Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba
 
Kedves Fórumozók!

Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.

A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.

Üdv: a moderátorok
Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba

Észak-Amerika napjainkban

hus
hus
Létrehozva: 2011. október 12. 02:47

Azert nyitom, mert tudod miert nyitom Houstonkam.  Tekints el a haziasszonyi szerepemtol, ezt nem tudnam jol vegezni, ebben te vagy a nagyon jo.

 

Nagyon nagy szeretettel adom at neked, iranyitsd ezt a topikon kedved szerint.

 

 

Ez a topik is mint minden topik  szoljon a mindennapokrol, legyen benne egy kis ez, egy kis az, minden ami az itteni eletunkkel kapcsolatos.

  1. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 8. 04:312201.
    6. Doesn't smoke or drink alcohol, and has never done drugs, not even in the counter-culture age when he went to college.  Too square for today's America?   7. Represents an America of "yesterday", where people believed in God, went to Church, didn't screw around, worked hard, and became a SUCCESS!   8. Has a family of five great sons... and none of them have police records or are in drug rehab.  But of course, they were raised by a stay-at-home mom, and that "choice" deserves America's scorn.  9. Oh yes... he's a MORMON.  We need to be very afraid of that very strange religion that teaches its members to be clean-living, patriotic, fiscally conservative, charitable, self-reliant, and honest.   10. And one more point... pundits say because of his wealth, he can't relate to ordinary Americans.  I guess that's because he made that money HIMSELF... as opposed to marrying it or inheriting it from Dad.  Apparently, he didn't understand that actually working at a job and earning your own money made you not relatable to Americans.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2200)
    2012-08-08  04:30
  2. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 8. 04:302200.
    Why Mitt Romney is Unlikable   A lot is being said in the media about Mitt Romney not being "likable" or that he doesn't "relate well" to people.  Frankly, we struggled to understand why.  So after much research, we have come up with a Top Ten List to explain this "unlikability.”     Top Ten Reasons To Dislike Mitt Romney: 1. Drop-dead, collar-ad handsome with gracious, statesmanlike aura.  Looks like every central casting's #1 choice for Commander-in-Chief.   2. Been married to ONE woman his entire life, and has been faithful to her, including through her bouts with breast cancer and MS.   3. No scandals or skeletons in his closet.  (How boring is that?)   4. Can't speak in a fake, southern, "black preacher voice" when necessary.   5. Highly intelligent.  Graduated cum laude from both Harvard Law School and Harvard Business School... and by the way, his academic records are NOT sealed. 
    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  3. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 8. 04:282199.

    talan nem segitsegnek, vagy tanacsadasnak hivnam en peldaul..

    de nem artana a fiatalokat megtanitani COMMUNICALASRA...

     

    miert?

     

    hogy megtanuljanak VITA PARTNER lenni...

     

    amint latod.. mi hussal nagyon sokszor nem ertunk egyet.. de a majd 10 ev alatt EGYETLEN EGYSZER MEG VELETLENUL sem szoltunk vagy vitaztunk goromban.. 

    olyat meg amit itt egyesek megengednek maguknak, hogy neveken nevezzenek valakit.. akirol halvany lila fogalma nincs hogy ki ..meg mi...

     

    szoval ha otthon a mamaja nem tanitotta meg

    az iskolaban megint csak nem... mert ott is minden meg van engedve..

     

    akkor egyszer.. valaki.. valahol.. BIZONY MEGTANITHATNA...

     

    NEM ARTANA....

    előzmény:
    genre24 (2187)
    2012-08-07  20:04
  4. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 8. 04:242198.

    AZT nem ertem hogy azt irod valaki virust kuldott neked...

     

    ITT A FORUMON??? HOGY???

     

    vagy maganlevelben kuldte? ilyen miert tudja a cimedet egyaltalan aki veled szemben rosszindulatu??? 

     

    vagy mibol gondolod hogy ilyesmi tortent??? 

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  5. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 8. 04:222197.

    ma kaptam valamit.. ez annyira jo hogy bemasolom... tobb mint valoszinu hogy tobb beirasnyi lesz belole..

     

    de annyira jo.. hogy muszaly beirni.. mert egyszeruen NINCS VITA FELETTE.. olyan egyszeru... 

     

    majd megerted amit most irtam.. mikor olvasol..

     

    a kritikarol... valamelyik nap beirtam ket mondatot... egy topikba.. 

    anyam!!!!!!!!!! minden szavat MEGKRITIZALTA AZ OKOS.. 

     

    HAHAHAHAHA

    mi volt nem helyesen irva.. magyarul.. miet irtam szot be angolul.. meg amit akarsz... tudod ez is olyan TANI-TANI FELE OKOS TOJAS VOLT..

     

    hahahaha

     

    a melegrol volt szo... visszairtam neki.. ugy latom agyara ment a meleg..NINCS HOZZASZOKVA...

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  6. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 8. 04:192196.

    szerintem nagyon egyszeru miert nem jarnak tobben..

     

    a jo indulatuak... jarnak.. olvasni..

     

    a rosszindulatuak meg latjak hogy nincs modjuk veszekedni.. tani-tani.. hat minek jonnenek...

     

    igen egyszeru..

     

    aztan, el ne felejtsd.. nagyon sok embernak NINCS SEMMI MONDANIVALOJA..

     

    nekunk valahogy mindig volt...

     

    vagy talan nagyobb a fantaziank..

     

    nem baj.. azert latod elvagyunk mi igy is..magunkban...

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  7. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 8. 04:162195.

    jeszus pepi... mirol beszelsz?? valaki a te szuleidrol inditott topikot?

     

    ez mikor tortent??? ezt meg nem is hallottam..

    hogy lehet ilyet tenni? a moderator remelem egybol letiltotta..

     

    honnan tudtad meg??? 

     

    megall az eszem!

     

    orulok hogy jol kijatszottad mgad a kicsikkel... 

     

    az en kicsim ma 20 eves!!!! Istenem mintha tegnap szuletett volna.. emlekszem mikor jottek Houstonba, mentem ki elejuk a repuloterre.. karonullo kisbaba volt... es ma 20 eves... egyik szemem sir a masik meg nevet.. mert aranyos, problema mentes teenager volt, nagyon jo gyerek szuletese ota..

    Igaz a lanyom is nagyon jo es torodos anya volt..

     

    meg aztan besegitettunk mindnyajan, azert beszel meg O IS magyarul, mert meg a szegeny draga mamikam is besegitett.. aki nem beszelt angolul, igy az uncsikanak kellett megtanulni magyarul..

     

    a tiedek is mielott eszhez kapnal ... mar balba mennek.. es kocsit vezetnek...

     

    mennyi aggodas megy meg addig el rajuk.. hogy idaig jussanak.. no nem mintha most mar nem aggodnank.. 

     

    igy aztan monhatom hogy csak elvezzel minden percet..mert az ido nagyon gyorsan elszall... 

    előzmény:
    hus (2192)
    2012-08-07  20:39
  8. hus
    hus
    2012. augusztus 7. 20:502194.

     

    Koszi.  Le is zarom a gepet, mert mennem kell.  Egyebkent nagyon jo a virusirtom, a fiam szerelte be, csak tudod, azert irtam ki, mert eszrevettem,ez  hogy tortenik.  

    előzmény:
    genre24 (2193)
    2012-08-07  20:40
  9. 2012. augusztus 7. 20:402193.

    HUS!!!  Ide  figyulj!!!

    Tudom,  hogy  nem  nekem  irtad  a  virus  dolgot---

    de  azert    megis  beirom  most,  hogy: 

          VIGYAZZ!!! 

     

     Ha  ugy  erzed,  hogy  valami  virus  van  a  gepedben,  AZONNAL  zard  le,  es  tisztitsd  ki!!!

    Mert  ha  tovabb is  arrol  az  "infected"  geprol  irsz,  barkinek  is,    azzal  tovabb-kuldod  a  virust!!

     

    Be  careful.

     

    szio

    előzmény:
    hus (2191)
    2012-08-07  20:25
  10. hus
    hus
    2012. augusztus 7. 20:392192.

    "  Mert,  azt  aztan,  remelem,    nem  gondolod,  hogy  a  BEIROK  kezdik  a topikok  tobbseget??? "

     

    Nem, egyaltalan nem gondolom.

     

    Egyaltalan nem feltetlezem itt egy beirorol sem, hogy a halott szuleim kigunyolasat  elinditotta volna.

     

    Lam, megis megtortent.  Mindegy ki kezdte a topikot, benti dolgozo, vagy itteni hozzaszolo. Gyuloletbol tette, mert fogalma sincs, hogy mi az etikett irott vagy iratlan szabalya, mert ehhez sajnos nem kell esz. Ilyet csak esz nelkul lehet inditani.

     

    Legyen jo napod, remelem erted, akarkinek is vagy a baratja, vagy akar melyik modival is levelezel privatba.  Az a te dolgod.

     

    Viszont elhiszem, hogy vert izzadnak. Azert, mert hagyjak eluldozni az ertelmesebb hozzaszolokat, akik elmenekultek innen eloluk.

     

     

    előzmény:
    genre24 (2184)
    2012-08-07  19:50
  11. hus
    hus
    2012. augusztus 7. 20:252191.

    Kerdezed:

     

    " mi az,  hogy  "vigye a primet"...??? "

     

    Nagyon regen hallottam ezt a kifejezest, valahogy olyan ertelemben, mint peldaul a ciganyzenekarnal a primas lenne, vagy barmilyen  filharmoniai zenekarnal szolot jasrszo szemely valamilyen  hangszeren.

     

    Koszonom, a gyerekekkel igen jot szoktam jatszani, a mindeneim, a csaladomon belul ok , meg kell moindanom, hogy kulonbek mint itt sok ember.

     

    ===============

     

    Te pedig szajjal le rolam es ne kuldd a gepemre a virusokat. Ugy is bejovok irni, ha akarok. 

     

    Ez pedig annak szol, aki ugy is tudja, hogy neki irom.   

     

    ============== 

    előzmény:
    genre24 (2189)
    2012-08-07  20:14
  12. hus
    hus
    2012. augusztus 7. 20:182190.
    " MIERT  kell  "segiteni"  ????

    Miert  "kell"  egyaltalan  "tanacsokat  adni" ??? "

     

    Ha valaki valamit kerdez es ertelmesen, okosan valaszolnak ra, akkor az segitseg.  Tanacsot adni is azert kell.

