Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Megvert a barátom
Sziasztok!
Barátom kivett egy hetet, h a gyerekemmel és velem, VELÜNK TÖLTSÖN EGY HETET LENT, ÉS MAJD EGYÜTT FELMENJÜNK AUG.20-I HÉTVÉGÉRE.
Ehhez képest feküdt, döglött nálunk 5 napot, hozott egy utazójáska szennyest, amit kimosatott velem és igérte, h bérelünk egy házikót vmi horgászhelyen és elleszünk, meg kapok karikagyűrűt, lesz társkártyám, megyünk strandra, balcsira, moziba shreket nézni hármasban, kisfiammal mekibe.
Előző két hétvégén direkt nem mentem, h ne az legyen, h sóherkodik, legyen pénze.
Állítólag hozott magával negyedmilliót, de egy pizzarendelésre sajnálta a pénzt, 500 ft kiszállítást, úgyhogy semmit nem költött itt, és a falunk patakjáig jutottunk horgászni...
Ahhoz képest felhívta a volt csaját, h nem is karikagyűrű, magyarázkodott neki.
A vita azon robbant ki,h a csaj folyamatosan uszítja ellenem, leribancozik, meg én áállítólag hívogattam.
Júl.17-e óta nem hívtam a csajt, mégis ezt állította, h szétcsessze a kapcsolatunkat.
Júl.17-én akkora öklöst kaptam barátomtól a jobb arccsontomra, h a mai napig nem tok ráfeküdni, akkor nem jelentettem fel, mert azt mondta ha megteszem többé nem látom, mivel szeretettem, én BAROM, lenyeltem a békát, de úgylátszik kár volt, mert most már jogot érez arra, h bármikor megüssön.
Folyamaotsan őt védte, mondtam, h 20x takarodjon, aztán nekem jött, kihivtuk a rendőrt.
Felmentem utána nagymamájától nem rosszban váltam el az meg lelocsolta a telómat engem fényes nappal slauggal, pedig júl.17-i hétvégén takarítottam vele 3 napot, főztünk tanította barátom kedvenc kajáját, rohadt meleg volt, váltakozva mentünk tusolni, barátom dolgozott.
5 percenként kérte a vizet, pátyolgattam, erre szombat éjjel miután egy napot egy kapitányságon töltöttem, éjszakát, mndta a barátom, h menjek be aludni, fürödni , enni, két napja nem ettem.
Erre nagymami aki eddig megakart halni, olyan erővel elkezdett lökdösni, mert megmertem kérdezni, h mi van a yves rocher krémemben ami 5 ezert ft, és nálunk bontottam ki múltkor, meg a drága hajpakolásomat is kinyomta, meg a mayballine affinitone alapozómat is kinyomta.
Nem ezért hagytam ott bármimet, h tönkretegye, nem is értem h lehet vki ekkora rosszindulatú, egyik héten elvagyunk másik héten meg gyűlöl.
Szóval szépen lelökött a lépcsőn, újabb éjszaka a kapitányságon....
és engem fenyegetett meg, h agyonveret a nagybácsival, akiknek kerítést festetettem, lakást takarítottam, meg beszarik már bocsánat a nagyika és én mostam ki a szőnyeget stb stb.
Kérdem én mivel érdemeltem ezt ki??????????????,,
És mikor máj-ban újrakezdtem a sráccal ő mondta, h SOHA TÖBBÉ NEM FOG MINKET SENKI ELVÁLASZTANI, NEM FOGJA ÉRDEKELNI A BANYA, SEM A ROKONSÁG, ELMEGYÜNK ALBÉRLETBE, MERT RÁNK VAN SZÜKSÉGE.....
A GYEREKEM IS ÚGY VÁRTA, PUSZILGATTA ÉS VÉGIG NÉZTE, AHOGY ANYUKÁJÁT MEGVERTE EZ AZ ÁLLAT.
Két év próbán van okirathamisítás egyéb bűncselekmények miatt, ahova még én kisértem a markó utcába a bíróságra tavaly.
Bocsánat a helyesírásért, most egyáltalán nem érdekel, h kis vagy nagy betűvel írom a balcsit, meg az utcaneveket, ennél nagyobb a problémám.
Ti mit tennétek, mert egy világ omlott össze bennem, és ő volt az aki anno azt mondta, h váljak el minél hamarabb és költözzek fel hozzájuk gyerekkel.
Örültem,h a román férjemtől elváltam, soha többé nem is akarom látni, viszont őt szerettem igazán tiszta szivemből.
