Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mikor menjen iskolába?
2011-05-05 12:531.
Létrehozva: 2011. május 5. 12:53
Kedves fórumozók!
Ti visszatartottátok-e a gyermeketeket még egy évre az óvodában, vagy inkább hatévesen beírattátok az első osztályba? Biztos hallottátok, hogy idén az a felsőbb rendelet, hogy minél több "iskolaérett" gyerek kerüljön ki az oviból...
Köszönöm a hozzászólásokat!
Koronczay Lilla
Ne aggódj én is fehér holló vagyok az én környezetemben. Nálunk hétköznap 8 kor van alvás... hétévégén ez kitolódik, és később fekszenek, na de akkor 1-től 4-ig 3! órát alszanak (velem együtt)...
Valahol olvastam, hogy sok felnőttkori fejfájás vezethető vissza a kisgyerekkori nem alvás miatt.... állítólag nem fejlődik ki akkor rendesen az idegrendszer.... Persze lehet mondani, hogy "az én gyerekem nemalvós"... na ja... eddig nálunk még minden kölcsön gyerek is aludt délben aki otthon nem szokott még az is!
Többek között ez is érv lehet a később kezdés miatt!
A 28 eves is frissen vegzett, bocsi, az alapjan, amirol eddig beszelgettunk.
Es akkora kulonbseg meg nincsen, hogy ez a kapcsolatkialakitas rovasara menne. Ami amugy is sokkal inkabb szemelyiseg es nem kor kerdese, ugye...
Hat ezzel kapcsolatban tevedesben vagy, hogy abszolut csak kozeposztalybeli privilegium lenne a gap year, es a szulok penzet koltik. Ilyen is van.
Amikor UZ-on eltem, akkor teljesen hetkoznapi dolognak szamitott, hogy az egyetemista-jelolt elment egy evre, olyankor vegzett am mindenfele alantas munkakat is, vagy epp masmilyet, hogy (a legtobb esetben) nagyon szereny korulmenyek kozott, de meg tudja valositani, amit tervezett uticelban, idoben, stb.
Mar annak is szerintem nagyon fontos szemelyisegformalo ereje van, ha ebben az idoszakban egy ertelmisegi palyara keszulo egy teljesen mas vilagba kostol bele (farmokon segit, vagy felszolgal, stb), mint amit majd csinalni fog. Ez az ev egy fantasztikus erofelmeresi es onismereti tanulmanyut lehet, aminek a haszna nem merheto sem penzben, sem idoben.
Akkor nem küldi arra a versenyre. Küldi másikra, ha akarja. :)
De az élet főként nem tanulmányi versenyekből áll.
Mert ki gondoljon a hosszabb távokra?A 6 éves gyerek?:)))
Igen,a szülőség az,hogy nem dőlök be a pillanatnyi kényelemnek(nem kell vele foglalkozni,tanulni még plus egy évig),hanem hosszabb távon tekintek előre.
És az osztály egy rajz, ének, vers és mesemondó versenyen,sőt érdeklődőbb gyereknél akár egyéb versenyeken miért nem mindegy?
Ott nem lehet, hogy a 7 éves és a 9 éves között is lehet dönteni?
Gyerek alvásigénye:már megszoktam,hogy fura szerzetként néznek rám,hogy 8 előtt ágyba küldöm a 8 éves gyerekem.
Sajnos,ma már az ovisok is soskzor 10-kor fekszenek.
Úristen, nem semmik vagytok. Tényleg képesek vagytok itt akár már nyugdíjról meg hosszabb távú dolgokról beszélni amikor a téma az, hogy 6 vagy 7 évesen kezdi-e az iskolát??? És mi van az évismétlőkkel? a végére ők is egy évvel idősebbek lesznek... ez egy rövidtávú kérdés! Ne szaladjunk ennyire előre....
Na és mi van a gyerekek alvásigényével? Ha egy több alvást igénylő gyereket beraknak suliba, az miért jobb?
Akkor neked csak gratulálni tudok, hogy 6 évesen ilyen okos a gyermeked!
Az "előnyhöz jutás" kiküszöbölésére pl. a tanulmányi versenyek egy részén ki is találták, hogy nem osztályhoz kötik a kategóriákat, hanem konkrét születési dátumhoz. :D
Szívás.:)
Mert az idősebb tanár tuti jobb?
Sőt,egy fiatal tanár jobban közel tud kerülni a gyerekekhez,főleg gimnáziumban,nekünk is a frissen végzett tanárok voltak a kedvenceink és ők is tanítottak a legjobban.
