Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megvert a barátom

Torolt_felhasznalo_443825
Torolt_felhasznalo_443825
Létrehozva: 2010. augusztus 17. 08:48

Sziasztok!

 

 

Barátom kivett egy hetet, h a gyerekemmel és velem, VELÜNK TÖLTSÖN EGY HETET LENT, ÉS MAJD EGYÜTT FELMENJÜNK AUG.20-I HÉTVÉGÉRE.

Ehhez képest feküdt, döglött nálunk 5 napot, hozott egy utazójáska szennyest, amit kimosatott velem és igérte, h bérelünk egy házikót vmi horgászhelyen és elleszünk, meg kapok karikagyűrűt, lesz társkártyám, megyünk strandra, balcsira, moziba shreket nézni hármasban, kisfiammal mekibe.

Előző két hétvégén direkt nem mentem, h ne az legyen, h sóherkodik, legyen pénze.

Állítólag hozott magával negyedmilliót, de egy pizzarendelésre sajnálta a pénzt, 500 ft kiszállítást, úgyhogy semmit nem költött itt, és a falunk patakjáig jutottunk horgászni...

Ahhoz képest felhívta a volt csaját, h nem is karikagyűrű, magyarázkodott neki.

A vita azon robbant ki,h a csaj folyamatosan uszítja ellenem, leribancozik, meg én áállítólag hívogattam.

Júl.17-e óta nem hívtam a csajt, mégis ezt állította, h szétcsessze a kapcsolatunkat.

Júl.17-én akkora öklöst kaptam barátomtól a jobb arccsontomra, h a mai napig nem tok ráfeküdni, akkor nem jelentettem fel, mert azt mondta ha megteszem többé nem látom, mivel szeretettem, én BAROM, lenyeltem a békát, de úgylátszik kár volt, mert most már jogot érez arra, h bármikor megüssön.

Folyamaotsan őt védte, mondtam, h 20x takarodjon, aztán nekem jött, kihivtuk a rendőrt.

Felmentem utána nagymamájától nem rosszban váltam el az meg lelocsolta a telómat engem fényes nappal slauggal, pedig júl.17-i hétvégén takarítottam vele 3 napot, főztünk tanította barátom kedvenc kajáját, rohadt meleg volt, váltakozva mentünk tusolni, barátom dolgozott.

5 percenként kérte a vizet, pátyolgattam, erre szombat éjjel miután egy napot egy kapitányságon töltöttem, éjszakát, mndta a barátom, h menjek be aludni, fürödni , enni, két napja nem ettem.

Erre nagymami aki eddig megakart halni, olyan erővel elkezdett lökdösni, mert megmertem kérdezni, h mi van a yves rocher krémemben ami 5 ezert ft, és nálunk bontottam ki múltkor, meg a drága hajpakolásomat is kinyomta, meg a mayballine affinitone alapozómat is kinyomta.

Nem ezért hagytam ott bármimet, h tönkretegye, nem is értem h lehet vki ekkora rosszindulatú, egyik  héten elvagyunk másik héten meg gyűlöl.

Szóval szépen lelökött a lépcsőn, újabb éjszaka a kapitányságon....

és engem fenyegetett meg, h agyonveret a nagybácsival, akiknek kerítést festetettem, lakást takarítottam, meg beszarik már bocsánat a nagyika és én mostam ki a szőnyeget stb stb.

Kérdem én mivel érdemeltem ezt ki??????????????,,

És mikor máj-ban újrakezdtem a sráccal ő mondta, h SOHA TÖBBÉ NEM FOG MINKET SENKI ELVÁLASZTANI, NEM FOGJA ÉRDEKELNI A BANYA, SEM A ROKONSÁG, ELMEGYÜNK ALBÉRLETBE, MERT RÁNK VAN SZÜKSÉGE.....

A GYEREKEM IS ÚGY VÁRTA, PUSZILGATTA ÉS VÉGIG NÉZTE, AHOGY ANYUKÁJÁT MEGVERTE EZ AZ ÁLLAT.

Két év próbán van okirathamisítás egyéb bűncselekmények miatt, ahova még én kisértem a markó utcába a bíróságra tavaly.