     

    Beszelgetes kozben sok minden elojon, lehetetlen, hogy mindenki csak bekoszonjon ide, jelenleti ivet kesziteni a statisztikahoz.

     

    Hiszen te is latod, hogy miert hagytak itt nagyon sokan a  nlc forumat!

     

    Szerinted, ha itt a hangulat baratsagosabb, kellemesebb, mint mas forumokon, akkor elhuznak innen, mint a vadlibak?   Nem valoszinu.

     

    Hat teljesen igazad van, ez egy  business. Eppen azert kellene jobban utana nezni.

     

    Jol neznek en ki, ha  felrugnam az uzletemet minden alkalommal, amikor  tudom, hogy abbol elek, abbol fogok elni.

     

    Allitolag neked is van munkad, vagy volt.  Lenyegtelen.

     

    Te a kuncsaftjaidst letojtad?    Vagy a kedvukbe akartal jarni es a toled telheto legjobbat  produkalni felejuk?

     

    De ha ugy gondolod, hogy a nlc a legjobbat produkalja es ez a sajat erdeke, akkor  mirol beszelunk?

    előzmény:
    genre24 (2187)
    2012-08-07  20:04
  13. 2012. augusztus 7. 20:142189.

    sorry,  I  lost  you............

    mi az,  hogy  "vigye a primet"...???

     

    na,   mindegy------

     

    "to  each  his  own".  Igaz?

     

    En  nagyon  elvezem  Houston  beirasait,   kar,  hogy  nem  jar  ide  be  tobb  ember.

     

     

    ciasztok

    kivanok  happy  bebizeseket

    előzmény:
    hus (2188)
    2012-08-07  20:07
  14. hus
    hus
    2012. augusztus 7. 20:072188.

    Mindenki szeret tantosat jatszani.  Ennyi ev utan ismerjuk egymast es orulunk, ha ki tudjuk egymast igazitani, amiben tudatlanok vagyunk.

     

    Hiszen te is ugy vagy vele, igaz?  Mondott itt neked valaki is valamit rosszindulatuan, amikor kijavitottal valakit?  Errol a topikrol beszelek, az eszakamerikasrol.  Nem gondolom. Javitani javitottak ki, de nem rosszindulatbol.

     

    Ez a kulonbseg. 

     

    " ha  vissza-olvasol,   a  neve  volt:   tani-tani "

     

    Nem kell nekem visszaolvasni,  tanit ani, vagy tanitani, vagy tessekkeremmegtanulni, mindegy kinek mi a neve.   A cel a joindulattal valo figyelmeztetes lenne. Nem a letorkolasa mindig masoknak.

     

    De ugy sem erti meg az, aki  arra vagyik, hogy  felulkerekedjen itt mindenki felett es vigye a primet, mert csak o", o" van itt a kocsmaba, a kocsma kozepen.

     

     

    előzmény:
    genre24 (2183)
    2012-08-07  19:38
  15. 2012. augusztus 7. 20:042187.

    MIERT  kell  "segiteni"  ????

    Miert  "kell"  egyaltalan  "tanacsokat  adni" ???

     

    Ez,  itt,  szerinted  talan  egy  "charity"  organisation?

     

    Szerintem,  nem  az,   pont  az  ellenkezoje!

     

     

    business,      business,     busines!!!!

     

     

     

    előzmény:
    hus (2186)
    2012-08-07  19:57
  16. hus
    hus
    2012. augusztus 7. 19:572186.

     

    Itt vagy  meg?

     

    Hat persze, hogy  emlekszem, hiszen nem is az a baj, hogy okosan, ertelmesen megmagyarazza a dolgokat valaki, hanem a stilus. Ha nincs trurelme, el se kezdje, menjen zabot hegyezni. Vagy menjen masik topikba.

     

    Sem neked, sem neked nem azzal volt problemank, mert mindig orultunk, ha valaki  mondott valami mas velemenyt, es elfogadhatobb volt, mint a mienk.

     

    Errol szol egy forum.  Nem arrol, hogy  gusztustalansaggal, aljas ragalmakkal vegigszorjak csücsöri  szajukkal ezt az egesz tákolmányt.

     

    Pedig legjobban ok  csodalkoznak, hogy mi lett ebbol a forumbol.  Minoseget kovetelnek itt mindenkitol, egrecirozzak oket, kozben trágyát szornak szet, ha kedvuk ugy tartja. 

     

    Koszonik szepen kedves nlc forum vezetosegenek, akik vizet predikalnak es bort isznak. 

     

    De te lattal mar olyat, hogy valamelyik is ide jonne es felmerest keszitene, hogy miben tudnanak segiteni a forumozoknak az esetleges problemajukban?

     

    Akarnak egyaltalan javitani nem csak a programozason, hanem a minosegen is, ami az emberek  normalisnask mondott  elvarasa lehetne?

    Nem Houstonkam, nem ez a tapasztalatom.  A tapasztalatom egesz mas.  Ket doktori jott ki belole meg nekem is.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2182)
    2012-08-07  19:09
  17. 2012. augusztus 7. 19:522185.

    bocs,  az  elobbi  "semm"  az  "semmi"   akart  lenni

    :-)

    előzmény:
    genre24 (2184)
    2012-08-07  19:50
  18. 2012. augusztus 7. 19:502184.

    A Noklapjan  semm  szukseg  "resen"  lenned.

    Tul  butuskak  a  temak.

     

    Kulonben  is,    a  legtobb  beiro  teeny-babakbol  all,   O"nekik   irodik  a lap is,  meg  a  forumok  nagyresze  is.

     

    Mert,  azt  aztan,  remelem,    nem  gondolod,  hogy  a  BEIROK  kezdik  a topikok  tobbseget???

      Valamelyik NL  alkalmazott  irta  nekem  egyszer,  hogy  "vert  izzadnak",  (szegenyek)  addig,  amig  minden  nap  uj,  es  erdekes  topikokat  kitalalnak az olvasoknak.

    A  fozikezes, a pelusozas,  es  a   haztartas  nem  sok  modern  not  erdekel  manapsag, Magyarorszagon  sem.

    Persze,  megmaradtak  a  nagyikak---(ugy mint  TE  is...)   akik  elegge  tradicionalisok  ma  is.

     

     

    A Dunaval  kapcsolatban  olvastam  egyszer,  hogy  kora  tavasszal,  amikor  olvadni  kezd  a  befagyott  fojo,  neha  akkorakat  "durrog",  hogy  voltak  mar  emberek,  akik  ijedtukben  elbujtak,   mert  azt  gondoltak,  hogy  megint  valami  haboru  van.   ;-)))

            szegenyek....nagyon  sokan idegbajosok!!!!     :-((

     

     

     

     

    előzmény:
    hus (2180)
    2012-08-07  17:09
  19. 2012. augusztus 7. 19:382183.

    ha  vissza-olvasol,   a  neve  volt:   tani-tani

     

    a  hus  is  szeret  tanitonenit  jatszani......

    előzmény:
    hus (2181)
    2012-08-07  17:22
  20. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 7. 19:092182.

    l

     

    emlekszel arra aki valamikor az amerikai topikban allandoan CSAK tanitani akart??? pedig aztan ra is rafert volna egy kis szerenyseg.. 

     

    jo szorakozast a leanykakkal.. latom jol el vagy mint business asszony es nagymama.. erre monjak hogy mi nok.. nagyon jok vagyunk multitasking.. 

     

    ket kezunk van.. de 10 felet is tudunk egyszerre csinalni.. 

    előzmény:
    hus (2180)
    2012-08-07  17:09
  21. hus
    hus
    2012. augusztus 7. 17:222181.

    Meg fogom nezni, koszi,  de mindjart jonnek at a picik es most nincs sok idom.

    Ismerem a hidat nagyon jol, hiszen rengeteget setaltunk rajta at Budara, anyukam  es a testvere kozotti uton arra is lehetett menni.

    A szabadsag hidon is rendszeresen mentunk keresztul.

    Elso emlekeim a hidrol a Duna folyasa volt, felelmetesnek tunt es szoritottam mindig anyukam kezet, mig atertunk. 

    előzmény:
    genre24 (2178)
    2012-08-07  01:48
  22. hus
    hus
    2012. augusztus 7. 17:092180.

    Na en nem arra gondoltam, hogy a magyarok, en arra gondoltam, hogy itt a nol lapjanal csak a forumrol beszeltem.

     

    Legyek mindig itt résen?   Ide az ember csak beszelgetni jar.

     

    Na meg van aki tanitani.  De ugy latom, van aki csak tanitani akar, tanulni nem, pedig raferne, rafer. 

    De tudod, hogy van, mint az eletben. Amig a gyerekek tanulnak, nem tetszik nekik, amig nem tudjak befogadni a szamukra nehez feladatot.

    Kesobb, majd orulnek neki, hogy valaki megtanitotta oket arra, amit meg nem tudtak.

    Inkabb ezt latom itt.

    Meg a rendszeres bolhacirkuszt, ami hetvegeken van, szepen, elokeszitve, eljatszva, magukat igen rossz szinbe  bemutatva a szereplok.  Csak nem veszik eszre, na latod, ez a szomoru. De engedelyezett. 

     

    Meg is mondta anyukam, hogy senkit nem kell lejaratni, midenki lejaratja sajat magat. 

     

    " Plane  a  Noklapjan....   hehehehe...... "

     

    ... hahahahaha ... klubot alakitok es tagjaik  ugy latom nem veszik a lapot.

    Lajart az idejuk itt.

     

    De tudod, hogy  van, a néma kacsa, az a leghibasabb ebben. 

     

     

    Nezd mit talaltam, ez a kepen lathato  urino bizony megelegelte a dolgokat. 

     

    előzmény:
    genre24 (2179)
    2012-08-07  01:50
  23. 2012. augusztus 7. 01:502179.

    igazad  van,  a magyarok  szeretnek  'becsapni"

     

    Eppen azert,  legy  mindig  resen!!!!

     

    Plane  a  Noklapjan....   hehehehe......

    előzmény:
    hus (2177)
    2012-08-07  00:16
  24. 2012. augusztus 7. 01:482178.

    N E M  egy  urban legend!

    menj be:

     

    www.google.hu/   -ra

     

    Ird be a  szobrasznak   a  nevet    >

     

     

     

     

    előzmény:
    hus (2177)
    2012-08-07  00:16
  25. hus
    hus
    2012. augusztus 7. 00:162177.

    Legendakban sem szabad hinni. 

     

    Ezt olvasd at.

