Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Magányos vagyok.

VadVirág
Létrehozva: 2011. január 25. 16:46

Nagyon magányos vagyok. Mit tehet egy 37 éves nő, aki mindig üres lakásra megy haza? Akinek a barátai már családosok, messze vannak, kapcsolatban élnek. Akinek nincsennek szülei, a testvére is éli az életét. Állandó éjszakás , ezért a gyerekek az apjuknál szinte mindig. Hol találhat valaki barátokat akivel eljárhat néha szórakozni, beszélgetni? A társkeresőn szexet akarnak, barátságok nem hinném, hogy nagyon szövődnek. Barát kereső pedig nem nagyon van.

Szerintetek van megoldás?  Tornázok, zenét hallgatok, de igazából érzem, hogy egyre magányosabb és szomorúbb leszek. Pedig még csak 37 vagyok.

 

 

  1. Torolt_felhasznalo_201913
    Torolt_felhasznalo_201913
    2018. augusztus 26. 17:41200.

    Egy fčrfi köll az čletödbe.

    előzmény:
    Vik79 (199)
    2018-08-25  23:53
  2. 2018. augusztus 25. 23:53199.

    Jónak találom ezt:


    https://www.jw.org/hu/bibliai-tanitasok/tizenevesek/fela datlapok/magany-lekuzdese/


    Le lehet tölteni a feladatlapot. 

  3. 2018. augusztus 25. 22:16198.

    Heló! Én elváltam, lányaim nagyok, néha vagyunk együtt.


    Mamám nincs jól, de a vele való törődés is jó érzéssel tölt el.


    Valahogy akkor van szabadidőm mikor a közeli embereknek pont nincs.


    Mindenféle munkabeosztás van már.


    Jó hogy van ez az oldal. Általában feltalálom magam csak most valahogy nehezebb időszakom van. 

    előzmény:
    Szabadsag (178)
    2011-02-06  13:04
  4. 2018. augusztus 25. 22:06197.

    Én most vagyok 39.


    Hasonló helyzet. Látom régebben írtál, szívesen beszélgetnék.

    előzmény:
    Gaboca76 (194)
    2016-04-04  17:57
  5. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2016. május 7. 13:47196.

    Először azt kellene tisztázni, hogy mit jelent az, hogy "magányos". Mi lenne az ideális? Sok jó barát, aki a környezetről a miénkhez hasonló nézeteket vall? Aki odafigyel rám? A barátságok kölcsönösségi alapon működnek. Ha Te odafigyelsz valakire, elvárhatod, hogy ő is figyel rád - persze csak akkor, ha érdekli az, amit Te nyújtasz neki. Ha más az érdeklődési kör, akkor nem működik semmi.


    Természetesen, ha valaki ezerrel "teper", valószínűtlen, hogy arra marad energiája, hogy kiépítsen egy jól működő társaságot. 


    Ha akad közeletekben egy kulturális kör /társas kör/, ahová a hasonló érdeklődésűek járnak, azt meg kell keresni, a lehetőséget ki kell használni. Ha nincs - és általában nincs - saját magunknak kell megteremtenünk a baráti körünket, és ez bizony energia ráfordítással jár. Ha a lakóhelyünk környékén nincs, akkor virtuálisan - akár itt.


    Persze lehangolónak érzem azt, ha valaki párkapcsolatban magányos - nem túl jó jel. Ebben az esetben el kell gondolkodnia az okokon - szerintem.



     

    előzmény:
    Szardínia (195)
    2016-05-06  21:31
  6. 2016. május 6. 21:31195.

    Kedves Gabóca!


     


    Én most ugyanígy érzem magam. Kívülről oki minden, siker stb. De valahol elakadtam magánéletileg. 38 évesen. 


    Szóval azért írok, mert hasonlóan érezek.


    Rossz érzés. Kb. egy hónapja tart. Szeretnék kilendülni ebből. 


     


    Kati


     

    előzmény:
    Gaboca76 (194)
    2016-04-04  17:57
  7. 2016. Április 4. 17:57194.

    Sziasztok!


    39 éves vagyok , kívülről egy sikeres ám rettentő magányos nő. Valószínüleg a rengeteg elfoglaltságom közepette valahol félúton a maradék pár barát is lemorzsolódott, vagy maguk is egy mókuskerékben tepernek éppen.Ha valaki hasonlóan érez ,és szeretne egy tartalmas beszélgetést, vagy programot   ( lehet sport is)akkor jelentkezzen.

