Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Babatervezés :)

Torolt_felhasznalo_289759
Torolt_felhasznalo_289759
Létrehozva: 2010. november 8. 17:04

Tudom, hogy már számtalan ilyen és hasonló témájú topic indult, de egy összeszokott csapatba szinte lehetetlen bekerülni.

 

Szeretettel várok ide mindenkit, aki a közeljövőben babát szeretne, és már gőzerővel tervezget, vagy már bele is vágott a baba-projektbe!

  1. 2010. november 8. 19:4126.

    Hőmérőzésről annyit tudok, hogy minden reggel lehetőleg ébradés után, ugyanabban az időben kell csinálni, és amikor min. 2-3 fokkal megemelkedi néhány napra, akkor van peteérés, ill. tüszőrepedés.

    Én ezt a változatot ismerem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_289759 (18)
    2010-11-08  19:30
  2. Torolt_felhasznalo_289759
    Torolt_felhasznalo_289759
    2010. november 8. 19:4025.
    Meg szabad kérdeznem, hogy mi a baj?
    előzmény:
    rennei (23)
    2010-11-08  19:38
  3. Torolt_felhasznalo_289759
    Torolt_felhasznalo_289759
    2010. november 8. 19:3924.

    És találtam neked ilyet is: 

     

    Palástfű tea:
    1 teáskanál fűvet leforrázunk 2-3 deci vízzel, 1-2 percig állni hagyjuk, majd kortyonként fogyasszuk.
    Maximum napi 2-3 csészével fogyasszunk.

    Fürdővízbe:
    Egy teljes fürdőhöz 200 gr szárított, vagy pár maréknyi friss növény szükséges.
    Egy éjszakára egy vödör hideg vízben beáztatjuk, másnap felmelegítjük és ezt öntjük hozzá a fürdővízhez.
     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_289759 (22)
    2010-11-08  19:38
  4. 2010. november 8. 19:3823.

    Sziasztok!

    Tényleg remek ötlet ez a topik!

    Mi már 1 éve próbálkozunk...Sikertelenül :( Voltunk dokinál is, kiderült, h velem van a baj.

    Én már tesztelni sem merek, mindig csak 1 csíkom van.

     

    ZsociLondon: peteérésig (kb 10-15ig napig) cickafarkfű tea, utána pedig palástű tea, ill. barátcserje, ami tea és kapszula formában is kapható. Nekem ezeket ajánlották, de sajna rajtam nem segít. 

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_289759
    Torolt_felhasznalo_289759
    2010. november 8. 19:3822.

    ZsociLondon!!!

     

    A cickafark tea segít a peteérésben!!! 

    előzmény:
    ZsociLondon (5)
    2010-11-08  18:01
  6. Torolt_felhasznalo_289759
    Torolt_felhasznalo_289759
    2010. november 8. 19:3621.
    Amikor egyik barátnőm várt babát, neki azt mondták, hogy két tesztelés között várjon 4-5 napot, a biztosabb eredmény miatt. Egyszer régen én is teszteltem már Gabriella-val, annak a papírján is az volt, hogy min.4 nap múlva érdemes ismételni :(
    előzmény:
    beagr (20)
    2010-11-08  19:33
  7. 2010. november 8. 19:3320.

    Alexa77 szoritok neked! :) Majd ird meg, hogy sikerült a teszt!

    A fényképen szereplő tesztet mikor csináltad?

    Lehet hogy érdemes lenne pár napot várnod még? A múltkoriból kiindulva...

    előzmény:
    Alexa77 (15)
    2010-11-08  19:26
  8. Torolt_felhasznalo_289759
    Torolt_felhasznalo_289759
    2010. november 8. 19:3119.
    Valószínű akkor torzít a fénykép, én legalábbis nem látom, de NAGYON remélem, hogy tényleg két csík van rajta!!! :)))
    előzmény:
    Alexa77 (17)
    2010-11-08  19:28
  9. Torolt_felhasznalo_289759
    Torolt_felhasznalo_289759
    2010. november 8. 19:3018.

    Amúgy ez a hőmérőzés-dolog állítólag tényleg jó, de ne nevessetek ki, én már annyiféle leírást olvastam, hogy ennek eredményeképpen fogalmam sincs, hogy kell helyesen csinálni :D

     

    Leírná valaki, hogy is kell? 

    előzmény:
    Alexa77 (15)
    2010-11-08  19:26
  10. 2010. november 8. 19:2817.
    szerinted is? pedig én ezen a képen is egészen jól látom a másodikat. na mindegy, reggel kiderül!))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_289759 (14)
    2010-11-08  19:25
  11. Torolt_felhasznalo_289759
    Torolt_felhasznalo_289759
    2010. november 8. 19:2716.
    Fúú, teákat nem ismerek, de múltkor gyógyszertárban előttem egy nő kért valami készítményt, (nevét sajnos nem jegyeztem meg), hallottam, hogy vízben kell feloldani, napi kétszer inni, elvileg ugyanolyan hatása van, mint az Elevitnek. Próbálj ilyen után is érdeklődni!
    előzmény:
    ZsociLondon (5)
    2010-11-08  18:01
  12. 2010. november 8. 19:2615.
    Holnap megismétlem majd reggel az első vizeletből. Nekünk ez a harmadik hónap, a múlt hónapban is volt halvány pozi tesztem, de két nap múlva már negatívat teszteltem. Mivel nekem már van egy gyerekem, így ráér a kistesó. Az ovu teszt nekem csak úgy jött be, hogy minden nap du 6kor csináltam, és 4 után már nem ettem és nem ittam. De ha nem bízol benne, a hőmérőzést érdemes még kipróbálni. Vagy egy teljes hónapon keresztül kétnaponta kell összebújni)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_289759
    Torolt_felhasznalo_289759
    2010. november 8. 19:2514.
    Szia, sajnos ez tényleg egy csíknak tűnik :(
    előzmény:
    Alexa77 (6)
    2010-11-08  18:30
  14. 2010. november 8. 19:2313.

    idén januárban döntöttünk, vagyis február volt az első "éles" hónap.