Bocsánat a helyesírásért, most egyáltalán nem érdekel, h kis vagy nagy betűvel írom a balcsit, meg az utcaneveket, ennél nagyobb a problémám.

Ti mit tennétek, mert egy világ omlott össze bennem, és ő volt az aki anno azt mondta, h váljak el minél hamarabb és költözzek fel hozzájuk gyerekkel.

Örültem,h a román férjemtől elváltam, soha többé nem is akarom látni, viszont őt szerettem igazán tiszta szivemből.

Mit kellene tennem, iilletve neki tudom, mit kellene kilépni abból a körből és elmenni külön lehúzós barátoktól (idézőjelben csak barátok), meg ez a ribanc aki pénzért bárkivel....., meg nagyika stb.

De gyáva, és 32 évesen egy bábu...nem áll ki magáért.

Ő mondta, h soha nem szerette így senki és nem enged el, és tudja, h hűséges vagyok, nem a lehúzós ribanc, mégis azzal normálisan bánik én meg a rongy vagyok....

 

  1. 2010. augusztus 17. 13:46151.

    Mivel én mosom Béla anyjának a szaros tundrabugyiját, én tekintem magam hivatalos "Arankának".

    Ti mind félhivatalos Arankák vagytok!:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-17  13:28
  2. 2010. augusztus 17. 13:46150.

    Ejnye-ejnye. Te nem hallottad még a közmondást, hogy "az asszony verve jó"?

     Szerintem a barátod csak azt szeretné, hogy legyél. Te legyél a legjobb!!!!

    Pedig a gyereked apja is csak azt akarta és mégis vége lett a kapcsolatotoknak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-17  13:24
  3. 2010. augusztus 17. 13:43149.

    Ó, te ribanc, te.

    Most mondjam azt, hogy tudom, hogy megfekütté a Jenőnek is a legutóbbi falunapon..he?

    Béla is tuggya, csak olyan barom, hogy nem hiszi el. Persze velem is szekszel, de gumit nem húz, én meg viszketek egész álló nap e, mert összeszedett valami écet tülled oszt átrakta rám.

    Kénytelen vótam betétet(!!) venni a bótba. A vörös Böbe meg ferde szemel nézett rám a pénztárba, mer olyat én sose szoktam. Egybű vágta, hogy merrű zakatol a vonat. Mondta is egybű: " A Jenő e, mi?" Neköm mög szétégött a pofám. Mondtam is ,hogy "nem a Jenő, az Ica". Na erre vágott mán érdekes arcot.

     

    Tegnap a Nándika lekurvaanyázott a suli után hazagyűve, hogy azt hallotta a Lajoskától, hogy neki az anyja mondta, aki a postán hallotta a Mancitú, annak meg a zura montta, aki a kocsmában hallotta a Matyitú, hogy én buzi vagyok, vagy mi. Biszekszuális, vagy micsoda. A vörös Böbe terjeszti.

     

    Szóva te csak kussojjá, Ica! Mer én is tudok koszos ruhát teregetni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-17  13:21
  4. 2010. augusztus 17. 13:40148.

    Úristen, mennyi beteg ember van! Mi a sz*rt keres még mellette, miért nem emeli fel a fejét és távozik? Miért van egyes nőknek szüksége férfira, csak azért hogy legyen? Akkor is ha a lábát törli belé? Ez lelki szegénység, nem szerelem. Csak sajnálni tudom, és nem értem, továbbra sem értem. Mónika sóban a helye

    Bocs, hogy neked írtam, úgy látom topikindító nem bírja a negatív kritikát.

    előzmény:
    valyoni (136)
    2010-08-17  12:26
  5. 2010. augusztus 17. 13:40147.
    Csak hiszed, láttam, hogy a miniszoknyás kőmíves mesterember lábikráját epilálta szálanként, gyengéden...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-17  13:36
  6. 2010. augusztus 17. 13:34146.

    Itt mindenki a falnak beszél, úgy látom. TE nem is akarod, hogy segítsen rajtad bárki is. Te élvezed ezt. Vedd már észre, hogy itt senkit nem kell meggyőznöd, hiába irogatod az összemosott ruhákat.