Mit kellene tennem, iilletve neki tudom, mit kellene kilépni abból a körből és elmenni külön lehúzós barátoktól (idézőjelben csak barátok), meg ez a ribanc aki pénzért bárkivel....., meg nagyika stb.
De gyáva, és 32 évesen egy bábu...nem áll ki magáért.
Ő mondta, h soha nem szerette így senki és nem enged el, és tudja, h hűséges vagyok, nem a lehúzós ribanc, mégis azzal normálisan bánik én meg a rongy vagyok....
Nem vagyok fővárosi, de azért mert egy kisvárosban élek, még nem érzem magam falusi suttyónak....
Tök jó, hogy mindenki bunkó, aki nem menő pesti...
Nem is fog közeledni, mert sose voltál benne. Majd ha egyszer benne leszel, és még a második pofonnál is ott leszel, akkor emlékezz erre. De kívánom, hogy sose kelljen.
Nem azért marad mellettük az ember, mert azt hiszi, hogy meg fognak változni. Hanem, mert például megfenyegetnek, hogy megölnek, ha el merünk menni, fel merjük jelenteni, el merjük árulni. Ennyi. És sajnos a terrorban tartott ember ezt el is hiszi. Sokan emiatt sínylődnek még sokkal tovább is, mint én. 10 évig, 20 évig, leginkább halálukig.
A nagyanyó is vert téged??? Ő miért? Ez számomra nem derült ki.
Bár oly mindegy a történet szempontjából....
ez király.
ritka érték az értelem és az intelligencia az nlc-n.
Szégyeld magad.
Azt hiszem a " fasorban" sem lennél egyik-másik "falusi suttyó" mellett.
Mit gondolsz falun talán nem is emberek élnek?
Ahogy a topikindító történetéből is kiderült a "derék" nőt verő férfinek nem nevezhető "egyed"az bizony fővárosi .
Akkor most te miről is beszélsz?
Csak azt tudom neked írni amit tegnap:
"Szia!
Senkire ne hallgass , mert ez a fiú téged tényleg nagyon szeret.
Végtére is lement hozzád és a mosnivalót is levitte , hogy ne unatkozz amíg ( ahogy te fogalmaztad) döglik.Így kell ezt csinálni , amikor nem jön hozzád akkor ki se mozdulj otthonről , mert szerintem is spórolnod kell ahhoz , hogy a faluvégi pecához meg tudd venni neki a sört.
Na, hát az meg milyen dolog , hogy egy cseppet megorroltál a volt nőjére , mert ellened uszít és még eléggé csúnya szavakat is használ , ha rólad van szó.Úgy tűnik kissé elfogult vagy vele.
Ez pontosan így jó ahogy van , és hidd el hogy az idők folyamán csak rosszabb lesz .Úgy hogy csak kitartás.
Nem érdekes az hogy kaptál tőle egy taslit vagy egy jó kis fájos barackot a fejedre.Ezeknek csak örülni lehet , mert ahogynálatok a szerelem elhatalmasodik egyre jobb lesz a helyzet és véleményem szerint a kék szín a szemed alatt marha jól fog kinézni.
Ez a fiú tényleg nem fog magától elmenni , mert számára te vagy az ideális nő.
Édes pofa lehet a nyomorult.De érzelmesnek gondolom , mert már ennek is tanujelét adta, csak nálad lehet valami baj a vevőkészülékeden."
"nem is tudja ezt átérezni" - mint írtam, nem is akarom
felelsleges szómenés, mert nem értünk egyet és nem is közeledik az álláspontunk
azért 5 évig te is benne voltál - miért?
mint írta itt az előbb valaki, az első pofon elszenvedője áldozat, minden továbbié már közreműködő
nem értem, miért gondolják sokan azt, hogy "na majd én megváltoztatom, majd én rendbe szedem, mellettem leszokik piáról, cigiről, nőkről/férfiakról...istenem, annyira naivak ezek az emberkék
nem, nem fognak megváltozni, mert az olyanok nem akarnak változni, s azzal,hogy a másik mellettük marad, erősítik őket abban a hitben, hogy ez így van jól
magyarul: kutyából nem lesz szalonna
no én megyek dolgomra, ti meg vesézzétek csak nyugodtan tovább ezt a tényleg kamunak tűnő okoskodást
Nézd a nyugtatót péntek éjjel óta kaptam, azóta szedtem, gondolom ennyi idő alatt nem szokott hozzá a szervezetem.
Ez csak 0.5-ös rivotril volt, nem az erősebb és már talán megerősödtem lelkileg annyira, h ne ilyen "drogokat" szedjek, h nyugodt lehessek.
igen ilyenkor mindig azt kapja az ember, hogy sajnáltatja magát... holott csak valakire szüksége lenne, hogy megbeszélhesse a problémáit mert máshogy mással nem tudja...
