Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megvert a barátom

Torolt_felhasznalo_443825
Torolt_felhasznalo_443825
Létrehozva: 2010. augusztus 17. 08:48

Sziasztok!

 

 

Barátom kivett egy hetet, h a gyerekemmel és velem, VELÜNK TÖLTSÖN EGY HETET LENT, ÉS MAJD EGYÜTT FELMENJÜNK AUG.20-I HÉTVÉGÉRE.

Ehhez képest feküdt, döglött nálunk 5 napot, hozott egy utazójáska szennyest, amit kimosatott velem és igérte, h bérelünk egy házikót vmi horgászhelyen és elleszünk, meg kapok karikagyűrűt, lesz társkártyám, megyünk strandra, balcsira, moziba shreket nézni hármasban, kisfiammal mekibe.

Előző két hétvégén direkt nem mentem, h ne az legyen, h sóherkodik, legyen pénze.

Állítólag hozott magával negyedmilliót, de egy pizzarendelésre sajnálta a pénzt, 500 ft kiszállítást, úgyhogy semmit nem költött itt, és a falunk patakjáig jutottunk horgászni...

Ahhoz képest felhívta a volt csaját, h nem is karikagyűrű, magyarázkodott neki.

A vita azon robbant ki,h a csaj folyamatosan uszítja ellenem, leribancozik, meg én áállítólag hívogattam.

Júl.17-e óta nem hívtam a csajt, mégis ezt állította, h szétcsessze a kapcsolatunkat.

Júl.17-én akkora öklöst kaptam barátomtól a jobb arccsontomra, h a mai napig nem tok ráfeküdni, akkor nem jelentettem fel, mert azt mondta ha megteszem többé nem látom, mivel szeretettem, én BAROM, lenyeltem a békát, de úgylátszik kár volt, mert most már jogot érez arra, h bármikor megüssön.

Folyamaotsan őt védte, mondtam, h 20x takarodjon, aztán nekem jött, kihivtuk a rendőrt.

Felmentem utána nagymamájától nem rosszban váltam el az meg lelocsolta a telómat engem fényes nappal slauggal, pedig júl.17-i hétvégén takarítottam vele 3 napot, főztünk tanította barátom kedvenc kajáját, rohadt meleg volt, váltakozva mentünk tusolni, barátom dolgozott.

5 percenként kérte a vizet, pátyolgattam, erre szombat éjjel miután egy napot egy kapitányságon töltöttem, éjszakát, mndta a barátom, h menjek be aludni, fürödni , enni, két napja nem ettem.

Erre nagymami aki eddig megakart halni, olyan erővel elkezdett lökdösni, mert megmertem kérdezni, h mi van a yves rocher krémemben ami 5 ezert ft, és nálunk bontottam ki múltkor, meg a drága hajpakolásomat is kinyomta, meg a mayballine affinitone alapozómat is kinyomta.

Nem ezért hagytam ott bármimet, h tönkretegye, nem is értem h lehet vki ekkora rosszindulatú, egyik  héten elvagyunk másik héten meg gyűlöl.

Szóval szépen lelökött a lépcsőn, újabb éjszaka a kapitányságon....

és engem fenyegetett meg, h agyonveret a nagybácsival, akiknek kerítést festetettem, lakást takarítottam, meg beszarik már bocsánat a nagyika és én mostam ki a szőnyeget stb stb.

Kérdem én mivel érdemeltem ezt ki??????????????,,

És mikor máj-ban újrakezdtem a sráccal ő mondta, h SOHA TÖBBÉ NEM FOG MINKET SENKI ELVÁLASZTANI, NEM FOGJA ÉRDEKELNI A BANYA, SEM A ROKONSÁG, ELMEGYÜNK ALBÉRLETBE, MERT RÁNK VAN SZÜKSÉGE.....

A GYEREKEM IS ÚGY VÁRTA, PUSZILGATTA ÉS VÉGIG NÉZTE, AHOGY ANYUKÁJÁT MEGVERTE EZ AZ ÁLLAT.

