Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
D. Tóth Kriszta a fórumon!
Létrehozva: 2011. május 23. 13:50
Kedves fórumozók!
Jövő hétfőn délután 1-től két órán keresztül a fórum vendége D. Tóth Kriszta. A meghívás apropója az, hogy a könyvhéten jelenik meg vendégünk új könyve, a Nagylánykönyv, amiről itt az NLC-n is blogot vezet.
Természetesen bármiről kérdezhetitek vendégünket, aki élőben válaszol majd.
Addig is ne tartsátok vissza magatok, már most írhattok a topikba!
Jövő hétfőn délután 1-től két órán keresztül a fórum vendége D. Tóth Kriszta. A meghívás apropója az, hogy a könyvhéten jelenik meg vendégünk új könyve, a Nagylánykönyv, amiről itt az NLC-n is blogot vezet.
Természetesen bármiről kérdezhetitek vendégünket, aki élőben válaszol majd.
Addig is ne tartsátok vissza magatok, már most írhattok a topikba!
Kedves Alcott! A televízióból jól ismert (vagy ismerni vélt) nő vagyok, aki egyszercsak egy teljesen más műfajban, egy rendkívül személyes tematikában kezdett írni egy óriási pld-számú női magazinban. Az anyaságról - amelyről minden édesanyának megvan a saját véleménye. Persze nem én írok egyedül a szülői lét "viszontagságairól" és a gyermekemről, itt vannak a NL kismamái, legújabban Varró Dani, de én nem a nyomtatott sajtó vagy a könyvek világából merészkedtem a magazinba, hanem a tévéből. Van, aki már ott nem szeretett, vagy a válásomat nem tudta megbocsájtani, vagy az irritálja, hogy írok mostmár mesekönyvet és rajzfilmforgatókönyvet is.
Mindenesetre, ha valaki ezt a szakmát választja, annak el kell fogadnia, hogy ez ezzel jár.
Kedves Kriszta,
örülök, hogy ezt mondod - kérlek ezt osztd meg kedvenc moderátorunkkal, adrijánnal is, aki arra hivatkozva söprögetett, hogy a vendégeknek megígérték, nem kapnak kényelmetlen kérdéseket. :)
Minden jót a továbbiakhoz! :)
Andi
Kedves detlef21! Hú.... mennyi időd van? :) Na jó, megpróbálom röviden. Az első hónapok szinte transzban, egyfajta módosult tudatállapotban teltek Lolával. Brüsszelben éltünk, hármasban, távol családtól, jóbarátoktól, olyan volt az egséz, mintha egy kis barlangban lennénk. Nehéz volt, de közben csodás, és ez a néhány hónap, a 100%-os egymásrautaltság olyan köteléket teremtett kettőnk között, mint semmi más. Persze közben fáradtak voltunk, sokszor tanácstalanok és néha kétségbeesettek. Ismerős?
Azt kívánom neked, hogy élvezd ki minden percét ennek az időszaknak (a nehezeket is), mert nagyon gyorsan elmúlik!
Kedves Krisztina!
Nem olvastam a könyvet, bár hasonló korú lányom van, de a bemutatót a blogon igen!
Látom, hogy kihívásokról és megoldásokraól is szólnak a Lolás könyvek.
A kihívás egyértelmű, de a megoldások számomra kérdésesek.
Nem fél, hogy azok a megoldások, amiket ajánl vagy pontosabban leír azt egy másik szülő kézpénznek vesz és mindenáron azt a megoldást akarja ráerőltetni a gyerekre???
Ön nem szakember, még az olyan elhíresült könyv is mint a Suttogó több szakember munkája, akik ezt tanulták. Elég félő dolognak tartom, ha egy hétköznapi,de híres anya ad tanácsot!
Kedves ingrid! Értékelem a humorérzékedet. :) Lola a lányom - ezt talán tudod, és az "életben tartásán" egy egész család fáradozik. A Kiskegyed újságírójának (ő írta az "eltűnt dtk" cikket) egy kisebb vagyont fizettem azért, hogy ijesszen rá barátaimra és az ismerőseimre, valamint hozza kellemetlen helyzetbe az édesapámat, akit azóta ezzel talál neg sok ember Kaposváron. Ahogy az nlc is rendszeres anyagi támogatást kap tőlem, hogy a többi szerzőjéhez hasonlóan, engem is publikáljon... :D
Először is szeretném elmondani, hogy már a Lolával az élet cikkek előtt is figyelemmel kísértem munkásságát és személyét, és már akkor nagyon szimpatikusnak találtam, ez azóta sem változott. Mint brüsszeli tudósító nap mint nap beleláthatott a világ és főleg Európa politikai életébe. A kérdésem az lenne, bár tudom, hogy sajnos manapság erről nem szívesen beszélünk, de engem személy szerint nagyon érdekel, mivel szerintem sokunk számára mintául szolgálhat, hogy Ön, mint magánember milyen (politikai)elvek szerint él, és milyen értékeket/normákat szeretne átadni a kislányának?
A Lolás könyveket még nem olvastam, de ha lesz gyermekem, valószínűleg sor kerül majd rá :)
További sikereket és boldogságot kívánok Önnek és családjának!
