Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Agykontrollt végzettek
2004-03-29 17:031.
Torolt_felhasznalo_209330
Létrehozva: 2004. március 29. 17:03
Sziasztok!
Ezt az új topikot főleg az agykontrollt végzetteknek indítottam, hogy olykor beszélgessünk, de bárki csatlakozhat, aki tud valamit az agykontrollról. Esetleg olykor gyakorolni is tudnánk, hiszen ez a dolog lényege.
Ezt az új topikot főleg az agykontrollt végzetteknek indítottam, hogy olykor beszélgessünk, de bárki csatlakozhat, aki tud valamit az agykontrollról. Esetleg olykor gyakorolni is tudnánk, hiszen ez a dolog lényege.
Nem kételkedem a sikerében
Nem kételkedem a sikerében
Többiek?
A későbbi felépülés segítése lelki erő adása nagyban hozzájárul a beteg gyógyulásához.
Párjának nem kell tudni a sör le szoktatásról! Vannak, akik ha megtudják, hogy segítséget nyújtanak, rögtön sünállást vesznek fel. Ennek hátrányi lehetnek, mert erősebben kezdik az egészségük rombolását csak azért is. Lehet egyedül kevés volt, azaz energia, amivel jó útra igyekezett segíteni, talán ez a közösség segíteni tud egy kis pluszal
http://gportal. hu/portal/jobban/
Most elmegyek sétálni a kisfiammal, aztán jövök olvasgatni Titeket. kezd megjönni a kedvem megint az agykontrollhoz.
http://gportal. hu/portal/jobban/
Most elmegyek sétálni a kisfiammal, aztán jövök olvasgatni Titeket. kezd megjönni a kedvem megint az agykontrollhoz.
Most olvastam a Belső utazás c. agykontroll kiadványt. Mindenkinek ajánlom, szenzációs könyv. . . :))
Gyertek találkozóra, minél többen vagyunk, annál olcsóbb a hely. . . Szupi lesz. . . :)
Ami a betegségeket illeti, és a ráhatást, sajnos, én is azt hiszem, hogy van, akin nem lehet segíteni. Én is egy ilyen "csakazértis rosszat teszek magamnak" emberrel vagyok megáldva, akin próbálok segíteni, hogy lássa be a butaságát. Én nem mondtam meg neki, hogy Agykontrollal küldök neki üzenetet, mert csak rontana. Ha veszi, és megjavul jó, ha nem, sajnálom, de attól még szeretem. :)
Ha van kedved, gyere el te is az induló klubba, aztán majd megoszthatod velünk a tapasztalataidat. Minden jót, és kitartást! :)
A hétvégén elkisérem a fiamat egy gyerek-tanfolyamra, azthiszem felér egy ismétléssel, mert mindezek ellenére TUDOM, hogy ez jó dolog és műlödik!!!
A tanfolyam nagy segítség amit nemszabad kihagyni!
Komolyra fordítva a szót, tényleg nagyon jó dolog az Agykontroll. Amint már írtam, a legjobb dolgok egyike, ami eddigi életemben velem történt, hogy elmentem a tanfolyamra, és használom. :)
Mindig is megtettem mindent egy cél érdekében, amit el akartam érni, de az Agykontrollal a világ egy olyan aspektusa nyílt meg előttem, amiről eddig csak sejtettem, hogy létezik, de azt hittem, hogy ez csak bizonyos emberek kiváltsága, énnekem nincs képességem az ilyen "természetfölötti" dolgokhoz. Csakhogy most már tudom, hogy ez nem természetfölötti, hanem nagyonis természetes, nagyonis működik, és hasznos. Én úgy vagyok vele, hogy csak akkor tudok valamiben igazán hinni, akkor tudok valamit elfogadni, ha megértem, hogyan működik, mit is jelent, hogyan egyeztethető össze azzal a tudással, amivel eddig rendelkeztem a világról. Ezen a tanfolyamon az volt a jó, hogy Dr. Domján László úgy magyarázta el az Agykontroll lényegét, hogy még egy logikakórságban szenvedő is belátja, hogy nem kamu, és mindenki képes rá, hiszen mindenki rendelkezik elmével. Egyszóval, nagyszerű dolog és bárki megtanulhatja. Én amióta elvégeztem minden tanítványomnak ajánlom.
Tehát kedves Jagasoft, menj el te is, végezd el, mert nem bánod meg. Nekem se volt nagyon jó az időpont, de azt mondtam, hogy mindig is rengeteg a dolgom, úgyhogy ilyen kifogást mindig találhatok, tehát inkább másról most lemondok egy ideig, és elvégzem ezt, mert az az idő és energia, amit belefektettem többszörösen térül majd meg. És ez így igaz, mert a saját bőrömön tapasztalom.
Nagyon örülök ennek a fórumnak. 5-6 éve kezdtem el foglalkozni az agykontrollal, de tanfolyamot még nem végeztem. Mindig jön valami, amiről azt gondolom, hogy ez most fontosabb, aztán mindig megbánom. Vannak nagyon jó tapasztalataim így is, szerintem rettentő jó dolog, csak lusta vagyok. Az esti meditálásra is mindig csak kifogásokat keresek és nyugtatgatom magam, hogy ma azért nem, mert. . . Most van egy 6 hónapos kisfiam, este úgy zuhanok az ágyba, hogy azt sem tudom fiú vagyok vagy lány. Persze ez sem kifogás. Ráadásul tudom, hogy lenne értelme. Csesszetek le légyszi, légyszi, talán megjön az eszem.
Ma beszéltem Pitakkal, aki volt olyan kedves a múltkor és fölajánlotta a klubbját, hogy ott olykor találkozhatunk, és úgy tűnik, hogy ez össze is jöhet, ha ti is szeretnétek. Csak el kell jönni! :)
Most azt beszéltük meg, hogy elvileg április 23, 24 vagy 25 jó lenne. A klubhelység Budaörsön van. A 40-es busszal kell menni a Móricz Zsigmond körtérről és a végállomás előtt eggyel kell leszállni. Ez kb. az Ikea mögött van. (De majd pontosabb címet is mondunk. )
Amennyiben kedvetek és időtök van, jelezzetek vissza, és akkor majd elkezdhetnénk gyakorolni és beszélgetni. Írjatok! :)))
Gyakorlom, amikor csak lehet. :)