Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.
A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.
Üdv: a moderátorok
Észak-Amerika napjainkban
Azert nyitom, mert tudod miert nyitom Houstonkam. Tekints el a haziasszonyi szerepemtol, ezt nem tudnam jol vegezni, ebben te vagy a nagyon jo.
Nagyon nagy szeretettel adom at neked, iranyitsd ezt a topikon kedved szerint.
Ez a topik is mint minden topik szoljon a mindennapokrol, legyen benne egy kis ez, egy kis az, minden ami az itteni eletunkkel kapcsolatos.
teljesen egyetertek veled, hogy nem erdemes hireket hallgatni..
tegnap pl egy 18 honapos kisbaba halt meg.. az anyja .. 22 eves a fejet a gyereknek a szekreny sarkaba CSAPDOSTA.. tobb koponya repedes.. es az ez miatt az agy bedagadt, es eletkeptelenne valt. tegnap vettek le a kcsit a legzogeprol.. flat eeg...
el tudod ezt kepzelni??
felfogni sem lehet...nem normalis epp esszel....
egy masik hir, hogy a kutyat - ami a baratjae volt a kocsiba hagyta.. es persze az megdoglott.. letartoztattak animal cruelty vegett..
45-48 fokos meleg a kocsiban.. persze hogy elpusztul szegeny.
de ez sem jobb...
az anyjat megolte, es a matraccal egyutt a backyardbe elasta.
a bank lett figyelmes a no csekking account "strainge" activities...re..
ok hivtak a rendorseget..
meg is talaltak a mamat.. a kertben...
az ember esze megall....
ezek nagyon jok.. valamikor volt a Candid camera abban voltak ilyenek..nem hiszem hogy van meg.
Na meg ezt mara.
http://www.youtube.com/watch?v=0v_zsucU_fA&feature=relmfu
Talan most?
- Mi a különbség a bankárok és a terroristák közt?
- ???
- A terroristák magas fizetés és jutalmak nélkül dúlják fel a világot.
Tegnap nagyon megrémültem, amikor láttam a tévében egy fantomképet a környékünkön garázdálkodó betörőről.
Tényleg ilyen öregnek nézek ki az életben is?
"Tisztelt vezetőség!
Bár tudom, hogy cégünk egy multinacionális vállalatcsoport tagja, és ránk is vonatkoznak a központi előírásaik, de kérem vizsgálják felül az email cím képzési szabályokat. A máshol megszokott "keresztnév első betűje plusz a családnév kukac cégnév pont com" eljárás - bár talán nincs mindenkinek gondja vele - időnként kellemetlen helyzetbe hozza a dolgozókat.
Köszönettel:
Aszi Ferenc"
Egy férfi a pszichológusnál arra panaszkodik, hogy állandóan parancsolgat neki a felesége. A doki ajánl egy könyvet:
- Ezt olvassa el, ettől majd megnő az önbizalma és szembe mer szállni az akaratos feleségével.
A férfi megfogadja a tanácsot, elolvassa a könyvet. Amikor hazamegy, így szól az asszonyhoz:
- Na most azonnal főzz nekem finom vacsorát, aztán jöhet a desszert. Ha kész vagy, akkor csinálj nekem egy jó forró fürdőt! És ha megfürödtem, mit gondolsz, ki fog engem átöltöztetni?
A feleség kérdő tekintettel felel:
- A temetkezési vállalkozó?
Jaj de edes volt ez a pici ma is. Sokat jatszottunk, most eppen a francia mkartyat tanuljuk. Mar eleg jol tudja nagysagrendileg melyik kovetkezik. Mint a szivacs szivja fel a szabalyokat.
Kompjuteren is jatszott, hiba nelkul oldja meg a feladatokat. Hoztunk egy munkafuzett ovodasok reszere keszult, mar majdnem befejezte egyedul a megoldasokat.
Sorolhatnam, de nem akarom. Szerencsesek vagyunk a gyerekekkel, tudom.
Nagyon jol el is aludt. A masik kiberelte az anyukat. A vejem ma ejjel jon haza, egy hetig elvittek a masik oldalon volt dolgozoba. Mar nagyon varjak a gyerekek is. Probaltam tobb idot tolteni veluk ezert a heten. Meg foztem nekik, ugy hogy a mama legalabb maskepp lett konnyitve.
Micsoda szornyuseg ez. Ilyenek a baratok. Addig jo, mig problema nincs. Gondolom egyik sem sejtette, hogy meghal az illeto.
Te olyan szornyusegek vannak, tegnap lattam, hogy valakit elfogtak, akit 13 eves koratol kezdve gyilkossagra kepeztek ki. Ugyhogy itt is vannak ilyen kikepzett emberek, nem csak az araboknal. Ugy latszik szukseg van rajuk.
Na aztan mit hallottam. Ugy sem fogod elhinni. Valaki mondta, hogy itt Canadaban is vannak olyanok, akik 500 dollarert embert olnek, erre berelik fel oket. Micsoda nemnormalis helyzet alakul ki az emberek kozott.
Mostmar tudod miert nincs kedvem hirekrol beszelni? Ilyenek miatt.
ez igen!!!
buszke lehetsz rajuk... nem csak szepek.. hanem okosak is....
persze.. nincs miert csodalkoznom....
a video nagyon jo... de elkepeszto mi hulyesegre vallalkoznak emberek..
a truck amire felugrott a pasi.. nem allt meg azutan hogy "elejtette" az utasat... nem tudom, nem kerdeztem a ferfit aki futott a krapek utan hogy latta e a rendszam tablat..
Szoktad nezni ezt a musort?
Most az apacarol szol.
http://www.youtube.com/watch?feature=fvwrel&NR=1&v=u6hAgaP066k
Ez valami borzaszto. Eloszor is, hogy mer bemenni valaki garazsaba, amikor tudja, hogy otthon vannak. Kepzelheted a kicsi gyereket, hogy felhet majd ezek utan. Meg ti is, hiszen milyen konnyen be lehet jutni, erre mindig fogtok gondolni.
Aztan ez az ember jol megfizetett az eletevel. Messzire ment a becstelensegevel, batornak gondolta magat. Meg ugyesnek. Jol osszeszervezkedtek, gyorsan a kocsi vitte volna a napi zsakmany egy reszet.
Na azt hiszem a baratoknak eszebe fog jutni, hogy mi tortent. De azok otthagytak a serultet, vagy ok is megalltak segiteni?
Kepzelheted a csaladjat.
Nalunk is annyi rosszat mutatnak a hirekbe, nem is irom ide, mert igazan csak hangulatrombolo lenne.
Meleg tartja most magat majd hetekig.
Ezek legalabb csak serulessel vegzodtek es nem masok kárositasa volt a cel.
http://www.youtube.com/watch?v=aNsXkeS1KbI&feature=related
Ugye milyen aranyos?
Ha nem lesz belole hiresseg, akkor is egesz eleteben egy vidam, elettel tele kis egyeniseg lesz. Azert ezekbol a gyerekekbol meg is szokott "valami" lenni.
Nem tudtam megallni, hogy ne tegyem ide neked.
Ma delutan jon Cukorbabam, itt alszik. Mar tegnap nagy tervei voltak.