    A második csik a fényképen nem nagyon látszik, lehet azért mert nagyon fényes a kép?

    De ha van csik, akkor az CSIK! :))))

    Ha jól emlékszem, akkor bármilyen halvány is a második csik, akkor a teszt pozitiv!

    ti mióta próbálkoztok?

     

    ZsociLondonnak:

    Mióta használod az ovulációs tesztet? én is kipróbáltam, kétszer volt pozitiv, aztán semmi... :(

    ezért döntöttünk úgy, hogy nem húzzuk az időt és orvoshoz megyünk.

    előzmény:
    Alexa77 (11)
    2010-11-08  19:09
  15. 2010. november 8. 19:1712.
    Jaj es en elkezdtem hasznalni az ovulacios tesztet, es olyan sikerelmenyem volt hogy azon legalabb lett ket csiiiik :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  16. 2010. november 8. 19:0911.
    ezen van egy halvány csík, csak ezek szerint a fényképen rosszul látszik. mióta próbálkoztok?
    előzmény:
    beagr (10)
    2010-11-08  18:51
  17. 2010. november 8. 18:5110.

    a negativ tesztet,  :(

    idén nyáron én is csináltam kettőt.

    előzmény:
    Alexa77 (9)
    2010-11-08  18:40
  18. 2010. november 8. 18:409.
    köszi. mit ismersz?)
    előzmény:
    beagr (8)
    2010-11-08  18:33
  19. 2010. november 8. 18:338.

    ez 1-nek látszik... 

    én is ismerem sajnos...

     

    előzmény:
    Alexa77 (6)
    2010-11-08  18:30
  20. 2010. november 8. 18:327.

    Sziasztok!

    Ez a téma tényleg jó ötlet volt, egyetértek ZsociLondon-nal! :)

    Nálunk is aktuális a kérdés, de sajnos mi nehézségekbe ütköztünk. Igaz, hogy már nem vagyunk kimondottan "fiatalok". A párom 40, én 36 éves vagyok.

    Nagyon szeretnénk mi is babát, 7 hónapig próbálkoztunk hiába. Szedtem én is valami Elevit félét.... A nevére nem emlékszem, valami itteni termék volt. (én is a külföldiek táborát erősitem :))

    Aztán elmentünk orvoshoz.  Most épp labor eredményekre várunk.

    Remélem nem vagyunk menthetetlenek!!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_289759 (2)
    2010-11-08  17:31
  21. 2010. november 8. 18:306.
    Sziasztok, szerintetek hány csíkos ez a teszt?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  22. 2010. november 8. 18:015.

    Mi Londonban lakunk, nem tudom hogy itt van e Elevit, de mas jo markat szedtem, nagyon rosszul voltam tole., abba kellett hagynom. Szolval most a termeszetre bizom :) De innek valami teat, vagy ilyesmit, ami termeszetesebb? Tudod mi lenne a jo erre?

    Sok sikert nektek is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_289759
    Torolt_felhasznalo_289759
    2010. november 8. 17:444.

    Én is abban reménykedem, hogy sikerül jó légkört kialakítani itt :)

     

    És persze azt is remélem, hogy hamarosan összejön nektek a baba :) Fel a fejjel ;-)

     

    Te szedsz folsavat és Elevitet? Nekem ezeket javasolta a nődoki, ma este fogom először bevenni. Amúgy már ismerőseimtől is sok jót hallottam az Elevit-ről :) 

     

    Most mennem kell, de még később benézek! 

    előzmény:
    ZsociLondon (3)
    2010-11-08  17:40
  24. 2010. november 8. 17:403.

    Szia!! Jaaj de jo hogy inditottad ezt a topikot :)

    Nekunk 2 honapja volt az eskuvonk, es gozerovel probalkozunk.

    Sajnos 4 honapja nem sikerul, es nagyon el vagyok keseredve.

    De remelem jo tarsasag jon ossze es biztathatjuk egymast :)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_289759
    Torolt_felhasznalo_289759
    2010. november 8. 17:312.

    Akkor kezdem én :)

     

    Mi már a tervezgetés időszakán túljutottunk. Tegnap este hagytam abba a fogamzásgátló szedését. Nőgyógyászom szerint egy-két hét alatt teljesen kiürülnek a szervezetemből a fogamzást meggátló hormonok, úgyhogy utána lehet próbálkozni.

     

     

    Sok helyen olvastam már, hogy a fog.gátló elhagyása után könnyebb teherbe esni, ezért reménykedem, hogy nekem is gyorsan összejön majd a dolog. A nődokitól azért megkérdeztem, hogy "ugye nem lesz baja a babának, ha közvetlen a gyógyszer elhagyása után megfogan?" Azt mondta nem, úgyhogy igyekszem hinni neki, és nem elbizonytalanodni :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_289759 (1)
    2010-11-08  17:04

Címlap

top