Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hát kis hazánkban Mo-on lakom. De nem csodálom, hogy elvesztetted a fonalat. Néha már Én sem tudom, hogy kellene laknom.
Abban egyetértek veled, hogy Én is bele hülyülnék abba, ha állandóan otthon kellene ülnöm. A fészekrakás alatt még csak-csak kibírnám, hiszen az elég nagy feladat, de utánna.
Nállunk most volt egy kissebb fajta botrány otthon. Elég törelmes ember vagyok. Ráadásul szeretek egyedül lenni, de mindennek van egy határa. Na az Én kicsi páromnak ezt sikerült túllépnie. Besokaltam, hogy minden este 8 után ér haza, mert az állat főnöke utálja a friss feleségét és inkább az irodában ül semmint otthon. Az én párom meg "szolidál". Vagyis inkább megvárja, amig az hülye hazamegy és csak utánna indul el ő is. Nagyon szereti a munkáját tehát nem azért nem jön haza, mert Ő meg engem utál :-), hanem nem akar konfrontálódni vele. Ez persze odáig fajult, hogy nekem elegem lett és közöltem vele: valamit csinálnunk kell, mert ez így nem mehet tovább. Kiderült, hogy már neki is elege van csak nem akart ezzel terhelni engem és végre elhatározta magát, hogy keres egy másik munkát. Ugy hogy most itt tartunk. Nekem meg sürgősen el kell mennem franciául tanulni valami normális tanárhoz, mert lehet, hogy abból a két évből - amit még itt akartunk tölteni - csak egy lesz.
Ennyi a rövid hétvég etörténete. Veletek mi történt?
dehat -szerencsere- nem vagyunk egyformak! :-)
Van egy hülye kérdésem! Most Te Franciaországban laksz vagy Magyarországon? Mert én már elvesztettem a fonalat! :o(
Hát itt meg forgalom volt és én meg észre sem vettem! Hogy milyen itt Máltán? Mostmár nagyon békességes! De nem volt ez mindig így. :o(
Én nem csinálok semmit, pontosabban nem dolgozom, mert nem tudok. Egész nap itthon vagyok a házban, ahol az egész család lakik és vagy házitündérnek képzelem magam vagy a gépen lógok. :o)
Hogy megbántam-e? NEM! Azt bántam volna meg, ha a végső döntéskor az eszemre hallgattam volna és Magyarországon maradtam volna. Elég sokáig tartott, de rájöttem, hogy hiába hallgatok az eszemre, hogy ha úgy nem leszek boldog és nem találom a helyemet.
2000. december 14-én jöttem ide minden cuccostól. Utána 2001. december 8-án hazaköltöztem, az én máltai hercegem utánam jött (és megfagyott a -25 fokban :o) ) tehát visszajöttem. Majd 2002. április 5-én megint hazaköltöztem minden cumómmal. Akkor kicsit több, mint 2 hónapig voltam otthon, megbolondítottam mindenkit magam körül mire rájöttem, hogy ez így mégsem kafa. "Munkátlanság" ide vagy oda, nekem akkor is a Szerelmem mellett a helyem, mert nélküle meghülyülök. Tehát idén június 14-én visszajöttem. És boldogabb vagyok, mint valaha. Nem is akarok hazamenni majd csak jövő nyáron és remélhetőleg cibálom magammal a Cicámat is, mert miatta megyek csak nyáron, hogy Ő nehogy belefaggyon a magyar télbe. :o)))
Egy baratnom, aki zongorista, o sokat koncertezett feketen, aztan kerdeztek tole, mik azok a furcsa osszegek a szamlajan, de meguszta, sot azota is kinn van, nem tom hogy csinalja, valoszinuleg ugy, hogy mindig uj iskolakba iratkozik be.
Igazából nem hergeltem fel magam csak azon akadtam ki, hogy olyan könnyedén kijelentette ezt a fekete munkás lehetőséget, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Valójában az is, de akkor hova tüntek azok a megértő beszélgetések az én munkavállalásom körül? Na mindegy. Tegnap este, amikor haza jött meggyónta, hogy teljesen igazam volt, hiszen ezeket a problémákat már egyszer-kétszer megbeszéltük.
A francia barátnőd helyzetét nem értem. Ezek szerint, ha francia vagy és egy magyar cégnél dolgozól akkor nem jobb a helyzeted, mintha fordítva - magyar, francia cégnél -dolgoznál. Az én pasim francia és egy itteni francia cégnél dolgozik. Vagyis még Párizsban vették fel erre munkára és így került Budapestre. Ezért aztán két helyról kapja a fizetését. Egyszer a francia és egyszer a magyar viszonylatokhoz igazítottat. Azt igazából nem nagyon értem, hogy ez miért van így, de mindenesetre szerencséje van.
medike! Azt már én is meg akartam kérdezni tőled, hogy milyen az élet Máltán. A párom meg arra kiváncsi, hogy a te párod mit csinál ott?
A magyaroknak nem kell vízum FO-ba. A határ ilyen értelemben nyitott.