Kepzeld a ket lany egyedul sutottek sutemenyt es hoztak kis dobozkaba nekem. Hat belenyilaztak a szivembe tisztessegesen. Az anyukajuk csak felugyelte oket es a nagyon kritikus dolgoknal segitett benne.
Nagyon szeretem a lanyomba, hogy olyan jo anyuka es annyit foglalkozik a gyerekekkel. Ezert is segitek sokat neki.
Majd felteszem a kepet is.
hadd meselem mi tortent 2 nappal ezelott a hazam elott...pont ott..
es pont az en hazam kertje es szomszede kozott van az utcai vilagotas..
kepzeld, nem emlekszem az idopontra pontosan, de mar keso este volt, hallom hogy nagyon szirenaznak..
aztan egyre kozelebb..aztan megall.. de mintha a hazam elott..
no erre mar csak kimegyek...
anya... mar vagy 10 rendor auto, 2 tuzolto mento.. es ambulance..az utca lezarva, mindket oldaltrol... az egesz szomszedsag kinn.. a lampa alatt.. az ut test kozepen egy ferfi fekszik...
azt hittem elutottek..
kepzeld, beszelek ott az egyik ferfiavel.. mi tortent..
hat o eppen el tudta mondani, mert elejetol latta..
tuloldalon tolem a 3dik haz szep nagy ketszintes, nyitva volt a garazsa, mert kiment felvenni a postajat.. utcan egybe vannak a ladaink..
jon a fia, valami 10 eves.. hogy valaki van a garazsba..
a ferfi megy hogy megnezze, eppen el akartak lopni, meg ki sem volt veve a dobozbol , azt mondja meg 200 dollar sem volt valami hangszorok.. es valaki el akarta lopni. Persze elkergette az iletot, az meg kifutott.. ez meg utana..
jott a sarkon allt a teherauto, hogy felkapja.. gondolom haver vagy haverok.. osszedolgoznak.. ahogy jott a teherauto.. gyorsan.. lelasitott, a krapek meg felugrott a hatuljara.. az megrandult hogy kirobbanjon onnan..
gondolom a hirtelen rantastol a krapek kizuhant, ra a betonra, a fejere... meg is halt..
kepzeld.. a hirek is bemontak, tegnap hallottam a szomszedtol.. 42 eves volt. a vegen a mentok ugye neztek mi van, el e.. akkor meg megmozgatta a karjat.. de a vegen helikopterrel vittek el...
es a hirekbol tudta a szomszed, hogy 42 eves volt,, mire a korhazba ertek vele halott volt..
el tudod kepzelni!!!!!!!
csak igy... a semmiert.. meghalni....
mikor a garazsban volt.. meg nem tudta hogy 5 perc mulva az ur elott kell beszamolni elete tetteirol....
what a waste....
micsoda hang abban a kicsi lanyban...
imadtam ahogy mozog...
ebbol is enekes lesz.. csak ido kerdese..
Segitunk. Megmondjuk neki.
Houstonkam, nagy napotok volt ma. Elfogult vagyok, tudod.
http://www.youtube.com/watch?v=BZf8ejlupTw&feature=related
valaki aki nem ur...honnan tudja megallapitani hogy ki az urino????
Itt az urinos topikja, csak 18 even felulinek kell lenned, hogy olvashasd. Fel ev ide, vagy oda nem szamit, csalhatsz, nem fogja megtudni senki.
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=&topicid=297934
Temat kimeritettuk azt hiszem, egy ideig csend fog bennunket korulvenni.
Ne is mondd, nagyon sokan kuszkodnek a melegben.
Remelem tobb ember fogja fontosnak erezni a hutest mon. is, mint idaig. Mar el sem tudom kepzelni valojaban milyen erzes hetekig 30- 40 C-ban elni.
Itt nem is epitenek hazat mar anelkul fel. A szamla mondjuk nem esik jol, de valamit valamiert.
Este majd megnezem a2 oras brampton Katinka filmajanlatat, ha sikerul.
Megyek, mert jonnek a lanyok, hideg gyumolcsleves lett rendelve.
Borsoszemet be kellene iratni,
http://www.youtube.com/watch?v=qV9VWKsC0_Y&feature=related
nagyon megy neki.
Tegnap elott is mit produkalt!
Meg kell hagyni, hogy nagyon sokszor mond nagyon jo dolgokat temakkal kapcsolatban.
Vannak dolgok, amit nem lehet emberektol elvenni. A jo tulajdonsagaikat.
Neki is van sok.
Nezd, hogy o kit tart es minek, az az o gondolatainak berogzodese.
De egy ajanlatom lenne szamara, ha tehetnem.
Egy honapot uvegablakon keresztul nezetnek vele a csaladi eletembol.
Meg masokkal is. Talan igy konnyebb lenne neki tanulnia azt, amit meg nem tud.
Urinos topikjat lattad? Bisztosz orul, hogy rola beszelgetunk.
" persze, mint mondtam... a legnagyobb problemarol meg mindig kussol mindenki... HONNAN SZEDIK ELO AZ ORVOSOKAT???? 30 millioval tobb embernek... "
Latod ez a politika. A kecske is jol lakik, a kaposzta is megmarad.
Ha mindenki idaig el volt latva, akkor mi fog valtozni?
Tobbet fognak dolgozni az orvosok, igy tobbet keresnek, majd tobbet adoznak.
Abban igazat kell adnom a fobironak, hogy ennyi pennz befektetese utan jarhat mindenkinek egeszsegugy.
Ha Canadabol indulok ki, akkor egy igen jol megszervezett egeszsegugyi ellatasrol beszelek vilagviszonylatban. Meg lehet csinalni.
A masik es tarsadalmi problema pedig kesobb jelentkezne az USA-ban, a sok ember, akik egeszsegesebben tobbet ernek az orszagnak, mint betegen. Minden fele teren.
Az, hogy Obama elnoksege alatt vittek ezt veghez, az is politika. Bizony am.
Ne felejtsd el, a republikanusok meg tudnak majd javitani azon is kesobb.
Igazan nem tartom "bunnek" az egeszsegugy rendezeset.
Innen nezve piszkosul fontos szamotokra. Az amerikai emberek nem erdemlik meg, hogy pont az egeszsegukre ne legyen forditva penz, amikor ugy tunik, mindenre telik az orszagnak.
Szemely szerint ezert orulokj, hogy valami elindult ezen a teren. majd meglatod, hogy nem lesz az olyan borzaszto.
Ezzel az urinoseggel nem tud megbirkozni ugy latom.
Pedig nem nehez annak aki gyakorolja az eletben.
Persze, hogy nem toroltetted a hozzaszolasat. Tudod ki torolte?