     

    Tények:

    A férjed megvert = nem tanultál belőle

    A pasid 1. lekevert egyet = abból sem tanultál

    A pasidtól 2x is kaptál = még mindig nem tanultál

     

    IGen TE vagy az áldozat. De ha ilyen rossz emberek ők, miért foglalkozol velük ennyit? Én a helyedben menekülnék még az emlékek elől is, felejtenék. De te mit csinálsz? Pontos részletekkel elmesélsz mindent. Elhisszük, hogy szar volt neked. De most már elég. Te csak a sebeidet nyalogatod, és élvezed, hogy kiadhatsz magadból mindent. De sztem 1 pillanatra sem gondolkozol el, amit itt mások "rosszindulatúan" tanácsolnak. Nézz magadba, állj fel végre és csináld, amit kell. Bár egyszerűbb sajnáltatni magad. Jó tesz a lelkednek. Legalább annak. A gyerekednek meg az sem megoldás, ha egy ilyen önsajnáló anyával nő fel. De biztos ez sem igaz, csak simán bunkó vagyok. Ki sem akarsz keveredni ebből a dologból.

    előzmény:
    edoa (144)
    2010-08-17  13:19
  7. Torolt_felhasznalo_709922
    Torolt_felhasznalo_709922
    2010. augusztus 17. 13:21145.

    20 percembe telt,mire abbatudtam hagyni a röhögést ettöl a sztoritól.

    Sajnállom,vizuális típus vagyok.

     

    Ez a topic meg mese mese mátka..se füle se farka..

    Ha meg mégis valós tényeken alapul,akkor nagyon sajnállom a főhősnőt,demár az első tasli után ottkelett volna hagynia minden szó nélkül!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-17  12:46
  8. 2010. augusztus 17. 13:19144.

    Segiteni szeretne rajtad mindenki, aki hozzaszolt......

    Ki kedvesen, ki kevesbe, attol fugg, kit hogy erintett....

    Figyelj arra, amit irtak.....

    Mindegyikben van igazsag....

    Most itt az ideje donteni.

    Innen az ut vezethet felfele es lefele.

    Csak te tudsz donteni.

    Mi konyoroghetunk, kerhetunk teged, de donteni te tudsz.

    Nem az fontos, ami eddig tortent.

    Az fontos, ezutan mit teszel.

    Huzd ki magad, es allj ki magadert.

    MENEKULJ.

    Magadert.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 17. 13:19143.

    Bármikor állok elébe akár olyan gépnek h is mondják, ami az igazságot jelzi, na nem jut eszembe. 

    Tiszta a lelkiismeretem, ha kételkedsz az a te bajod, én meg sajnos átéltem.

    Téma lezárva és majd olyan topikot fogok nyitni ahol csak azt engedem be, akit valóban érdekel, h mi van velem és nehogy már magyarázkodjak vad idegeneknek.

    Bármelyik ember szemébe merek nézni, kérdés, h ők megmerik e ezt tenni..

    Már az első karácsonyon kérdeztem a barátomat, h küldjek szép képeslapot, mert nláunk vidéki bunkóknál ez még szokás..

    Mondta a drágám, h igen a nagyi örülne neki. 

    Erre mikor felmentem, akkor nagyi a szemembe sem mert nézni, azt mondta, h nem ért oda. 

    kérdem én, ha valóban nem ért oda miért nem nézett a szemembe illetve máshova azország másik felébe odaért, csak hozzá nem????

    Milyen jogon tette tönkre a fehér gatyámat júl-ban, kimosta a bordó polójával, mikor mondtam, h megyek a hervisbe veszem a bicajt a fiamnak és mikor visszajövök KÉZZEL FOGOM KIMOSNI!!!!

    Yves Rocher 5 ezer ft-os krémembe vazelint v mi a fenét rakott, amit a rendőr sem tudott megállapítani, pedig náluk bontottam fel, mindenről megvan a számla.

    meg a leértékelt fructis pakolást is kinyomta stb stb..

    Fényképemet meg összetépte, amin a kisfiammal vagyunk. 

    és legutóbb szó volt arról, h vigyem fel a kisfiamat legközelebb mert már szeretné megismrni, csomagolt a vonatra, puszit adott stb..