Két év próbán van okirathamisítás egyéb bűncselekmények miatt, ahova még én kisértem a markó utcába a bíróságra tavaly.

Bocsánat a helyesírásért, most egyáltalán nem érdekel, h kis vagy nagy betűvel írom a balcsit, meg az utcaneveket, ennél nagyobb a problémám.

Ti mit tennétek, mert egy világ omlott össze bennem, és ő volt az aki anno azt mondta, h váljak el minél hamarabb és költözzek fel hozzájuk gyerekkel.

Örültem,h a román férjemtől elváltam, soha többé nem is akarom látni, viszont őt szerettem igazán tiszta szivemből.

Mit kellene tennem, iilletve neki tudom, mit kellene kilépni abból a körből és elmenni külön lehúzós barátoktól (idézőjelben csak barátok), meg ez a ribanc aki pénzért bárkivel....., meg nagyika stb.

De gyáva, és 32 évesen egy bábu...nem áll ki magáért.

Ő mondta, h soha nem szerette így senki és nem enged el, és tudja, h hűséges vagyok, nem a lehúzós ribanc, mégis azzal normálisan bánik én meg a rongy vagyok....

 

  1. 2010. augusztus 19. 09:52351.

    én biztosan elküldeném örökre a fenébe ezt az embert.

    Sosem fog megváltozni, soha nem fog kiállni melletted. Csak bajt veszel a nyakadba, ha hiszel neki.

    Ha egyszer megvert, meg fog  többször is. Hidd el, kutyából nem lesz szalonna.

    Én is ezért váltam el. 2,5 évig hittem a fogadkozásoknak. Kár volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  2. 2010. augusztus 19. 09:06350.

    Titokban én is ebben reménykedtem egész idő alatt.

    Mert ez azért nagyon - nagyon durva történet lenne.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 19. 08:51349.

    Így van! Csak Te egy kicsit finomabban fogalmaztál, mint én.... én lesülyedtem egy micsit mélyebb szintre, hogy megértse a lényeget...

    előzmény:
    IceBaby (347)
    2010-08-19  01:58
  4. hus
    hus
    2010. augusztus 19. 03:44348.

    A nyitodat olvastam csak.

     

    Milyen gondolatok taplalnak teged, amikor a gyereked elott hagyod magad  rendszeresen terrorizalni?

     

    Ne vadulj meg kisangyal, te egy ilyen emberrel meg szoban is allsz?

    Es me'g gondolkodsz a kapcsolatotokon?

     

    Csak azt nem ertem miert te ulsz a kapitanysagon, miert nem a " baratod".

     

    Hogy miert cuppogtatod eleted egy ilyen kornyezetben, azt te tudod, ez nekem felfoghatatlan.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  5. 2010. augusztus 19. 01:58347.

    Vadangyal:

     

    Nem értelek.... Össze vissza "rugdos" az egész familiája és még a "nagy lamour" is és még utána fel veszed a telefont amikor hív? vagy a telefon előtte volt?

     

    És szüleid mit mondtak amikor először megláttak kéken-zölden? 

    És a kisfiad vagy kislányod egyszer sem kérdezte meg h mi történt? hogy anya mit csináltál? És mit mondasz nekik? 

     

    Sajnos az összes hsz-t nem tudom végig olvasni.

     És "sajnos" az a fajta ember sem vagyok aki majd veled együtt sír "a nyomorodon".

     Sőt már "pátyolgattam" is "ilyen embert" terhesen, újszülött mellett,akit vertek, megaláztak.

    Egy darabig sajnáltam próbáltam segíteni....

    Aztán úgy döntöttem ha nem kell a segítség akkor nem tudok vele  mit kezdeni és ha az a "szerelem" többet ér neki mint egy igaz barát akkor hát legyen. Majd viszek neki virágot!!!

     

     

    Szerintem változtass a hozzáállásodon a pasikkal szemben és akkor nem ér majd annyi csalódás.