" csak sokat kepzel magarol az ur.. azt hiszi ennyire foglalkozom vele..
pedig nem.. "
Houstonkam, egy ur nem foglkozik ennyit ezzel a temaval. Lehetetlen.
mit szolsz Mo-n is milyen rettenetes meleg van... es ugye ott kevesnek van meg a/c ..
nalunk is volt a mult heten 43-44..
most kicsit csillapodott...
de hol van az mikor mi gyerek korunkban allandoan a nyari szunetben kinn jatszottunk...
regen elszallt...
ma a gyerekek lassan ki sem tudnak menni.. annyira lehetetlen a meleg kinn.
nem az a baj hogy itt van...
hanem hogy allandoan kotekszik...
mindent mindig jobban tud... ennelfogva ugye a butakat tanitani kell..
mint mi vagyunk..
pedig ugye azt is tudjuk, hogy csak a nagyon butak hiszik hogy mindenki buta, es mindent jobban tudnak mint mas..
ez a problemaja..
aztan jon eszt osztani, mivel hogy nekunk nincs...
pedig.. inkabb mosogatna...
tegnap nagyon erdekes beszelgetest hallottam...
ezzel az uj torvennyel kapcsolatban..
no kerlek, megint van egy nagy csomo nagyon okos ember, aki azt hiszi hogy megint kap majd valamit INGYEN...
hat persze, ugye tudjuk, hogy csak a nagyon butak gondoljak hogy valami ingyen van...
arrol van szo, hogy ugy tudtak CSAK elfgadtatni ezt a nagy obama csodat, mivel hogy maskeppen alkotmany ellenes lenne.. hogy rautottek a belyegzot..
ADO...
es ugye a kormanynak joga van adoztatni, mikor , miert, mennyit..
igy mar be lehet tenni az eletbe...
a nep meg majd lenyeli... mint a gyogyszert ...
igy aztan mindenki fizet majd.. azok is akik AZT HISZIK INGYEN VAN....
persze, mint mondtam... a legnagyobb problemarol meg mindig kussol mindenki... HONNAN SZEDIK ELO AZ ORVOSOKAT???? 30 millioval tobb embernek...
az meg hogy eddig "hagytak megdogolni" akinek nem volt.. ugye tudjuk, hogy megint csak egy liberalis HAZUGSAG...
nem neked szanta hogy nem vagy urino!!!!
hanmem nekem...
mellesleg megint teved...MINT MINDIG..
EGYALTALAN NEM TOROLTETTEM SEMIT ES SENKIT...
csak sokat kepzel magarol az ur.. azt hiszi ennyire foglalkozom vele..
pedig nem..
Meg nezni is rossz.
Mit gondolsz, Mozdonjnak nincs jobb dolga, mint itt lenni?
Biztos mar elmosogatott.
Legyen jo ejszakad, almodj szepeket.
Sajnos kitoroltette Mme Houston , urino , az urinoskodesenek kiindulopontjat : a hozzaszolasomat .
!!!!!!!!!!!
" Toroltessed mar ki a ket oldalnyi szennyet es rasszizmust is , amit erre az egyszeru kerdesre bezuditottal.... "
Mozdonj dragam, nem toroltetek en ki semmit, tudod te azt nagyon jol. Amit kitoroltettem valaha is a nlc-rol az a sajat hozzaszolasom volt, vagy megkertem, hogy veletlenul bekerult szemelyes dolgot toroljenek ki.
Amit nekem, hozzam, felem intezett barki, aki urino, vagy uriember volt, azt megmarad emlekbe, nezegetheted. Gyonyorkodhedsz benne. Elvezheted a mai napig is.
Ha a moderatorok nem vegzik el a munkajukat, akkor ne nekem reklamalj, hanem annak, aki tenne is valamit az ugy erdekeben. Esetleg.
Sajnos, nagyon sok hozzaszolas jelenik nap mint nap meg amit szemely szerint kivennek itt emberek megjegyzeseibol, de ez nem az en uzletem.
Miert zuditottam, mert megjelenesetekkel nem sok minden szokott tortenni a megszokottat produkaljatok. Ennyi. En urino, ezt tapasztaltam.
Hat te hogy erzed?
Es most megnezem a topikodat.
A kitorolgettetessel kapcsolatban ....
En nem szerepelni kivanok itt a forumon.
Az iromanyaimat valakinek szanom.
Amikor el lett olvasva altala, akkor szamomra az a mondanivalo befejezte a palyafutasat , mert tudattam azzal , akinek szantam , amit neki szantam.
Erted ?
Es en mindig udvariasan fejezem ki magamat.
Es a medicare valoban , azon a napon , amikor nem lett visszalokve , a vilagon mindenutt a legnagyobb eszkamerikai hir volt... tehat volt itt helye...
A levagott durva hiszti elkepeszto volt
Megis mitol fel az emigrans Aaaaamerikaban ? Hogy ellopjak a bugyijat ?
Eltel Te mar Rakosi alatt ? Vagy csak apuka emlekei futenek?
De van miert szoritani : most mar ott is tarolja a nepet a valsag... sajnos
De igy van...
meghalnek.. akarmelyikbe szallnek...
Nem tudom brampton altal betett filmet nezni, mert olyan lassan tolt, akadozik, szoval ma nem probalkozom vele meg hallgatni sem.
Meguntam.
Hat ezekbe nem szalltam meg be. Nem akarom, hogy kiugorjon a szivecskem. Meg van meg egy masik is, arra is rossz meg ra is nezni, mikor zuhan lefele.
http://www.youtube.com/watch?v=Fx0BZKwTZMc
meg
http://www.youtube.com/watch?v=rI67u9pAd70&feature=related
es na mit talaltam, epp egy magyar vendeg izgulja magat agyon mielott elindul a menet.
http://www.youtube.com/watch?v=rXrbtbya-cY&feature=related
Eloszor nem is figyeltem a hozzaszolast, csak lattam, hogy valaki nagyon szenved Europabol.
Persze en nem ulok fel ra, csak innen nagy a szam.
" Az egyseges nyelvet, az egyseges penzt es az orszagok elkulonitett hatarait is be akarjak szuntetni. "
Oriasi elnezest, nem szuntetni, hanem vezetni.
... be akarjak vezetni ... igy gondoltam. Igy jarok, mikor mennem kell. Sietek es osszezagyvalom a mondanivalomat. Bocs. Meg szerencse, hogy eszre vettem.
Egy fiatalembert megtamadtak a gorillak, errol a keprol jutott eszembe. Nagyon sajnalom, ami tortent vele.
igy igaz..
pont most amit Kati betett... errol szol... eltorolni a hatarokat..vilag hatalom..
szuveretias teljes elvesztese..(ezert nincs tanitva haza szeretet meg tortenelem ) "
Houstonkam, ezt mar olyan regen tervezik, nem mostani elkepzeles.
Tobb mint 30 eve is hallottam a tervet a vilag egyesiteserol. Jo lesz ez es kinek? Hat inkabb ez itt a kerdes. Az egyseges nyelvet, az egyseges penzt es az orszagok elkulonitett hatarait is be akarjak szuntetni.
Ez egy regi elkepzeles az emberek erdekeben allitolag.
Most mar csak meg kellene tervezni, hogy kellene az embereket megtaanitani arra, hogy legyenek ezzel megelegedve, mert ez lenne a legjonn megoldas a reszukre.
Bele fog-e egyezni ez a sok ember ebbe es egyszerre? Soha. Itt ezzel a problemaval kell szamolni. Szamol is mindenki.
Kinek van veszteni valoja?
