Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megvert a barátom

Torolt_felhasznalo_443825
Torolt_felhasznalo_443825
Létrehozva: 2010. augusztus 17. 08:48

Sziasztok!

 

 

Barátom kivett egy hetet, h a gyerekemmel és velem, VELÜNK TÖLTSÖN EGY HETET LENT, ÉS MAJD EGYÜTT FELMENJÜNK AUG.20-I HÉTVÉGÉRE.

Ehhez képest feküdt, döglött nálunk 5 napot, hozott egy utazójáska szennyest, amit kimosatott velem és igérte, h bérelünk egy házikót vmi horgászhelyen és elleszünk, meg kapok karikagyűrűt, lesz társkártyám, megyünk strandra, balcsira, moziba shreket nézni hármasban, kisfiammal mekibe.

Előző két hétvégén direkt nem mentem, h ne az legyen, h sóherkodik, legyen pénze.

Állítólag hozott magával negyedmilliót, de egy pizzarendelésre sajnálta a pénzt, 500 ft kiszállítást, úgyhogy semmit nem költött itt, és a falunk patakjáig jutottunk horgászni...

Ahhoz képest felhívta a volt csaját, h nem is karikagyűrű, magyarázkodott neki.

A vita azon robbant ki,h a csaj folyamatosan uszítja ellenem, leribancozik, meg én áállítólag hívogattam.

Júl.17-e óta nem hívtam a csajt, mégis ezt állította, h szétcsessze a kapcsolatunkat.

Júl.17-én akkora öklöst kaptam barátomtól a jobb arccsontomra, h a mai napig nem tok ráfeküdni, akkor nem jelentettem fel, mert azt mondta ha megteszem többé nem látom, mivel szeretettem, én BAROM, lenyeltem a békát, de úgylátszik kár volt, mert most már jogot érez arra, h bármikor megüssön.

Folyamaotsan őt védte, mondtam, h 20x takarodjon, aztán nekem jött, kihivtuk a rendőrt.

Felmentem utána nagymamájától nem rosszban váltam el az meg lelocsolta a telómat engem fényes nappal slauggal, pedig júl.17-i hétvégén takarítottam vele 3 napot, főztünk tanította barátom kedvenc kajáját, rohadt meleg volt, váltakozva mentünk tusolni, barátom dolgozott.

5 percenként kérte a vizet, pátyolgattam, erre szombat éjjel miután egy napot egy kapitányságon töltöttem, éjszakát, mndta a barátom, h menjek be aludni, fürödni , enni, két napja nem ettem.

Erre nagymami aki eddig megakart halni, olyan erővel elkezdett lökdösni, mert megmertem kérdezni, h mi van a yves rocher krémemben ami 5 ezert ft, és nálunk bontottam ki múltkor, meg a drága hajpakolásomat is kinyomta, meg a mayballine affinitone alapozómat is kinyomta.

Nem ezért hagytam ott bármimet, h tönkretegye, nem is értem h lehet vki ekkora rosszindulatú, egyik  héten elvagyunk másik héten meg gyűlöl.

Szóval szépen lelökött a lépcsőn, újabb éjszaka a kapitányságon....

és engem fenyegetett meg, h agyonveret a nagybácsival, akiknek kerítést festetettem, lakást takarítottam, meg beszarik már bocsánat a nagyika és én mostam ki a szőnyeget stb stb.

Kérdem én mivel érdemeltem ezt ki??????????????,,

És mikor máj-ban újrakezdtem a sráccal ő mondta, h SOHA TÖBBÉ NEM FOG MINKET SENKI ELVÁLASZTANI, NEM FOGJA ÉRDEKELNI A BANYA, SEM A ROKONSÁG, ELMEGYÜNK ALBÉRLETBE, MERT RÁNK VAN SZÜKSÉGE.....

A GYEREKEM IS ÚGY VÁRTA, PUSZILGATTA ÉS VÉGIG NÉZTE, AHOGY ANYUKÁJÁT MEGVERTE EZ AZ ÁLLAT.

Két év próbán van okirathamisítás egyéb bűncselekmények miatt, ahova még én kisértem a markó utcába a bíróságra tavaly.

Bocsánat a helyesírásért, most egyáltalán nem érdekel, h kis vagy nagy betűvel írom a balcsit, meg az utcaneveket, ennél nagyobb a problémám.

Ti mit tennétek, mert egy világ omlott össze bennem, és ő volt az aki anno azt mondta, h váljak el minél hamarabb és költözzek fel hozzájuk gyerekkel.

Örültem,h a román férjemtől elváltam, soha többé nem is akarom látni, viszont őt szerettem igazán tiszta szivemből.

Mit kellene tennem, iilletve neki tudom, mit kellene kilépni abból a körből és elmenni külön lehúzós barátoktól (idézőjelben csak barátok), meg ez a ribanc aki pénzért bárkivel....., meg nagyika stb.

De gyáva, és 32 évesen egy bábu...nem áll ki magáért.

Ő mondta, h soha nem szerette így senki és nem enged el, és tudja, h hűséges vagyok, nem a lehúzós ribanc, mégis azzal normálisan bánik én meg a rongy vagyok....

 

  1. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 23. 18:42417.

    Szia!

     

     

    Fordított pszichológia...

    Akkor sem mondanám semmiért, h belerúgnék bárkibe is...

    Észhez kaptam, ehhez kellett az, ami megtörtént, a szüleim, TI, és a JÓZAN PARASZTI ESZEM.

