Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karcsubb Karacsonyt!

MPiggy
Létrehozva: 2010. október 21. 20:04

Nincs uj a Nap alatt, nincsenek uj fogyokurak. Mar mindent tudunk, mindent kiprobaltunk..legalabb is egy-ket hetre, igaz? Aztan elkeseredett szivvel lemondtunk a sikerrol. Kudarc kudarc utan-igy mulnak az evek.

 

Most persze magamrol beszelek, de gondolom vannak masok is hasonlo cipoben.

 

Ez a bizonyos "bombabiztos" fogyokura sem uj- szenhidrat-szegeny a javabol. Emiatt nem is konnyu betartani, hiaba allitja a szakerto az ellenkezojet.

 

De nem lehetetlen. Hogy sikerrel jar-e az meg nem biztos.. .azaz biztos akkor, ha kivetelesen ezt es most kovetjuk is. Nem 90 napig, nem 120 napig-addig amig megszabadulunk a folosleges kiloktol-aztan modositjuk es kialakitunk egy egeszseges es konnyeden kovetheto etrendet-eletrendet.

 

Varhatnank januar elsejeig is- de sokkal jobb lenne mar Karacsonyra Karcsuva valni.

 

 Legalabb is egy kicsit, hogy hordhatova, netan kenyelmesse valjanak azok a ruhak ott a szekreny melyeben amiket joideje nem tudunk folvenni.

 

Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam...nosza, tarts velem!

 

Nem igerem, hogy jo topik gazda leszek, az idom keves mostanaban, de igerem probalok valaszolni es allni azok kritikajat akik majd vitatjak. No nem azert mert kiprobaltak, csak ugy altalaban. Mert maskepp tartjak helyesnek, mert maskeppen gondoljak. Vagy csak tamaskodnak, megszokasbol.

 

 

A fogyokura lenyege a cukor es kemenyito tartalmu elelmiszerek  szinte teljes eliminalasa, de legalabb is minimalisra csokkentese. Igy a kenyer, a tesztafelek, rizs es krumpli feketelistan vannak.

Meg a gyumolcs is megszoritassal es ritkan kerulhet fogyasztasra ha belegondolsz az is cukor.

 

Csak viz fogyasztasa megengedett. idealisan napi 2-3 liter (!)

 

 A megengedett elelmiszerek, nyersanyagok listaja a kovetkezo: ( napi bevitelunk a zoldsegekre epuljon-barmilyen formaban elkeszitve, igen keves feherje  es minimalis zsirfele hozzadasaval)

 

1. ERTEKES FEHERJEK :

 

marhahus, serteshus, baromfi, hal, tojas, sajt

 

2. ALACSONY CUKOR ES KEMENYITO TARTALMU ZOLDSEGEK  :

 

sparga,brokkoli,karfiol,kaposzta,articso ka,zeller,karalabe,gomba,

 

hagymafelek, salatak, spenot, paradicsom, sargarepa, zoldpaprika, uborka

 

3. TERMESZETES ZSIROK:

 

avokado,kokusz,vaj,tejszin, magok, dio-mogyoro,olaljbogyo es olivaolaj, repceolaj, tejfol

 

 

  1. 2010. november 11. 15:4676.

      Csodaszépek őszi színeid. A csinos odúcskának tán lakója is szokott lenni?

      Nézd, Ezüstfátyol, ők pedig kertem szárnyas lakói. Ma fényképeztem őket. 

      A fátyolka nevet gyermekkoromból hoztam. Amikor a porcsinrózsát, alias kukacvirágot délikének hívtuk. Mert délben nyitja szirmait.

    előzmény:
    ezüstfátyol (73)
    2010-11-10  21:27
  2. 2010. november 11. 15:3975.

      Nekem  MOST NAGYON NEM MEGY!

      Ezüstfátyol, olyan rossz kedvem lesz rögtön a diétától!  Fogalmam sincs, mitévő legyek. Mondom magamnak, hogy sokat kell mozogni, és valóban, a félórás bicikizés, akár itt a szobában, már kissé megvigasztal. Talán vércukorszintem esik le? De komolyan mondom, néhány nap után elhagy az életkedvem. Persze nem adtam fel, de valahogy valamit ki kell találnom magamnak, vagy megpusztulok, mert az sem állapot, hogy szépen terebélyesedek, gyomromra hízom, ott gyűlik hájam, amit utálok.

