Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megvert a barátom

Torolt_felhasznalo_443825
Torolt_felhasznalo_443825
Létrehozva: 2010. augusztus 17. 08:48

Sziasztok!

 

 

Barátom kivett egy hetet, h a gyerekemmel és velem, VELÜNK TÖLTSÖN EGY HETET LENT, ÉS MAJD EGYÜTT FELMENJÜNK AUG.20-I HÉTVÉGÉRE.

Ehhez képest feküdt, döglött nálunk 5 napot, hozott egy utazójáska szennyest, amit kimosatott velem és igérte, h bérelünk egy házikót vmi horgászhelyen és elleszünk, meg kapok karikagyűrűt, lesz társkártyám, megyünk strandra, balcsira, moziba shreket nézni hármasban, kisfiammal mekibe.

Előző két hétvégén direkt nem mentem, h ne az legyen, h sóherkodik, legyen pénze.

Állítólag hozott magával negyedmilliót, de egy pizzarendelésre sajnálta a pénzt, 500 ft kiszállítást, úgyhogy semmit nem költött itt, és a falunk patakjáig jutottunk horgászni...

Ahhoz képest felhívta a volt csaját, h nem is karikagyűrű, magyarázkodott neki.

A vita azon robbant ki,h a csaj folyamatosan uszítja ellenem, leribancozik, meg én áállítólag hívogattam.

Júl.17-e óta nem hívtam a csajt, mégis ezt állította, h szétcsessze a kapcsolatunkat.

Júl.17-én akkora öklöst kaptam barátomtól a jobb arccsontomra, h a mai napig nem tok ráfeküdni, akkor nem jelentettem fel, mert azt mondta ha megteszem többé nem látom, mivel szeretettem, én BAROM, lenyeltem a békát, de úgylátszik kár volt, mert most már jogot érez arra, h bármikor megüssön.

Folyamaotsan őt védte, mondtam, h 20x takarodjon, aztán nekem jött, kihivtuk a rendőrt.

Felmentem utána nagymamájától nem rosszban váltam el az meg lelocsolta a telómat engem fényes nappal slauggal, pedig júl.17-i hétvégén takarítottam vele 3 napot, főztünk tanította barátom kedvenc kajáját, rohadt meleg volt, váltakozva mentünk tusolni, barátom dolgozott.

5 percenként kérte a vizet, pátyolgattam, erre szombat éjjel miután egy napot egy kapitányságon töltöttem, éjszakát, mndta a barátom, h menjek be aludni, fürödni , enni, két napja nem ettem.

Erre nagymami aki eddig megakart halni, olyan erővel elkezdett lökdösni, mert megmertem kérdezni, h mi van a yves rocher krémemben ami 5 ezert ft, és nálunk bontottam ki múltkor, meg a drága hajpakolásomat is kinyomta, meg a mayballine affinitone alapozómat is kinyomta.

Nem ezért hagytam ott bármimet, h tönkretegye, nem is értem h lehet vki ekkora rosszindulatú, egyik  héten elvagyunk másik héten meg gyűlöl.

Szóval szépen lelökött a lépcsőn, újabb éjszaka a kapitányságon....

és engem fenyegetett meg, h agyonveret a nagybácsival, akiknek kerítést festetettem, lakást takarítottam, meg beszarik már bocsánat a nagyika és én mostam ki a szőnyeget stb stb.

Kérdem én mivel érdemeltem ezt ki??????????????,,

És mikor máj-ban újrakezdtem a sráccal ő mondta, h SOHA TÖBBÉ NEM FOG MINKET SENKI ELVÁLASZTANI, NEM FOGJA ÉRDEKELNI A BANYA, SEM A ROKONSÁG, ELMEGYÜNK ALBÉRLETBE, MERT RÁNK VAN SZÜKSÉGE.....

A GYEREKEM IS ÚGY VÁRTA, PUSZILGATTA ÉS VÉGIG NÉZTE, AHOGY ANYUKÁJÁT MEGVERTE EZ AZ ÁLLAT.

Két év próbán van okirathamisítás egyéb bűncselekmények miatt, ahova még én kisértem a markó utcába a bíróságra tavaly.

Bocsánat a helyesírásért, most egyáltalán nem érdekel, h kis vagy nagy betűvel írom a balcsit, meg az utcaneveket, ennél nagyobb a problémám.

Ti mit tennétek, mert egy világ omlott össze bennem, és ő volt az aki anno azt mondta, h váljak el minél hamarabb és költözzek fel hozzájuk gyerekkel.