Ha a szegenyseg meg jobban elhatalmasodik, marpedig ugy latszik, akkor a legkevesebb problaval kellene megoldani a nepek egymas ellen valo uszitasast es lassan, de biztosan kellene ezt a sulyos szociologiai problemat megoldani. Mert sulyosodik mar most is a vilaghelyzete.
Viszont ki nem erdemli meg azt, aki megszuletik, hogy ne eljen ezen a foldon.
Bonyolult, mint maga az ember.
A csodaszep zenenert kuldom neked sok szeretettel. Egyik kedvencem ez is.
http://www.youtube.com/watch?v=rrVDATvUitA&feature=related
Eppen az emberekre valo tekintettel.
Orulok, hogy betetted ide. Kicsit hosszu, elkezdtem nezni kp. 10 percnel tartottam, amikor az volt a velemenyem, hogy ez egy propaganda video.
Tudod mi a baj az emberekkel? Hogy felkorbacsoljak ezekkel oket es egy feszult hangulatot keltenek vele meg akkor is, ha van benne igazsag.
Meg fogom nezni az egeszet igerem es lehet, hogy a velemenyem ide beirom. Ugye tudod miert nevetek? Mert idonkent jobban jar az ember, ha nem mondja meg azt sem, csak hallgat, mint a ... nema.
http://www.youtube.com/watch?v=h8VGQT tENSs
A multor ajanlottad MB-t. Neztem egy par videot rola es meg egy par emberrol.
Azt tudod ugye, hogy Texas a legrepublikanusabb allam? Mindenki beszeden ez teljesen kierzodott. Akkor jo, ha egy orszagban nem ertenek egyet partok, velemenyet mindegyik elmondhatja.
Meg innen nezve is neha tulzasba viszik szerintem. Ez persze innen nezve.
Egy valasztott elnoknek pedig az az erdeke, hogy ujra legyen valasztva es veghez vigye tervet. Az pedig eppen az aktualis pulitikai helyzettol fugg, a belpolitikai es kulpolitiatol. Melyik elnok mit valaszt ezek kozul is, az az o dolga es a vele egyet erto partjae. Mindegy melyik part vezaetojerol van szo.
Ez a kiindulopont az iranyitasukban.
Mrs. Megjegyzese amerikarol eppen nagyon gusztustalan volt, de leirhato gyaroklatlansaga. Volt es van meg neki mit tanulni politikabol is es politikusan viselkedni is. Szerencsere latszik rajta a valtozas ilyen teren.
Al Sharpen es tarsai valoban tulzasban viszik sokszor es ez nem jo hatassal van az emberekre. Mert sok a szerencsetlen, nyomorult kozottuk.
Hallgattam Michael Savage egy videojat. Majd megkeresem es beteszem ide.
Mikor kell valasztani alelnok jeloltet? Augusztusban? Most hirtelen nem is tudom.
Elerkeztunk az itteni unalomig ismert gyakorlathoz megint.
" tudod.. eleg regen vagyok itt.. hogy tudjam kikkel allok szembe.. " - irod.
Elhiszem. Eppen ezert szerintem felesleges hasznalni urinohoz nem illo szavakat.
Hiszen tudod, hogy csak bosszantanani akarnak.
" egyikkel sincs kedvem semmilyen modon tarsalogni.. "
Hat akkor ne tarsalogj. Nem kotelezo, hiszen hosszu evek bizonyitjak szerinted is et.
Akkor miert nem jo az ajanlatom?
" most akkor alljak le itt MEGINT.. MEG UJBOL.. VITAZNI.. EZEKKEL???? "
Hat ippek errol beszelek.
Ha jonnek es latszik rajtuk, hogy valoban a beszelgetesert jonnenek, mar azt is meg lehetne latni. Csak szemely szerint sajnalom, hogy mindig ez a vege. Pedig van itt egy par amerikas topik, ott lehetne "mindentbele" folytatni, aski akarna es kicsit is erdekelne, hogy kettonk nyugodt beszelgeteset figyelembe venne.
aztan meg valamit
ezzel is egyet ertettem...
mindegy mekkora hulyeseget, vagy egyszeru hazugsagot mondanak..
ha sokszor mondjak... ujbol es ujbol...
es SENKI NEM ALL KI HOGY MEGNEVEZZE HOGY EZ HAZUGSAG...
idovel IGAZSAGA VALIK...
igy igaz..
pont most amit Kati betett... errol szol... eltorolni a hatarokat..vilag hatalom..
szuveretias teljes elvesztese..(ezert nincs tanitva haza szeretet meg tortenelem )
nezd meg Obama okos beszedet az arizonai kormanyzono ellen...
hogy azt akarja elerni hogy a fagylaltozo helyen meg nyugodtan egy fagyit sem fogyaszthatsz el.. mert IGAZOLTATNAK..
ilyet HULYE DUMAT LEAD EGY ELNOK?????
holott persze ERROL szo sem volt...
a bunt elkovetok igazoltatasat akarjak.. hogy ha kiderul hogy illegalis.. ki tudjak toloncolni.
es akkor egy mozdony figura itt megkerdojelezi milyen alapon allitom en hogy a tobbseg altal megvalasztott elnoket minek nevezem..
annak nevezem aki :egy szemet! idiota...
akinek nem tetszik.. menjen nyalni...oda...
de akkor is THEY marad... egy senki... feher... a szemukbe!
rabszolga tarto, mocsok...
hiaba szavaz ra... meg hiaba dicseri...
a masik barom meg leneonacizik...???
ezzekkel akarod hogy ILLEDELMESEN BESZELGESSEK???????????
EN AZON MAR REGEN TUL VAGYOK...
en mar csak nevetek rajtuk...
aztan majd megyek szavazni
obamara because i care about obama care
because obama care is mama care..
and because i am a mama
i want obama....
azt mondod iranyitsam ahogy akarom...
vagy valaszoljak ILLEDELMESEN....
tudod.. eleg regen vagyok itt.. hogy tudjam kikkel allok szembe..
egyikkel sincs kedvem semmilyen modon tarsalogni..
ugyan azt a notat fujjak... most mar hanyadik eve...
mas kontosbe bujva.. de aki benne van.. az agya megakadt mint az a bizonyos tu a lemezen..
UNALMAS.................
mint tudod.. en meg hireket sem nezek mar..
NEM ERDEKEL A SOK HAZUGSAG.. meg a hulye duma...
olyan mindegy melyik hazudik... mind hazudik...
most akkor alljak le itt MEGINT.. MEG UJBOL.. VITAZNI.. EZEKKEL????
tegnap a Michael B jol mondta, itt olyan racizmus alakult ki, hogy csak ugy fustol...csak persze nem a feher ember...mert annak KUSS...
de a feketek azok aztan molndhatjuk...a hulye feher meg kussol...
bejatszott egy Al Sharpen beszedet, most hangzott el valahol.. mindegy hol.. mert mindenhol ugyan az a hulye szovege megy..
a nep meg aki hallgatja.. tapsol..
arrol beszelt hogy miert kell az Obamat UJBOL MEGVALLASZTANI...
mert hogy az OBAMA CAR... IS YOUR MAMA CARE..