    Ahogy a rendőr mondta: "ketyós"

    előzmény:
    nemszeretem (137)
    2010-08-17  12:33
  10. 2010. augusztus 17. 13:11142.

    Ő mondta, h soha nem szerette így senki és nem enged el, és tudja, h hűséges vagyok, nem a lehúzós ribanc, mégis azzal normálisan bánik én meg a rongy vagyok....

     

    Itt van a megoldás. Csak azt mondta, amit Te hallani szerettél volna.

    Ettől függetlenül hagyd el. Kutyából nem lesz szalonna... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  11. 2010. augusztus 17. 13:02141.

    Szia!

     

    Senkire ne hallgass , mert ez a fiú téged tényleg nagyon szeret.

     

    Végtére is lement hozzád és a mosnivalót is levitte , hogy ne unatkozz amíg ( ahogy te fogalmaztad) döglik.Így kell ezt csinálni , amikor nem jön hozzád akkor ki se mozdulj otthonről , mert szerintem is spórolnod kell ahhoz , hogy a faluvégi pecához meg tudd venni neki a sört.

    Na, hát az meg milyen dolog , hogy egy cseppet megorroltál a volt nőjére , mert ellened uszít és még eléggé csúnya szavakat is használ , ha rólad van szó.Úgy tűnik kissé elfogult vagy vele.

     

    Ez pontosan így jó ahogy van , és hidd el hogy az idők folyamán csak rosszabb lesz .Úgy hogy csak kitartás.

     

    Nem érdekes az hogy kaptál tőle egy taslit vagy egy jó kis fájos barackot a fejedre.Ezeknek csak örülni lehet , mert ahogynálatok a szerelem elhatalmasodik egyre jobb lesz a helyzet és véleményem szerint a kék szín a szemed alatt marha jól fog kinézni.

     Ez a fiú tényleg nem fog magától elmenni , mert számára te vagy az ideális nő.

    Édes pofa lehet a nyomorult.De érzelmesnek gondolom , mert már ennek is tanujelét adta, csak nálad lehet valami baj a vevőkészülékeden.

     

     

    idézet:
    Csendike2010 (156)
    2010-08-17 13:01:44
    Bocs, vadangyal81- nek szántam.
    előzmény:
    Csendike2010 (140)
    2010-08-17  13:01
  12. 2010. augusztus 17. 13:01140.

    Szia!

     

    Senkire ne hallgass , mert ez a fiú téged tényleg nagyon szeret.

     

    Végtére is lement hozzád és a mosnivalót is levitte , hogy ne unatkozz amíg ( ahogy te fogalmaztad) döglik.Így kell ezt csinálni , amikor nem jön hozzád akkor ki se mozdulj otthonről , mert szerintem is spórolnod kell ahhoz , hogy a faluvégi pecához meg tudd venni neki a sört.

    Na, hát az meg milyen dolog , hogy egy cseppet megorroltál a volt nőjére , mert ellened uszít és még eléggé csúnya szavakat is használ , ha rólad van szó.Úgy tűnik kissé elfogult vagy vele.

     

    Ez pontosan így jó ahogy van , és hidd el hogy az idők folyamán csak rosszabb lesz .Úgy hogy csak kitartás.

     

    Nem érdekes az hogy kaptál tőle egy taslit vagy egy jó kis fájos barackot a fejedre.Ezeknek csak örülni lehet , mert ahogynálatok a szerelem elhatalmasodik egyre jobb lesz a helyzet és véleményem szerint a kék szín a szemed alatt marha jól fog kinézni.

     Ez a fiú tényleg nem fog magától elmenni , mert számára te vagy az ideális nő.

    Édes pofa lehet a nyomorult.De érzelmesnek gondolom , mert már ennek is tanujelét adta, csak nálad lehet valami baj a vevőkészülékeden.

     

     

    előzmény:
    Arilang (139)
    2010-08-17  12:49
  13. 2010. augusztus 17. 12:49139.

    Ha nem lett volna Józsi barát és Maunika én is azt hinném, hogy kamutopik, meg hogy talán egy férfi írja egy fiktív női nick mögött. De hát ahogy valaki lentebb írta annyira szívből jön...

     

    Annyi biztos, hogy először elég nehéz volt a fogalmazási stílust megszokni, viszont most hogy már tudom dekódolni, nagyon jól szórakozom.