    Különben ma nagyon jó híreket hallottam, úgyhogy remélem, h tényleg minden úgy alakul, ahogyan elterveztem.

     

    Ehhez kevés az agykontroll, amit végeztem....

    A Jóisten is kell hozzá, nem csak én...

     

     

    Szép estét

    előzmény:
    IceBaby (415)
    2010-08-23  17:51
  2. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 23. 18:39416.

    Szia!

     

     

    Köszönöm, Ő is nagyon jól érezte magát. 

    Legalább ennyire tellett a nyári szünetben.

    Du és esténként nem kellett sok idő mire elaludtunk.. :-)

    Csupa JÓ élménnyel tért ma vissza az oviba... (Legalábbis nagyon remélem, h felejtős a rossz...).

    Ovónénik nem mondtak semmi rosszat, úgyhogy remélem, h ez "ellensúlyozta" már amennyire lehet a történteket.

     

    Szép estét Mindenkinek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (414)
    2010-08-23  17:04
  3. 2010. augusztus 23. 17:51415.

    Tudod ez olyan "fordított pszichológia" mert ha mások is azt állítját h még beléd is rúgnának és nem veled sajnálkoznak talán előbb észbe kapsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (410)
    2010-08-22  19:30
  4. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. augusztus 23. 17:04414.

    Legalább nem bántottak!

    A gyerekednek is biztos más a környezet és kiegyensúlyozottabb!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (413)
    2010-08-23  16:06
  5. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 23. 16:06413.

    Szia!

     

     

    Röviden? SZUPER!!!!

    Élveztük nagyon

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 23. 15:58412.
    Milyen volt a hétvégéd?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  7. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 23. 15:55411.
    Na milyen volt a hétvégéd?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  8. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 22. 19:30410.

    Itt a lényeg nem azon volt, h hagytam magam mert hagytam vállalom.

     

    Csak felettébb bunkóságnak és sértőnek találom, h hogy írhat valaki olyat, h belém is rúgna.

     

    Kérdem én milyen jogon teszi és mit képzel magáról?

     

     

    További szép estét, szép a Naplemente itt a Citadellán.

    Gyönyörű helyeken voltunk, nosztalgiáztam, és nem bántam meg egy másodpercét sem.

     

    Ja és már a sarkamra álltam....jó értelemben, mielőtt még egyesek ezt is félreértenék..

    előzmény:
    IceBaby (409)
    2010-08-22  19:15
  9. 2010. augusztus 22. 19:15409.

    nem értem h min vagy felháborodva. Kiírod h évekig hagytak h egy f*asz megalázzon üssön-verjen, a sárba tiporjon a gyereked előtt, és még fel vagy rajta háborodva h le hülyéznek???

    Nem az ilyen beszólásokra kéne ugranod hanem a "nagy őt" kellett volna páros lábbal kirúgnod a p*csába amikor legelőször megütött, vagy agresszív volt!!!!

    Te választottad h megalázzanak, vagy kényszerített valaki? és akkor mért hagytad magad????

    Jó nagy hülye vagy te is!!! Megérdemled a sorsod! Cska egy választásod van ami elfogadható, h a sarkadra állsz és leszarod a "nagy őt".

    Mert az ilyen nem férfi aki veri a nőknek, csak egy rohadt féreg aki minden egyes verés után marha szépen tud bocsánatot kérni! és mire kimondta addigra már el is felejti amit megígért!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (408)
    2010-08-22  16:38
  10. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 22. 16:38408.

    Itt kezdődika KULTÚRA...

     

    BELÉM IS RÚGNÁL...

     

    Köszönöm...

     

    Az ilyen embereket meg belelökném hajnalban egy jó hideg vizzel teli medencébe, csakhogy észbe kapjanak és és érezzék, hogy a szavaiknak súlyuk van....

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (375)
    2010-08-20  12:31
  11. 2010. augusztus 22. 14:13407.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (364)
    2010-08-20  08:07
  12. 2010. augusztus 22. 00:36406.

    :) Ez jó.

     

    előzmény:
    IceBaby (47)
    2010-08-17  09:43
  13. 2010. augusztus 21. 19:38405.
    előzmény:
    drágamama (404)
    2010-08-20  20:25
  14. 2010. augusztus 20. 20:25404.
    Nagyon jól teszed, ha ezt a csúnya "bizsu" szót végre elfelejted barátosném!Erre tanítottak a szüleid, tanáraid?
    előzmény:
    Csendike2010 (399)
    2010-08-20  13:38
  15. 2010. augusztus 20. 19:00403.

    Szegénykém.

     

     

    Mellékesen tárgyalásokon voltam idáig. Üzeleti tárgyalás volt nekem is a férjemmel , mert a tudomására hoztam elhatározásom.

     

    Hogy tudnillik a bizsu semmilyen formában nem lehet része az életemnek ezentúl.

    Mire szó szerint kiakadt és felhívta a figyelmemet arra , hogy a nemesfém piacon ő már többet nem fog befektetni , mert a fogadalmat én tettem.

     

    Úgy , hogy most lehet hogy első ízben meg kell szegni a szavam emiatt , de én továbbra is kűzdök , nem fogom feladni ezt az elhatározást.Remélem , hogy előbb útobb jobb belátásra vezetem rá őkelmét.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  16. Torolt_felhasznalo_908581
    Torolt_felhasznalo_908581
    2010. augusztus 20. 18:52402.
    Pepin néni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48

Címlap

top