Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megvert a barátom

Torolt_felhasznalo_443825
Torolt_felhasznalo_443825
Létrehozva: 2010. augusztus 17. 08:48

Sziasztok!

 

 

Barátom kivett egy hetet, h a gyerekemmel és velem, VELÜNK TÖLTSÖN EGY HETET LENT, ÉS MAJD EGYÜTT FELMENJÜNK AUG.20-I HÉTVÉGÉRE.

Ehhez képest feküdt, döglött nálunk 5 napot, hozott egy utazójáska szennyest, amit kimosatott velem és igérte, h bérelünk egy házikót vmi horgászhelyen és elleszünk, meg kapok karikagyűrűt, lesz társkártyám, megyünk strandra, balcsira, moziba shreket nézni hármasban, kisfiammal mekibe.

Előző két hétvégén direkt nem mentem, h ne az legyen, h sóherkodik, legyen pénze.

Állítólag hozott magával negyedmilliót, de egy pizzarendelésre sajnálta a pénzt, 500 ft kiszállítást, úgyhogy semmit nem költött itt, és a falunk patakjáig jutottunk horgászni...

Ahhoz képest felhívta a volt csaját, h nem is karikagyűrű, magyarázkodott neki.

A vita azon robbant ki,h a csaj folyamatosan uszítja ellenem, leribancozik, meg én áállítólag hívogattam.

Júl.17-e óta nem hívtam a csajt, mégis ezt állította, h szétcsessze a kapcsolatunkat.

Júl.17-én akkora öklöst kaptam barátomtól a jobb arccsontomra, h a mai napig nem tok ráfeküdni, akkor nem jelentettem fel, mert azt mondta ha megteszem többé nem látom, mivel szeretettem, én BAROM, lenyeltem a békát, de úgylátszik kár volt, mert most már jogot érez arra, h bármikor megüssön.

Folyamaotsan őt védte, mondtam, h 20x takarodjon, aztán nekem jött, kihivtuk a rendőrt.

Felmentem utána nagymamájától nem rosszban váltam el az meg lelocsolta a telómat engem fényes nappal slauggal, pedig júl.17-i hétvégén takarítottam vele 3 napot, főztünk tanította barátom kedvenc kajáját, rohadt meleg volt, váltakozva mentünk tusolni, barátom dolgozott.

5 percenként kérte a vizet, pátyolgattam, erre szombat éjjel miután egy napot egy kapitányságon töltöttem, éjszakát, mndta a barátom, h menjek be aludni, fürödni , enni, két napja nem ettem.

Erre nagymami aki eddig megakart halni, olyan erővel elkezdett lökdösni, mert megmertem kérdezni, h mi van a yves rocher krémemben ami 5 ezert ft, és nálunk bontottam ki múltkor, meg a drága hajpakolásomat is kinyomta, meg a mayballine affinitone alapozómat is kinyomta.

Nem ezért hagytam ott bármimet, h tönkretegye, nem is értem h lehet vki ekkora rosszindulatú, egyik  héten elvagyunk másik héten meg gyűlöl.

Szóval szépen lelökött a lépcsőn, újabb éjszaka a kapitányságon....

és engem fenyegetett meg, h agyonveret a nagybácsival, akiknek kerítést festetettem, lakást takarítottam, meg beszarik már bocsánat a nagyika és én mostam ki a szőnyeget stb stb.

Kérdem én mivel érdemeltem ezt ki??????????????,,

És mikor máj-ban újrakezdtem a sráccal ő mondta, h SOHA TÖBBÉ NEM FOG MINKET SENKI ELVÁLASZTANI, NEM FOGJA ÉRDEKELNI A BANYA, SEM A ROKONSÁG, ELMEGYÜNK ALBÉRLETBE, MERT RÁNK VAN SZÜKSÉGE.....

A GYEREKEM IS ÚGY VÁRTA, PUSZILGATTA ÉS VÉGIG NÉZTE, AHOGY ANYUKÁJÁT MEGVERTE EZ AZ ÁLLAT.

Két év próbán van okirathamisítás egyéb bűncselekmények miatt, ahova még én kisértem a markó utcába a bíróságra tavaly.

