Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Dagi vagyok tényleg?!?!?

golyócska
Létrehozva: 2011. július 13. 14:15

Sziasztok!

 

Új munkahelyre kerültem. Kicsit átlag feletti testmagasságom van 180 cm és 69 kg. Van egy közvetlen kolleganőm, aki 10 cm-el legalább alacsonyabb és szoktunk együtt vásárolni. Úgy érzem, mintha azt éreztetné velem, hogy duci vagyok. Általában 40-es méretű ruhákat hordok és multkor egy butikba jó hangosan mondta, hogy "kizárt hogy az rád menne és elém tett egy 42-44-est"

 

Tudom, a világon vannak nagyobb gondok, nekem is van bőven, csak gondoltam megkérdezlek Titeket.

 

Köszönöm, hogy "nyüszíthettem"

 

Szép napot,

 

Betti

  1. 2011. július 13. 15:5951.
    Egyetértek! Tegnap valahogy "könnyebb" volt durcázni hazafele.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (50)
    2011-07-13  15:58
  2. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2011. július 13. 15:5850.
    Legközelebb meg, hogy ne kelljen rágódnod rajta utólag, kérdezd meg töle azonnal, hogy ezt hogy érti, miért gondolja?? Nem kell az ilyeneknél szívbajosnak lenni. Jobb a dolgot azonnal tisztázni. Persze nem mérgesen, sértödötten..
    előzmény:
    golyócska (1)
    2011-07-13  14:15
  3. 2011. július 13. 15:5449.

    Erre kezdek én is gondolni. Mert tényleg jóban vagyunk. Ahogy írtam, nem voltam én sem éppen toppon és rosszul ragáltam (ill. rágódtam) rajta.

     

    Igazad lesz! Köszönöm!

    előzmény:
    *Boriska (47)
    2011-07-13  15:50
  4. 2011. július 13. 15:5148.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583839 (33)
    2011-07-13  15:18
  5. 2011. július 13. 15:5047.

    Szegény kolléganőd! Lehet, hogy a nagy melled miatt mondta, hogy nem menne rád a ruha, vagy lehet, hogy elszámozták a méretet, és kicsinek tűnt, a legtöbb hozzászóló mégis kikiáltotta szegényt irigy, ronda b@sz@tl@n p****nak... azért holnap ne harapd át a torkát, jó?

     

    Van egy nagyon csinos unokatesóm, nemrég "örököltem" tőle egy felsőt, amit nem próbált fel vásárlásnál, aztán kiderült, hogy mellben szűk (kamaszkorunkban is kaptam már tőle ruhát, amit az apja szavaival élve "bögyileg kinőtt"). Most belegondolva, ha együtt mennénk vásárolni, nincs kizárva, hogy az én számat is elhagyná a topicnyitóban idézett mondat, méghozzá minden rosszindulat nélkül. Szóval, nyugi

     

    Ja, és a kérdésedre: teljesen jó a súlyod, már csak ezért sem valószínű, hogy a kolléganő piszkálódni akart.

    előzmény:
    golyócska (1)
    2011-07-13  14:15
  6. Torolt_felhasznalo_586479
    Torolt_felhasznalo_586479
    2011. július 13. 15:5046.

    Szerintem meg irigykedik Rád... Fel se vedd. Mondd vissza neki, ha ő próbál, hogy nem túl szűk neki ez a ruci? Mintha nagy lenne benne a hasa, stb...

     

    Nekem van egy hallgatólagos megegyezésem a barátnőimmel. Szemünk se rebben ha a másik hízott, de bőszen dícsérjük ha fogyott... Legalább egymás között érzezük magunkat jól...

    előzmény:
    golyócska (1)
    2011-07-13  14:15
  7. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2011. július 13. 15:4645.
    Nem írtam Neked privát levelet.
    idézet:
    golyócska (43)
    2011-07-13 15:37:07

    Ezúttal elnézést kérek Tőled, valóban nem Te írtál nekem privit.

    Egy másik topik kapcsán más valaki írt , és egy pillanatra a te nickneved ugrott be nekem.