     

    Vadangyal forevör! Ne hagyd abba!

     

    A baromállatot az Üvegtigrises Bettikével rúgd ki! Nem apának, társnak való!

     

    Gyereknek sem tesz jót látni amint anycit agyba-főbe verik a szeretet nevében... nem beszélve satrafa grószmamiról, aki miután a vazze-lines tégelyét felcserélte a loréálra, hamvas huszasként grasszál az utcákon és lefejel mindenkit, akinek csak kicsit is rosszul áll a szeme.

     

    Amúgy meg nagyon szeretnék tanácsot kérni tőled, mert valamit biztos nagyon tudhatsz-jobban, mint bármely pénz-ügyes szagember- ha munkanélküliként 4 éves gyerekkel ilyen kozmetikumokra futja...

     

    Szüleid még nem tették szóvá a költekezést?

     

    És most várom, hogy jól ledorongolj. Üss üss üss!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  14. 2010. augusztus 17. 12:42138.

    Érdekes, hogy a mittudoménmilyenmárkájú, cikkszámú krémedben kotorásztak a rendőrök, de az ennél sokkal fontosabb dolgokra sincs idejük, emberük, energiájuk, pénzük.

     

    Na, erről ennyit....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (131)
    2010-08-17  11:56
  15. 2010. augusztus 17. 12:33137.

    Nem is olvastam végig, ez annyira , hogyismodjamcsak....

    a neved is vad, lehet vonzod a vad pasikat, vannak nők akiket állandóan vernek.

    Neharagudj, ha az első verés  után nem dobtad ki, és várod következőket, hát, mit lehet tenni? Szerintem a 3. is így fog bánni veled.

    Ne az ex barátnőt szidd, a barátodat, aki ezek szerint még tartja vele is a kapcsolatot.

    A barátokról meg annyit, hogy embert barátjáról.... tudod 

    A nagyikát és a párodat is ha meghallgatnánk, lehet akkor derülne ki az igazság.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  16. 2010. augusztus 17. 12:26136.
    Vicc ez a topik, szedd mar ossze magad, viragot kapsz,nem kapsz, megver,nemver, ujlenyomat.. stbstb.. ugy erzem neked tetszik ez az eletforma, akkor pedig maradj benne, es ne panaszkodj, vagy lepjel ki belolle esne azt kerdezgesd ,hogy mit csinalj? Lepj ki Ennyi!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2010. augusztus 17. 12:20135.

    Nézd, az nem megoldás, hogy a buksidat simogatják és együtt sírnak veled. Neked az kell, hogy rugdossanak, hogy végre feleszmélj, nem jó irányba tartasz. Talán érdemes figyelni a beszólogatásra is, mert lehet, abban van a megoldás kulcsa.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (131)
    2010-08-17  11:56
  18. 2010. augusztus 17. 12:12134.

    Max amiért lelökött a lépcsőn, érdemes vele foglakozni. Fák, virágok. Haggyjál már. Az a  te legnagyobb bajod, hogy el vagy merülve az önsajnálatodban és még mindig azzal vagy elfoglalva, hogy mi VOLT. Inkább az életed felépítésén dolgozz már!!!!!! A nyavalygással nem mész semmire. És amíg ezt nem teszed meg, te magad vagy a saját ellenséged. Meg a gyerekedé. Vedd már észre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (133)
    2010-08-17  12:07
  19. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 17. 12:07133.

    Bocsi , engem érdekel,h legutóbb amikor elbúcsúztam a mamitól puszit adott júl-ban, és csomagolt a vonatra, mondta, h miket hozzak a kertből ő is ad virágot, pedig nem is vártam.

    Erre meg kidob a házból ami a barátom háza és jóhogy nem törtem el semmi ahogy a lépcsőn leestem....