Bocsánat a helyesírásért, most egyáltalán nem érdekel, h kis vagy nagy betűvel írom a balcsit, meg az utcaneveket, ennél nagyobb a problémám.

Ti mit tennétek, mert egy világ omlott össze bennem, és ő volt az aki anno azt mondta, h váljak el minél hamarabb és költözzek fel hozzájuk gyerekkel.

Örültem,h a román férjemtől elváltam, soha többé nem is akarom látni, viszont őt szerettem igazán tiszta szivemből.

Mit kellene tennem, iilletve neki tudom, mit kellene kilépni abból a körből és elmenni külön lehúzós barátoktól (idézőjelben csak barátok), meg ez a ribanc aki pénzért bárkivel....., meg nagyika stb.

De gyáva, és 32 évesen egy bábu...nem áll ki magáért.

Ő mondta, h soha nem szerette így senki és nem enged el, és tudja, h hűséges vagyok, nem a lehúzós ribanc, mégis azzal normálisan bánik én meg a rongy vagyok....

 

  1. 2010. augusztus 18. 16:06326.

    Bocsánat, dehogy vagy te nekem angyalkám!:) Eszembe se jutna ilyet mondani egy olyanra mint te!:)

    Ámbátor szerintem a vadangyal nem egy éve ment a tívíbe, igaz, nem vagyok egy latinszappan-fan, de mintha jóva régebben lett volna tele vele a hócipőm!:)

    Na mindegy, örülök, hogy frappáns lett az önéletrajz, azért fuss át rajta még egyszer, nehogy belekeveredjen valami a fórumos stílusodból, mert akkor tuti nem vesznek fel. Hacsak nem olyan munkakörre jelentkezel, ahol ezek az elvárások. Ki tudja?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (323)
    2010-08-18  16:02
  2. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 18. 16:05325.

    Te hozzám szóltál?

     

    Ismersz egyáltalán?

    Mert én biztosan nem ismerlek.

    Nehogymár kiírjam itt bárkinek is, h mi a nevem, pontos címem, esetleg adószámom.

     

     

    Aki nem hiszi el, az nem érdekel, ezentúl csak olyan embernek válaszolok, AKIT VALÓBAN ÉRDEKEL A TOVÁBBI SORSOM.

     

     

    MINDEN JÓT ÉS LEHET EGYMÁSSAL GÚNYOLÓDNI ÉN NEM VESZEM FEL A LAPOT, DE HA NAGYON IRIGYKEDNEK EGYESEK, AKKOR GONOSZ LESZEK ÉS KÍVÁNOK NEKIK HASONLÓT ÉS AKKOR MAJD MEGNÉZEM, H MEKKORA SZÁJUK LESZ MÁSOKON KÁRÖRVENDENI ÉS BELÉM RÚGNI SZAVAKKAL!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785292 (305)
    2010-08-18  15:23
  3. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 18. 16:02324.

    bocsi! Mivel tudnálak kiengesztelni?

    A kutyikat nagyon szeretem! Add át üdvözletem egy pacsi kíséretében!

    előzmény:
    drágamama (319)
    2010-08-18  15:49
  4. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 18. 16:02323.

    MÁr megbocsáss te angyalka, mivel naptárt mostanában nem igen nézek, 19-e az csütörtök és nem a mai nap.

    Akkora van megbeszélve a nődokimmal.

     

    Neked nem vagyok az angyalkád, sem senki másnak, és ezt a hülye nevet sem én találtam ki, h vadangyal.

    Anno amikor netre regisztráltunk, akkor egy ismerősöm mivel ez a hülye film ment a tévében, ezt találta ki.

     

     

    HELYETTEM SENKINEK SEM KELL MEGOLDANI AZ ÉLETEMET, ÉN MAGAM KEZDEM MEGOLDANI ÉS KÖSZÖNÖM AZ ÖNÉLETRAJZ FRAPPÁNSAN SIKERÜLT ÉS MÁR ÁLLÁSINTERJÚN IS VOLTAM..

     

    Ügyes vagyok?

    előzmény:
    Bölcssali (299)
    2010-08-18  15:12
  5. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 18. 15:58322.