BECAUSE THEY... WANT TO TAKE IT AWAY FROM YOUR MAMA
SO MAKE SURE YOU VOTE FOR OBAMA
BECAUSE WHEN YOU VOTE FOR OBAMA YOU VOTE FOR OBAMA CARE
AND OBAMA CARE IS YOUR MAMA CARE..
a lanyomek atjottek vacsorara mondtam nekik.. hasukat fogtak ugy nevettek.. szallo iget csinaltunk..
mondtam vejemnek..make sure you vote for OBAMA.. because you care about your MAMA...
es akkor a sok hulye feher.. mint ez a MOZDONY figura.. aki feher.. aki a THEY... aki el akarja venni a MAMA CARE.-T...
MERT HIABA SZAVAZ OBAMARA.. AKKOR IS FEHER.. ES AZ AL SHARPEN ES FEKETEK SZEMBEN O A THEY....
most akkor kezdjek itt el illedelmesen beszelgetni veluk????
minek?
hadjad mar...
http://www.youtube.com/watch?v=pLQoojK5Hno
Lanyok ritkan jovok de ezt feltetlen el kellett hozni nektek Dobbenetes
Houstonkam, ez a topik a tied, ugy iranyitod, ahogy akarod.
Tudod jol, ha minket megdicsernek, annak oka van es kovetkezmenye lesz.
Vagy valaszolunk szepen, illedelmesen, vagy sem.
A vegeredmenyt mar ugy is tudjuk elore. Igaz, mi is valtozott?
Eltettem sargabarack lekvart levendulaval. Itt talaltam az otletet, sherpa01 nevezetu nick irta be. Csinaltam egy normal lekvart es bele raktam 2 viragzo levendulat. Kivancsi leszek, hogy milyen izu lesz.
Epret is szeretnek eltenni, mert a lanyok imadjak. Funnel cake keszitesenel kivalo lesz. Mert akar hanyszor veszunk, hogy ennenk, annak az a velemenye, hogy keservesen nezzuk, marad-e nekunk.
Megint ugy jartunk a vidamos parkban, neztuk sovarogva, jut-e belole.
Eldontottem, hogy veszek 3 lada epret es csinalok a csaladnak egesz evre. Alkalmakkor jol jon majd.
Errol maradtunk le.
Meg egy, eppen amerikai ittletrol szol.
http://www.youtube.com/watch?v=nhEGQKaAPzA&feature=related
Itt aludt Borsoszem, testverkeje, anyukaja itt vannak mar.
Ugy dontottunk, hogy nem maradunk itthon, elmegyunk ma is.
Nezd mit talaltam tegnap.
Ismered Teri nenit? Soha nem hallottam meg.
http://www.youtube.com/watch?v=YWeDrxDSxxc
ez nagyon jol nez ki..
egyebkent a kaporral sem lehet rossz... semmi nem lehet rossz ha kaporral van..nagyon szeretem.
tudod hogy tavaj megint hoztam egy rakast.. itt nalunk 2 kis szal 3 dollar - mikor utoljara neztem..
otthon meg a piacon hatalmas csokor volt gyonyoru friss zold 50 forint ha jol emlekszem..
10 csomaggal hoztam..
nem mondom hogy egy hazra valot sporoltam.. de jo volt latni a mennyiseget meg a minoseget hogy milyen szep volt.
nalunk nem marad meg mar probaltam tobbszor. Tul meleg van..
otthon meg talan emlekszel, ugy nol mint a gaz...
azert is ilyen olcso szerintem.. csak le kell szedni.
regen csinaltam langost.. pedig nagyon szeretjuk, es tudod a te recepted hasznalom... az mindig bevallik..
hozok neked egy szep szamot.. elvezd...
http://www.youtube.com/watch?v=nNteStRao6I
itt azt mondjak , Obama lesz a gyoztes ......... olyan kis dolog meggyoz egy igazi amerikait
FYI - !
Igy az egesz egyutt is ad egy jo osszefoglalast.
Nezd a fiam baratnoje altal keszitett kaszinotojast? Erdekes, megforditja
, nem ugy mint mi. Kaprot tett a krembe.
Finom volt igy is nagyon.
Anyukajanak volt az 50-ik szulinapja es rendezett neki egy meglepetest.
Segitettem neki es masnap is a ramolasba. Hu volt ott minden finomsag.
Meg mosatlan. Koszonte is nagyon a segitseget az arany csillagom.
Ma Canada day van nalunk. Unnepel az orszag. Ez az orszag 1867-ben szuletett. A tuzijatekjaikat imadom. Talan le kellene szaladni Niagarara este a lanyokkal. Majd beszelek az anyukaval, a fiamekkal es a nagypapaval.
Na indulunk.
Koszi szepen.
Je, az elobb meg nem voltal itt. Gondoltam irok egy kicsit, aztan megyek a lanyokkal vizezni.
Gondoltam rad amikor keszitettem a langost.
Anyosom vegig izgulta, hogy milyen lesz. Aztan azt mondta, hogy csinaljak fenykepet rola, es miert nem csialtam en ilyet meg soha. Sajnalom, hogy az emlekezokeje idonkent nem kattan be. Kereset teljesitve most itt kuldom a kaposztasakat. Kinn sutottem a kertbe es gazsutovel. Hat mit ne mondjak, milyen jo es gyors volt. Persze kaptam egy kulonleges sutot ajandekba. Oooooriasi nagy. Majd azt is lefenykepezem valamelyik nap.
Utana olvasok ennek a fiatalembernek.
Valamelyik nap Romneyrol sok jot mondtak a mi hirekunkben.
Irtam Houstonkamnak a keppel kuldott hozzaszolasomban.
" Kuldok neked kaposztas langost. Istenire sikerult. "
Mango itallal. Ami szinten istenien finom. Aztan igy a ketto?
Az ureset meg neked kuldom. Fokhagymazd le, szord meg sajttal es löttyintsd meg tejföllel.
http://www.youtube.com/watch?v=IRDnEqW1vAc&feature=related
en mar tultettem magam azon hogy obama mit el tul es mit nem...
mar senki nem emlekszik amikor a mrs azt mondta eleteben eloszor buszke...
mit varok ilyen alja szemet neptol?????
semmit...
igy aztan nekem igazan nem okozott csalodast.. se a mrs.. se a mr....
alja...
odatettek...
meg volt az oka
volt mar eleg FEHER PUPPET
most lett a FEKETE PUPPET
a kovetkezo 4 ev IS AZ OVE...
majd a fekete puppet utan... 4 ev mulva..
RUBIO... JON...
egyenlore legalabb is.. o meg kicsit kivalik a sorbol.. a tobbi...
egyik kutya masik eb
nem sok kulonbseg van koztuk.. pont ezert nincs miert Romneynek nyerni..
persze hogy tudom.. az o musora...
Michael Berry ....
a szulok nem foglalkoznak a gyerekekkel...
mert ok is tudatlanok
mert nem erdekli oket
mert annyit dolgoznak hogy nincs mar ido a gyerekre
mert belefaradtak a napi kuzdelembe..
valogas!!!!!
hat ilyet sem ettem eletemben
mi van benne ?
Jol nez ki
Kuldok neked kaposztas langost. Istenire sikerult.