      Na, tessék! Jó kis kedvébresztő! 

      Ma libavacsorára hívtam meg fiamékat a közeli vendéglőbe.    Tangóharmonikás is lesz, egy kedves,  rokonszenves öregúr, és unokáim felettébb örülni fogak várakozásom szerint.  Megkóstoljuk az újbort. Mert mind írtam topikomban már:

     

      Aki Márton napon libát nem eszik, az egész évben éhezik

      Aki Márton napon újbort nem iszik, az egész évben szomjaik!

     

      Találtam ugyan mélyhűtőmben váratlanul egy tálca libanyakat, de ezzel elég silány Márton napi megvendégelése  lenne kedveseimnek.Ráadásul csupán énekelhetnék nekik, és felettébb hamisan danolok, hát, lehet, ha rákezdenék, be is érnék szegénykéim fél libanyakkal, és menekülnének! Kétségtelenül olcsóbb lenne, de akkor hol volna az élvezet? És hát újborom sincs.

     

       Képem kifestett és meglehetősen feslettnek tűnő libái nagyon gyanúsak! Tán csak nem a Közel-Keleten jártak?! Onnét jöttek vissza csapzottan, farkuktól megfosztva, tépetten  a Margitszigetre?!

     

     

    előzmény:
    ezüstfátyol (73)
    2010-11-10  21:27
  3. 2010. november 10. 21:5774.

    Akkor Te leszel a száguldó nagymama, aki két család  között ingázik, és mindenhol várva - várják. Sokrérü és színes találkozásaitok lehetnek, hiszen különböző koru  gyerekekkel vagy együtt, akik élvezik odaadó szertetedet.

     

    Az igazi kihívást most mégis csak  az ikrek jelentik.

    Nagyon nehéz a  gyakorlatlan fiatal szülőknek hozzászokni a két   baba ellátásához.

    A kialvatlanság és a fáradság még sokáig jelen lesz az életükben,  hosszú időbe telik a jó napirend kialakítása. De majd sikerül. 

    És néha még aludni is lehet.... még Neked is...  

     

     

    előzmény:
    MPiggy (69)
    2010-11-06  13:45
  4. 2010. november 10. 21:2773.

    Igen, a fehér virágról most a napokban készült a kép Klára, amikor a kis rózsárol is. Nevét nem tudom,- lehet elnevezted őszi fátyolnak,- nagyon egyszerü , igénytelen , évelő kis őszi növényke. 

     

    Ablakod gyönyörű, mint egy virágüzlet szép kirakata.  Ritkán van ilyen november, hogy ilyen csodálatos meleg napsütéses idő van , a színek még mindig tarkítják a kerteket. Úgy látom ez mától véget ért sajnos.

     

    Az utóbbi pár napban én  is több lazaságot engedtem meg magamnak, mint az elmult héten, ebéd meghívásom volt, nálam is voltak vendégek, nem sikerült betartani a szigorú diétát.  Úgy hogy egálban vagyunk.

    Lényeg az, hogy jól érezted Magad  fiaddal.

     

    Közben voltam a piciknél is,  édesek voltak.

       

     

    Októberi színek. 

    előzmény:
    klára13 (71)
    2010-11-07  21:34
  5. 2010. november 7. 21:5772.

      Nagy örömmel olvastam - és olvasom - beszámolódat, Katica.

      Persze ahol kicsi Simon hiányérzetéről írsz, ott mindig kissé elszomorodom. 

      Mennek odébb, valahova?!  És ez mindig így lesz?! De hiszen a vándoréletben tönkremennek az emberek, apraja is, nagyja is. Láttam  több esetet. Igaz, itt országon belül történik az odébbállás, de hát ma már akár úgy vehetjük, hogy a glóbuszon belül történik minden. Valaki a rádióban a napokban azt mondta, ma már nincs honvágy, hiszen csak felül bárki a repülőre, és azonnal otthon is van. Ahogy Móricka elképzeli.

       Hallod-e, Katica, jobb lenne az a bacilusokkal szúnyogot irtó helikopterflotta! DDD

       Aranyos lehet a két pici lány, boldog és büszke vagy miattuk, ugye? Van elég teje Zsófikának? Gondolom, boldog és büszke ő is.