     

    Úgyhogy elnézést  és bocsi, nem Te voltál.

    előzmény:
    golyócska (43)
    2011-07-13  15:37
  8. 2011. július 13. 15:3844.
    Fel a fejjel, vannak napok amikor az ilyen megjegyzések rosszul esnek. De mondok még egy sztorit, hátha jobb kedved lesz. Nyáriszünetben egy cipőbotban dolgoztam, még jó régen. Egy nő, aki magassarkúban is a vállamig sem ért lekislányozott. Ez csak azért volt vicces, mert max pár évvel lehetett fiatalabb. Én a húszas éveim elején jártam, ő a közepén. Legalábbis így tippeltem, de lehet, hogy tévedek. Engem is fiatalabbnak néznek. De vicces volt a szitu, hogy kislányozik közben én meg lapostalpúban is magasabb vagyok.
    előzmény:
    golyócska (34)
    2011-07-13  15:19
  9. 2011. július 13. 15:3743.
    Nem írtam Neked privát levelet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (42)
    2011-07-13  15:32
  10. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2011. július 13. 15:3242.

    Köszönöm szépen, hogy helyre tettetek!

     

     

    Szívesen.

    idézet:
    Csendike (38)
    2011-07-13 15:23:37

    Egyébként:

     

    nekem teljesen mindegy  ki mit gondol, csinál tesz vagy vél.

     

    De ha nincs megfeleőe önértékelésetek ott gáz van.

     

    nem , nem ért érzékenyen a dolog, pusztán szeretném ha minél kevesebb idegbajos nő lenne, aki bezsarik ha valki nála kisebb kaliberű irigy nő mond rá valamit.

     

    Ennyi.

     

    A többit megírtam neked a privátleveledre válaszolva.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (38)
    2011-07-13  15:23
  11. 2011. július 13. 15:2741.

    Nyugi!

    Én 167cm vagyok és 76 kiló. Nem mondom, hogy soványka lennék.  A nővérem viszont 152cm és 105 kiló. Éppen tegnap jegyezte meg anyum szomszédja, hogy milyen karcsú vagyok abban a bizonyos ruhában.

     

    Mire a nővérem: "Nem soványabb mint én, csak én alacsonyabb vagyok."

    Én túléltem, sőt egy jót röhögtem.

    előzmény:
    golyócska (1)
    2011-07-13  14:15
  12. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2011. július 13. 15:2440.

    nézd: idejöttél, hogy símogassuk a lelkedet. nem is láttunk. a leírtak alapján nem valami jó az alakod.

     

    de ha így jobb: ekkora magasság még egy plusz 10-et kibír!!! most jobb? jobb. ennyi. 

    előzmény:
    golyócska (35)
    2011-07-13  15:20
  13. 2011. július 13. 15:2339.

    Az tuti!

     

    Valóban az a fontos, hogy az ember lánya jól érezze magát a bőrében. Eddig meg is volt, csak tegnap lepődtem meg egy kicsit. 

     

    Köszönöm szépen!

    előzmény:
    anikooo1 (36)
    2011-07-13  15:21
  14. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2011. július 13. 15:2338.

    Köszönöm szépen, hogy helyre tettetek!

     

     

    Szívesen.

    előzmény:
    golyócska (34)
    2011-07-13  15:19
  15. 2011. július 13. 15:2237.

    TESSÉK????

     

    Komolyan mondom nem értelek Titeket! Miért lennék kamu? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_772164 (32)
    2011-07-13  15:18
  16. 2011. július 13. 15:2136.

    Szerintem a 180 cm-hez a 69 kg teljesen jó. A kolléganő lehet, hogy kicsit rosszindulatú vagy valamiért kisebbségi érzése van veled szemben, ezt nem tudom, de lehet ilyen is a háttérben. Az is lehet, hogy csak véletlenül mondta hangosabban, vagy te hallottad hangosnak, mert érzékenyen érint.

    Szerintem nem lehetsz duci. 

    Én 70 kg vagyok most 173 cm-hez, vékonyak a csontjaim, tehát nem az nyomja a súlyt és nem érzem magam ducinak. Van rajtam felesleg, 5-8 kg, de nekem ennyi most belefér, jól érzem magam és sokszor mondják rám, hogy csinos vagyok. (amit persze tudok, hogy nem teljesen igaz, de az biztos, hogy duci még így sem vagyok)

    előzmény:
    golyócska (1)
    2011-07-13  14:15
  17. 2011. július 13. 15:2035.
    neked tényleg az a célod, hogy bántsd a másikat?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583839 (33)
    2011-07-13  15:18
  18. 2011. július 13. 15:1934.