    De inkább hagyjuk..

    előzmény:
    csiggabigga1 (132)
    2010-08-17  12:00
  20. 2010. augusztus 17. 12:00132.
    TE jó ég! Már ne is haragudj, de nálad az még kérdés, hogy mit csinálj?????? Szedd össze magad és tessék új életet kezdeni magad és a gyereked miatt. Nem is értem, hogy voltál képes az 1. pofon után visszamenni hozzá?? Főleg gyerekkel! Ráadásul még az előéletét is tudod a volt csajától!! Hová tetted te a szemed? Elhiszem, hogy a szerelem vak, na de ennyire? Szedd össze magad végre, ne legyél egy határ szerencsétlenség. Keress melót. A normáli szerelem pedig bármikor szembe jöhet veled. Még csak 29 vagy!!! szállj magadba és döntsd el mit is szeretnék, és tegyél érte. a siránkozás nem segít. Lépj túl a múlton, nem azon kell keseregni, élj a jelenben. És ki nem szarja le, hogy a nagyi mit csinált????? Meg hogy a rendőr, a dokik mit mondtak? Mit foglalkozol te azzal? Ne azzal védekezz, és ne ezzel akard magad mellé állítani a szimpatizánsokat. Nőjj fel végre. Sok sikert hozzá, és végre felnyílik a szemed. Sztem demokrácia van és mindenki megírhatja a véleményét. Az, hogy neked ez nem tetszik, egy dolog. Ez a valóság. Mégis mit vártál egy ilyen topik indítása után???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588727 (128)
    2010-08-17  11:42
  21. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 17. 11:56131.

    Talán mert bevittem a bizonyítékot újjlenyomattal.

    nem azért teregettem ki a magánéletem, h percre pontosan mindent számonkérjenek tőlem, de mivel barátságos, nyílt embernek tartanak, így bárkinek elmerem mondani az életem, mert nincs rejtegetnivalóm.

    De ha ez gond, legközelebb egy zárt topikot fogok nyitni, ahoval csak az kopogtasson, aki tényleg segíteni akar támogatni lelkileg, nem beszólogatni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-17  11:41
  22. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 17. 11:52130.

    Talán mert a volt férjem román állampolgár volt aki elfelejtette mondani, h azért kell neki család, h jogokat szerezzen, kitartottam , becsalt pécsre albérletbe, nem dolgozott, pedig a legjobb szállodába vették fel.

    De ő már nem téma, tavaly elváltam, végre.

    GYereke nem is érdekli, máltán dolgozik a nőjével az sem izgat, de az akit igazán szerettem az a barátom volt és egy állat ennyi.

    Egyéb kérdés: ja még annyi, h én döntöm el, h magamra vagy a barátomra költöm, ami tényleg undorító, mert inkább magamra (gyerekemnek megvan mindene) költöttem volna, mert neki van bőven jöveledelme, h bármit megvehessen.

    Szüleim visszafogják kapni, amit ráköltöttem, sőt ha lesz munkám fogom is támogatni őket.

     

    Minden jót, lenyugodtam kicsit, h kibeszélhettem magamból, ha esetleg vki kiváncsi a további sorsomra, h mi lesz velem, szívesen levelezek bárkivel, aki nem a folyamatos kétkedést adja és nekem kell magyarázkodnom.

    Leírtam a tényeket, vártam vélemyényeket, kaptam hideget - meleget, hála Istennek sok-sok  építő jellegű  hozzászólást is olvastam.

     

    Mindent újra elfogok olvasni, és megtartom a jótanácsokat, mert az eszemmel ezeket végig tudtam, csak hülye vagyok, h a szívemre hallgatok. 

    Ennyi

     

    MIndenkinek szép napot, itt miég a napi is kisütött.

    előzmény:
    drágamama (126)
    2010-08-17  11:39
  23. 2010. augusztus 17. 11:44129.

    Nem értem miért kell megmagyarázni az életedet az itt jelen lévő és olvasgató névtelen embereknek. 

     

    Még mindíg itt tartotok? Megvert -nem vert , rossz ember- nem rossz ember.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_588727
    Torolt_felhasznalo_588727
    2010. augusztus 17. 11:42128.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (125)
    2010-08-17  11:38
  25. Torolt_felhasznalo_588727
    Torolt_felhasznalo_588727
    2010. augusztus 17. 11:40127.

    így van,nézd a jó oldalát. Ha pl a karácsonyok alkalmával elvisz a mcdonaldsba, akkor megindult a mennyei manna, arany életed van! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (122)
    2010-08-17  11:35

Címlap

top