    Szombat du felhívott ex, h menjek oda aludni, fürödni, ugyebár péntek hajnal óta nem tusoltam (reggel és este szoktam zuhanyozni)...

    Mondtam, ha nem lesz verekedés, pofozás, kiabálás, de előbb beszéljük meg.

    Kint ültünk a padon én nem mentem be, csak mikor a nagyanyó hallottam, h elkezd bentről ribancozni, h mit keresek itt és ex akkor még védett, h ne beszéljen így, mondjuk ez is érdekes, mert előtte ő is így hívott (miután csak úgy jöttek az sms-ek az exétől, mindenféle ribancnak hívott engem és az tmondta, h felejtsem el a ...  és szakítsak meg vele minden kapcs-ot, mert különben kinyír... de ők csak barátok ugye?)   ...szóval bementem és megkérdeztem, h mi van a krémemben, a hajpakolásom hova tűnt és az alapozóm is miért üres?

     

    Azt tudni kell, h a júl.17-i első öklös pofonkor mikor hazajöttem, nagyanyó csomagolt szendvicset az útra , málnát készített a vonatra, puszival váltunk el..

    Sőt ég kajszibarackot és diszfát is követelt amit szivesen vittem is volna neki, de már akkor alig volt, ugyanis van egy nagy kertünk és eladtuk és vége volt már akkor nálunk a kajsziszezonnak.

     

    Erre normál hangerővel válaszoltam, az orditozós nagyikának és az elkezdett lökdösni, és akkorát repültem a lépcsőről lefelé, h csoda, h nem törtem össze magam.

    Kézre estem, gondolom ez ösztön lehet, de a térdem, combom végig ahogy estem lefelé a lépcsőn tele véraláfutásokkal, duzzanatokkal, úgyhogy heparinos injekciót is kaptam a kórházban még fent, nehogy nagyobb baj legyen.

     

    Még jó, h a fejem nem vertem szét, vagy törtem volna el bordámat, lábaimat, vagy kezeimet.

     

    Úgyhogy ennyi volt a nagyis sztori.

    Megkköszöntem és mondtam, h most megyek a rendőrségre, meg előtte még egy látleletet azért vetetek, és akkor fenyegetett meg a nagybácsival, h idehivatja és agyonveret, pedig az meg múltkor még segített a bicajt elhozni a hervisből amit a gyerekemnek vettem.....

    Unokatesó is puszit adott, 3 év után beis lettem mutatva, azért is nem értem, h hogy lehetnek ekkora kétszínűek az emberek.

     

    Mikor a nyanya, már bocs, de inkább ketyós öregasszonynak hívom, ahogy a rendőr is hívta, elkezdett lökdösni barátom próbálta lefogni, de az addig mindig jaj meghalok dumát mondó nagyika olyan erőre kapott, h csak néztem.

     

    Nem akartam megverni, mert azért tiszteltem, és tudta , mert mondtam is, h én mindig ide úgy mentem, mint a harmadik nagymamámhoz.

    Segítettem neki sütni-főzni, haját csavartam, gazoltam, kerítést festettem, takarítottam, wc-t, meg a szart pucoltam utána, mert becsinált, erre ez a köszönet..

    Hiszek a Jóistenben, hogy mindenki megkapja a magáét, egyszer majd felelni fog bűneiért, de én már annyi rosszat kaptam, nem tom miért, hogy már ideje, h rendbe jöjjön az életem, normális állással, NYUGISAN A KISFIAMMAL...

     

    AKÁRMENNYIRE SOKAN AZT GONDOLTÁK, H NEM Ő VOLT AZ ELSŐ, EZ NEM IGAZ.

    HA A GYERMEKEM NEM JÖTT VOLNA KI EZZEL AZ "EMBERREL" SZÓBA SEM ÁLLTAM VOLNA VELE.

    3 ÉVE PICI KORA ÓTA ŐT ISMERI, APJA LE... , NEM IS BAJ, MERT AZ EGY KÜLÖN ÁLLATFAJ, INKÁBB JOBB HA NEM IS EMLÍTEM, MARADJON AHOL VAN.