Örültem,h a román férjemtől elváltam, soha többé nem is akarom látni, viszont őt szerettem igazán tiszta szivemből.

Mit kellene tennem, iilletve neki tudom, mit kellene kilépni abból a körből és elmenni külön lehúzós barátoktól (idézőjelben csak barátok), meg ez a ribanc aki pénzért bárkivel....., meg nagyika stb.

De gyáva, és 32 évesen egy bábu...nem áll ki magáért.

Ő mondta, h soha nem szerette így senki és nem enged el, és tudja, h hűséges vagyok, nem a lehúzós ribanc, mégis azzal normálisan bánik én meg a rongy vagyok....

 

  1. Torolt_felhasznalo_908654
    Torolt_felhasznalo_908654
    2010. augusztus 17. 09:2626.

    Most én kérdezem, hogy normális vagy te?!?!? 

    Én kárörvendő és én beszólogató?!?!?  

     

    NEM TUDOM magam a helyedbe képzelni, mert ha egy pasi akár csak azt számonkérte tőlem a kapcsolat elején, hogy milyen alapon nem tudott elérni telefonon s ezt lelki ráhatással próbálta fűszerezni, miszerint csak "azért vagyok ilyen, mert annyira szeretlek blablabla", akkor, 17 éves koromban úgy rúgtam ki, hogy a lába nem érte a földet.

     

    Minden nő bűnös, aki arra nevelte a lányát akárcsak egy mondattal is, hogy egy nőnek tűrnie kellene, akármit is.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (20)
    2010-08-17  09:23
  2. 2010. augusztus 17. 09:2625.

    A ferfi csak ugy kepes viszonyulni a nőhöz, ahogy a sajat anyukajahoz is - annál jobban nem!

    Ha valaki nem tiszteli, leszologatja az anyjat, akkor a baratnojet sem fogja becsulni soha, egyszeruen a női nem irant van ez a velemenye...

    Ha a sajat anyjat megveri, akkor annal jobb banasmodra nem lehet szamitani se szeretokent, se baratnokent, se felesegkent. Ez torvenyszeruseg.

    :/

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  3. 2010. augusztus 17. 09:2524.

     

     

     

    ha a BDSM-et szerted, akkor tökéletes partner 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  4. 2010. augusztus 17. 09:2323.

    Nem jelentik fel hivatalból. Nekem is törte el exem az orromat, orvos is látta, de nem jelentik fel ilyen esetben. Azt mondta, hogy vegyem ki a látleletet és jelentsem fel én.

     

    Sajnos a családon belüli erőszak jogilag annyira nincs rendezve, hogy az szégyen és gyalázat. Kábé még nekünk kell elnézést kérni.

    előzmény:
    fitospanni (18)
    2010-08-17  09:20
  5. Torolt_felhasznalo_193264
    Torolt_felhasznalo_193264
    2010. augusztus 17. 09:2322.

    Most arra vársz, hogy a gyerekedet is verje? Mert az lesz a következő lépés... Érthetetlen a számomra, hogy mit akarsz  ettől a pasitól.

    Örülni kéne, hogy nem éltek együtt, gond nélkül el tudod hagyni...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  6. Torolt_felhasznalo_700905
    Torolt_felhasznalo_700905
    2010. augusztus 17. 09:2321.

    Csendesen megkérdezlek:

     

    Egy édesanya, akinek bármennyit is számít a gyermeke, mit keres egy ilyen helyzetben? és hogy teheted ki ennek a helyzetnek a gyermekedet?

     

    Nincs az a férfi a földön, aki miatt én ennek kitenném a gyermekeimet.

     

    Ha pedig megüt, az a minimum, hogy szembeállsz vele(nem hátulról stb) és visszaadod, hogy mégegyszer ne merjen megütni, és kezet emelni rád.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  7. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 17. 09:2320.

    Elhúztam, hazajöttem, rendőörök kivittek az állomásra, nagyon rendesek voltak.

    őt verte az apja, anyja a szarban hgyta babaként, az nem jelenti azt, h a nő akit állítólag szeret megütheti, mert úgy van kedve és szavakkal is lealázhatja.

    A totál gyagyás, meg nlc café lelalacsonyító dumát kérem mellőzétek kisebb gondom is nagyobb annál, h mások kárörvendő beszólógatásait hallgassam.

    CSak egy kicsit képzeljétek a helyembe, h mint nő, női büszkeséged, mivoltod hogy lenne ezekután.