Ja,29 évesen elkezd valóban dolgozni,akkor mire épít ki egy kis egzisztenciát,vagy vesz lakást?45 éves korára?
Meg mikorra gyűlik össze a 40 éve a nyugdíjhoz?
Nyugaton a gepjör főleg a felsőbb középosztályban divat,alsóbb rétegekben arra törekendek,ha már a gyerek eljut egyetemre,igyekezzen minél hamarabb elvégezni ,illetve munkába állni. Azért a világban való csámborgás nyugaton is pénz.Mert hogy ezek a gyerekek nem csak a mosogatópénzből tartják fenn magukat,hanem apu pénzéből is,az igaz.
Pippa Middletonról is olvastam,hogy volt egy gepjörje egyetem előtt.Na,de az ő szülei menő vállalkozók,újgazdagok.
Egy verseny szervezője olyan szabályokat ír ki, amilyeneket akar.
Ezt nem lehet támadni, maximum nem kell benevezni.
Az "előnyhöz jutás" kiküszöbölésére pl. a tanulmányi versenyek egy részén ki is találták, hogy nem osztályhoz kötik a kategóriákat, hanem konkrét születési dátumhoz. :D
Nade,ez az a rendszer,amit támadnak.
Tudod, ha belegondolsz, nem akkora hatrany, hogy, mondjuk, a veled/gyerekeddel foglalkozo kezdoorvos vagy pszichologus, tanar nem 22-23-24 eves. Hanem, mondjuk, 28-29. Es az egyetemi tanulmanyai mellett egy kis plusz elettapasztalattal is rendelkezik.
Nekem legalabbis ez szimpatikus..., utobbi sokszor feler egy egyetemi tanevvel, ugye...
Nem tudom, sokak miert nem latjak ezt.
Azért nem minden szülő idióta ám!
Lehet, hogy van olyan szülő, aki ezért "kezdte el visszatartani" a gyerekét. De hidd el, a többség nem ilyen!
Tudod, jelenleg az osztályok többségében nagyon vegyes életkorú társaság van. Előfordul, hogy két év korkülönbséggel. És általában egészen jól elvannak egymással.
Egyáltalán nem egyértelmű, hogy a legidősebb teljesít a legjobban, és a legfiatalabb a leggyengébben.
Az "előnyhöz jutás" kiküszöbölésére pl. a tanulmányi versenyek egy részén ki is találták, hogy nem osztályhoz kötik a kategóriákat, hanem konkrét születési dátumhoz. :D
Egyetemista dolgozás:
teljesen más kérdés,mert ott feltehetőleg a diák dönt és nem a szülő.
ÉS akkor már a szülő elsős határozatával együtt már 2 év plusz.Míg,ha a szülő nem dönt a visszatartás mellett,akkor csak.
Nyugaton simán belefér,hogy 29 évesen is nappali egyetemisták ,bár,ahogy nézem,lassan nálunk is ciki lesz ,ha 25 alatt végez valaki::)))
Erről van szó.
Tudod - megint saját példa - a gyerekem ovis korától tanult egy bizonyos nyelvet (nem "direkt", csak volt az oviban), aztán általános iskola alsó tagozatában ugyanazt a nyelvet, de bizonyos okból hatodikra nyelvet váltott. A többi osztálytársa elsős korától tanulta ezt a másik nyelvet.
Elvileg a gyerek az első félév végén még nem kapott volna jegyet, hogy nehogy meg kelljen buktatni az öt év lemaradás miatt. Nem kelltt megbuktatni. Három hónap alatt utolérte a többieket. És nem egy nyelvzseni, sőt, tanulni is vasvillával kell kényszeríteni.
Egyszerűen az a több év az oviban és alsó tagozatban nem ért semmit a többieknél sem.
Na szóval,20 évvel ezelőtt,amikor az elsősök túlnyomó része 6 ,max 6.5 volt,akkor azért kezték el ezt a visszatartom afebruáti gyereket-szisztémát,hogy jóóó nagy előnyre tegyen szert majd a gyerek,az időre beíratott gyerekekkel szemben.
De mivel már most minden gyerek évet veszt szinte,ez az előny elveszett,mert most már szinte minden gyerek 7-et betölve,vagy épp 7 előtt kezdi.
De sokan a 8.hoz közel.
Tehát ugyanúgy kb egykorúak a gyerekek,mint 20 éve,csak egy évvel később mennek suliba.