     

    http://www.urbanlegends.hu/2005/03/a-lanchid-koor oszlanjainak-nyelve/

     

    Teged is es engem is be akarnak csapni szokszor. 

     


    Prunus Spinosa 

     

    http://en.wikipedia.org/wiki/Prunus_spinosa  

     

     

     

     

     

    előzmény:
    genre24 (2176)
    2012-08-06  21:30
  26. 2012. augusztus 6. 21:302176.

    Ez a  szep  oroszlan  a  Vancouveri  hidon  van?

     

    Azt  tudod,  hogy  a  hires  pesti  lanchid  oroszlanok  szobrasza,  Marschalko Janos,   ongyilkos  lett  mert  annyira  kigunyoltak,  hogy  az  oroszlanainak  nincsen  nyelv  a  szajukban?

    előzmény:
    hus (2174)
    2012-08-06  06:11
  27. 2012. augusztus 6. 10:362175.

    szeritem  egy  okos  elefant  tobbet  er  mint 100  atlag-ember.......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2172)
    2012-08-06  06:02
  28. hus
    hus
    2012. augusztus 6. 06:112174.

    Isteni finom sargabarack lekvart tettem el, meg szamocast dogok, mert nagyon olcso.

     

    Ami igaz, az, hogy nagyon finomak a gyumolcsok az iden.

     

    Viszont a paradicsomom jaj de izetlen lett.  Bezzeg a lanyome.

     

    Keszitettem kepeket, de ugy elkavarodott itt, hogy nem talalom.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2171)
    2012-08-06  05:58
  29. hus
    hus
    2012. augusztus 6. 06:042173.

    A mostani fiatalom tapasztalatlanok. Nincs meg bennuk az, mint szuleinkben, bennunk, az az erosebb akarat, amit a nehez helyzetek kovetkezmenyei voltak.

    Haboruk, 56, egesz maskepp gondolkodtak akkor, masra kellett osszpontositani es szivvel lelekkel epitettek a jovojuket, jovoinket.

    A mostaniaknak  miutan megvan joforman mindenuk es plane itt, mas az erdekeltseguk, mas a celjuk.

     

    Irni van mit, igaz. 

     

    Erdekes, nem igazan ertekelem az olvasast repulon, mindig jon kozbe valami.  De az igaz, hogy az ujsag eppen azert jo, mert olyan cikket valaszt az ember, ami kb. az idoben  belefer. Ez az elonye.

     

    előzmény:
    genre24 (2165)
    2012-08-06  04:40
  30. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 6. 06:022172.

    az az elso kep szornyu...

     

    en is hozok... 

     

     

    előzmény:
    hus (2170)
    2012-08-06  05:56
  31. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 6. 05:582171.

    AMEN to that!

     

    SZIA...

     

    olvasom a masikban, oda nem irok, mert egyszer mar kidobtak.. ( o vesztesseguk! ) hogy lekvar..

     

    az iden nagyon finom erett a gyumolcs amit veszek a supermarketbe.. 

    veszem is... reggelire.. ebedre vacsorara.. gyumolcs.. a masik melle..

     

    most kell enni.. mert finom erett...

     

     

    előzmény:
    hus (2169)
    2012-08-06  05:49
  32. hus
    hus
    2012. augusztus 6. 05:562170.

    "  no kerem hogy en mirol maradtam le... "

     

      Halvany fogggalmad sincs. 

     

    Jot beszelgettunk. Hianyoztal. 

     

    Epp amikor kuldtem at az ujsagok cimet, a ferjem felhordult, hogy ez itt is meg van, mert akkor o lemondja az ujsagot.   Na tessek.

     

    Ugy imad reggel lejonni, olvasgatni csendesen, megfozi a kavet es csak azutan jon fel ertem.  En meg alszom meg egy cseppet, igen jol esik. Persze vannak kiveteles alkalmak, amikor koran kell kelnem. De neki  olyan a reggele, mint amit az elobb irtam. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2167)
    2012-08-06  05:36
  33. hus
    hus
    2012. augusztus 6. 05:492169.

    Epp ezt akartam keerdezni toletek. 

    Mar tegnap nagyon beszelgettek rola.

     

    Legyen eros, legyen ugyes, legyen okos! Ezt kivanom.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2168)
    2012-08-06  05:39
  34. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 6. 05:392168.

    mit gondoltok ki lesz a vice president jelolt???

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  35. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 6. 05:362167.

    no kerem hogy en mirol maradtam le...

     

    latom jot dumcsiztatok! :)

     

    en nem olvasok ujsagot... egyaltalan... se nem veszek.. se nem olvasok..

    utalom a sok hirdetest bennuk..

     

    meg egyaltalan...az interneten mindent meg lehet talalni.

     

    ha olvasok.. papiron nyomtatott dolgot, az KONYV...

     

    Azt viszont szeretem nyomtatott formaban, nem vennek Kindle-det...

     

    =====

    azon en is sokszor gondolkodtam mar honnan veszik az ugynevezett szavazati atlagkat.. mert meg engem sem kerdezett meg soha senki...

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  36. 2012. augusztus 6. 05:172166.

    Ha  nagy  kuonbseg  van  a  2  elnokjelolt  kozott,  akkor  majd  jon  egy  harmadik...   :-))

    Jo  muri  az  egesz.

    előzmény:
    hus (2163)
    2012-08-06  00:37
  37. 2012. augusztus 6. 04:402165.
     tudod-e   hol olvasom a Noklapjat es mas  magazinokat

    Amikor  eppen repulok.   :-))

    Nyomtatott  Ujsagokat  mar  SOSEM  veszek .

    A Noklapjat  azert  olvasom,  mert  erdekel  hogyan  gondolkoznak  ott,

     a  mai fiatalok.

     

    no,  nem  is  annyira  erdekel,   de  mar  2  tanulmany irtam  "Pre and Aft"

    az  ottani  40  evekrol.

    A fiatal beirok jol  beszelik  a  grammart.,  csak  eppen  marhasagokat  mondanak.

     

    :-))

    előzmény:
    hus (2164)
    2012-08-06  00:46
  38. hus
    hus
    2012. augusztus 6. 00:462164.

    Nekem is az tetszik, a National Post, latni lehet a kulonbseget.

     

    Conrad Black inditotta utjara az ujsagot meg regebben.

    előzmény:
    genre24 (2160)
    2012-08-05  22:42
  39. hus
    hus
    2012. augusztus 6. 00:372163.

    Itt sem hallottam sokkal jobb eredmenyet Obamanak, egyenlore lenn van.

     

    Romneynak kicsit hatarozottabbnak es eroszakosabbnak kellene lennie.

     

    Ez a survey is olyan pontos, mint a statisztika.

     

    Egy adott csoporton beluli arany a kerdezoknek, messze van a pontossaghoz, nagyjabol ervenyes arra a kozossegre, ahol  keszitik helyileg.

     

    Ha nagy kulonbseg van a ket elnokjelolt kozott, akkor jobban ra lehet fogni, hogy igaz. 

    előzmény:
    genre24 (2161)
    2012-08-05  22:47
  40. hus
    hus
    2012. augusztus 6. 00:312162.

    De jo, hogy szoltal, mert tevedesbol az angliai SUN ujsagot tettem ide, siettem megmutatni neked, aztan mentem fozni. A torontoi:

     

    http://www.torontosun.com/ 

     

    " Miert  kellett  megvaltoztatni  a  nick-edet????

    O--((( "

     

     Te en meg ilyet soha nem kerdeztem senkitol, nekem inkabb arra kell es  kellett vigyaznom, hogy el ne aruljam az illetot, akinek tobb van. 

    Valamiert okuk van valtoztatni, mivel maganugy, legalabb direkt ne szoljasm el magam. 

     

      

    előzmény:
    genre24 (2159)
    2012-08-05  22:33
  41. 2012. augusztus 5. 22:472161.

    Mama  az  itteni  ujsagok  es  az  NBC  News  is  azt  mondta,  hogy a  SURVEY-ek  azt  mutatjak,  hogy  Mr. O-nak  csak  35%   eselye  van.

     

    Vajjon  hogyan  szerzik  ezeket  az  info-kat?

    Ki  szamolja???

    Kiket  kerdenek meg?  Tolem  soha  senki  nem  kerdeztek  semmit...........

    :-)))

     

    Titeket  kerdez  valamikor   barki  is ?????????????????????????

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  42. 2012. augusztus 5. 22:422160.

    Koszi  szepen,  mar  meg  is  neztem  mind  a  harmat.

    Az a "The Sun UK"  az  eppen  olyan  hulye  szenzacional  mint  amik  nalunk  is  vannak  (The  Globe,   etc...........)

     

    Szerintem,  a    Nationalpost     a  legnormalisabb. a 3  kozul.

     

    Many TANX  again,  hus!!!!!

     

     

    előzmény:
    dr.dr.hus (2158)
    2012-08-05  21:40
  43. 2012. augusztus 5. 22:332159.

    Koszonom  szepen  a  cimeket.  Megyek,  elolvasni  a web-en.

     

    Miert  kellett  megvaltoztatni  a  nick-edet????

    O--(((

     

    Monjatok,  ki  a  cuda  volt  az EGY UGYNEVEZETT "jucamuca" ?

    Vannak emberek, es kapok leveleket, vannak forumtagok  akik azt hiszik en vagyok....

    TANX  again

    előzmény:
    dr.dr.hus (2158)
    2012-08-05  21:40
  44. 2012. augusztus 5. 21:402158.

    Szerintem ez az egyik legelfogadhatobb napilap.

     

     

    http://www.nationalpost.com/index.html 

     

    Nagyon szerettem. Mar nem jar a lanyomeknak. Egyszeruen keptelenseg volt atolvasni. Sok ertelmes ujsagiro, magas szinvonal. 

     

    Aztan meg szerintem nagyon jo The Globe and Mails ,

     

    http://www.theglobeandmail.com/ 

     

    The Sun,

     

    http://www.thesun.co.uk/sol/homepage/

     

     

    E zek sorrendben es torontoiak.

     

    Olvasgasd oket neha es meglatod es tudod viszonyitani a megszokottjaidhoz. 

    előzmény:
    genre24 (2157)
    2012-08-05  21:11
  45. 2012. augusztus 5. 21:112157.

    Erdekelne  engem,  hogy  Nalatok,  Canadaban  melyik  AZ  az  ujsag  amely targyilagos  es  nem  hazudik.

     

    Peldaul,   nalunk  a  NY-times,  amely a legnagyobb az USAban,  arrol  tudvalevo  hogy  teljesen  baloldali  ujsag.