    LÁTLELET VAN OTT IS PESTRŐL, ITT IS CSINÁLTATTAM, CSAK JÚL-BAN NEM

    ENNYI

    CSak olyan válaszokat várok, akik egy kicsit helyrebillentik a lelkemet, nem bsztatnak, mert nem éppen e legjobb kedvemben vagyok, ami talán érthető is......

    Szép napot és még 1x SENKINEK NEM KIVÁNOM AMIT KAPTAM , SEM LELKILEG, SEM TESTILEG

     

     

    Amúgy az a csaj akivel kavar és ellenem uszítja a volt barátomat ő mesélte, h nemegyszer őt is megverte és az élet visszafogja adni....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_908654 (16)
    2010-08-17  09:14
  8. 2010. augusztus 17. 09:2119.
    Csak egyet mondok, és sajnos tapasztalatból: ezek az emberek nem fognak megváltozni, ebben ne is reménykedj, és ne hidd el nekik, ha azt ígérik, hogy mégis.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (17)
    2010-08-17  09:18
  9. 2010. augusztus 17. 09:2018.

    Azt ne hidd el, hogy massal normalisan banik, csak Veled nem.

    Ilyen nincs, ŐNEKI MAGANAK van egy viselkedese, es mindenkivel olyan tud csak lenni, amilyennek Te is tapasztalod.

    Nem Te valtod ki belole!

     

    Figyi, mar a szemelyes targyaid megrongalasa is bantalmazasnak szamit jogilag is (hogy tonkretette a kozmetikumaidat) értéktol fuggetlenul is, hiszen csak Te rendelkezhetsz veluk, plane hoyg még érték is, ilyen értékben ez buncselekmeny.

    Figylej csak, kislany, nehogy azon gondolkodj, hogy mivel valtottat Te ezt ki, nem te valtottad ki! Amiket muvelnek Veled ők, az csak őrajtuk mulik, ilyen viselkedesre semmi nem ad okot kivulrol!

    Ha rossz vagy, kiabalsz, artasz nekik, az sem!

     

    És ők betegek. Ne azon tord a fejed, hogyan tudnad jobb belatasra es banasmodra birni oket Veled szemben, ezek betegek, menekulj, amerre latsz.

    Ez egy tipikus kórkép, hogy megigeri a csillagokat is, de a valosagban be kell tolni a vajaskenyeret a szajaba, és ő maga pedig csak bantalmazast nyujt Neked!

     

    És amikor mar egyedul vagy, akkor tard fel az okokat (szaksegitseggel), hogy miert pont ilyen beteg emberhez vonzodol nemileg...

     

    Az orvos, aki az arccsontodat latta, hogyhogy nem jelentette fel hivatalbol?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  10. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 17. 09:1817.

    Már bocsáss meg, de nem vagyok hülye aminek beakarasz állítani, csupán szerettem, elvakultan.l

    Volt férjemtől, aki egy román állampolgár volt és csak kihasznált anyagilag, tőle van a gyerkeem, ugyenezt tette. 

    hosszú lenne ezt elmesélnem és szerintem közöd sincs hozzá, azok után, h csak beszólogatsz így ismeretlenünl, és nem ilyen hozzászólást vártam.

    Ja és a GYEREKEMNEK SEM NEKEM NINCS SZÜKSÉGÜNK CIRKUSZRA, VESZEKEDÉSRE, ORDITOZÁSRA, VERÉSRE.

    A MI CSALÁDUNKBAN EZ NEM SZOKÁS 

    ÉRTHETŐ VOLTAM, BOCSI NEM VAGYOK FŐVÁROSI OKOSTOJÁS, DE FELFOGUNK KÖLTÖZNI, MERT VIDÉKEN A BÉKA SEGGE ALATT VAN A MEGÉLHETÉS, 50 ezret akarnak fizetni pénztárosként.

    Inkább mennék a bíróságra, nem csicskának, de ha irigykedsz átadom az életem ezen rossz részét.

    És úgy döntöttem, h elvégzem a rendőrtisztit, ha tettszik, ha nem.

    Nem kívánom sem NEKED SEM MÁSNAK, H átélje azokat a szörnyen megalázó helyzeteket, amiket én kaptam.