Én grafikus vagyok egy média ügynökségnél. Van egy csomó olyan ügyfelem, akik állandó megrendelőim, de nem ezen a cégen keresztűl kapom meg a pénzt a munkámért. Vagyis feketén dolgozom nekik. Ez egy fajta állandó plusz bevételi forrás a fix fizetésem mellett. Éppen ezért nehéz lenne ezeket - és még más egyebeket is -itt hagyni.
Ezért nyilt ki a bicska a zsememben, amikor a fekete munkáról beszélt. Nállunk már letisztult számára, hogy ha nem dolgozom, ha nem csinálok valamilyen igazi alkotó munkát akkor rövid időn belül elviselhetetlen házisárkány lesz belőlem. Ha nem akarja ezt akkor úgy kell megoldani ezt a problémát, hogy az mindkettőnknek megfelelő legyen.
Teljesen igazad van. Amikor ilyen speciális a helyzet, hogy az egyik "fél" nem a saját hazájában él, akkor sokkal könnyebben jön a házasság, mert így "leegyszerűsödik" az élet.
Én is felvetettem ezt egyszer a telefonban, amikor külön voltunk (és éppen emiatt voltunk külön, mert belehülyültem abba, hogy nem dolgozhatok) és hatalmas nyögés hegyeket kaptam vissza válasznak. De tudod, hogy mi a röhej? Ha a férfi lenne Magyarországon és Ő nem tudna dolgozni hasonló okok miatt tuti, hogy ezerrel sürgetné a házasságot. De mivel mi vagyunk az idegen országban, azt mondják az "uraságok", hogy jól van az neked. Otthon tudsz maradni, és maximum leszel háztartásbeli.
Figyu mán! Neked még vízumod sincs? Vagy nem kell a magyaroknak vízum Fraciaországba? A fekete melót én sem kockáztatnám meg, mert abban az esetben nekem is csomagolni kellene örökre.
Ha jól tudom én nyithatok itt bankszámlát. Igaz még nem próbáltam, de minimum 2 hónapja készülök elmenni a bankba és végre megcsinálni. A röhej csak az, hogy itt az az HSBC bank megy nagyon jól, ami egy darab sincs Magyarországon.
Te most mit csinálsz akkor valójában? Otthon vagy? Vagy mi?
Valahogy az az érzésem, hogy kényszer lesz a házasságok nagy részéből, ha valamelyik fél külföldi. Nem gondoljátok? Főleg akkor érzem ezt a dolgot kényszernek, ha a pasi a nem idevalósi.
Tegnap elmeséltem a páromnak, hogy miről beszélgettünk itt. A papírokról, meg a nehéz hozzájutásról. Majd levontam - hangosan - a megfelelő konzekvenciát. HÁZASSÁG! Hát nem kapott ölbe és nem kérte meg a kezem azonnal térden állva. :-) Viszont az számomra volt elkondolkodtató, hogy közölte: feketén mindig lehet munkához jutni. Nekem ez egy enyhén szólva egy férfisoviniszta hozzáállás volt. Mert arról is felvilágosítottam, hogy se TB kártyám, se bankszámlám, semmi olyan amivel hivatalos személy lehetnék FO-ban nem lesz mindaddig, amíg a mi együtt élésünk nem lesz törvényes.
Majd - kissé pikirten - közöltem vele, hogy nem vagyok hajlandó láthatatlanul közlekedni FO-ban és attól rettegni, mikor fognak kitoloncolni úgy, hogy aztán soha többet nem mehetek vissza. Ez hatott, viszont megint csak a kényszerhez jutottam vissza.
Ahogy Elly McBill mondaná: Ha a nők akarnák megváltoztathatnák a világot! De előbb még férjhez akarnak menni. :-)
Valahogy az az érzésem, hogy kényszer lesz a házasságok nagy részéből, ha valamelyik fél külföldi. Nem gondoljátok? Főleg akkor érzem ezt a dolgot kényszernek, ha a pasi a nem idevalósi.
Tegnap elmeséltem a páromnak, hogy miről beszélgettünk itt. A papírokról, meg a nehéz hozzájutásról. Majd levontam - hangosan - a megfelelő konzekvenciát. HÁZASSÁG! Hát nem kapott ölbe és nem kérte meg a kezem azonnal térden állva. :-) Viszont az számomra volt elkondolkodtató, hogy közölte: feketén mindig lehet munkához jutni. Nekem ez egy enyhén szólva egy férfisoviniszta hozzáállás volt. Mert arról is felvilágosítottam, hogy se TB kártyám, se bankszámlám, semmi olyan amivel hivatalos személy lehetnék FO-ban nem lesz mindaddig, amíg a mi együtt élésünk nem lesz törvényes.
Majd - kissé pikirten - közöltem vele, hogy nem vagyok hajlandó láthatatlanul közlekedni FO-ban és attól rettegni, mikor fognak kitoloncolni úgy, hogy aztán soha többet nem mehetek vissza. Ez hatott, viszont megint csak a kényszerhez jutottam vissza.