    Nem kell minden f*sznak oda adni szíved-lelked az első perctől!

    A pasi hódítson meg téged amig te a sárba tiprod, és ne te alázkodj meg előtte amíg a fejedre sz*rik és hülyének néz! Így sok csalódástól megkímélheted magad!

    A férfi akarjon és csússzon-másszon utánad négykézláb míg te rá se hederítesz! és ne fordítva, ha valaki érdemes a szeretetedre azt úgyis észre fogod venni! 

    És hidd el nem az lesz a "jó mostoha" apa akit a gyereked egyből elfogad!

     

    Előszőr neked legyen szimpatikus és ha a gyereknek is az utána majd lehet gondolkodni azon h kell-e vagy sem!

     

    Ja és a lényeg én már az első hangosabb szó után takarékra állítottam volna! Húzz egy határvonalat!!!! És ne várd meg az első pofont, mert azt ugyis követi a következő!!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (322)
    2010-08-18  15:58
  6. 2010. augusztus 19. 00:14346.
    Azért az eléggé szürreális, hogy a barátodtól eltűrted a verést, megaláztatást, itt meg behisztizel, besértődsz egypár keményebb beszólástól.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (84)
    2010-08-17  10:28
  7. 2010. augusztus 19. 00:04345.
    Hát neked sem a párválasztás volt a legerősebb oldalad 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (130)
    2010-08-17  11:52
  8. 2010. augusztus 18. 18:21344.

    A leírásodban ott a válasz!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  9. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. augusztus 18. 18:14343.

    Vadangyal! Megtaláltam a megoldást a problémádra!

     

    Édesanyád tuti több ésszel megáldott mint te. Mutasd meg neki ezt a fórumot és ha okosabb mint te akkor hátha észhez térít és megtanítja pluszba neked szép magyar anyanyelvünket, még ha kissé késve is!

    Akkor talán aki nem nyalogatta a sebeid az nem lesz gonosz ember!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  10. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 18. 18:10342.

    na visszajöttem....

    vegyél egy másik telefont! Vagy sim kártyát!

    Ennyi!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (334)
    2010-08-18  16:18
  11. 2010. augusztus 18. 16:35341.
    Próbáld ki és ne gondolkozz mindíg a saját nyomorodon. Hidd el a vidámság , a nevetés jót tesz. Ha sírsz, akkor sem lesz jobb semmi, de ha vidám vagy, könnyebb minden!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (338)
    2010-08-18  16:27
  12. 2010. augusztus 18. 16:32340.
    Így igaz! Nagyon barátnők lettünk!
    előzmény:
    Csendike2010 (336)
    2010-08-18  16:25
  13. 2010. augusztus 18. 16:29339.
    Szuper!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588073 (330)
    2010-08-18  16:14
  14. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 18. 16:27338.

    Bocsi észt osztanak, nem eszet.

     

    Kérek egy nagy egyest.

     

    Bárcsak nekem lenne ekkora gondom az életben, hogy más helyesírását kritizáljam.

    előzmény:
    drágamama (335)
    2010-08-18  16:19
  15. 2010. augusztus 18. 16:26337.

    oszt mé nem?

     

    név, cím, telefonszám, adószán, bankszámlaszám a minimum !!!!

     

    ennélkül errefelé közlik veled te vagy jesse.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (325)
    2010-08-18  16:05
  16. 2010. augusztus 18. 16:25336.

    Hát ezt biz' a nagyon jól tetted , hogy a barátosnőm Roziját megbecsülöd.

     

    Mert ennek a műbizsus angyalkának köszönhetően , szert tettem egy barátosnőre  ( részletek a tegnapiban ).Oszt úgy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588073 (324)
    2010-08-18  16:02
  17. 2010. augusztus 18. 16:19335.

    Valóban eszet nem osztanak a diplomával, ebben egyetértünk.