Elton John - Daniel
http://www.youtube.com/watch?v=Ua_YBq60FCA&feature=related
Legyen nagyon szep napod.
Tudod en nem is lennek elkeseredve ezen, de legalabb nekunk is adnanak penzt, hogy hagy koltsunk felelotlenul. Ihaj-csuhaj, vegul is mi az a penz?
Na talaltam egy szoveget, amikor a gorogok beszelgetnek a mostani helyzetukrol es kikerik maguknak, hogy mindennek elhordjak oket, mert allitottak, hogy ok sokat dolgoznak,talan tobbet, mint masok.
Nem tudom mi leheet az igaz, de ha a beszelgetoknek igazuk van, akkor a vezetok is jocskan kozre jatszottak a penzuk ide jutasahoz.
Emlekszel amikor itt volt a rokonunk, aki szinte mar minden jelentosebb orszagban volt az iden?
Na tudod mit mondott? Hogy a vilagon 2 orszagnak megy most nagyon jol, Nemetoszagnak es Kinanak. Naluk a legnagyobb a termeles.
Hogy Canadat miert hagyta ki, nem tudom. Nem is kerdeztem, latod majd megfogom. Ugyanis most nekunk nagyon jok a mutatok.
Na most eszembe jutott mit mondott as napokban a vejem. Jon be es mondja hangodan, hogy tudjuk azt, hogy az orszag megy ki a nehezsegbol?
Neztem ra, hogy miert, mibol gondolja. Mit gondolsz mit mondott?
Elkezdtek az emberek bugyit es alsonadragot vasarolni, sokat.
Mert amikor azt kezdik el, akkor azt jelenti, hogy mivel azokbol evekig leheet tartalekolni, csak akkor vesznek, amikor mar jobban megy.
Hat tudd emg Houstonkam, hogy nalunk mar jobban mennek a dolgok. Nalatok meg nem vasarolnak bugyit?
Ki ez a musorvezeto? Tudod a nevet?
Ez a lopni, csalni, hazudni szalloige ugy latszik begyuruzodott mashonnan, mert amikor en ide jottem, akkor allam majd leesett,hogy az emberek milyen becsuletesek. Nalunk meg nem annyira rossz a helyzet ezek szerint. Na ide nehogy begyuruzzon a ragaly.
Az ifjusag kinevelese, nevelese sajnos nekem ugy tunik, hogy a sulok hibaja is. Ezzel asz ocska video gemekkel ugy elvettek a gyerekek erdektelenseget, hogy rossz nezni.
Meg a kompjuter az sokkal jobb dolog, ha az mellett mat is csinalnak a fiatalok, mert abbol legalabb ragad rajuk valami.
Sajnos mar az unokaim is eszreveszik, hogy melyik gyerekeknek a szulei nem foglalkoznak a tarsukkal.
Tegnap a lanyomeknal nagy trakta volt, mert befejeztek a gyerekek az elokeszitot es ugye miutan majdnem mindenki mashova fog kerulni, Borsoszem meghivta a gyerekeket. Volt nagy jatek, pancsi-pancsi , jokedv es nevetes.
Neztem a gyerekeket, milyen kiegyensulyozottak voltak, jo volt veluk lenni.
Szeretem ezt az orszagot, mindent az eg vilagon megtesznek a gyerekek erdekeben. Elvezerelt bennunket meg idoben a sors. Talan ez volt eletunk egy olyan esemenye, amit mindig meg fogunk koszonni.
Lanyom tobbszor mondja, imatkoztal anyukam? Mondom vissza, igen kicsim, ertetek a legtobbet, ugy a tobbiert.
Kegyetlen meleg volt ma is. ... es holnap mar julius... szalad az ido.
en mar csak arra varok mikor omlik ossze az eu...mert ossze fog...
valamelyik nap egy angol ur beszedet hallgattam (szinten emailen jott) aki nagyon jol eloadta, hogy minden orszag a tonk szelen all.. el van adosodva es akkor megis kolcsont vesznek fel kamatra.. es nem a sajat reszukre, hanem a "kimenteni" a masikat...
holott ok is mentesre szorulnak...
ki talalta ki ez a baromsagot.. kerdezte az angol ur...
szerintem jogosan...
valamelyik nap egy ilyen kor email ert el.. abban arrol volt szo hogy kire szavaznek.. elnoknek.. orszag fejenek..
arrol volt szo hogy milyen torvenyeket kene megvaltoztatni..
tobbek kozott
a politikusoknak ugyaz az az egeszsegugy amit a nepnek, aki megvalasztotta oket hoznak
ugyan az a nyugdij vonatkozna rajuk mint a nepre..
es akik ingyen kapnak az allamtol kajat (food stamp) lakast (section 8) orvosi ellatast (medicare) azok NE SZAVAZHASSANAK.. MIVEL AZ CONFLICT OF INTERREST...
No na.. hogy arra szavaz aki ingyen ellatja...
fogalmam sincs mi lesz...mert tudod mi amit kineveltek az emberekbol?
valamelyik nap nagyon jol beszelt a musor vezeto (nagyon kedvelem ot, nem tartozik egyik parthoz sem.. kipellengelezi mindegyiket)
idiot.. jack ass, stupid... ezek obamara a jelzoi
no de arrol beszelt hogy volt egy ido amikor az emberek nem tettek valamit ami "rossz".. mert SZEGYELTEK...
MA EZ NINCS..mindenki azt csinal amit akar.. sex az utcan, gyerek apa nelkul, pisi/kaka is megtortenik San Francisco utcain..
hazudni, csalni, lopni is dicsoseg lett. mert az meg "ugyes"...
szoval egyetertettem vele!!!!
a masik amit kineveltek az ifjusagbol.. a hazaszeretett.. az identification..a hova tartozas.. mindenki sehova.. ez a jelszo..
tenyleg nagyon szep volt..
a zene is..meg a kepek is..
nagyon szeretem a delfineket..
az ugynevezett megujitott nlc tudod mennyivel lett tobb???
HIRDETESSEL...
nem gyozom leklikkelni oket.. hogy be tudjak jelentkezni!
nem marha...
hanem megszokta hogy INGYEN KAP..es azt hiszi most is az lesz..
holott ugy hallom EZ EGY MINDEN EDDIGINEL MAGASABB ADO EMELEST fog hozni... MINDENKINEK...
hahahahah
csak meg ARROL NEM BESZEL SENKI... HOGY TOBB ORVOS HONNAN LESZ??
mert adoztatni lehet.. meg 30 millioval tobb beteg is lehet..
de a fama arrol nem szol.. es tessek mondani, KI FOGJA EZZEKET ELLATNI??
majd obama...
Erre a Soros nyavajara rakerestem en, egy masik helyrol. Talan igy ide tudom talalni neked.
Hogy mi a fenet erolkodok itt ezzel, magam sem tudom.
http://index.hu/gazdasag/vilag/2012/06/27/so ros_nemetorszag_gyulolt_hatalomma_valik/
Hirtelen nem tudtam mi tortent, mert nem hallgattam es nem neztem a hireket ma, azonkivul nem figyeltem, hogy mikor fognak donteni egeszsegugyben.