       Látom magam előtt a halottaknapi kis menetet. Óriási. Noni, s sárkány!

    Mondtam már, hogy egyszer Sziszikém is volt páncélos vitéz? Az ő találmánya volt, és az ezüstös ruhában olyan volt, mint egy büszke halacska...

     

      Napfényes,szélcsendes, meleg őszi napjaink vannak. Igazi csoda.

    előzmény:
    MPiggy (69)
    2010-11-06  13:45
  6. 2010. november 7. 21:3471.

      Ez a fehér virág mostani? Talán az őszi fátyolvirág  Ezüstfátyol?

     

      A novemberi kert majdnem olyan szép, mint az áprilisi...

    előzmény:
    ezüstfátyol (68)
    2010-11-04  07:17
  7. 2010. november 7. 21:3170.

     Egészségedre a kávét, Ezüstfátyol. Magam is belehalnék, ha le kellene mondanom róla, igaz, a fehér porról már lemondtam, pedig de finom volt, de a kávé marad.

      A két kiló mínusz óriási eredmény! Óriási! Gratulálok.

      Közben kirándultunk fiamékkal, ebéd, esti svédasztal, sör - biztos vagyok benne, hogy megvan a + 2 kiló. De bolond lennék megméreszkedni. Szép volt, jó volt, ez volt az ára, és punktum. 

      Jaj, amúgy se igen tudom összeszedni magamat. Nemigen megy. Azt hiszem, most is el fogok rágicsálni egy almácskát. Így szép az élet.

       Azért persze igyekszem. Délben sült húst ebédeltem jégcsap retekkel. Elég fantáziátlan.

     

       Nappalim ablaka egyelőre olyan, mint egy virágoskert!

    előzmény:
    ezüstfátyol (68)
    2010-11-04  07:17
  8. 2010. november 6. 13:4569.

    Mindenkinek szep jo reggelt! Itt legalabb is az van, eppen csak vilagosodik odakint. Olyan igazi oszi napnak nezunk elebe. Miota "talalkoztunk" mar cikaztam kicsiket- mult hetvegen Agnesnal tolottem 2 es fel rovid napot-Simon azota is banatos amiert helyettuk az ikreket valasztottam es mar megint a vasutallomason integettunk vegestelen vegig...Igy el is hataroztam kovetkezo penteken ujra odavonatozom, Zsofikaek ellesznek nelkulem is. Hetfon megneztem Simon iskolajat-azaz o az iskola-elokeszito "osztalyba" jar ami nem tobb mint nagycsoportosnak lenni. Es ez igy van rendjen. Azert megneztuk a nagyobbak osztalytermeit is-csak remelni tudom, hogy odakerul majd-aranyos, okos, kisletszamu...inspiralo...ragyogo helynek tunik.  Oillanatnyilag eppen dilemma lesz eletukben-vejem jo egy eve megpalyazott allasa most kezdett uj eletre kelni, allitolag heteken belul dontes lesz-o az egyik komoly jelolt. Ettol elsoszulottem panikba esett, mert az "mashova" vinne oket-egyelore nem is lehet tudni hova . Most es itt nagyon jol megvannak a prucskokkel..bar tudvalevo volt a kutatomunka idotartama limitalt.

    A rovid hetvege Halloween jegyeben, izgalmai kozepette telt .Hol toklampast keszitettunk, hol kosztumot probaltunk..aztan eljott a varva vart vasarnap este amikor teljes diszben korbejartuk az ismerosoket- megcsodaltuk az alkalomra kidekoralt haakat...osszeszedtunk az ilyenkor kijaro cukorkat csokoladet.... Elobb utobb csak lesznek kepek is, eleg surun kattogott a kamera!

     Simon irto fess es leleks lovagot mintazott- pancelinben..pajzs es kard kisereteben..roppant jol allt neki. Noni apro sarkanykent probalt sikertelenul lepest tartani a tobbiekkel...ajnos zord, jeges fuvallatu goromba ido volt, igy a maszkalas kicsit rovidre lett szabva. kulonos, de erre az estere mindig elromlik az ido, az alkalomhoz illoen mogorva es szeles. A hazakat pokhalok, kisertetek..ejfak "dekoraljak". Ilyenkor izgatottan megijedunk...sikoltozunk kicsiket.