    További szép napot és nem bántásból írtam, csak ami a szívemen az a számon, nem vagyok kétszínű, bár lehet, h jobban tenném, mert egyre inkább úgy veszem észre, h a seggnyaló kétszínű emberek érvényesülnek, az ilyenek mint én, meg elvannak taposva.

    előzmény:
    Phoboszka (14)
    2010-08-17  09:10
  11. Torolt_felhasznalo_908654
    Torolt_felhasznalo_908654
    2010. augusztus 17. 09:1416.

    Látlelet?

    MIÉRT NINCS??????

     

    Tűnj el onnan, de most.

     

     

    A nagyon okosaknak üzenem, hogy ez egy sajátságos helyzet, ahol a beszólogatás meg a csesztetés csak kárt okoz!!!

    Olyan, mint az az idióta szöveg, hogy "én soha nem lennék depressziós".

     Ez egy sajátos tudatállapot, amiből a kilépést visszaveti az agresszív, sámonkérő hozzáállás.

     

    Hihetetlen, hogy egy országbna, ahol a verés bármilyen formája, elhazudva nem verésnek korrekt nevelési elvnek minősül ÉS minden héten belehal egy nő abba, hogy  a"PÁRJA" agyonveri a társadalom asszisztenciájával, még annak a nőnek esnek neki, aki az áldozat.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (12)
    2010-08-17  09:09
  12. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. augusztus 17. 09:1415.

    Most már csak az nem esik le nekem, hogy világmárkákat reklámozol vagyc családi problémáid vannak.

     

    Kérdeztél minket, mindenki azt írja, hogy MENEKÜLJ, te meg azt forszirozod, hogy mit kaptatok ettől vagy attól.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (12)
    2010-08-17  09:09
  13. 2010. augusztus 17. 09:1014.
    Rengeteg ember él ilyen szinten főleg vidéki kis városokban és falvakban, de az NLC-n eddig azért magasabb volt a színvonal. Nem tudom elhinni, hogy igaz, hogy aki ennyire egyszerű az az NLC-re írogat, de végülis ki tudja...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_749467 (10)
    2010-08-17  09:06
  14. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. augusztus 17. 09:0913.
    Hozzáteszem, hogy a gyerekednek is marha jók lehetnek ezek a veszekedések, teljesen egészséges lelki környezetet teremt. Ha már te képes vagy tűrni az ütéseket és a kiabálást, legalább jusson el a kicsi agyad addig, hogy mit érezhet a fiad!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  15. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 17. 09:0912.

    Igen, megütött, nem egyszer.

    Szüleim házában, fent pesten, nagyika is stb.

    Azt tudtam, h a volt csajával aki talán nem is a volt csaja, hanem végig párhuzamosan együtt vannak, kibeszél és adja a "jó tanácsokat". 

    Kérdem én, h miért állítja az a ribanc,h kihasználom, mikor idejön és a gyerekemnek nem egy kindertojást semmit sem hoz, inkább megeszi a csipszét, csokiját.

    és én vettem neki hervisben rövidnadrágot, c und a-ban bio 100 %-os pamut polót, levágtam a haját itt, nem fürdött napokig, pedig mikor jött húztam arieles frissem mosott ágyneműt, kimosatott egy utazótáska szennyest és még én vagyok a ribanc ezek szerint?????

    KÉt éve kaptam egy leértékelt c und a-s fekete kabátot tőle , és én miket vettem, mert most is igaz, h bóvli utánzat parfümöt, meg nivea tusfürdőket vettem neki, a agyerekemnek meg egy szar csokit nem hozott.

    igérte, h a shell kúton tankol és hoz neki toy story-s játékot, ahhoz képest semmi sem lett ebből.

    Barátnőm kijár németbe ő hozott tesójával , direkt ott tanlkoltak, h legyen két kis ilyen játéka, egy vonatos és egy lovas toy storys játéka. 

    Meg elment az andi a douglas parfümériába és vett 6 ezer ft-ért nagy toy story robotot meg pókembert, amikbe ugye van habfürdő, pedig nem a barátnőmmel terveztük leélni az életünket.....

    Sok mindent tudnék még mesélni, amit tett..

    Viszont a verést semmissé nem teheti, meg a nagymami is megvert, llátleletetm van

    Volt vagy jelenlegi csaja is életveszélyesen, nagymami, exem és nagybácsi is megfenygetett.

    Az egész testem tele lila foltokkal, duzzanatokkal, horzsolásokkal, és a lelki sebem sokkal jobban fáj, leírni nem tom, mekkorát csalódtam, aki azt mondta,h költözzünk össze és vigyük fel babumat a nagyihoz, h összeismerkedjenek végre.