Rose85
Kedves Maggie! Azt hiszem, félreértetted a NL-ban megjelent Lola-cikksorozatot lezáró cikkemet. Nem azt írtam, hogy a lányomat "most már zavarja" a nyilvánosság. Hanem azt, hogy fejlődésének olyan szakaszába érkezett, amikor már fontosak neki a titkai, teljesen természetes módon vannak apró gátlásai (nem azért mert írtam róla, hanem mert öt éves, és ilyen személyiség). Az első öt évben is rengeteg mindent nem írtam meg abból, ami vele, velünk történt. Egy egy-két-három éves gyerekkel rengeteg olyan dolog történik, ami minden családban előfordul, az élmény egyetemes. A Lola-írások is leginkább ezekre a témákra összpontosítottak. A sorozat folyamatos egyensúlyozást igényelt részemről: mennyit mutatok meg, és mennyit tartok meg magunknak. Ezért is döntöttünk úgy, hogy ne szerepeljen minden héten az arcképével is az újságban. Akinek van avgy volt hasonló korú lánya, mint most Lola, tudja, hogy ötéves kor körül nagyon sok minden megváltozik a gyereklélekben - ezért éreztem úgy, hogy most van vége.
Ami az "üzletágat" illeti... Lola írásra, alkotásra inspirál, ahogy rengeteg íróembert, más művészembert késztet még alkotásra a családja. A rajzfilmekben egy grafikai figura szerepel, ahogy a Lolacsemegén sem a lányom arcképe van.
Kedves Kriszta!
Még soha nem szóltam hozzá ezekhez a "hírességekkel a cseten"-típusú fórumokhoz, de most eljött a pillanat, úgy látszik.
Ugyanis megütötte a szemem ez az itt intézményesülni látszó ellenérzés, ami körülvesz. Miért van ez? Ha megbocsátasz, számomra nem vagy irritálóbb vagy kevésbé irritáló, mint a sok évi átlag, így nem látom okát.
Bár ritkán nézek tv-t, láttam már néhány általad vezetett Híradót és túl sok problémám nem volt vele, legalábbis emlékeznék rá, ha lett volna.
A gyerektörténeteidet nem olvasom, azt hiszem, nem én vagyok a célcsoport központi tagja, de beleolvastam egy-kettőbe. megvallom, nem lettek a kedvenceim, nem is kerestem őket a későbbiekben, de azt gondolom, ez ízlés dolga, én egyszerűen mást szeretek olvasni.
De okát nem találtam annak, hogy mi is a probléma veled? Vagy ez csak itt tapasztalható? Köszönöm, ha válaszolsz, mert valóban érdekel.
További napsütésest neked (is)!
Kedves Kriszta,
meg szeretném kérdezni, hogy Neked milyenek voltak az első hónapok Lolával? Mennyire volt nehéz/könnyű az első időszak?
Üdvözlettel: Gyöngyi, egy két és fél hónapos kisfiú édesanyja :-)
Az édesanyádról is írsz egy könyvet, igaz? Az mikor jelenik meg? Esetleg az eddig megírt részeket "gyúrtad" bele a Nagylánykönyvbe?
Kedves aszklepiosz! Örülök, hogy előjött ez a téma. A lányomat Lolának hívják, születése írok róla, rólunk a Nők Lapjában. Miért változtattam volna meg a gyerekem nevét? Mivel a mesekönyvek főszereplője ő, illetve a saját családom, a történetek pedig a mi valódi történeteink, természetes volt, hogy mindenki a saját nevén szerepel, a címe pedig Lolamesék lesz a sorozatnak. Ha elolvassa és alaposan megnézi a két könysorozatot, akkor látja, hogy millió különbség van a kettő között narratívában, a szereplőkben, a mesékben, a megközelítésben. Mindkettő az ún. kivágásos illusztrációs technikát alkalmazza, amely a nemzetközi mesekönyvpiacon most rendkívül népszerű. Noha a C&L magyarországi kiadója minden lehetséges fórumon megpróbált kikezdeni minket a Lolamesék miatt, a brit kiadó ill. jogtulajdonos nem lát problémát.
A Nagylánykönyvet egyelőre Magyarországon adja ki a kiadó. Ez nem mesekönyv, hanem a Lolával az élet c. első kötetemhez hasonlóan, felnőtteknek szól.
Kedves symphonia! A Kiskegyed cikk megjelenése után kiposztoltam egy fotót magamról a Nagylánykönyv blogra - bizonyítván, hogy nem tűntem el, nem vagyok beteg, nem vádoroltam ki. Az újságíró nyilván kapott egy feladatot, és mivel nem tudott elérni, hát kitalált egy történetet. Azt egy kicsit sajnálom, hogy sem az mtv-n keresztül, sem a Sanomán keresztül nem próbáltak megtalálni, miközben rendszeresen frissítem az nlc-n a blogomat is... Én a magam részéről lezártnak tekintem a dolgot, amelynek az a tanulsága, hogy nem szabad mindent elhinni, amit az újságok írnak.