     

    Az ikrek gyonyoruek, aranyosak-tegnap lett volna szuletesuk hivatalos napja. Amint lesznek kepek roluk-nem fogok habozni..hozom. A hazirend kicsiket zaklatott, ahogy illik napkozben jobb alvok mint ejszaka...Szilvi a nyuszgo..a nyekergo...de igazan nem komoly! Novere viszont fldreszallt angyal-csak akkor lesz haragos ha ehes. Ez igy nagyon jo, ra kevesebb idot kell forditani. Szepen es gyorsan eszik, mig Szilvi "rendetlenkedik" huzza az idot.

    Zsofika persze nem alszik eleget es ezt nem egykonnyen viseli. Segiteni ezen sajnos nagyon nehez, a napkozben adodo rovid szendergesek-mikor egyszerre mindenki alszik- neki nem az igazi.

    En probalom  a konyhafronto futtatni- ezuttal kicsit zaklatott, a reggeli es ebed kicsit osszekuszalodik- altalaan nyolc es 11 kozott van a legcsendesebb szakasz, alvas..! Ilyenkor viszem a kutyat setalni-mint most is. A vacsorak jobban osszejonnek, ugy 7 ora korul. Ekkor kerul sor a fo-etkezesre.

    majd meg jovok, de mennem kell. szombatokent aranyos-meregdraga farmer piac van a sarkon, meglatogatom ( egyebkent csondes a haz, mindenki szuszog) Majd kesobb elemselem miket foztem-dietarol keves szo esik... 

    előzmény:
    klára13 (53)
    2010-10-27  19:20
  9. 2010. november 4. 07:1768.

    Itt ülük, egy nagy bögre  nesscaféval melyben két édesítő, és Uram bocsá...., még tejszínpor is van. Nagyon finom, ezzel inditom a napot,

    nem tudom mi lenne velem nélküle.  Erről semmi képpen nem mondanék le Klára.  Dél körül újra megismétlem  a szertartást.

    A gracilis kis rózsa engem is meghatott, az elmúlás jutott róla eszembe, de örömmel tölt el a tudat, hogy jövőre újra ontja kedves kis virágait. 

    Siker élményemet megosztom Veled, reggel mérlegre álltam és 2 kg lement. Jó,jó tudom, hogy ez a szénhidrát megvonás miatti folyadék csökkenés, de akkor is....

    A teljesítmény elvárás nálunk is természetes, ez a generáció nem veszi figyelembe szülei öregedését, teljes értékü partnernek tekintenek bennünket. Időnként én is emlegetem koromat, de  teljesen hiába való,- megmosolyognak  és csodálkoznak. 

     

    előzmény:
    klára13 (67)
    2010-11-02  17:39
  10. 2010. november 2. 17:3967.

        A paradicsommal pontosan így jártunk, és, mint mondták, mindenki. Sőt, le is rohadtak. Mindenkinek.

        A kocsonya, Ezüstfátyol, nagyon finom lett.  Mindenki kapott belőle, aki él és mozog környezetemben. 

        Reggeli kávémról nehezen tudnék lemondani. Szándékomban sincs. Nesscafet iszom, nagy bögrével, igaz, keserűen.  Harmincöt éve szoktam át a négy mokkacukrosról a keserűre. Nagyon nehéz volt. Ejts bele  barna cukrot, bár ugyanolyan, mint a fehér, de lelkednek jót tesz ez a kis igyekezet!

    előzmény:
    ezüstfátyol (65)
    2010-11-02  13:34
  11. 2010. november 2. 17:3166.

      Ránéztem az  "utolsó kis sárgára", Ezüstfátyol, és fájni kezdett szívem. A csuda tudja, miért. Azt hiszem, a törékeny szépség, a szépség törékenysége ríkatott meg kis híján (Azért ez erős túlzás ám, de olyan jól jött ki!) Gyönyörűséges a kis rózsád. Még most, visszagondolva is nehéz lett tőle szívem. Azt hiszem, ezt hívják katartikus élmények. Minek kellene nekem egy egész görög tragédia!!