  8. Torolt_felhasznalo_858447
    Torolt_felhasznalo_858447
    2011. szeptember 4. 21:33193.

    Sziasztok!

     

    Habár párom van, de barátaim, barátnőim nem igazán vannak, ezért sokszor érzem magam magányosnak. Hiányoznak elsősorban a beszélgetések, meg a közös programok.

    Jó lenne ha fellendülne  a topik.

    előzmény:
    VadVirág (1)
    2011-01-25  16:46
  9. 2011. augusztus 29. 13:27192.
    Hát lányok nincs túl nagy élet itt!
    előzmény:
    aletta (191)
    2011-08-28  11:35
  10. 2011. augusztus 28. 11:35191.

    Szia!

    Én is szeretnék csatlakozni. Van férjem, van két fiam, mégis sokszor magányosnak érzem magam. Le vagyok százalékolva két évre, és mostanában jöttem rá, hogy hiányoznak az emberek. Igaz a depresszióm és a pánikbetegségem miatt nem járok sehova, barátnőm nincs. A családommal természetesen beszélgetek, de az nem olyan beszélgetés, a mindennapi dolgokat, problémákat beszéljük meg. 11 évig iskolában dolgoztam adminisztrátorként, és bizony hiányoznak a kollegák, a gyerekek, egyszóval az emberek. 

    előzmény:
    VadVirág (1)
    2011-01-25  16:46
  11. 2011. augusztus 28. 11:01190.
    Szia!Én azért léptem ide be mert borzasztóan magányos vagyok!Van két fiam de sokszor vannak a mamájuknál.A szüleimet elvesztettem már rég.És ithon nagyon nagy a csend.A barátaim elfogleltak és már lassan mindenki elkopik mellölem.Én is szeretnék magamnak barátokat barátot akivel lehetne jokat beszélgetni.Átérzem amiben vagy!Sok sikert neked!
    előzmény:
    VadVirág (1)
    2011-01-25  16:46
  12. 2011. augusztus 20. 09:32189.
    Új belépő vagyok, csak azért regisztráltam, hogy tudjak írni ebbe a topikba. Magam is nagyon egyedül vagyok, mondhatnám inkább magányos. Kapcsolódom Juszához, én is nagyon szeretnék olyan emberekkel találkozni, akikkel jókat lehetne beszélgetni, rendezvényekre járni, túrázni, kirándulni. Rendszeresen kerékpározom, olykor motorozom, járok kiállításra, színházba - mindig egyedül. Eddig még nem sikerült barátságot kötnöm ezeken a helyeken. Nem tudom hol rontom el, fogalmam sincs mit kellene tennem, hogy megváltoztassam ezt a helyzetet. Elmúltam 50.
    előzmény:
    jusza (188)
    2011-07-10  11:37
  13. 2011. július 10. 11:37188.

    Kedves VadVirág!

     

    Új belépő vagyok, és olyan topikot kerestem, ahol magányos emberek vannak. Szerintem sokkal többen vagyunk, mint amennyit itt foglalkoznak vele. Megértelek teljes mértékben, mert hasonlókat élek át, bár egy kicsit idősebb vagyok, és voltak jó éveim, mikor nem voltam egyedül. Én is barátokat szeretnék találni, akivel rendezvényekre mehetnék, beszélgethetnék. Hol keressem őket? Nem járok sehova, mert egyedül nem szeretek. Ördögi körforgás, akkor meg hogy ismerkedjek? Sajnos nem látom a megoldást.

    előzmény:
    VadVirág (1)
    2011-01-25  16:46
  14. 2011. február 9. 10:23187.

    sziasztok jó reggelt!

    már eléggé meglett korúak vagytok...és nem tudjátok hogy a férfi csak a sex-et akar? ezért vátogatják sürübben a partnereiket mint a gatyájukat!

    csak a forro vérü sex imádó K-ák -al értik meg magukat,akik minden lelkiességet mellőzve szintén csak skalp vadászok.

    amelyik ffi meg nem ilyen az meg nöies tipusu ffi ,vele meg az a baj hogy elvárja hogy te udvarolj neki, te legyél a kezdeményezö, te mondd meg neki mikor mi következik mit kell tenni.

     

    vagy eddig nem volt szerencsém.

    előzmény:
    eladólány (177)
    2011-02-06  10:05
  15. 2011. február 9. 10:09186.
    Neked mi a véleményed kisit bővebben ha le írnád?
    előzmény:
    Szabadsag (185)
    2011-02-09  09:22
  16. 2011. február 9. 09:22185.
    sok igazságot megfogalmaztál!
    előzmény:
    Kati_45 (184)
    2011-02-07  18:05
  17. 2011. február 7. 18:05184.