MÁR RÁJÖTTEM, H MIT TESZEK ÉS AHHOZ TARTOM IS MAGAM, MÉGHA FÁJ IS A SZÍVEM, MERT AZELŐTT NORMÁLISABB VOLT...
DE A VERÉS MEGVÁLTOZTATOTT BENNEM VALAMIT, ÉS MÉGEGYSZER KÖSZÖNÖM AZOKNAK, AKIK LELKET ÖNTÖTTEK BELÉM, SENKINEK NEM KELL SAJNÁLNI, NEM EZÉRT INDITOTTAM A TOPICOT.
Viszont jólesett "kibeszélnem", kiírnom magamból a fájdalmamamat, a megaláztatásokat.
Egyáltalán nem kell annak lenned, és én egy szóval nem is mondtam, hogy az legyél. Csak irigyellek, hogy igy hirtelen ki tudtad ezek után dobni a bogyókat.. De azt ugye tudod, hogy tilos ezekről egyik pillanatról a másikra leállni csak úgy mert kedved tartja? Csak szép fokozatosan szabad orvosi utasitással.
Az ÉLETEMET ÉN EGYEDÜL, EGYMAGAM TUDOM MEGOLDANI, AMIN RAJTA IS VAGYOK, NEM SZERETNÉK SOHA TÖBBÉ LÁTLELETET VETETNI, RENDŐRSÉGEKRE JÁRNI, NEM SZERETNÉM, HA BÁRMIKOR IS MÉG 1X VKI KEZET MERNE RÁM EMELNI, MERT SAJNOS MA MAGYARORSZÁGON, HA MEGVÉDED MAGAD, MÉG TE HÚZHATOD A RÖVIDEBBET..
Nagyon helyes!!!!!
mi számít nálad a "falusi suttyó" kategóriába?
elhagyod budapestet onnantól mindenki az?
Milyen nagyi? Nem a pasija? Baccus..valamit nem olvastam el az indítóba.
Figyi vadangyal: ha nem kamu a sztorid és felnőtt nő vagy kérdés nélkül is tudnod kellene, hogy mit tegyél egy ilyen kapcsolattal. Azt is, hogy jobb nem lesz. Csodára vársz? Hogy igazi férfi legyen? Vagy megszeressen? Ez az élet angyalka, nem egy harlekin regény....
Ok, nem haragszom és kívánok sok sikert és kitartást!
Saját tapasztalatból mondom, az önsajnálat nem segít, így ne is tedd, koncentrálj inkább a jövőre és (ez egy másik közmondás) az ember kétszer nem lép bele ugyanabba a folyóba, te se tedd!
Vigyázz, hogy ne kövesd el mégegyszer ugyanazt a hibát és ha lesz egy új kapcsolatod, ne add ki magad rögtön, mert az arra hajlamos férfi észreveszi a gyengeségedet és ki is használja!
namost emmike se a semmiből jött.
a szerkesztőség kérte fel. szerintem.
azért gondolom, mert 2 napot töltöttem el azzal, hogy sikerüljön magam ottoként regisztrálnom, és minden esetben az a válasz jött: foglalt, már nem kiadható nicknév stb.
úgyhogy a végé a sz****k bele alapon hagytam az egészet a francba.
gyanús nekem mindig, ha olyan csajos - kapós téma jön, az valamiképpen a szerkesztőség keze - nyoma.
Talán begyógyszerezett nőnek, anyának kellene lennem egy állat miatt, vagy mert itt pár ember ilyen jó sorsot kíván nekem?
Az ÉLETEMET ÉN EGYEDÜL, EGYMAGAM TUDOM MEGOLDANI, AMIN RAJTA IS VAGYOK, NEM SZERETNÉK SOHA TÖBBÉ LÁTLELETET VETETNI, RENDŐRSÉGEKRE JÁRNI, NEM SZERETNÉM, HA BÁRMIKOR IS MÉG 1X VKI KEZET MERNE RÁM EMELNI, MERT SAJNOS MA MAGYARORSZÁGON, HA MEGVÉDED MAGAD, MÉG TE HÚZHATOD A RÖVIDEBBET...
Gondoljátok, h én nem ütöttem volna legszívesebben, de gyerekem van, nem tehetem magam priuszossá, majd őt elitéli a bíróság, vagy nem, az sem érdekel, de legszívesebben visszaadtam volna.
Igaz, h olyan magas, mint én, de erőfölényben van, volt, és nem hiszem, h én jöttem volna ki "győztesen", ha lealacsonyodtam volna egy verekedésbe.....