     

    Látod, már tegnap mondtam, hogy felvidulsz és akkor máris szebbnek látod a világot és nem kell a nyugtatató.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (332)
    2010-08-18  16:15
  18. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 18. 16:18334.
    Köszönöm , már megfogadtam, és nem veszem fel most sem a telóját, pedig épp hív, már leis némítottam, mert a kisfiamat hagyja már aludni, meg idegesítő, ahogy jönnek az sms-ek, már a memóriakártyám is megtelt....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588073 (312)
    2010-08-18  15:38
  19. 2010. augusztus 18. 16:15333.
    Ez nagyon jóóóó!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588073 (330)
    2010-08-18  16:14
  20. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 18. 16:15332.

    CSak úgy tudok beszélni róluk, ahogy ők rólam.

    Kölcsönös, bár már rég nem kellene felvennem a labdát, mert okos enged, szamár szenved.

     

    És ez értendő itt egyesekre is, akik csak még jobban leakarnak húzni érzelmileg, de rossz hírem van, mert kellett ez a jópár beszólás, h lassan már nevessek, ahogyan egyesek előadják más fájdalmát és csak gúnyolódnak.

     

     


    Bárki kerülhet hozzám hasonló helyzetbe, és lehet az akár egy 20 éves házasság, semmire sincs garancia.

    Ja és a diplomával nem osztanak eszet, az igaz, de én sajnos alapból érzelmi beállítottságú vagyok, sosem az eszemre hallgatok, hanem a szívemre és ezért szívok is annyit az életemben.

     

    DE összekapom magam és próbálok ezen változtatni, mert az eszem sokszor a helyes utat sugallja, de a szívemre hallgatok.

     

    Sajnos ez a mai érdektelen, anyagias, gúnyolódó világban, ahol ha látnak egy embert a földön, sokan továbbmennek, nemhogy mentőt hivnának, és még ki is röhögik.

     

    És most nem a pesti keleti pályaudvari vagy akármelyik alkesz hajléktalanokról beszélek, hanem múltkor pl egy cukorbeteg ember lett rosszul és rajtam kívűl senki nem ment hozzá.

    MIvel nincs egészségügyi végzettségem, mentőt hívtam hozzá, mert nem tudtam ellátni, nem tudom, h mi a teendő.

     

    Ennyit az emberiségről és rendes volt pesten a rendőrökön és orvosokon kívűl egy lány, aki a villamosmegállótól a kórházig, onnan meg a rendőrségig kisért egy srác a busszal.

    Mikor a nagyika meg lelökött ingyen elvitt a taxis a kórházba, mert annyi pénzem volt, h hazajöjjek...

    Ennyit az emberségről....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588073 (312)
    2010-08-18  15:38
  21. 2010. augusztus 18. 16:14331.
    Átadtam!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588073 (329)
    2010-08-18  16:10
  22. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 18. 16:14330.

    http://www.youtube.com/watch?v=dIORd70rLjU&feature=related

     

    MEGTALÁLTAM VADANGYALT A YOUTUBE-ON!!!!!!!! Szerintem tuti ő az!!!!!!!!!!!

    Na most tényleg megyek!!!!!!!! Sziasztok!!!

    előzmény:
    drágamama (327)
    2010-08-18  16:08
  23. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 18. 16:10329.
    áááááá!!!!!!!!! Még éppen nem jelentkeztem ki!!!! Nagyon aranyos!!!!!!!!!! Imádom!!!!!!!!! Küldök egy puszit az orrára!!!!!!
    előzmény:
    drágamama (327)
    2010-08-18  16:08
  24. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 18. 16:09328.

    most sajnos be kell fejeznem a lelki tanácsadást, mennem kell. 

    További szép napot mindenkinek!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  25. 2010. augusztus 18. 16:08327.

    Átadtam! Nem haragszunk, mert nem tudhattad.

     

    Azért, mert szereted a kutyákat, Rozi küldi a fotóját Neked.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588073 (324)
    2010-08-18  16:02

Címlap

top