    Ha  valaki az  igazat  akarja  olvasni,  annak  jol  kell  tudnia  nemetul  vagy  franciaul,  hogy  olvashassa  a  Sweizi  ujsagokat.

    előzmény:
    hus (2156)
    2012-08-05  19:35
  46. hus
    hus
    2012. augusztus 5. 19:352156.

    Nem hiszek bennuk, csak probaltam megmagyarazni Houtonkamnak, hogy ami hirtelen eszembe jutott rola, szerintem mi lehetett a tortenet mas szemszogbol.

    Engem csak ezert erdekelt, mert amit ajanlott azt megneztem es velemenyeztem.

     

    Azert inkabb adok magam velemenyere, mint  masok folytonos hazugsagaira,

    igy latok tisztan.  nem kell nekem, hogy meg egy ujsag is belem probaljon beszelni olyat, ami nem igaz. Koromnál fogva. 

     

    előzmény:
    genre24 (2149)
    2012-08-05  04:50
  47. hus
    hus
    2012. augusztus 5. 19:292155.

    "  no ez is igy igaz... hogy ma mar lassan SEMMIT NEM LEHET ELHINNI AMIT HALLUNK.. AMIT LATUNK.. "

     

    Houstonkam, sokszor magam sem hiszem, amit latok magamrol leirva itt. 

     

    Nehez  elhinni az ujsagok, szennylapok pletykait. Nagyon fontos, hogy az ember sajat maga tapasztalatait vegye elsonek az ismeretei utan.

     

    Ha valaki utalja a pletykat, en az vagyok. Azt a rosszindulatu, mindig valakit kipellengerezo, mindegy miert , csak kelljen el az ujsag, azt nem szeretem.

    Pedig emberek ezert kapjak a fizetesuket, hogy minel nagyobb szenzaciot irjanak, mindegy, hogy igaz, vagy sem.

     

    Szeretem Ophera Winfrey magazinjat. Ezert tudja fenntartani a tartalom miatt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2151)
    2012-08-05  05:34
  48. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 5. 15:242154.

    mert rosszul irta....

     

     

     

    mert rosszul IRTAM... akart lenni..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2153)
    2012-08-05  15:23
  49. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 5. 15:232153.

    mert rosszul irta.. csak az este nem volt kedvem kikeresni...

     

    snoop.com

     

    fogalmam sincs miert vannak akik elhiszik hogy ha ez azt mondja valamire hogy nem igaz.. akkor az miert van ugy.. 

    de mindenki igy hiszi...

     

    mert szerintuk a snoop mar csak tudja... mi az igazi igazsag!

    előzmény:
    genre24 (2152)
    2012-08-05  07:57
  50. 2012. augusztus 5. 07:572152.

    Mi ez,  egy  radio vagy egy TV-channel?

    Sosem  hallottam....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2151)
    2012-08-05  05:34
  51. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 5. 05:342151.

    no ez is igy igaz... hogy ma mar lassan SEMMIT NEM LEHET ELHINNI AMIT HALLUNK.. AMIT LATUNK..

     

    igy igaz.. 

    foleg az internet nagyon betett a sok hazugsagnak.. mindenki azt mond amit eppen akar.. ugysem tudja senki lecsekkelni... igaz? 

     

    van ez a site.. valami spook vagy hasonlo.. akik ha valami hirt hallanak.. foleg politikai.. beteszik.. es akkor kijon hogy ez bizony HAZUGSAG...

    mire az illeto.. foleg ha nem tetszett amit hallott.. nagy boldogan megirja.. hogy HAZUGSAG.. A SPOOK IS MEGMONDTA...

     

    nekem csak az az egy kerdesem van: ES KI CSEKKOLJA LE HOGY AMIT A SPOOK MOND AZ IGAZ????

     

    nem tudom.. ez csak ilyen naiv kerdes...magamtol!!!

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  52. 2012. augusztus 5. 04:542150.

    persze,  hogy  elhiszik!!!  Azok  veszik  azokat  az ujsagokat!!

     

        their  average  "intelligence"  is  based  on  sh.t

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2141)
    2012-08-04  18:19
  53. 2012. augusztus 5. 04:502149.

    Ne  haragudj,  de  ezeknek  a  szenny-ujsag  storiknak  se  fuluk  se  farkuk..........

    es  kulonben  is,

    W H O  CARES?????????

    előzmény:
    hus (2148)
    2012-08-05  02:19
  54. hus
    hus
    2012. augusztus 5. 02:192148.

    Na nehezen, de megtalaltam amirol irtal.  Cikket kerestem es egy ujsagcikk volt betevea kep helyere, azert nem talaltam eloszor.

     

    Igen, Houstonkam, a mai napig vannak ilyen esetek.  A mai napig emberek  nem tudjak, hogy miket beszelnek ossze-vissza.

     

    Fogalomzavarosak, olyan dolgokat latnak ami csak az o fejukban letezik es meg vannak gyozodve rola, hogy igaz.

    Aztan a hazaerkezett ferj miert hiszi el, hat ot meg a puskapor szaga csapta meg. 

     

     

     

     

     

    Magan velemenyem egyebkent a temarol.

     

    Mivel a ferj nem volt az orszagban 1 evig, mondjuk meg oszinten, eleg sok ido . Esetleg a holgy elment barba es kapott olyan italt, ami kikapcsolat az emlekezokejet, nem emlekszik  mi tortent vele. Ezt szoktak kihasznalni ferfiak. A valo eletben igen sulyos problema ez. Aztan elmegy a holgy moziba es ott lat egy szineszt , hat mire is gondolhat szules utan, amikor kiderul, hogy a baba bore nem egyezik a szulokevel. Epp erre. 

     

    Amit elkepzelek, hogy elofordulhat. Ez csak az en gondolatom. Artatlansag egyetlen vegelmezese ebben az esetben. 

     

    Mit gondolsz, a genetika nem tud kozbe jatszani?   Erdekes eset, lehetetlen  magyarazatu ujsagcikkel.

     

    Megyek, ugy veszem eszre nagy vihar kozeleg, a kutyus ugy  fel, sajnaltatja magat.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2141)
    2012-08-04  18:19
  55. 2012. augusztus 5. 01:152147.

    az  anyam  egyik  takaritonoje,  evekkel  ezelott, --mar  a  mult  szazadban  :-))  azt  szokta  mondani,  (nem  is  egyszer mondta)

    hogy:

    "the government  should put  birth-control in all the  water  that  people  drink.

    Then,  when he or  she  can  PROVE  that  they  will  be  good,  responsible  parents,   ONLY  then  should  they  be allowed  to  get an  antidote for it"

     

      no"  egy  FEKETE  volt,   es  nagyon  okos  volt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2146)
    2012-08-04  22:18
  56. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 4. 22:182146.

    mar az is kiderult hogy a Bush altal hozott "no child left behind" DOES NOT WORK... egyre tobb allam keri hogy ne kelljen benne legyen ebbe a probramba.. tul draga.. es EREDMENYTELEN...

     

    Most akkor minek ez? 

     

    President Barack Obama plans to ask Congress for an extra $1.35 billion to expand his signature education program, designed to prod states into revamping their school systems, even while promising a barebones 2011 federal budget.

     

     The National Alliance of Black School Educators supports, without question,more money for education.But the devil is In the details.

    NABSE's major concerns revolves around the question of the dollar source for the appropriation.

     

    mind mind WAST OF MONEY!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2145)
    2012-08-04  22:03
  57. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 4. 22:032145.

    hat tudod akkor nezzuk tovabb... es rajosz, hogy sajnos nekem van igazam..nem mert en olyan okos vagyok... aaaaaaaaaaaaa

     

    hanem a valosag mit bizonyit.. mar most!

     

    okay.. akinek meg van , szedjuk el... mondja Obama elvtars.. 

    szegenyitsuk le a kozeposztalyt...

     

    igen am.. de abbol mi kovetkezik???

     

    mar Californiaban tortenik:

    a vallalatok aki teheti KIMEGY.. AHOL KEVESEBB A REGULAZAS, KONNYEBB A BUSINESS MENET AND KEVESEBB AZ ADO..

     

    a magan ember.. egy ideig viaskodik.. probal tobbet dolgozni, aztan mikor kifujt.. KIMEGY A HAZABOL...

     

    szoval akkor mi a kovetkezo?????

     

    OTT ALLNAK AZ URES HAZAK... NINCS AKI ADOT FIZESSEN UTANA

    ELMENNEK A VALLALATOK.. KEVESEBB ADO JON BE..

     

    es a kovetkezo lepes... a VAROS BANKCRUPT LESZ...

     

    NO.. akkor most mar ........es mert ladynek tartom magam.. nem irom ki... mit kezdhetnek magukkal...

     

    ez tortenik most Califban.. sorban mennek  a varosk tonkre.. 

     

    es ha mindez megtortenik.. egyre nagyobb szinten, nem csak  Califban... akkor oda jutunk majd mint Irorszag, Gorogorszag, Spanyol es mar Olasz es Anglia is a szelen... 

     

    tehat nem A MAGASABB ADOZTATAS A MEGOLDAS!!!!!

     

    A KIADASOK CSOKKENTESE...AMI MEGOLDJA A PROBLEMAT...

    mint irtam valamelyik nap majdnem 20 ezer TSA ugynok.. most a kovetkezo evben majd 4 ezer uj IRS ugynok..MIND MIND PENZKIDOBAS.. es millio mas.. Obama valami 40 czar ugynokseget hozott letre.. emlekszel mikor errol beszelgettunk! 

    most megint csinalt egy uj burokrata kiadast.. mikor mondtam a vejemnek aki tanar.. nem akarta elhinni.. de kikereste.. es igaz volt.. 

    NO BLACK CHILD LEFT BEHIND!!!!

    meg tobb ugynokseg.. meg tobb kidobott penz.. ATTOL NEM LESZ OKOSABB A FEKETE GYEREK.. 

    Ket kezzel szorjak AMI NINCS!!!!!!

    ES KOZBEN SEMMI NEM LESZ JOBB.. HIABA SZORJAK RA A BILLIOKAT.!

    előzmény:
    hus (2142)
    2012-08-04  18:22
  58. hus
    hus
    2012. augusztus 4. 18:572144.

    Most van mas dolgom, de kesobb belenezek a topikba. 

     

    Igaz, hogy meg a 2 ajanlott filmedet sem neztem meg. De igeret az igeret, fogom.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2141)
    2012-08-04  18:19
  59. hus
    hus
    2012. augusztus 4. 18:412143.

