Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Magányos vagyok.
Nagyon magányos vagyok. Mit tehet egy 37 éves nő, aki mindig üres lakásra megy haza? Akinek a barátai már családosok, messze vannak, kapcsolatban élnek. Akinek nincsennek szülei, a testvére is éli az életét. Állandó éjszakás , ezért a gyerekek az apjuknál szinte mindig. Hol találhat valaki barátokat akivel eljárhat néha szórakozni, beszélgetni? A társkeresőn szexet akarnak, barátságok nem hinném, hogy nagyon szövődnek. Barát kereső pedig nem nagyon van.
Szerintetek van megoldás? Tornázok, zenét hallgatok, de igazából érzem, hogy egyre magányosabb és szomorúbb leszek. Pedig még csak 37 vagyok.
"Másrészt szervezhetsz több olyan alkalmat is ................, hogy vásárolni mész barkácsáruházakba.................. Nézelődés, vásárlás közben, ha tanácstalan vagy bátran kérj segítséget az ott épp vásárló férfiaktól?"
Látod, VadVirág, hogy milyen egyszerű ez? És ezután még azt is megkérdezheted: Mondja, nem volna kedve nekem udvarolni?
Az ember társas lény, a szó minden értelmében. Természetes, hogy egy szülő imádja a gyerekeit, de legalább ennyire természetes, hogy szüksége van baráti társaságra, párkapcsolatra, kikapcolódásra, egy pici magányra is néha. Nem véletlen, hogy a gyermeknek is kötelező közösségbe járnia, ahol a saját korcsoportjával tölthet időt. Rossz az elhanyagolt gyermek sorsa, viszont szerintem semmivel sem jobb azé a gyereké, akivel azért foglalkozik annyit az anyja vagy az apja, mert sajnos nincs más dolga, nincs más társasága.
Keressen csak barátokat, mert a begyöpösödött szülő nem jó szülő.
"Kutyával nem lehet pótólni sem ............. társat, sem barátokat."
Viszont lehet szerezni a kutyasétáltatás közben.
Hogy építheti le egy ember egy másiknak a baráti körét?! Ezt hogy lehet engedni?
Érdekes az oldal, amit belinkeltél. Tudnál esetleg néhány ötletet adni, mit tehetnénk mi a világ megmentéséért?
Bár néha azt gondolom, a mocskos emberiség régen megérett arra, hogy valamilyen katasztrófa kipusztítsa.
Köszönöm, hogy meghallgattál! :)
Jó éjt! :) Szia!
én rajta és a kapcsolaton már túl vagyok...
csak a múlt és annak következményei még kísértenek...
remélem, rövid időn belül ez is elmúlik, és akkor tényleg új életet kezdhetek...
most viszont elteszem magam holnapra...
békés, estét, jó éjt és szép álmot Neked is!
és fel a fejjel, szép az élet!
én még nem...
és nem is akarom keresgélni...
de igyekszem én is nyitott és optimista lenni...
a többi meg majd alakul :)
És Te hogy érzed? Te már készen állnál egy új kapcsolatra?
A barátaim mondogatják, hogy sokáig ne keseregjek, és próbáljak nyitott és optimista lenni.
akkor hát hajrá!
szerintem erre hivatott ez a topic :)
Hát, valahogy nálam is így van... A hétvége nehéz. Néha úgy érzem, hogy hétvégén túl sokat takarítok, meg rendezgetek, hogy elfoglaljam magam... Persze mást is csinálok, olvasok sokat és filmeket is nézek. De néha lenne kedvem elmenni valahova, beülni valakivel egy teázóba, kávézóba, beszélgetni, és erre sajnos a barátaim nem mindig érnek rá. De ez érthető, hiszen párkapcsolatban vannak, nyilván a párjukkal is szeretnének lenni. Nekem meg lassan majd "elő kell magam készíteni" arra, hogy megismerjek valakit. Mert úgy érzem, még nagyon be vagyok záródva...
igen, ismerem az érzést...
amikor üres lakás fogad, és hiába várom, nem jön 'haza' más...
és amikor reggel felébredek, és üres az ágy...
nekem a hétvége nehéz...
az esték még úgy, ahogy eltelnek... de hétvégén nehéz nekiindulni a napnak... - pláne, ha különösebb program sincs (így jött ma is a sírás)
ennek ellenére azért föltaláltam magam úgy, ahogy...
kellett főzni valamit, meg kicsit elpakolni a konyhában, meg vásárolni voltam,
hívott egyik barátnőm, beszéltünk egyet... most meg mostam, meg itt csevegek...
de hinni kell, hogy fogsz még szeretni és eljön még a nagy szerelem... még előttünk az élet!
Köszi! :)
A magányos estéken rossz főleg, amikor eszembe jut, hogy amíg együtt voltunk, milyen jó kis programjaink voltak. Vagy amikor nincs éppen kit elhívni ide-oda.
Ha pesszimista hangulatban vagyok, akkor nehéz elképzelnem, hogy valaki fog még szeretni... De azért szerencsére egyre többször tudok már ettől elszakadni, és hinni benne, hogy igenis találni fogok valakit, aki jobban fog szeretni, és akivel igazán összeillünk. :)
ügyes vagy!
biztosan nehéz.. főleg, ha nagyon szeretted...
nekem sem volt könnyű... én két hónapig magamhoz sem tértem...
most már túl a 3. hónapon... és még vannak nehéz perceim...
de alapvetően én is igyekszem feltalálni magam :)
és ahogyan Szabadsag is írta, hiszem én is, hogy az ex veszített el mindent... én pedig egy új lehetősége kaptam
lehetőséget egy tisztább és boldogabb kapcsolatra!
fel a fejjel!
no látod...
nem várhatjuk, hogy majd... mert akkor is mindig találhatunk másik feltételt arra, hogy könnyebb lesz, boldogabbak leszünk...
igazából ez van, ebből kell a legjobbat kihoznunk! :)
ma is szépen sütött a nap :)
délután sétáltam egy nagyot... olyan kis édesen csiripeltek a bokrok közt a madarak :)
Szia(sztok)!
Olvastam a hozzászólásokat, és sajnos én is hasonló cipőben járok. November végén ért véget egy kétéves kapcsolatom. :( Vannak barátaim, törődnek is velem, de jórészt párkapcsolatban élnek, és ők már nem ismerkedni szeretnének. És nem is szeretném mindig terhelni őket az egyedüllétem problémáival. Nemsoká 32 éves leszek. Sokszor nagyon rossz így egyedül lenni...