Ahogy Elly McBill mondaná: Ha a nők akarnák megváltoztathatnák a világot! De előbb még férjhez akarnak menni. :-)
Ha jobban meggondolok ez az egész egy hatalmas szerencse, hogy én egyáltalán itt ragadtam. :o)
Ami a "nincsenek jogok" részt illeti: először is én Máltán élek és nem Franciaországban. :o) És a máltai törvények szerint, amíg nem vagy házas, addig nem igazán kaphatsz meg semmilyen papírt se. Tehát nincs munkavállalói, ezért nem tudsz dolgozni, és a vízumot is valahogy intézni kell "kerülő úton", mert hivatalosan 1 hónap után ide vízum kell a magyaroknak.
Maximálisan igazad van abban, hogy valaki(ke)t fel kell adni az életünkben. Persze ezt csak jelképesen értjük, de ugyebár nem lehetünk egyszerre 2 helyen. Én iszonyatosan megkínlódtam ezzel a "hol a helyem" kérdéssel. Amikor itt voltam, akkor haza akartam menni, de ahogy hazamentem úgy éreztem, hogy teljesen kilógok a sorból és egy hatalmas űr tátong bennem. :o( Iszonyatos érzés volt!
Jogaim még most sincsenek tekintettel arra, hogy még mindig nem vagyunk házasok, de ahogy Te is mondtad, mi sem akarunk csak azért összeházasodni, mert akkor automatikusan jönnek a papírok. Én sem erről "álmodoztam". Igaz volt róla szó, de nekem nem kell az, hogy "Hát. . . összeházasodHATunk. . . ".
csakhat ugy irtozom a papirmunkatol, meg a hivataloktol. . . . :-(
Azért ez elég különös felfogása a párkapcsolatnak egy magát felvilágosult országnak tituláló nemzettől?! Nem gondoljátok?
Bár lehet, hogy a francia kormány házasságpárti politikáját ez is elősegíti. Már ha van nekik egyáltalán ilyen. :-)
KIsarkítva, ha egy nő mindenáron férjhez akar menni, akkor célszerű egy francia pasit kifogni - természetesen a pasi legyen halálosan szerelmes belé - akkor a nő eléri, amit akar, mert másként nemlehetnek együtt a férfi hazájában. Hát ez elég vidám!!!!
igen, amig nem hazasodsz meg, nincsenek papirjaid, addig illegalisan vagy itt, hazatoloncolhatnak az elsô géppel, elvileg, bar ez nem tul gyakran fordul elô, de se tb, se bankkartya, semmi jogod sincs.
Szerencséje van a Te Nyuszókádnak, hogy ilyen kitartó párja van. :-)
Egy kicsit szöget ütött a fejemben "a nincsenek jogaim" rész. Ezt úgy érted, hogy amíg nem vagytok házastársak addig a francia törvények szerint nem létezel?
mirha!
Azt már régen meg akartam kérdezni, hogy Ti összeházasodtatok? A párom szerint akkor sokkal könnyebb a dolog, ha már férj és feleség vagyunk. Nekem viszont kicsit kényszer szerű ez a "gyere-házasodjunk-össze-különben-nem-kapsz-munkát-FO-ban" dolog!!!! Persze szeretem őt. Szőröstűl bőröstűl, de nem kényszer szülte házasságot szeretnénk.
baxo!
Az tuti, hogy nagy megpróbáltatás a pasink nélkül élni. Szerencsémre Én nem vagyok egyke, így ha minden kötél szakad és elmegyek itt marad a tesóm. Bár az apám és én igen furcsa kapcsolatban vagyunk egymással. Nincs harag, de amióta az anyám meghalt nem nagyon tud velem mit kezdeni. Az iker tesómmal semmi baja - ő fiú - de én annyira az anyánkra emlékeztetem, hogy állandó lelkiismeret furdalás gyötri, ha meglát. Ezért aztán kerüljük egymást mert ez a helyzet engem is feszélyez. Persze a sátoros ünnepekkor együtt vagyunk. Akinek nagyon hiányoznék - a tesóm mellett - az a nagymamám és a többi családtag. Meg persze a barátaim.
Üdvözítő megoldás erre a dologra nem létezik. Valamit - vagy valakiket - fel kell adni az életünkből.
Én is csatlakoznék "mirha*" szavaihoz, ugyanis a helyzet nálam is majdnem tök ugyanaz. A különbség csak annyi, hogy mi hárman vagyunk tesvérek, plusz nekem még nincsenek hivatalos papírjaim (mivel nem házasodtunk össze). Csak vízumom van, az is csak október közepéig és utána nem tudom, hogy mi lesz.
Én is többször költöztem haza, rengeteget kínlódtam, mert nem akartam elhagyni a Nyuszimat, de belehülyültem abba, hogy itt nincsenek jogaim.
Végül a szív győzött és mostmár nagyon remélem, hogy örökre itt maradok az én Nyuszókám mellett. :o)))