     

    Bizony letezik! 

    Hiszen Szuz Maria is gondolt egyet.

    Huvelyj Panna is megszuletett.

     

    Az emberek  emberek maradnak, lassu a fejlodes, lassu ez a foldi szeker.  

    Ez azert van, mert vagy felborul a termeszet, vagy azert, mert direkt csinaljak, nem lehet tudni. Sem elgondolkodni rajta, sem megvaltoztatni oket nem lehet.   Ezert sikerult egy jot kaveznod kozben. 

    Mert ismered azt a viccet, amikor a feleseg gyereket szul. Aztan amikor elegetlenkedik a ferjnek, akkor a ferj is azt mondja, hogy te, en sem szoltam a gyerekert.   Ugyanis impotens volt. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2141)
    2012-08-04  18:19
  60. hus
    hus
    2012. augusztus 4. 18:222142.
    " MOND MAR MEG NEKEM MIERT LESZ JOBB HA A KOZEPOSZTALYT IS LESZEGENYEDIK???? 

    kinek lesz az jo???? es miert???? "

     

    Ne erts felre, nem lesz jo, egyaltalan nem lesz jo.  Penz kell . Ha nem kepesek elegeet nyomni, mert 24 ora keves ra, akkor mit gondolsz, honnan fogjak eloteremteni?  Export-importbol?  Mikor az sem mukodik jol.

     

    Azoktol a gazdagoktol, akik el tudnak szamolni, mert ha mast nem, fejlesztenek, politikusoknak, egyhazaknak, csoportoknak osztogatnak?

    Raadasul meg vedekeznek is, hogy nem akarnak?

     

    Sajnos nem, a kozeposzatalyt nyuzzak, a legnagyobb es legbiztosabb reteg.

     

    Ezert mondom amit mondok.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2140)
    2012-08-04  18:05
  61. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 4. 18:192141.

    No ma reggel a kavem melle megvolt a het legjobb vicce...

     

    Noknek keszit sexfilmet.... 

    nezzel mar bele...

     

    a no FILMET NEZETT 3D es terhes lett. sot a gyerek pont ugy nez ki mint a filmszinesz....AKIT NEZETT.... 

     

    a ferj meg hazajove Iraqbol... el HITTE... 

     

    te ... letezik hogy vannak ilyen hiszekeny emberek??????????

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  62. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 4. 18:052140.

    Na de mire vette fel, nem csak onos erdekbol, hanem kozos erdekbol.

    Emlekszem az autoipar leallasara, hogy az mennyi embernek adottt munkat, amikor kptsak penzt.  Az nem Obama hibaja, hogy a vezetoik elpazaroltak a kapott penzt!  Tudjuk jol, hogy mire.

     

     nezd mar... most meg kek az alapja!

    ahogy irok...hahahaha ez az nlc mindig tud ujat produkalni.

     

     

     

    hogy mire vette fel a kolcsonoket? hogy nem Obama hibaja...

     

    bar igazad lenne... de sajnos nincs...

     

    eloszor is billiokat adott olyan cegeknek amikrol tudni lehetett hogy veszitenek.. MEG IS BUKTAK.. MIND SORBA.. (nap elem gyartok)

     

    a masik hogy munkat adott? jaj.. csak ezt ne mondtad volna.. mar kiszamitottak gazdasagi szakertok, hogy ami penzt felvett.. es abbol AMI MUNKA LETT... az orszag lakosaga kozott szetosztottak volna.. ma legtobb embernek kifizetett haza lenne.. FOGALMA SINCS MIT CSINAL.. ha ezt egyszer elhiszed.. akkor majd maskep fogod latni..

    de honnan is lenne!!! eleteben nem dolgozott.. nem volt munka ado.. nem volt semmi gyakorlata politikan kivul.. a "szakertoi" meg a nagy liberalis baratok... ha meghallgatnad kis magan vallalkozok (500 embert alkalmazo vallalkozasok) mindegyik panaszkodik hogy az OBAMA RENDELETEK TONKRE TESZIK OKET... hidd mar egyszer... 

     

    gazdasagi vilagvaltsag van.. ezt tudomasul veszem.. es azt is hogy nem Obama idezte elo.. de a rendeletei MIND MAGAN VALLALKOZAS ELLENESEK. A 2400+ oldalas ugynevezett Obama health care.. egyre tobb szurodik ki hogy mit is jelent majd..

    a TORTENELEMBEN EKKORA ADO EMELES MEG NEM VOLT.. a gazdasagi szakertok szerint ami majd most jon... es

    MOND MAR MEG NEKEM MIERT LESZ JOBB HA A KOZEPOSZTALYT IS LESZEGENYEDIK???? 

    kinek lesz az jo???? es miert???? 

    előzmény:
    hus (2135)
    2012-08-04  16:11
  63. hus
    hus
    2012. augusztus 4. 17:212139.

     

    Mert a boldog es a bolond szo olyan hamar osszekeverheto. 

     

     

    Ma 42 fokot jeleznek, na majd ez is osszefogja zagyvalni a ket szo ertelmezeset embereknel.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2133)
    2012-08-04  04:12
  64. hus
    hus
    2012. augusztus 4. 17:162138.

     ' HA  HULYENEK  NEZEL  az  sem  zavar. "

     

    Mondj egy esetet  amikor ugy erezted, hogy hulyenek  akartalak volna nezni. Nagyon kivancsi lennek ra.  

    De nem csak teged, masokat is, ha esetleg emlekeznel ra. Ennyi eves ittletem alatt.

     

    Foloslegesen ne beszelj butasagot. Ez a hozzaszolasod az volt.

    előzmény:
    genre24 (2131)
    2012-08-03  19:36
  65. hus
    hus
    2012. augusztus 4. 17:102137.

    Hat ha Amerika az igeret foldje volt, van, lesz, akkor azert a hozza fuzott  igeretekert jottek az emberek.  De nem csak magyarok jottek. Mindenhonnan a vilagbol.

    Igazan jol Jack London konyvei mutattak meg azt a rengeteg kuzdelmet, nehezseget, amiert az emberek jottek es kepesek voltak  felaldozni dolgokat erte, a vagyaikert.

     

    " WHY  did  you  go  to  CANADA????   To  be  a member of the poor  poor  "kozeposztaly"?????????????????? "

     

    Maganugy. Ahonnan jottem ott is megtettem mindent, amit ereztem, hogy tennem kell.

    Itt is megteszek mindent, amit tennem kell. Csaladomert, magamert. 

       

     

    " Nem  tudom,  mi  a  foglalkozasod,  hus,   nem  is  erdekel,   de  megeszem  a  kalapomat,  ha  te  a SZEGENY  KOZEPOSZTALY-ban   vagy!!!

    :-))))) "

     

    Mibol van a kalapod, csokibol?  

     

    Itt a forumon 2 dologrol nem beszelhet a hozzaszolo. Ertelmetlen. 

    előzmény:
    genre24 (2130)
    2012-08-03  19:34
  66. hus
    hus
    2012. augusztus 4. 16:572136.
    " jaj... csak nem azt akarod mondani hogy miota Obama elvtars leprobalja szegenyiteni a nepet.. es EGYMAS ELLEN USZITANI... 

    AZOTA A VILAG JOBBAN SZERETI AMERIKAT?????????????? "

     

    Nem azt mondom, hogy egyenes kovetkezmenye ez. Azt  mondom, hogy USA kozutalatnak orvend vilagszerte, mert nem az az elso, hogy azt nezik, hogy atlag mennyi orat dolgoznak az emberek,  hanem azt nezik, hogy a satisztikaban hol allnak.  Innen az itelet es az emberek szabadabb eletvitele az ami irritalja az embereket. Utalni ezert utal az ember. A tobb jogert, a tobb lehetosegert, ami nekik adott.

    Az emberek fejeben hogyan epul be az USA , mindenki hogy iteli meg. A befolyas milyen es mikent er az emberek gondolatmenetebe. Milyen informaciokat es miert tarolja az agyuk. Mulyen szerepe van a medianak benne es miert.

     

    Olyan sok szempontbol jonnek ossze ezek az utaljuk ezt meg ezt az orszagot, azok embereit. 

     

    " AZ IRIGYSEG ROSSZ TANACSADO...

     

    es alapveto emberi tulajdonsag!

    ezt nem fogja soha senki megmasitani.. meg Obama sem.

     

    es nem hiszek benne.. hogy ha leszegenyedek.. akkor pl a magyarok jobban fognak szeretni..

    LEGFELJEBB A KAROROM NAGYOBB LESZ!!!!! "

     

    Teljesen igazad vsn ebben, de itt nem egyeni problemak vannak, hanem tarsadalmi, szocialis problemak. Ez a kulonbseg.  

    Ugy latom.

     

     

      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2129)
    2012-08-03  17:26
  67. hus
    hus
    2012. augusztus 4. 16:112135.
    Marad a kozeposztaly es fizetnie kell, mint a katonatiszt.  Fajo, de tudomasul kell venni.

     

     

      

     

    miert kene EZT tudomasul venni????? "

     

    Tudod miert? Mert tudomasodra hozzak, majd ereztetik veletek is. Ez az igazsag.

     

    " munkat kell adni...nem food stamp-et...!!!!!!!!!!!!! "

     

    Aki akar dolgozni, annak nem kell adni, aki tehetsegtelen, az nem tud munkakorulmenyeket produkalni, aki szegeny annak jol esik a segitseg, aki gazdag, az tud fejleszteni, munkat adni masoknak, utanuk pedig adot fizetni az allamnak.

    A lusta emberekeet sem az allam alnoke, minisztere gyartja futoszalagon.  De annyi magan tokeje sincs az orszag vezetojenek, hogy azt osztogassa a szegenyeknek.

    Ezert fizet a kozeposztaly egyre tobbet. Az egyetlen nagyobb csoportja az orszagnak, akitol  még el lehet varni, mert kepes ra.

    Az mas, hogy nem esik jol nekik. Egy ido utan szomoruan veszi tudomasul a tenyeket. 

     

    " nem veletlen hogy Obama elvtars megduplazta o egymagaba azt, amit eddig 43 elnok EGYUTT kolcson vett!

     

    Na de mire vette fel, nem csak onos erdekbol, hanem kozos erdekbol.

    Emlekszem az autoipar leallasara, hogy az mennyi embernek adottt munkat, amikor kptsak penzt.  Az nem Obama hibaja, hogy a vezetoik elpazaroltak a kapott penzt!  Tudjuk jol, hogy mire.