Innen nekem tudod mas volt a velemenyem. Szerintem sokat kolt USA az egeszsegugyre. Most mindegy az, hogy meg mennyit kellene, mert arra soha nem eleg a penz, de mibol, ha egyszer nincs? Nevetsegesen soknak tartom en is a GDP 17%-at. Nezd egy biztos, hogy nem lesz konnyu vegig botorkálni egy par evig az egeszsegugyben, mig meg nem szokjak az emberek is, az allam is.
Szeretem a birok fonoket, szereintem nagyon jo biro, nem hiaba lett kinevezve fiatalon. Attol, hogy republikanus elnok valasztotta meg, attol meg az marad, nem lesz demokrata ettol a lepesetol. Talan mivel emberseges, azert dontott igy.
Probalom Sorost betenni.
Nem valoszinu, hogy mukodni fog ez a szerencsetlenseg, ha akarod es erdekel probalj rakeresni a neten a cimbol.
Politizalni erdemes, csask nem szabad felbosszantani magat az embernek rajtuk.
Az idosebb generacio, ha kilep az eletbol, mit gondolsz, mi varhato a vilagon?
Ebbol a sok tapasztalatlan, felrevezetett emberpalantabol?
Kuldenek neked egy kis szepet, mha sikerul atmennie.
Ha esetleg nem, (mert en joindulatu vagyok es eszembe nem jut rosszat gondolni) akkor ezt masold be a youtube-ra. Szeretem, gyonyoru a zene is es a felvetel hozza.
http://www.youtube.com/watch?v=rRbyZ3eD-9M
Az egy biztos, hogy rendezni kell az egeszsegugyet nalatok. Majd menet kozben fog kijonni gyakorlatban a hibak. Akkor fognak rajtuk valtoztatni.
Nalunk is folyamatosan hozzak az uj rendeleteket es mindig egy kicsit hozzatesznek a fizetosok koze. Ja es minden evben emelik szazalekosan a fizetnivalot. Pl. a szemvizsgalastot is felemeltek a mult alkalom ota.
Akkor mit gondolsz, a 2400 oldal mikor fog megjelenni?
Csak azert, hogy mindenki lassa, mert ugy az igazsagos.
Aztan hajtogatjak majd, mint ezt a farmert.
Nem tette be a betennivalot. Probalom meg.
A ketto kozott kellene lennie, ha esetleg nem jelenik meg.
Te ez a n-l-c rettenes. Adna a teremto, hogy javitanak meg minel elobb, kulonben, kulonben, kulonben nem is erdemes leirni a velemenyem.
Aztan tettem fel egy szives kepet, be is toltotte a gepezet es most azt irja ki nekem, hogy nem toltottem fel kepet. Hat erre is kivancsi leszek, hogy valoban nem toltodott be, vagy csak engem hulyit itt.
Koszonom, szep, kellemes es nyugtato volt a kuldemenyed.
Politikazni ugy politizalj, hogy meg ne artson a szepsegednek. Mondtam a multkor is. Mert akkor oda van az eredmenyed.
Nezd en mit talaltam kedvenc Sorosunkrol. Ha van idod olvasd el a hozzzaszolokat is.
A sok marha meg orul neki !
Na nem baj, jon meg kutyara kamion.
ja.. nem is lehet panaszkodni...
egy a Bush altal megvalasztott.. republikanus biro utolso dontese ami miatt gyozott....
hurrrrraaaaaaaaaaaaaa
latod..ezert nem erdemes tobbe politizalni..
egyik kutya...
masik eb
te meg fizess tobb adot....
kesz...ennyi
NO ES EHHEZ MIT SZOLSZ?
GYOZOTT AZ OBAMA CARE
ELJEN RAKOSI!!!!
ADOEMELES...
MAR CSAK PONT EZ HIANYZOTT...
MEG A 2400 OLDAL....HAHAHAHAH
MUNKAS OKOL VAS OKOL..
ODA CSAP AHOVA KOL!
HAHAHAH
no es ehhez mit szolsz?
politika HELYETT!
(egyik kedvenc cd-mrol)
http://www.youtube.com/watch?v=rg9HAlJ3758&feature=related
enjoy!!!!
Hat persze, hogy vicces kedvemben is voltam.
Milyen rosszul nezett volna ki, ha azt irom, hogy nezd csak meg, majd iloyen lesz nekem, ha ...
A lenyeget, az orokzoldek szepsege tetszett nekem ez az ember csodalatos munkaja.
Jol van, itt kuldok szep viragosakat.
http://www.youtube.com/watch?v=q5FANNS5Yzw&feature=related
es
http://www.youtube.com/watch?v=Fvae8nxzVz4&feature=related
latom vicces kedvedben voltal...mikor nekem ajanlottad...
tolem hallom a hireket...
de az a keves amit a radioban hallottam errol.. ugy nez ki a Muszlam Brotherhood veszi at az orszag vezeteset..
no hiszen...EZT akart a nep????
hmmmmmm
erdekes lesz majd latni az eredmenyt!
ezek is ugy jarnak mint a magyarok.. a nagy szabad valasztassal, cseberbol, vodorbe...
Ez is kulonleges.
http://www.youtube.com/watch?v=TiFyCWhdO7E&feature=related
Legyen jo napod, majd meselek, megyek agyikoba, elfaradtam.
Igazi orokzoldek.
http://www.youtube.com/watch?v=cxk23JhMKjI&feature=related
Te kiskertedben otletek.
Mar kozel 70 eves a kislany. 1945. majusaban szuletett. Nagyon jol nez ki valoban. Nekem nagyon tetszett, hogy a ferje enekelt, mikor tancoltak.
Nagyon kellemes egy no ugy tudom, ugy latom.
Jol elbeszelgettem az idot az unoka ocsemmel, nagyon egy aranyos gyerek.
Miota mon. volt az apukajaval, azota meg tobb a beszelnivalonk.
Most a nagyszuleirol es azok szuleirol is beszeltunk, az orszagrol, mit latott, tapasztalt. Meg persze a kislanyokrol az iskolabol.
Lattad, hogy Egyiptomban valasztasok voltak? 7000 ev ota ez az elso. Szinte nem akartam hinni a fulemnek, amikor hallottam. Aztan lattam szamokkal is kiirva.
Emlekszem, amikor mon. volt ilyen valasztas, hogy nem a kormany nevezte meg a vezetoket, hanem valasztasok voltak. Majd a gyarigazgatokat, elnokoket is igy kellett valasztaniuk. Az azt kovet 3-ik valasztass volt mar az izgisebb, mert a nep csak azutan szokta meg, hogy szabadon is valasszon es ne legyen hatassal ra az addigi vezetoi "hatalom". Kozben eljottem az orszagbol.
mond.. ez a no legalabb 50 vagy tobb... es milyen gyonyoru...
ez igen...
ez a valami!
nem amikor 18 evesen szep!!!!
micsoda labai vannak...koszi hogy betetted...
Hozok meg neked valamit holnapra olvasni. Vigyazz a szepsegedre, ne foglalkozz Obamaval. Itt egy igazi aljas ember.
http://www.google.com/hostednews/afp/article /ALeqM5gpMyNsC368LiljtOvOt7zAuiX7Rg?docId=CNG.bfdaf8409fc463 90c5b2c65ac217e4ef.61
Na tudod, ha rajtam mulna elete vegeig bortonbe csucsulhetne.