      Ez a mi tiltott, mi nem, kezd fárasztani. Elég hamar, megállapítottam, hogy kevés bennem a kitartás. (Mindjárt gyorsan előrángatom 66 évemet, hogy felmentsem magamat! Ezt szoktam tenni. Mert gyermekeim olyan teljesítményeket várnának el tőlem, mint önmaguktól. Fityiszt!)

      Így aztán ma ebédre hurkát sütöttem, mert már annyira elegem lett a zukkinikből,  leveszöldségekből, és a húsból. Jaj, de jó volt! Jaj, de élveztem a benne levő rizsát! Káposztasalátát készítettem, csak úgy hirtelen, b alzsamecettel, és jó nagy korsó limonádét ittam rá, hogy azért túléljem ezt a nehéz ételt. Igazán nem követendő példakánt, de én használok édesítőket. Tudom, hogy helytelen, hiszen egyik szakkönyvem a mű dolgokat mint a zsírlerakódás egyik bázisát jelöli meg. Mert hogy nincs belénk építve, ezek feldolgozására való készségünk az évezredek alatt nem történhetett meg, és azért zsírsejtekbe rejti és félreteszi őket szervezetünk. Így védekezik.

      Én meg az édesítőszerekkel védekezem az örömhiány ellen, ami a jó és kellemes étkezések elmaradása miatt kialakul bennem. Tehát kvittek vagyunk!Az édeske, testem, és én!

      

      Jó, jó, de  ma már hol a ló?!

      

    előzmény:
    ezüstfátyol (65)
    2010-11-02  13:34
  12. 2010. november 2. 13:3465.

    Talán valami tudat alatti megérzés..?  nem tudom Klára.

     

    Remek ötlet a kocsonya főzés. Nekem valahogy csak kemény hidegben jut eszembe a kocsonya,- de miért ne lehetne most is? Finom lett?

    Tegnap fasirtot készítetttem / zsemle nélkül / sült zöldségekkel. Egyszerüen mellé raktam a tepsibe, padlizsánt, sérgarépát,cukkinit.

    Maradt még mára is, csak egy kis párolt kelbimbóval kiegészítettem. 

    Elég sokat kell a konyhában főzőcskézni.

    Délután hatalmas erővel tört rám valami nass utáni vágy, de erős maradtam. Kár, hogy a gyümölcs is tiltott. Mást meg sem merek említeni. 

    Talán mas már nem  ismétlődik meg.

     

    Mit tudsz a kávé fogyasztásról? Remélem az nem tiltott. Persze nem cukorral, bár az édesítő meg nagyon egészségtelen.  Keserün meg nem szeretem. Jaj, jaj.

     

    Az én kertem sem látott vegyszereket, első évben át jött a szomszéd hátán egy peremetezővel, hogy jött permetezni, mert most végzett otthon vele, de még maradt anyag a kannában. Fúrcsán nézett rám, mikor megköszöntem és nem engedtem hogy szétszórja a vegyszert.

    Tavaly ültettem két tő koktél paradicsomot, megállás nélkül hozta a termést egészen a fagyokig.  Az idén vettem normál paradicsomokat,talán 4-5 tövet , meg paradicsom fát is, ide-oda elültettem, -végül is a paradicsom szép növény,- sajnos semmi nem lett belőle . Sok kis zöldet hozott, de nem értek be. Biztosan itt is trágyázni kellene. 

    Svájcban láttam, hogy az utcán heverő lótrágyát nagy kincsként kis zacskóban haza viszik. Az nem mű.

    Aranyos a két kutyus. 

    Utolsó kis virág a  rózsán.

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    klára13 (62)
    2010-11-01  13:02
  13. 2010. november 1. 15:2164.
    De édesek
    előzmény:
    klára13 (62)
    2010-11-01  13:02
  14. 2010. november 1. 13:0563.

      A lényeg kimaradt, Ezüstfátyol!

      Kocsonyát főztem, lehűtöttem, lezsíroztam, és most alig várom, hogy ismét megdermedjen. Kenyér nélkül, ideális!

    előzmény:
    ezüstfátyol (61)
    2010-11-01  10:25
  15. 2010. november 1. 13:0262.

      Újból, és újból ámulok azon, Ezüstfátyol,  hogy a topikokban hasonló gondolkodásúak jövünk össze. Amikor még nagyon keveset tudunk egymásról.