     

    Egyebkent a kolcson egy resze az arak emelese is. Tobbe kerulnek dolgok. Meg akkor is, ha kevesebbet vasarolnak, probalnak sporolni.

     

    Nem allitom, hogy Obama nem csinal hibakat, o is ember, o sem orokolte a legjobb elnoktol genjeiben a kormanyzasat. Mert akkor menne minden jobban.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2127)
    2012-08-03  17:15
  68. 2012. augusztus 4. 05:192134.

    DE bizony,  a  gazdagok  koze  tartozik.

    Konnyu  megtalalni  manapsag  minden  infot.  a  world-wide weben.

    Csak  epen  nem  koti  az  emberek  orrara,  hogy  HOL  tartja  a  penzet,  es  kinek  a  neveben.

     

    NEM  BUTA  ember  am!!!

     

    En  mindig  azt  mondom:

    Don't  EVER  underestimate  anyone!!!!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2133)
    2012-08-04  04:12
  69. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 4. 04:122133.

    ma egy nagyon jo bemondast hallottam a radio showban..

     

    arrol volt szolt, hogy ugye Obama ur allandoan arrol beszel hogy a "gazdagok" fizessenek.. es sokan nagyon bologatnak, meg tapsolnak..

     

     

    ma valaki behivott es azt mondta:

     

    az aki nagyon bologat.. egy oka van ra: NEM TARTOZIK A GAZDAGOK KOZE....

     

    marha jo...

    persze... ha az lenne.. nem bologatna ra... bolond lenne!

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  70. 2012. augusztus 3. 19:482132.

    Igazad  van!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2126)
    2012-08-03  17:11
  71. 2012. augusztus 3. 19:362131.

    nem probalok  "humoros"  lenne.

    HA  HULYENEK  NEZEL  az  sem  zavar. 

    előzmény:
    hus (2092)
    2012-07-29  21:24
  72. 2012. augusztus 3. 19:342130.

    Akkor Te  meg  mond   meg  oszinten,  "mi a  feneert"..  jott  volna  barki  is  Amerikaba,  hacsak  azert  nem,  hogy  meggazdagodjon??

     

    Akik  prolik  voltak  azok  komcsik  lettek  MO-n,   a  foldmuvesek  megkaptak  a  2  acre-uket MO-n  is....

     

    WHY  did  you  go  to  CANADA????   To  be  a member of the poor  poor  "kozeposztaly"?????????????????? 

     

    Nem  tudom,  mi  a  foglalkozasod,  hus,   nem  is  erdekel,   de  megeszem  a  kalapomat,  ha  te  a SZEGENY  KOZEPOSZTALY-ban   vagy!!!

    :-))))) 

     

    előzmény:
    hus (2122)
    2012-08-03  05:07
  73. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 3. 17:262129.

     

    jaj... csak nem azt akarod mondani hogy miota Obama elvtars leprobalja szegenyiteni a nepet.. es EGYMAS ELLEN USZITANI... 

    AZOTA A VILAG JOBBAN SZERETI AMERIKAT??????????????

     

    ugye ezt nem komolyan mondod?

     

    hogy akkor fognak szeretni az ismeroseid ha latjak hogy EGYRE ROSSZABBUL MEGY NEKED...

     

    AZ IRIGYSEG ROSSZ TANACSADO...

     

    es alapveto emberi tulajdonsag!

    ezt nem fogja soha senki megmasitani.. meg Obama sem.

     

    es nem hiszek benne.. hogy ha leszegenyedek.. akkor pl a magyarok jobban fognak szeretni..

    LEGFELJEBB A KAROROM NAGYOBB LESZ!!!!!

     

    NO MOST MAR EGYUTT KOLDULHATUNK!

    előzmény:
    hus (2123)
    2012-08-03  05:32
  74. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 3. 17:202128.

    legjobb pelda a baratnom Califban...

     

    ott el nagyon regen.. (ismerjuk egymast 40 eve) 

    o, aki az elmult 30 evben MAGANAK DOLGOZOTT... kikepzett europai kozmetikus es manikur-pedikurt vegzett...

     

    tegnap beszelgettem vele...

     

    ugye atvette mar a szep dumat... fizessenek a gazdagok!!!!

     

    mondtam neki: TE KIKBOL ELTEL?

     

    nem a szegenyekbol...

    nem a milliomosokbol...

     

    a te kis varosod KOZEPOSZTALYBELI NOIBOL....

     

    igen.. lassan szepen eltunt a munkaja.. (persze igaz hogy kozben, mint mondja szerencsere mar nyugdijas) de ha nem az lenne BAJBA LENNE..

     

    NINCS AKI MENJEN.. akik szoktak.. mar nincs ra penz!!

     

    SENKINEK NEM JO HA A KOZEPOSZTALY LESZEGENYITIK...........

     

    beismerik.. mar most hogy az emberek NEM VASAROLNAK.. FELNEK A HOLNAPTOL..

    ha nincs vasarlas... nem kell termelni...

     

    ha meg tobb penzt vesznek el attol aki dolgozik... meg kevesebbet fog vasarolni... ez domino effect....

     

    HAGYJAK MEG A PENZT A NEP KEZEBEN.. .ES VASAROLNI FOG!!!!!

    kocsit.. hazat... "cuccot"... 

    előzmény:
    hus (2122)
    2012-08-03  05:07
  75. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 3. 17:152127.

    Marad a kozeposztaly es fizetnie kell, mint a katonatiszt.  Fajo, de tudomasul kell venni.

     

     

     

    miert kene EZT tudomasul venni?????

     

    MEG KELL ALLITANI.. hogy a kormany .. a demokrataK igy akarjak megvenni  A SZAVAZATOKAT.. 

    ingyen lakas

    ingyen tanulas

    ingyen biztositas

    ingyen food stamp

     

    SEMMI SINCS INGYEN...

     

    munkat kell adni...nem food stamp-et...!!!!!!!!!!!!!

     

    es akkor nem kell lassan a kozeposztalynak 60 orat dolgozni, csak hogy TARTSA A SZINTJET... mert elveszik tole.. hogy az INGYENRE adjak...

     

    nem veletlen hogy Obama elvtars megduplazta o egymagaba azt, amit eddig 43 elnok EGYUTT kolcson vett!

     

     

    előzmény:
    hus (2122)
    2012-08-03  05:07
  76. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 3. 17:112126.

    a fegyver viselest a texaszitol

    meg a szabad szot SOHA SENKI NEM FOGJA ELVENNI TUDNI VENNI...

     

    bizonyitek, hogy amikor valami felorult lepuffant par tucat embert.. es a fegyver ellenesek megint jonnek hogy le kell tiltani a fegyver viselest..

    akkor duplajara megy a fegyver ELADAS..

     

    ehhez tartozik, hogy nekem nincs.. nem is lesz.. de jol teszi akinek van...

     

    a szolas szabadsag pedig olyan kincs amit senki nem fog tudni elvenni..

    biztos hallod mi folyik most a Chick-felee vagy valami hasonlo a neve..

    a nagypofaju gay aktivistak BOYKOTOT kertek ellenuk, mivel hogy a CEO-ja a companynak kijelentette... 

     

    a hazassag ...ami ferfi es no kozott tortenik...

     

    jaj.. Istenem.. lett hadd el hadd...

     

    es mi lett az eredmenye???

     

    napok ota... meg aki SOSEM VETTE.. IS ODAMEGY.. HOSSZU SOROK ALLNAK ELOTTUK.. mert a nep akarja tudatni hogy JOGA VAN A MAGANVELEMENYEHEZ MEG EGY CEO-NAK IS...

     

    kesz rohej..

     

    megint ... en nem vagyok sem gay sem lesbi ellenes.. Califban hosszu 25 evig meg el nem jottem 2 baratom volt, akik rendszeresen jartak hozzank, jelenleg a lanyom legjobb baratnoje is lesbi.. nekem is baratno fele lett.

    dolgozom nagyon sok nover van - ferfi - aki az... ragyogo nurse-k..

     

    tehat mint ember nekem olyan mindegy kivel mit csinal a haloszobajaban... de maradjon az hogy mit csinal a HALOSZOBABAN.!

     

    MINT AHOGY A "NORMALIS" EMBER SEM BESZEL ROLA...

     

    a bajom a nagypofaju, a katedralis ele kivonulo RIPACSOKKAL VAN..

    FELMEZTELEN, GUSZTUSTALAN, CLOSETBOL "KIJOTTEM"... es neked KOTELESSEGED engem ELISMERNI...

     

    no ezekkel bajom van...

     

    előzmény:
    genre24 (2121)
    2012-08-03  04:27
  77. hus
    hus
    2012. augusztus 3. 06:162125.

    Az egesz nlc forumara gondolok.

    A mi kis topikunkat ugyan ki merne szetaknazni?  Te, vagy en? 

    Hiszen csak ketten irogatunk benne.  

     

    Mar megint nem enged feltenni kepet sem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2113)
    2012-08-01  15:56
  78. hus
    hus
    2012. augusztus 3. 05:442124.

    "  NO EZT CSAK FELVILAGOSITAS vegett irtam be.. mert neked nagyon sokan nagyon rossz tanacsot adnak.. illetve FELREVEZETNEK...  "

     

    Esetleg felre ert dolgokat, ami ugyan egyaltalan nem baj, csak elofordul.

     

     

    Soha az eletben nem fogod tudni elhitetni vele, mint azt sem hiszi, hogy nem csak ketten irogatunk ebbe a topikba, hanem o is itt van.  

     

     

     

     Csacsognek most kicsit gyorsabban, de lassu itt minden ma nagyon. Meg a meleg meg mindig  tartja magat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2115)
    2012-08-01  16:06
  79. hus
    hus
    2012. augusztus 3. 05:322123.

    Ma eppen vezetes kozben rad gondoltam es eppen az USA ezen dolgain elmelkedtem, amit most irsz.

     

    Tudod az a tanarno, aki Kinaba volt erdekes dolgokrol meselt.

    Elsosorban is emlitette a gyerekeket 12-16 ev kozottieket. 

     

    Addig, amig egy amerikaban elo ember nem ment oda es tajekozodott, bizony az informaciok megoszthatok.

     

    Ugy mentek oda, hogy az ott toltott idejukben a masximalisan legjobb tudasukat kell adni es a gyerekeket szigorubban fogni.

     

    Ugy kezdte, hogy  az elso  nap utan a lanyokat es fiukat kulon kellett ultetni, mert annyit flortoltek ora kozben, hogy nem tudtak figyelni.