Latod nekem ez is egy senki a sok kozul.
Nem csodalom, hogy nem szeretne az USA keze koze kerulni. De oszinten, ki engedne ot be? Nem tartananak attol, hogy a kellemetlenseg, amit okozott folytatodna?
Fozok holnapra, mert nem leszek itthon.
Aztan mikozben beszelgetek veled, talaltam egy par kepet eskuvoi kepek a nagyvilagbol.
Na de most nezd meg a felesegfet, hogy az hogy tud tancolni. Meg akkor is, ha begyakorolta. Finom kis no, az biztos. Latszik rajta. Nem olyan, mint sok masok, valakik.
http://www.youtube.com/watch?v=vV-SRpbMk2I&feature=related
Aztan az ido mar felette is el akar menni.
Nagyon edes kis no valoban.
Ismered az embereket ugye? Beszelnek minden felet ossze es vissza. A kisbabara eppen megerettek, meg a korulmenyuk is jo, a picinek sem kell majd szukolkodnie semmiben egyenlore.
Kellen nekik a pici ugy erzem. Hogy igaz-e a hir, fene tudja.
Lehet, hogy cak evett elotte, mielott a fenykep keszult rola, hiszen olyan csinos, hogy csak na. A lanyom is, ha jot evett, neki is kiall a hasa. Aztan neki is hol van valami a 120 poundban van mindene.
Mondjuk az esze sokat nyom. Attol olyan sulyos.
Remelem nem olvassa el. A ferjem is tudja olvasni, tudod?
Atvaltja angolra ezs mar olvassa is, ha akarja. Szoktam neki felolvasni.
de jo ez a kep... szep ez a kis no....
nem tudom mi az igazsag, ahany ujsag, annyi hir.. hogy terhes..meg hogy milyen sovany.. meg hogy mar latszik a pocin a kis dudor, meg megint hogy osszeesett, annyira sovany...
szoval nem tudom mi az igasag!
igen, egyedul allo volt..
en lattam az utolso koncertjet ami Hawaiibol volt, mar ott is nagyon betegnek nezettki..
koszi, szep szam volt..
Ne nevettes mar. Obama ennyit erne?
Egy biztios, egy megvalasztott elnok mindent vetozhat. Igy ezt is, mast is. Soooot engedelyt sem kell kernie, ha valamit csinalni akar anelkul, hogy barkinek is bejelentene.
Na mindegy, ez majd meg fog valtozni, ha nem o lesz.
Na mit hoztam? Nem tudom milyen nagysagu lesz, most vettem at a nagyvilagbol.
Meg egy kis regiseg. Szep csalad volt, szeretem Elvis szamait.
http://www.youtube.com/watch?v=-iSGKYLdpN A
latod, ezert, meg ilyenekert nem nezek mar hireket..
mocsok, onkenyeskedo, diktator a draga o... es nincs kedvem minden nap hanyni miatta....azt csinal amit akar... a torveny meg az alkotmany annyi neki mint neked ami az orrodban van ha nathas vagy!
-----------------
WASHINGTON — Setting up a potential constitutional confrontation, a Republican-controlled House panel voted Wednesday to cite Attorney General Eric Holder for contempt of Congress, just hours after President Barack Obama invoked executive privilege — for the first time — to withhold documents demanded by the committee.
The party-line vote was 23-17 following hours of caustic debate. The controversy goes next to the full House, where Republican Speaker John Boehner said there would be a vote next week unless there was some resolution in the meantime.
Committee Chairman Darrell Issa of California said that "more than eight months after a subpoena" for the documents — which concern how the Justice Department learned there were problems with an Arizona probe of gun-running into Mexico — Obama's "untimely assertion" of executive privilege was no reason to delay the contempt vote.
Hat persze, hogy jo pedofil, mint a jo rablo.
Jo rablo az, aki rengeteg penzt, erteket lop el a legjobb baratjatol, de nem oli meg erte.
Ez az igazi Houstonkam! a SZULOK MEG A NAGYSZULOK AZ ILYENEK MIATT IZGULHATNAK. Na ez meg nagy lett, de a nok lapjan eppen belefer a veletlen.
Bizony Houstonkam , az semmi ma uton leszek, kocsibol ki, kocsiba be es ugy erzem meg a kinntoltott ido is epp eleg lesz. Vasarolni is szeretnek.
Mert ahova menyek, ott lesz hutes, de ilyenkor meg a parkolok is olyan forrok, megtalalni a legkozelebbi helyet is muveszet lesz.
Na de nem sirok, meg sem lesz az olyan sok ido a napon, de en meg akkor sem szeretem a 40 fokot paraval. Vizecskeben, az mas.
Nektek legalabb lehult a levego. En is vrom. Raadasul a lanyokat szeretnenk elvinni penteken hinta-palintazni egesz napra.
Rodney Kingrol hallottam, az az ember is elveszitett mindent sajat magaban. Alkoholista lett. A korulmenyeket meg nem tudom pontosan, majd ma biztos tobbet fogok hallani rola.
40 fok nalatok?
meg nalunk sincs annyi!
igaz, paras..
de ma volt egy kis vihar.. es lement a homerseklet is.
hallottal rola hogy meghalt - medenceben talaltak holtan.. Rodney King
aki vegett a feketek le akartak egetni Los Angelest..
biztos emlekszel az esetre....
josagos pedofil???
ez olyan mintha azt mondanam hogy napsuteses eso...
jeghideg langok..
nonsence
Itt vagy Houstonkam! De jo, hogy meg egy kicsit is talalkozunk.
Elidoztem itt, mennem kell sajnos.
40 fokot mondanak mara, kesobb atmegyek a lanyokhoz.
Tegnap este neztunk a ferjemmel egy filmreszletet, mert vegul is nem ezt neztuk. Egy no eppen magyarul enekelt benne, erre lettem figyelmes.
Aztan folytatodott ezzel
http://www.youtube.com/watch?v=rtGzE09RnsM
Lehet, hogy lattam mar ezt a filmet, de valoszinu meg fogom nezni megegyszer.
Te mit gondolsz kivel beszelgettem? Allitlag egy pedofil emberrel. De o jo pedofil azt mondja.
Csak azt nem ertem, hogy akkor orszag-vilag miert kolt annyit a kezelesukre.
Mert mindegyik ugy kezdi. Josagosan. Hormonkezelessel azert tobb mindent meg lehet csinalni, ha valaki akarja.
Bortonben is csokkentik az etvagyukat a ferfiaknak, kulonben mi lenne veluk ott annyian osszezarva.
milyen regi szam.. de emlekszem ra...
koszi
tudod az emberek olyan termeszetesnek veszik hogy lelegzenek, nem is sejtve hogy micsoda csoda, es milyen gyonyoruseg hogy TUDSZ lelegzeni.
mert en sokat latok aki nem..
es hogy az milyen rettenet...
... es amirol lemaradtak ...
Felteszem neked, ha erdekel kattints ra.
Itt a fiatalember akirol beszeltem.
http://www.youtube.com/watch?v=Ka2vnJWQxyo