      Nálunk hasonló a helyzet, törekedünk a vegyszermentes életre a fiataok és a kicsik miatt. A kertet nem mérgezzük semmivel, inkább behunyom szememet a baj láttán! Ami aztán valahogy lemúlik magától. Mint a levéltetvek, például.

      Jövőre jó is konyhakertet létesítünk Zsófimmal a tulipánok felett. Érden találtam  marhatrágyát árusítót, onnét fogok hozni. Azt hirdeti, tízéves, földszerű. Remélem, tényleg nem a lehullott avarból készítette műtrágya hozzáadásával!!

     

     Csodálatos ez a sok szép napsütés. Csodálatos.

     

     A képen Zsuzsi és Lili bogarászik.

    előzmény:
    ezüstfátyol (61)
    2010-11-01  10:25
  16. 2010. november 1. 10:2561.

    Igen, Klára lehet tejfölt, kefirt is használni, de ez esetben szoktam beletenni, egy mogyorónyi vajat,- attól kicsit bársonyosabb lesz a leves.

    A húst én mindig hentesnél veszem, ott is lehet kapni tanyasi csírkét, oriási a különbség már csak ránézésre is. Multiknál soha  nem vásárolok húst!

     

    Rettenetes körülmények között tartják a baromfi neveldében ezeket a szerencsétlen állatokat, láttam a TV-ben néhány filmockát,döbbenetes.

    Nem beszélve  a tápról amit etetnek velük, a gyors növekedés reményében. Tele van hormonokkal.

    A gyerekek miatt mi is sok bio élelmiszert használunk. 

     

     

     

     

    előzmény:
    klára13 (58)
    2010-11-01  06:02
  17. 2010. november 1. 09:3660.
    Kegyelet teljes békés napot.  Szép  emlékezést ...
    előzmény:
    klára13 (59)
    2010-11-01  06:45
  18. 2010. november 1. 06:4559.

      Békés haottak napját kívánok!

     

    Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd




    Látjátok feleim, egyszerre meghalt
    és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
    Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
    csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
    De nincs már.
    Akár a föld.
    Jaj, összedőlt
    a kincstár.

    Okuljatok mindannyian e példán.
    Ilyen az ember. Egyedüli példány.
    Nem élt belőle több és most sem él,
    s mint fán se nő egyforma két levél,
    a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

    Nézzétek e főt, ez összeomló,
    kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
    mely a kimondhatatlan ködbe vész
    kővé meredve,
    mint egy ereklye,
    s rá ékírással van karcolva ritka,
    egyetlen életének ősi titka.

    Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
    Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
    Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
    s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
    a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
    mint vízbe süllyedt templomok harangja
    a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
    „Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
    vagy bort ivott és boldogan meredt a
    kezében égő, olcsó cigaretta
    füstjére, és futott, telefonált,
    és szőtte álmát, mint színes fonált:
    a homlokán feltündökölt a jegy,
    hogy milliók közt az egyetlenegy.

    Keresheted őt, nem leled, hiába,
    se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
    a múltba sem és a gazdag jövőben
    akárki megszülethet már, csak ő nem.
    Többé soha
    nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
    Szegény a forgandó tündér szerencse,
    hogy e csodát újólag megteremtse.

    Édes barátaim, olyan ez éppen,
    mint az az ember ottan a mesében.
    Az élet egyszer csak őrája gondolt,
    mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
    majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
    s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
    Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
    mint önmagának dermedt-néma szobra.
    Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
    Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

     

    előzmény:
    klára13 (58)
    2010-11-01  06:02
  19. 2010. november 1. 06:0258.

      Köszönöm, remek ötlet a tökleves, Ezüstfátyol. Meg fogom valósítani, ha addig ki nem kel a tök! Vajon tejszín helyett a tejföl vagy a joghurt vagy kefir is megfelel? Mert csak ezek vannak itthon.

