövegei sokak szerint önálló versekként is megállják helyüket, válogatott művei megjelentek a József Attila Kör kiadásában, Ventilátor blues címmel. A zene és a dalszövegírás mellett képzőművészettel, festészettel is foglalkozik. Érzékeny, depresszióra hajló természete miatt, élete során néhányszor válságba került. 2003-ban Komlón egy pszichoterápiás csoportban építette újjá magát és művészetét. Az itt megéltek hatására új dalok és képek születtek. Képzőművészként a Budai Gyermekkórházban a művészetterápiás csoport tagjait segíti művészeti fejlődésükben. Nemcsak képzőművészként és zenészként dolgozik, hanem hangoskönyveken is szerepel előadóként. Tanárként 2007-ben mutatkozott be a Magyar Íróakadémia Dalszövegíró Mesterkurzusán, ahol Varga Liviussal együtt tartott előadásokat."

Az utóbbi idők legnagyobb Quimby-slágerei: Most múlik pontosan és az Ajjajjaj

Itt az alkalom tehát, ha kérdésed van vendégünkhöz, már most felteheted neki!
  1. 2011. november 9. 14:3584.

    A Most múlik pontosan dalhoz őszintén gratulálok bár nekem a Csík zenekar előadásában tetszik igazán. Kérdésem a következő:

    A dal egy szerelmi fájdalom, a te fájdalmad került megzenésítésbe?

     

    Előreis köszönöm a választ.

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-11-03  13:38
  2. 2011. november 9. 09:2283.
    Én csak olvastam ezt a topikot és nem szóltak, illetve kérdeztem, de azt mondhatom, hogy nagy élmény volt olvasni is éa hihetetlenül jófej volt Kiss Tibi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2011. november 9. 07:5982.

    "(Bár a gratula Tibinek jár, nem az NLC-nek és nem a fórumozóknak) "

     


    Igazad van, Rena, senki nem fanyalgott, nem kérdezte, hogy "miért pont Kiss Tibi?".

    Így aztán - szerintem - az nlc-nek, konkrétan  Adrijánnak is jár a gratula, mert ő hívta a vendéget. Ritka jó választás volt. Köszönjük.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_566863 (81)
    2011-11-08  22:13
  4. Torolt_felhasznalo_566863
    Torolt_felhasznalo_566863
    2011. november 8. 22:1381.

    Hacsak el nem kerülte figyelmemet egy radír, akkor gratula, mert mióta ezt a "rovatot" figyelem, Tibi volt az első vendég, akinek a beharangozása nem keltett ellenérzéseket, és nem osztotta meg az NLC-t.

    (Bár a gratula Tibinek jár, nem az NLC-nek és nem a fórumozóknak) 

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-11-03  13:38
  5. 2011. november 8. 15:2480.

    Igaz!

     

    Köszi:) 

    előzmény:
    Kiss Tibi (57)
    2011-11-08  13:45
  6. 2011. november 8. 14:1879.

    Kedves Tibor!

     

    Közel 20 éve nagy rajongótok vagyok. Meghatározó zenét képviseltek az életemben!

     

    Kívánok Nektek további sok sikert!!!

     

    Éva 

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-11-03  13:38
  7. 2011. november 8. 14:1078.
    Nálam úgy kezdődött:Őszintén:Egy önálló kiállításra készültem,amikor egy festmény készítése közben,leálltam,mert ilyen fantasztikus zenét eddig még nem hallottam!Kik ezek?Hogy nem tudtam eddig róluk?Azóta függőségem van!A környezetem agyára megyek,de ez van!Egyszer beszélgetnék veled!Csoda nagy művész vagy!A film mikor lesz bemutatva?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  8. 2011. november 8. 14:0977.

    Szia Tibi!

     

    ..számomra Ti vagytok az egyetlen zenekar, aki mind dalszövegeiben, mind zeni világában elképesztően vizuális... képek és színek fogalmazódnak, rendeződnek bennem, ha hallgatlak titeket, nem találkoztam még ehhez hasonlóval sem.. alkalmi szövegírogatóként kérdezném, lehet - e ebben valamiféle kódolt gondolkodásmód, bejáratott szisztéma , esetleg összefüggés a festői vénáddal .. ? Üdv. Anna..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top