    EBBŐL SEMMI SEM LETT, CSAK VERÉSEK, ALÁZÁSOK.

    Ha én egy volt barátom csaját vagy feleségét lekurváznám, hajamnál fogva tépnének jogosan de még volt barátom is megtehetné, kérdem én mitől vok ribanc, h hűséges vagyok és évek óta csak tűrök??????????????????????????????????????????,,

    Meg tavaly máj-ban együtt aludtak, miközben együtt voltunk, meg könyörgött, h béküljek ki vele, csak a csajnak máshogy adta elő.....

    DeNEM AKARNAK SEMMIT EGYMÁSTÓL...............

    hmmmmmmmmmmmmmmmMMMMMMM

    NEM VAGYOK HÜLYE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_908654 (4)
    2010-08-17  09:00
  16. Torolt_felhasznalo_908654
    Torolt_felhasznalo_908654
    2010. augusztus 17. 09:0611.

    Tudományos tény, hogy erőszakkal (fizikai és lelki) lehet olyan helyzetben hozni embereket, hogy eszükbe se jusson kilépni, ez egy pszichés állapot. 

    Nem függ össze azzal, hogy dehátanyazilyen,  viszont a bántalmazottat hátráltatja, ha ezt kapja másoktól.

     

     Topicinindító: véget vetni, most. Ennyi. Rendőrség, mindezek részletes leírása, ugyanígy, feljelentés. És tudod, mindig van egy nagyobb darab vagy nagyobbat ütő ezeknél a férgeknél. Gyáva senkik az ilyenek, ötezerért bármikor kapsz embert, aki úgy ráijeszt, hogy többé a környékedre sem megy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-17  09:03
  17. Torolt_felhasznalo_749467
    Torolt_felhasznalo_749467
    2010. augusztus 17. 09:0610.
    Ez meg viccnek is rossz . Visszajott a Zola-korszak , a melynyomor minden teren
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (2)
    2010-08-17  08:58
  18. 2010. augusztus 17. 09:059.

    EZT MOST KOMOLYAN KERDEZED????

    LAPÁT!!!!!!!! De most rögtön, azonnal, minden kapcsolatot megszakitani vele, velük!! Ennyivel tartozol a gyerekednek es önmagadnak is!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  19. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. augusztus 17. 09:048.

    Hát elolvastam a történeted. Hol a hátamon felállt a szőr, hol meg csak bámultam, hogy hogy lehet egy nő ennyire buta.

    Foglalkozz magaddal és a gyerekeddel, ne pedig egy férfi után fuss.

    Soha nem fogom megérteni az ilyen embereket mint te. 1 pofon útán úgy dobnám ki a páromat, hogy a lába nem érné a földet, a cuccaiból pedig tábortűzet raknék. Az nem kifogás , hogy "húúú szeretem". Szerethetsz te akárkit ha a másik szarik a fejedre!

     

    Kezdj új életet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  20. 2010. augusztus 17. 09:047.

    Már ne haragudj, de menekülj minél előbb, akármennyire is szereted.

     

    Én azt mondom, és vallom, hogy egy pasinak soha nem lehet oka, hogy egy nőt megüssön, és sajnos mégis egyre többet hallani ilyet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  21. 2010. augusztus 17. 09:016.
    Így igaz . Nincs min gondolkozni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_908654 (4)
    2010-08-17  09:00
  22. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 17. 09:005.
    előzmény:
    sziszlet (3)
    2010-08-17  08:59
  23. Torolt_felhasznalo_908654
    Torolt_felhasznalo_908654
    2010. augusztus 17. 09:004.

    Mi a KÉRDÉS?!?

    Megütött, a többi csak duma. Rendőrség, kirúgni, elköltözni, zárcsere stb.

    Komolyan lehet megbeszélés meg megfontoslás tárgya, hogy üt-ver, de szeretem?!

    Meg hogy a gyereked előtt ver, de te szereted?! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  24. 2010. augusztus 17. 08:593.

    Hagyd ott , nem élhetsz így, főleg hogy gyermeked van.

    Hidd el ezer különbet találsz aki téged is és a gyermekedet is szeretni és óvni fogja!!! Ne hagyd magad kihasználni , megalázni ! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48
  25. Torolt_felhasznalo_443825
    Torolt_felhasznalo_443825
    2010. augusztus 17. 08:582.
    Úgy értem, h a barátomal szerettem őszintén, igazán , tiszta szívemből!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_443825 (1)
    2010-08-17  08:48

Címlap

top