     

    De meg a kezdet kezdeten  ugy kezdte a legelso napjat, az orajat, hogy kitakaritatta az osztalyt, mert kegyetlen rendetlenseg, kosz volt. Mindent az eg vilagon eldobalnak az osztalyban.

     

    AZ ELSO HET UTAN ATTETTEK EGY MASIK csoportba, AHOL 12-14 EVESEK voltak. beakadt, bocs,   

     

    Probaltas a legjobbakat, mindent, amit elvartak tole.  A fiu gyerekek nagyon arrogansak.  Egy alkalommal az egyik neki akart menni, duhos volt, erre o felkapta a bambuszseprut, elerohant a fiu ele es azzal allitotta meg, hogy meg ne usse ot.

     

    Na most kepzeld el, ezek a gyerekek nem a szegenyek kozul kerultek ki. Egyebkent a vilag minden reszerol voltak ott gyerekek, akik kulfoldrol erkezett szulokkel eltek ott kinn.

     

    Na ez a kinai fiu is meglepodott egy kicsit.

     

    Most kepzeld el ezt a tarsadalmat fejlodni meg es kepzeld el a nok szamanak folyamatos csokkeneset ezekkel egyutt.

     

    Egyebkent az utcakon boldogok az emberek. Hamisitani mident hamisitanask, szerinte egy het alastt kepesek lemasolni mindent, majd piacra dobni.

     

    Megy am a feketezes piszkosul.

     

    Kina pedig felszolitotta az USA-t, hogy fogjon vissza az emberei eletszinvonalabol, mert egy altalanos gyuloletet kelt a vilagon, ha tovabb hagyjak.

    Ezert nem csodalkozom es ezert mondom mindig azt, hogy bizony Obama jot akar az USA-nak, maganak az orszagnak. Ez nem jelenti at, hogy ezzel egyutt minden embernek meg jobb lesz.

     

    Ez az, amit allitok es biztos vagyok benne.

     

    Hiszen te is latod, hogy mennyire utaljak az itt eloket!  

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2114)
    2012-08-01  16:03
  80. hus
    hus
    2012. augusztus 3. 05:072122.

    Most mondd meg oszinten, hogy ki is fizetne tobbet?  A szegeny?  Hat mibol?

     

    A nagyon gazdag ugy is tudja, hogy kell befektetni a penzt es elis  tudja szamoltatni eleg jol. 

     

    Marad a kozeposztaly es fizetnie kell, mint a katonatiszt.  Fajo, de tudomasul kell venni.

     

     

     

    A sarkokon nincs ilyen problema. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2119)
    2012-08-03  04:05
  81. 2012. augusztus 3. 04:272121.

    Ertem,   ertem,....tudom  hogy  hazafias  vagy  nagyon,  es  szeretned  ha az USA  megint  a  TOP-on  lenne!

     

    De,  latod,  EZ  a  VALODI  demokracia!!   Mondhatunk szabadon  amit  csak  akarunk,  es   egy  hulye  nem  kepes  tonkretenni  az  USA-t  4  ev  alatt!!!!

    Szabad  velemeny-nyilvanitas  van.

     

    En  nagyon  sokszor  beirok  viccbol  az NL  forumokra,  es, persze   nem  ertik,  es  megsertodnek.

    Nem  baj,  jo  psychologiai  tanulmany.  Kar,  hogy nem jar  be  tobb  ferfi.

    No,  de  van   am  sok  mas  magyar  forum  is----ertelmes  emberekkel.

    Kollegam  aki  evekig  jart  ide  be  most  a  szkeptikus  tarsasagba  tartozik mert  a  vegen szepen  megirta  a  tanulmanyat  a  mai  magyar gondolkozasmodrol.

    Lesujto,  es  TRAGIKUS hogy  miket  irt ---

     

    well,  zats  dat!  ;-))

     

    sziasztok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2120)
    2012-08-03  04:07
  82. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 3. 04:072120.

    tudod.. tolem egesz nap hallgathatnak engem...

     

    a CIA meg az FBI meg a helyi police meg akar ki!

     

    semmi gond!

     

    nem vagyok ALLAM ELLENES...

     

    OBAMA ELLENES VAGYOK!

    előzmény:
    genre24 (2118)
    2012-08-03  00:22
  83. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 3. 04:052119.

    ma hallottam a hirekben hogy ebben az evben a HARMADIK californiai varos megy BANKCRUPT!!!

     

    aztan azt is ma hallottam hogy tobb mint 14 EZER TSA agentunk van... 

     

    es hogy az uj OBAMA health carehez ujjabb 4 EZER IRS ugynok kell...

     

    nol... mint a gomba az eso utan... az administracio...

     

    csoda ha nol az allami kiadasunk??????

     

    egyre tobb penz megy a baromsagokra...

    es kozben meg a kozeposztalyon akarjak behozni... ujabb meg ujabb adokkal... a sok helye meg elhiszi hogy igen.. adoztassak a gazdagokat!!!!

     

    a gazdagok tudjak hova kell tenni a penzuket hogy tobb maradjon..

     

    a kozeposztaly az akirol a bort is lassan lenyuznak!

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  84. 2012. augusztus 3. 00:222118.

    A  SKYPEN  us  megteheted,    a  baj  Ott  csak  az,  hogy  a  management  a  CIA   :-))))

    mindenkit  lehallgatnak. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2115)
    2012-08-01  16:06
  85. 2012. augusztus 1. 20:332117.

    igen,....ebben  is  teljesen  igazat  adok.

    Majdnem  MINDEN  politikusra  ra  lehet  mondani,  hogy:

    "egyik  kutya,  masik  eb"...

      foleg  a  szegenysegbol  felkapaszkodott  politikusokat  figyeld!!!!

     

    En  azert  kedvelem  Romneyt,  mert  annak  van  boven  penze,  es mert o"  NEM  azert  ment  a  politikaba,  hogy  abbol  meggazdagodjon. 

     

    Nincstelenek,  mint  pl.  O.  mindig  bizonyitani  akarjak,  hogy:

    "look at  ME!  Look  what  I achieved!!"

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2114)
    2012-08-01  16:03
  86. 2012. augusztus 1. 20:272116.

    Igen,  a  SKYPE  nagyon  jo.

     

    Igen,  erdekes  es  NEHA   szorakoztato  is  ez  a  forum. 

     

    Igen,  szerintem  is  sokan  olvassak,   de   nem  szolnak  hozza,   mert  valjuk be  az  igazat,  ti  nagyon  gyorsan  lehurrogtok mindenkit.

    NEM  BAJ!

     

    Have  fun!!!

     

    :-) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2115)
    2012-08-01  16:06
  87. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 1. 16:062115.

    kedves genre...

     

    nekem a telefon is ingyen lenne.. ha akarnek hus forumtarssal csacsogni... 

    (nekem a dijban benne van egesz USA es Canada.)

     

    de kinek mikor van ideje... itt akkor irunk ha kedvunk van, arrol amit akarunk, es meg SOKAT.. MINT TEGED.. IS.. MEG SZORAKOZTATUNK IS ...

     

    hol tudnank ezt magan telefon beszelgetesben megtenni..

     

    en meg a magyar barataimmal is ingyen beszelek a Skype-n...

     

    ugyhogy az hogy mi itt csacsogunk.. semmi koze HOGY INGYEN VAN... 

     

    NO EZT CSAK FELVILAGOSITAS vegett irtam be.. mert neked nagyon sokan nagyon rossz tanacsot adnak.. illetve FELREVEZETNEK...

    előzmény:
    genre24 (2109)
    2012-08-01  00:13
  88. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 1. 16:032114.

    TEXASBAN A KONZERVATIVE REPUBLIKANUS NYERT... TEGNAP...

     

    aztan ma arrol beszelnek hogy miert?

     

    mert az ellenfele - szinten republikanus.. mellesleg Tx-nak o a lieutenant governor -je... megis vesztett... 

    ellefele nyert..

     

    ma arrol beszelgetnek hogy a nagyon sok negativ amit a tv..radioban sok penzert az ellenfel ellen csinalt.. a nepnek elege van..foleg ha meg HAZUGSAG IS...

     

    a masik problema , hogy mikor megvalasztjak a republikanus politikust, es elmegy Washingtonba.. eladja az elveit.. es kompromital.. 

     

    holott NEM AZERT KULDTEK ODA..

     

    IGY LETT A REPUBLIKANUS PART NAGYON ELMOSOTTA 

     

    nincsenek eles hatarok.. igy is lehetne mondani, egyik kutya masik eb...

    Obama vs. Romney.. 

     

    lehetett volna egy sokkal konzervativabb ... jobb lett volna.. 

    de ha mar o gyozott.. ra fogunk szavazni.. semmi esetre sem Obama elvtarsra.. meg 4 ev... es kesz is az USA.. meg akkor is ha te azt hiszed, hogy JOT AKAR... 

     

    A VALOSAG NEM AZT BIZONYITJA..!!!!

     

    amit a legeslegjobban utalok benne, a csoportok, nepek EGYMAS ELLEN USZITASA... FUJJJJJJ 

    előzmény:
    hus (2107)
    2012-07-31  21:51
  89. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 1. 15:562113.
    a mienkere gondolsz.. vagy altalaban  nlc forumra????
    előzmény:
    hus (2106)
    2012-07-31  21:39
  90. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 1. 15:552112.

    mellesleg.. csak erdekesseg kepen megjegyzem.. fogalmam sincs hogy zsido vagy vagy sem...

     

    mert egyaltalan NEM ERDEKEL... 

     

    akar az vagy akar nem... semmi koze hogy mar lassan ha nem tevedek 10 eve beszelgetunk, vitazunk, nagyon sokszor egyaltalan nem ertunk egyet!

     

    de talan pont ezert tudunk jol elbeszelgetni. 

     

    nekem van egy super ultra liberalis baratom.. egyutt dolgoztunk valamikor Califban.. azota is TARTJUK A KAPCSOLATOT...

     

    ugy tudjuk egymast szidni... de ugy .....

     

    nincs egyetlen dolog amiben meg csak veletlenul is egyetertunk...

    no es?????????? 

     

     

    előzmény:
    hus (2105)
    2012-07-31  21:35
  91. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. augusztus 1. 15:522111.

    tudod ma annyira , sajnos megint divet lett mindenfele a raszizmussal dobalodzni.