    Szia

    Kedves VadVirág

     

    Társaságot nem  a társkereső oldalakon kell keresned, ott nem társaság van. 

    Neked az a fő bajod az én meglátásom szerint hogy nem tudod senkivel meg osztani a minden napi dolgaidat, nincs aki vár Téged mikor haza érkezel.

    Ez a dolog egy idő után depresszióhoz vezet, nagyon mélyreható rossz kedv és szomorúság, életuntság.

    Nagyon nem jó ami most Veled történik.

    A helyzet nagyon ismerős, ilyen cipőben én is voltam, tehát tudom miről is beszélsz.

    Azt tudom Neked tanácsolni hogy fogad el  jelenlegi állapotot ne akarj kézzel lábbal ki törni ebből.

    Ha gyorsan akarsz egyik napról a másikra véget vetni ennek az állapotnak az nem fog menni.

    Először meg kell tanulni egyedül élni !

    Tudom nagyon hosszú egy nap , és még hosszabbak az éjszakák, át életem én is nagyon sokat ezeket az állapotokat.

    Ne akarj görcsösen ragaszkodni valakihez, annak az eredménye csak annyi hogy eltávolodnak Tőled az emberek.

    Nem kell görcsölni azon hogy Te is azt akarod hogy legyen párod.

    AKARD DE NE MINDEN ÁRON !!!

    A titok csak annyi hogy fogad el a dolgokat ahogy most vannak.

    Tűzzél ki magad elé egy célt amit el akarsz érni.

    pl: egy utazás, egy új ruha vagy bár mi, de ne azt hogy társat a páromat akarom akkor is, mert soha nem találod meg.

    Összpontosíts a kitűzőt célodra, és ne figyelj a magányodra ! 

    Ne a magány legyen az első gondolatod ezek nagyon negatív dolgok,és ha a negatív dolgokra gondolsz akkor az életedben azok is fognak az első helyen állni.

    Ha azt érzed nem bírod az egyedül létett akkor pattanj fel  menj ki az utcára és sétálj egy jó kiadósat.

    Csak az magányos aki az akar lenni !!!! Te viszont nem akarsz magányos ember ként élni !

     

     

     

     

    előzmény:
    VadVirág (1)
    2011-01-25  16:46
  18. 2011. február 7. 17:25183.

    Mi a párommal több mint 5 éve ismerkedtünk meg egy Chet oldalon. Azóta is együtt vagyunk

     

    Pár éve még volt némi kultúra a chet-en és egyéb társkereső oldalakon,

     

    viszont ma már NINCS ! 

     

    Most már  a társkeresés fogalma teljesen mást jelent.

     

     

    előzmény:
    Vacskamati74 (173)
    2011-01-31  20:37
  19. 2011. február 7. 17:14182.
    Nagyon osztom a véleményedet.
    előzmény:
    Szabadsag (174)
    2011-02-01  10:42
  20. 2011. február 7. 17:13181.

    Szia

     

    Na az lesz én is beszerzek egy kutyát. Azt mondják hűséges és tud szeretni is!

    előzmény:
    sanyi1963bp (168)
    2011-01-30  18:24
  21. 2011. február 6. 13:21180.

    Sziasztok!

    Örülök, hogy elfoglaljátok, feltaláljátok Magatokat... én is igyekszem! :)

    Már voltam lent egyet sétálni... pontosabban inkább ücsörögtem egy padon... szépen süt a napocska, ittam a fényét... de nem tartott soká, mert a szélben még fázni kezdtem egy idő után... meg közben megéheztem :)

    Szép vasárnapot Nektek!

    előzmény:
    eladólány (179)
    2011-02-06  13:10
  22. 2011. február 6. 13:10179.

    Szia! :)

    Jól teszed, most én is sétálok egyet, úgy mint tegnap!

    előzmény:
    Szabadsag (178)
    2011-02-06  13:04
  23. 2011. február 6. 13:04178.
    szia, én kihasználom a jóidőt, tegnap nagymamámhoz utaztam le segíteni neki, ma pedig a magam kedvére tevékenykedem a jóidőben.
    előzmény:
    eladólány (177)
    2011-02-06  10:05
  24. 2011. február 6. 10:05177.
    Hogy vagy Bilda? Nagyon eltűnt mindenki :(
    előzmény:
    bilda (169)
    2011-01-30  19:21

Címlap

top