     

    A lényeg a lényeg: tanultam ebből, kiadtam magam, minden gondolatomat, érzéseimet, segítettem, ahogy tudtam mégis én lettem a rossz.

     

    Ennél többet nem tehetek egy emberért, és azért sem, h úgy volt, h lejön és veszünk karikagyűrűt és bejelentjük a rokonságnak, h eljegyeztük egymást és külön költözünk.

     

    Nem lett belőle semmi, de talán jobb is így, mint a gyermekem mindennap ezt a cirkuszt lássa. 

    Mert ha itt megmerte a szüleim házában ezt tenni, fönt nem lett volna senki aki megvédjen.

    előzmény:
    mazsolácska (297)
    2010-08-18  15:07
  6. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 18. 15:56321.

    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

    Ez igen! Nagyon jó szöveg!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Csendike2010 (293)
    2010-08-18  14:58
  7. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 18. 15:50320.

    Így van!!!!

    előzmény:
    ancsa21 (271)
    2010-08-18  14:39
  8. 2010. augusztus 18. 15:49319.
    Na, álljunk csak meg! Rozit  nem ócsárolni, mert Rozi az én kutyusom, aki -igen, aki és nem ami- az egyik legaranyosabb kutya a világon!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588073 (312)
    2010-08-18  15:38
  9. 2010. augusztus 18. 15:48318.
    oszt én is az vónék va mi !!!
    előzmény:
    Csendike2010 (306)
    2010-08-18  15:25
  10. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 18. 15:48317.
    Teljes mértékben igazad van!!!
    előzmény:
    Anheszenamon (264)
    2010-08-18  14:30
  11. Torolt_felhasznalo_429269
    Torolt_felhasznalo_429269
    2010. augusztus 18. 15:47316.
    előzmény:
    Csendike2010 (293)
    2010-08-18  14:58
  12. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 18. 15:44315.

    ja, igen. Azért vettem fel én is az alpári stílust, mert neki minden hsz-ban szerepel hasonló szaftos szó. Gondoltam, így értünk szót....

    tényleg nem szoktam ilyen és ehhez hasonló szavakat használni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429269 (253)
    2010-08-18  14:12
  13. 2010. augusztus 18. 15:43314.

    Offoljunk?Itt bizony lehet hódolni az effajta "szenvedélyeknek".

     

    Talán egyszer sikerül Neked is

    előzmény:
    Anheszenamon (311)
    2010-08-18  15:37
  14. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 18. 15:41313.

    már elárultad, hova....egy korábbi hsz-ban.

    Azt is, hogy már régebben is ilyen volt az exed. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (250)
    2010-08-18  14:11
  15. Torolt_felhasznalo_588073
    Torolt_felhasznalo_588073
    2010. augusztus 18. 15:38312.

    hú, te nagyon nem érted a lényeget....

    jót akarok, mert ha szépen, finoman fogalmaz az ember, azt nem érted. Azt szeretnéd, hogy mindenki együtt érezzen veled, és ugyan olyan stílusban fennhangon ócsároljuk az exedet, meg a volt férjedet meg Rozit, meg Gizit meg mit tudom kit, ahogyan teszed.

    Tapasztalatból írtam  a véleményemet. A szép szó nem használ az ilyen  nőknél. Mégis minek lehet nevezni az olyan  nőt, aki együtt van olyan férfival, akiről tudja, hogy megcsalja, ráadásul nemi betegséget kap el tőle... most nevezzelek aggszűznek???

    Még egyszer leírom, hogy megértsd!

    NYUGODJ LE, ÜLJ LE EGYEDÜL A SZOBA SARKÁBA, ÉS GONDOLKOZZ EL AZON, HOGY VISELKEDSZ!!! 

    Rá fogsz jönni, mennyire igazam van... járt már így más is. Őt is ilyen szép szavakkal illettem. Azóta rendeződött az élete, otthagyta a pin@vadász hapsiját. Talált egy szeretetre méltó társat. Összeházasodtak, elköltöztek egy másik városba. Azóta született egy gyönyörű kislányuk.