      A csirke tényleg nagyon finom. De amióta megtudtam, hogy milyen embertelenül tartják ezeket a szerencsétlen, olcsó csirkéket,  szűk ketrecben, mozdulatlanságban,  négy emelettel egymás feje fölé rakva, és rájuk hullik a felső piszka, s talpuk feketére ég  a dróton való fájdalmas álldogálástól, azóta, tiltakozásul, csak tanyasi csirkét vásárolok. Sokkal drágább, de kevesebbet veszek inkább, ráadásul sokkal finomabb. Így tudok tiltakozni az iparszerű állattenyésztés ellen, tojást is csak biot veszek, mert az olcsó tojásokkal hasonló a helyzet, ráírják, hogy "mélyalmos", és ugyanezt az állatkínzást jelenti. Inkább kevesebbet eszem, és több zöldséget, de NEM TÁMOGATOM PÉNZEMMEL EZT A GONOSZ ÉS PÉNZHAJHÁSZÓ, KEGYETLEN MÓDSZERT! 

      Ennyit tudok tenni

    előzmény:
    ezüstfátyol (55)
    2010-10-28  17:25
  20. 2010. november 1. 05:4757.

      Köszönöm, Hexi, a fórumgazda nevében, udvarias elköszönésedet. Ő most  úton van, ezért van távol, egyre távolabb!

     További jó fórumozást kívánok. 

    előzmény:
    hexilein72 (56)
    2010-10-29  11:11
  21. 2010. október 29. 11:1156.

    Sziasztok :-)

     

    Elbucsuzni jöttem, mert nem szeretnek csak ugy eltünni töletek a kedves fogadtatas utan.

    Az utobbi idöben elegge turbulensek a hetköznapjaim, es bar többször is benezek ide a nlc-ra, irni csak ritkan tudok, es ezt a par alkalmat inkabb a törzstopicjaimnak szeretnem fenntartani, ne haragudjatok... Ugye megertitek?

     

    Nektek (mindenkinek) karcsu(bb) karacsonyt es jo fogyit kivanok :-)

    Hexi

    előzmény:
    klára13 (53)
    2010-10-27  19:20
  22. 2010. október 28. 17:2555.

    Igen Klára , / jut eszembe hugocskámat is így hívják. / - kisfiúk, 27 hónaposak. Nagyon huncut, eleven, örökmozgó, jó kedvü gyerekek, tele energiával.  Hasonlítanak egymásra, de nem teljesen egyformák, a természetük is más. 

     

    A napokban jártam így én is egy rakott kelt készítettem, - igaz kínai kelből

    és darált pulykából,-  jaj nagyon rosszra sikeredett, iztelen vizes lett az egész. Nem volt remekmű. Lehet hogy a káposztában volt a hiba és nem bennünk ? 

    Tegnap a gyerekeknél voltam kihagytam az ebédet, de ma igazán nagyon finomat ettem: sült csirke combot, párolt brokkolival. 

    Általában a sovány húsokat kedvelem, mostanában kevés sertést fogyasztok, inkább csirkét, pulykát, néha marha húst szoktam venni.

    Zsírt nem használok. Most oliva olajat.

     

    Irtál a húsléről. Nagyon jól fel tudod használni pl  a sütőtök krém leveshez,  így:

     

    A sütőtököt félbe vágod, kimagozod, sütőben puhára sütöd. Amikor megsült, kivájod a belsejét egy fazékba. / Igy nem kell megküzdeni a nehéz szeleteléssel és hámozással.  /

    Felöntöd egy kevés húslével, botmixerrel össze turmixolod, izesíted, sóval , kevés borssal, kicsi gyömbért reszelsz bele és tejszínt öntesz hozzá.  Mult héten csináltam, igazából piritott tökmag járna hozzá, de az nem volt itthon, igy mandulát piritottam, igazán nagyon finom volt.

      Holnap húslevest főzök csírkéből, sok zöldséggel, abban nem lehet csalódni.

    előzmény:
    klára13 (52)
    2010-10-27  19:05
  23. 2010. október 28. 16:1854.

    Szívből gratulálok az ikerunokákhoz.

    Gyönyörű , de nagyon nehéz  feladat  áll a szülők, no meg  a nagymamák előtt.

    Ám amikor kristálytiszta csillogó szemükbe nézünk, az ember minden   fáradságot elfelejt és erejét megsokszorozva boldogan veszi az akadályokat. 

    Szinte biztos, hogy minden nehézség és diéta nélkül jó pár kilót leadsz az elkövetkezendő hetekben, hiszen a legnehezebb időszakon mentek majd keresztül.