    Hát ez "kedves" tőle. Nyilván az a baj, hogy rossz paszban voltam és magamra vettem.

     

    Különben nem szoktam az ilyeneket, hanem általában legyintek.

     

    Köszönöm szépen, hogy helyre tettetek!

    előzmény:
    lovemeorleaveme (30)
    2011-07-13  15:14
  19. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2011. július 13. 15:1833.

    magyarul meg se mozdulsz. azoknak ez a szövege, ezt ismereeeem:-)

     

    akkor tényleg nincs jó alakod, és kövér vagy. nem biztos, hogy túlsúlyos, de kövér, zsíros.

    előzmény:
    golyócska (31)
    2011-07-13  15:14
  20. Torolt_felhasznalo_772164
    Torolt_felhasznalo_772164
    2011. július 13. 15:1832.

     

    Azt nem tudom dagi vagy-e,de az biztos hogy KAMU vagy, NAGY KAMU , te is ;s a topikod is.

    előzmény:
    golyócska (31)
    2011-07-13  15:14
  21. 2011. július 13. 15:1431.

    Nyilván ebben is van valami.

     

    Topickot azért indítottam, mert más szemszögből is érdekelnek a vélemények, nem csak a sajátomból. 

     

    Meg fogsz lepődni, nem ülök egész nap a TV előtt VV-t és megasztárt és egyéb jópofa műsorokat nézni és közben tömöm magam. Majd miután a szénhidrát kómából kijöttem ráállok a mérlegre és elsírom magam.

     

    Reális embernek tartom magam, aki annyit sportol amennyi jól esik és nem általános kérdése az alkata, különben a nap 24 óráját edzőteremben töltve osztanám az észt.

     

    Fontosak az élő kapcsolatok, barátaim, családom, munkám, van hobbim. Szóval boldog embernek tartom magam. Gondoltam NŐK között fel lehet tenni egy ilyen bugyutának tűnő kérdést mindenféle szúrkálódás nélkül.

     

    Köszömöm a hozzászólásodat! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583839 (27)
    2011-07-13  15:05
  22. 2011. július 13. 15:1430.

    Nekem is volt ey ilyen kolléganőm. Én 38as méret voltam (szerintem már megint, mert rámjönnek a régi ruháim) és egy XXL méretű ruhaboltba ugrottunk be neki, ahol 44-től kezdődtek a ruhák. Majd fenhangon megszólalt, hogy kölcsönadja az ideszóló kedvezménykártyáját....Nem vettem magamra, mert tudom, hogy csak kompenzálni akar.  De mindennel. A legdurvább az volt amikor tetszett neki egy férfi (közös kolléga volt), aki egy buli alkamával megjegyezte, hogy nagyon hasonlítok a főiskolai szerelmére. De nem nyomult, meg semmi, csak elmondat, hogy hasonlítunk, meg neki alapból az ilyen karakter a zsánere. Hát, a kollegina mindennek elmondott, hogy nekem barátom van (ma már a férjem) és más pasikkal flörtölök. No comment, vannak ilyen emberek.

    előzmény:
    golyócska (1)
    2011-07-13  14:15
  23. 2011. július 13. 15:1329.

    Nem vagy dagi, egy nagy darab nő vagy evvel a magasággal.

    Ehhez a magassághoz ez a testsúly ideális, az más kérdés, hogy van aki keveri a kövéret a nagy darab nővel.

     

    előzmény:
    golyócska (1)
    2011-07-13  14:15
  24. 2011. július 13. 15:0628.

    Ez is lehet, csak nem jól jött ki a mondat.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (24)
    2011-07-13  14:48
  25. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2011. július 13. 15:0527.

    az vagy. különben nem indítottál volna topikot, hogy láttatlanban győzködjünk, hogy áááneeeeeeem.

     

    ha nem sportolsz, biztosan incs jó alakod ennyi kilóval. most jobb? 

    előzmény:
    golyócska (1)
    2011-07-13  14:15

Címlap

top