    Ha találkozunk, mindig hálát ad azért, amiért olyan kemény szavakkal illettem, mint téged. Mert felnyitottam a szemét. De ha akkor én is olyan kis mimóza lettem volna, és felváltva szídtuk volna a szemét barátját, meg az anyját meg az egész családját, ahogy az addig zajlott, jött volna pár hét után a szokásos kibékülés.... és minden ment volna tovább a megszokott módon. Néha kell valaki, aki kibillent a megszokott kerékvágásból, és megmondja, hogy pontosan mi zajik veled. Ha tetszik, ha nem. Hidd el, ezért később nagyon hálás leszel...

    Remélem megfogadod a tanácsomat, és felvilágosodsz.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-18  14:03
  16. 2010. augusztus 18. 15:37311.
    Nem is kell. Én pl szívesen laknék falun, minden vágyam egy családi ház és egy kis kert, ahol hódolhatnék a virágimádatomnak...
    előzmény:
    kitekata (310)
    2010-08-18  15:34
  17. 2010. augusztus 18. 15:34310.

    Köszi és ráadásul falusi amit bizony nem tartok szégyennek.

     

    előzmény:
    Anheszenamon (307)
    2010-08-18  15:29
  18. 2010. augusztus 18. 15:34309.

    Szerintem nem lehet L.Emike... És mért is nem , mert hiányoznak a "szakszavak" az irásaiból!

    Attól még h 30 éves.... és L.Emike jungle szökevénye pedig már rég elmült 4, a mostani terhét meg még ki sem szülte...

    Egyszóval L.Emike a topicindítónál, hogy is fejezzem ki magam szépen... Sokkal "EGYSZERŰBB"nagyjából csak annyira, mint egy faék, vagy nem is mert a faék hozzá képest egy bonyolult szerkezet!!! 

     

     

    A topcindítót sajnálom valamilyen szinten, de őszintén szólva ha valaki hagyja h évekig megalázzák, verjék a gyereke szeme láttára... hát... Na mind egy ez az én véleményem, nekem is volt ilyen ismerősöm, csak ott nem volt gyerek.

    Én erre csak annyit tudok mondani, hogy nincs az az "elsöprő nagy szerelem" amikor egy nő ezt elviselheti!!! Lépni kell, és mindig van másik lehetőség! Mindig van olyan aki ha átmenetileg is de tud segíteni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785292 (305)
    2010-08-18  15:23
  19. 2010. augusztus 18. 15:30308.
    előzmény:
    mazsolácska (303)
    2010-08-18  15:22
  20. 2010. augusztus 18. 15:29307.
    Bocsánat, csak nálad láttam beszúrva az egyik tag hozzászólását, nem neked címeztem, hiszen te normálisan gondolkodsz!
    előzmény:
    kitekata (302)
    2010-08-18  15:20
  21. 2010. augusztus 18. 15:25306.
    Hát osztannat én meg vidéki vagyok szintén.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_785292
    Torolt_felhasznalo_785292
    2010. augusztus 18. 15:23305.
    L.Emike, drága! Megvert a Pétter? Hát ezért, tűntél el, mert felhalmozódtak a családi konfliktusok?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  23. 2010. augusztus 18. 15:22304.

    ez van.

     

    a pesti ember úgy gondolkodik. intelligencia = pest.

     

    mindenki más : lábhoz suttyók.

    előzmény:
    Anheszenamon (300)
    2010-08-18  15:13
  24. 2010. augusztus 18. 15:22303.

    Igen, ez egy kicsit erős volt. Kiváncsi vagyok az ilyen felfogású embernek hogyan él a képzeletében az ország fővároson kívüli része.... Csak szólok, hogy nálunk is folyik a víz a csapból és nem a kertvégi pottyantósba járunk kis- és nagy dolgunkat végezni. Ja, és  a csirkéknek errefelé van tolluk és fejük is.

     

     

    előzmény:
    Anheszenamon (300)
    2010-08-18  15:13
  25. 2010. augusztus 18. 15:20302.

    Gondolom ezt azért nekem címezted, mert egyetértesz velem, hiszen én is ezt mondtam

     

    Menő pesti................ ugyan már

    előzmény:
    Anheszenamon (300)
    2010-08-18  15:13

Címlap

top