     

    A dohányzás leszokásával  kapcsolatban, -  a szakértőknek nagyon is igazuk van ,-  én is azért szedtem fel a kilókat mert minden percben rághatnékom volt, eleinte megoldottam fogpiszkálóval, de aztán jöttek nasik , a finom ételek , sütik szóval a kulináris élvezet került előtérbe.     Ma már   fegyelmezettebben élek. 

     

    Szeretem a krém leveseket, de nálam is leginkább a hús leves a nyerő, noha az enyém bizonyára nem vetekszik " Majmunka " leveseivel. Holnap azt fogok főzni.

    Nővérednek igaza van, hatvan felett minden nehezebb. Jót nevettem feltételezéseden, koromat illetően,- vénségesen vén vagyok, - képzeld  már jegy nélkül utazom a tömegközlekedési járműveken.   

     

     

     

     

     

    előzmény:
    MPiggy (51)
    2010-10-27  18:55
  24. 2010. október 27. 19:2053.

      Nagy meglepetés!

      Katinka, rossz híredet keltettem, azt hittem, már ma seprűnyélre kaptál. Az időt én mindig össze-vissza keverem ... egyebekkel együtt.

       Nagyon várod a találkozást? Gondolom!  Már én is lázban vagyok.

     

       A húsleves nekem nagyon beválik a zöldséggel, sajnos, nagyobb adagokkal tisztelem meg magamat - vigasztaló, hogy galuska nélkül -, mint szabadna. Még sajnálatosabb, hogy Zsuzsi kikunyerálja a zsírosabb falatokat, amit magamtól megvonok, és a számra fogyasztható csontot, s eme konyhai remekléseim ideje óta olyan nehéz lett, hogy Benike majd összerogyott, amikor felemelte. Én is. 

       Nagggyon finom húsoscsontokat vettem... már terveztem ismételt beszerzésüket, de nyakamon van számtalan zacskó üres lé. Valamit kezdeni kellene velük. Zsírtalanok, tehát illenének a diétába.

      Van egy tököm!  Végre tökös vagyok. Azt hiszem már dicsekedtem vele, mert ide s tova egy hónapja rakosgatom a konyhai pulton. Talán ezzel kellene kombinálnom a húsleveslét krémlevesnek? Vagy ez eszement gondolat?

    előzmény:
    MPiggy (51)
    2010-10-27  18:55
  25. 2010. október 27. 19:0552.

      Fiúk és ikrek?

      Mennyi idősek, Ezüstfátyol? Hasonlítanak-e egymásra?  Huncutok?

      Az 5-6 kiló maradék már nem sok. Lassanként lemegyeget, így van, nem sürgős. S nagymamakorban a hirtelen fogyás nagyon előnytelen.

      Magam is úgy vagyok, hogy szép lassacskán, különösebb gyötrelem nélkül. Mert az felesleges.  Életünk pocsékolása!igaz?

      Igen, jól emlékszem tartqalmas és békés életedre, megismertem hozzászólásaidból. 

     

      Mai ebédem oltári vacakra sikerült. Volt egy csomó apróra vágott kelkáposztám. Nagyon gusztusos volt és már féláron adták, és képtelen voltam ellenállni a szép kis csomagoknak. Ezt ma megpároltam, hagymát és fokhagymát gyalultam közé. Ebédemhez egy tányérnyi menyiségben tettem egy kanálnyi tejfölt és beleütöttem egy tojást, azt hozzásütöttem. Vagy főztem. Szánalmas lett. Vacsorára aztán dióztunk Zsuzsi kutyámmal, imádja, én pedig azzal biztatom magam, hogy jót tesz csontjaimnak, bár az igazság az, hogy szintén nagyon szeretem. Ezzel együtt, mai élelmezésem elég gyatra lett. Ráadásul a  dióvacsora a szakszerűséget is nélkülözte.

      Közben kigyűjtöttem több kelkáposztás receptet, a vegetáriánusoknál elég jókat találtam. És találtam egy kakaósat is, elég fura, de azt mondják, finom.  Majd valamikor kipróbálom. Most, ezzel a párolttal, már nem sokat lehet kezdeni.  Jelentős részét besuvasztom jégre, mert kár volna megkeseríteni vele napjaimat.

      Te miket szoktál főzni, Ezüstfátyol? 

     

     A Margitsziget őzikéi

    előzmény:
    ezüstfátyol (50)
    2010-10-27  09:34

Címlap

top