     

    pedig az igazsag hogy szerintem legtobb ember nem egy FAJ.. VALLAS vagy SZIN ellen van, hanem EGY VALAKI ellen, akit utal.. es erre fel ugye a legkonnyebb...persze.. a feketek...ja a zsidok.. igy TOBBESSZAMBAN.

     

    en pl aki conservativnak vallom magam.. 

     

    semmi bajom sem fajjal.. sem vallassal, sem hittel, sem szinnel...

     

    de hogy mindegyikban van AKIT UTALOK.. AZ IS TUTI...

     

    mert a SZEMELYt UTALOM.. VALAMIERT.

     

    hulyesegnek tartom a gay-ek hazassagat..

    de hogy nem vagyok a gayek ellen... 

    tobb mint 20 evig a ket legjobb baratunk Califban 2 gay guy volt.. sajnos az egyikuk AIDS-ben meg is halt. 

     

    zsidok.. az orvosom, az ugyvedem majd 20 eve az.. es??? a korhazban a vezeto osztaly orvosunk is az, nagyon jol elvagyok vele.. sot vele tudom megbeszelni hogy mit es miert csinalnak a zsidok.. ami nekem nem tetszik.. pl.. MIERT DEMOKRATAK?

     

    Lanyom egyik legjobb baratnoje.. aztan nekem is az lett lesbi kozepkoru no... no es???

     

    nekem is van fekete baratnom, sot,, ha Cain nyert volna es nem esik ki mar az elejen.. TUTI HOGY RA SZAVAZOK..

     

    DE OBAMAT KI NEM ALLHATOM.. hazug, ketszinu, bort iszik es vizet predikal.. EZERT UTALOM.. nem mert fekete...

     

    szoval en igy dontok... nem hogy ki mi...

    hanem HOGYAN viselkedik...

    előzmény:
    hus (2105)
    2012-07-31  21:35
  92. hus
    hus
    2012. augusztus 1. 06:572110.

    Persze, hogy remekul elcsevegunk itt, hiszen ez az a hely, ahol megtehetjuk. Igaz, ha kellene fizetnunk, talan meg kibirnank a belepo dijat, nekunk mindegy lenne. 

     

    Nezd, ha mon. fonok lennek, en sem engednem meg, hogy orakat uljenek a gep elott es forumozzanak.

    Itt sem.  De ez mas vilag.  Itt azt a kicsit amit meg mernek maguknak a dolgozok engedni, azt megengedik. De az igazan nem sok.

     

    En magamnak meg megengedek mindent, itt ulok a gep elott, dolgozom is vele, meg ide is benezek. Mert magamnak en fizetek. 

     

    Aztan miert fizeetnek en belyegre, amikor eppen eleget fizetek az internet hasznalataert.   A postai dijak emelkednek, nem is lehet csodalkozni rajta. Azt a rengeteg kiesest igy sem tudjak potolni, az adofizetok penzebol el itt a posta.

    Akkor egyszer mar fizettem erte, ugye?

     

     Nem tudom nalatok hogy van. Viszont eszembe nem jutna megszolni senkit sem, hogy miert jar ide  irogatni es ingyen.

     

     

    előzmény:
    genre24 (2109)
    2012-08-01  00:13
  93. 2012. augusztus 1. 00:132109.

    TI KETTEN,  Houstonal remekul  elcsevegtek  itt,  remek  jo  dolog,  hogy  van  ez a forumozas  INGYEN!!!  Gonoljatok  meg,   mibe  kerulne  a  beyeg  a leveleken vagy  a  telefon minden  nap.

     

    En  jeleleg  uton  vagyok,  es  rendszerint a  reulogepen  irogatok.  mert  ami  magazinokat itt  adnak  azok  olyanok  mint  az  orvosi  varoszobakban,....regiek.

     

    Szerintem  a  fiatalok  mar lassan  elmaradnak  a  forumokrol,  mert  ugy  hallottam,  hogy  MO-n  megint  rosszul  megy  a  nepnek es  tobb no'  all  munkaba  megint.

    Ha  a  fonok  eszreveszi  a  computer-jatszogatasokat,  akkor  azonnal kirugja  a  holgyiuke't!

     

    Az idosebb,  nyugdijasok  sokkal  inkabb  raernek  itt  jatszaozni.

    Itt,  az  USA-ban  is.

     

     

     

    előzmény:
    hus (2106)
    2012-07-31  21:39
  94. hus
    hus
    2012. július 31. 22:092108.

    Hiaba mondjuk, hogy nem irigykedni kell USA-ra, hanem utanozni, ha nem megy.

    Jon az irigyseg, a rosszindulat, a gonoszsag es mindent bele, esni neki az orszagnak osszefogassal.

     

    Ezert nem szeretek semmi rosszat mondani az USA-rsa, mert van most eppen eleg baj ott.

     

    Lassan csak megoldodik minden, a valtozasok helyre rakjak az embereket es elindul minden.  Igazan soi minden jott ossze.

     

    Valamelyik nap akartam nezni egy kis USA hireket, hat mit mutattak, valasztast. Erre a ferjem megint, hogy ezek a politikusok ott mindig csak valasztanak? 

    Egyszeruen nem akarja elhinni, hogy valasztas valasztas utan es ezt mind mutatjak a Tv-ben. 

    Azt mondta, hogy legalabb  ne mutatnak mindig, mert elveszik az emberek kedvet is ezzel.

    Tudod mit? Igaz. Mit latnak egyes csatornakon? Ezt. Nyomjak egymast lefele, az egymas iranti  civakodas politikai szinten.

    Irtozatos kedvvel aztan hangyaszorgalommal kellene ott az embereknek dolgozni?  Akik meg probalnanak valamit valtoztatni is, azok pedig bele fognak faradni es felmuttni nekik egy tal pitet rairva egy szoval.  Csunya szoval.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2103)
    2012-07-31  19:00
  95. hus
    hus
    2012. július 31. 21:512107.

    Ami tul jo, az nem tart sokaig, nem engedik. Pedig milyen jo lenne.

     

    Mexico sajnos a korrupciobol el. Ugy erzxem, a labam soha nem fogom betenni odas. A Canadaiakat ugy olik ott, mint videken a csirkeket. 

     

    Latod, nekem pedig Jordania az az orszag, ami peldakepe a kornyekenek.

     

    Errol jut eszembe.  

    Tudod aki Kinaba volt, meselte, hogy oriasi a korrupcio ott is. Egyaltalan nem igaz amit kiadnak,hogy mennyi egy altagfizetes ott.

     

    Alment egy uzletbe vasasrolni,  beszelgetett a barwtnojevel, hogy jo lenne valamit enni, vagy egy fagyit venni es egyszer csak kinyilt egy ajto es egy etterembe volt elottuk.   Cezar nyilj ki volt.  Termeszetesen engedelye is volt feketen, bejovetelbol kellett leadni a megbeszelt osszeget.

    De ezek legalabb megkaptak a feketelistan az engedelyt ra.

     

    A masik eset,  egy masik valaki volt egy gyarban, ahol dolgoztak az emberek szalag mellett, es mindenkin pelenka volt, hogy intezze el az intezni valojat, mert ha elment a vonaltol, akkor kitettek a munkabol es ezrek kozul valaszthattak ki a csere embert. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2103)
    2012-07-31  19:00
  96. hus
    hus
    2012. július 31. 21:392106.

     

    Pedig a nagyik tartjak fenn ezt az egeszet, ha jol megnezzuk. 

     

    Mit gondolsz, meddig fog elni ez az egesz forum?

     

    Kellene nezni egy masikat lassan. 

     

    Hamarosan szet lesz ez robbantva. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2104)
    2012-07-31  19:02
  97. hus
    hus
    2012. július 31. 21:352105.

     

    Valoszinu a felvilagosult sötétek forumara, vagy valamelyik mas topikon hallhatta egy foglalkozason. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (2102)
    2012-07-31  18:52
  98. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. július 31. 19:022104.

    Ki  marad  itt,   ???  

    Az  unatkozo  nagymamak,  de  azok  is  csak  AKKOR,  ha  valaki  vesz  nekik  egy  computert.

    Ha  nem,  akkor  kinnt  a  kispadon  retyeralnak  majd  megint.

     

    hogy te mennyit marhasagot tudsz neha osszehordani...

    előzmény:
    genre24 (2091)
    2012-07-29  19:16
  99. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. július 31. 19:002103.

    tudod en ugy gondolom hogy Amerikat nem IRIGYELNI KENE...

     

    HANEM UTANOZNI....

     

    persze, mikor valahol jo eredmenyt lat egy irigy ember.. sosem arra gondol hogy vajon az illeto hogy jutott oda.. SOHA NEM AZ ODAJUTAST irigylik...MINDIG CSAK AZ EREDMENYT..

     

    tudod szamomra legjobb pelda Mexico.

     

    abszolut SEMMI OKA hogy ne ugyan olyan gazdag szabad orszag legyen mint USA vagy Canada.

     

    de helyette mi van?

     

    es mindez mert korrupt... mert millio gyerek.. mert a fene tudja 

     

    es azt is nehezen viselem mikor otthon vagyok es szidjak ismerosok Aaaamerikat.. pedig mikor aztan szoba jon hogy ITT mennyit dolguzunk.. meg Ott MENNYIT dolgoznak.. mi mindent kapnak.. milyen korrupt az egesz rendszer... akkor fel vannak haborodva..

     

    nagyon unalmas...

     

    olyanok hogy egy honap szabik.. meg ingyen ez.. ingyen az.. es nehogy azt hidd hogy errol lemondanak.. hogy Aaaaaaaaamerikaban senkit nem ismerek aki 1 honap szabival bir.. (persze nem a politikusokrol beszelunk itt sem..) 

     

    szerintem nem irigyelni kell Amerikat.. es meg csak NEM IS VISSZAFOGNI..

    hanem a tobbinek is UTANOZNI... 

    talab tobbre mennenek...

    vagyis.. nem akinek van, kell leszegenyiteni..

    hanem a szegenyeket kell FELJOBB EMELNI.. munkat adni.. 

     

    előzmény:
    hus (2088)
    2012-07-29  17:01
  100. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2012. július 31. 18:522102.

    Valaki,  vallahol  azt  irta  be ,  hogy  te  jido  vagy,  de  masvalaki  valaszolt is  raja,  hogy  az  lehetetlen,  mert  a  akkor  a Housten  nem  beszelne  veled.

     

    nem tudom milyen topikokba jarsz, ahol annyi buta ember van... es ellatnak csupa hulye valaszokkal...

     

     

    előzmény:
    genre24 (2098)
    2012-07-30  04:46

Címlap

top