Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretnénk a naplóinkat vi
2010-06-12 10:511.
Torolt_felhasznalo_163098
Létrehozva: 2010. június 12. 10:51
Én személy szerint lemaradtam arról a cikkről,mely szerint az online naplókat teljesen leveszik a Wellness -ről! Nem egy barátnőm van itt,aki ugyan így járt,és nem kevesen vagyunk akik évek óta vezetik itt a naplóikat(és esetleg szintén nem olvasták a cikket arról,hogy megszűnik a szolgáltatás).
Ezt írták a témáról:
Tisztelt Felhasználónk!
A megújulás érinteni fogja nemcsak a designt, hanem a tartalmi oldalt, valamint a szolgáltatások körét is, amelyek között lesz olyan, ami az új portálon már nem lesz elérhető, míg más tartalmak szebb és kezelhetőbb formában kerülnek a felhasználók elé.
Az új site-on is lehetőség lesz a népszerű fórum használatára, a diéták elérésére és arra, hogy feliratkozhass a hírlevélre.
Elemzéseink szerint a jelenlegi napló szolgáltatás már nem elégíti ki a kor követelményeit, így az lekerül a portálról, de a szerkesztőség azt tervezi, hogy a későbbiekben ez a szolgáltatás is más formában és struktúrában elérhető lesz.
A megújítás alatt végig szem előtt tartjuk a felhasználóbarát elveket, így reményeink szerint egyre többen látogatnak majd vissza a küllemében és tartalmában is friss és lendületes új Wellness Cafe.hu-ra.
Megértésedet köszönjük!
Szeretném vissza kapni a naplómat!!! De legalább az adatokat belőle!!!
Ezt írták a témáról:
Tisztelt Felhasználónk!
A megújulás érinteni fogja nemcsak a designt, hanem a tartalmi oldalt, valamint a szolgáltatások körét is, amelyek között lesz olyan, ami az új portálon már nem lesz elérhető, míg más tartalmak szebb és kezelhetőbb formában kerülnek a felhasználók elé.
Az új site-on is lehetőség lesz a népszerű fórum használatára, a diéták elérésére és arra, hogy feliratkozhass a hírlevélre.
Elemzéseink szerint a jelenlegi napló szolgáltatás már nem elégíti ki a kor követelményeit, így az lekerül a portálról, de a szerkesztőség azt tervezi, hogy a későbbiekben ez a szolgáltatás is más formában és struktúrában elérhető lesz.
A megújítás alatt végig szem előtt tartjuk a felhasználóbarát elveket, így reményeink szerint egyre többen látogatnak majd vissza a küllemében és tartalmában is friss és lendületes új Wellness Cafe.hu-ra.
Megértésedet köszönjük!
Szeretném vissza kapni a naplómat!!! De legalább az adatokat belőle!!!
Nagyon jól írod , az életünk egy szelete van a naplónkba
KÉRJÜK VISSZA A NAPLÓNKAT? HOGY A BENNE LÉVŐ DOLGAINKAT ELMENTHESSÜK !!!!!
Én 2 éve regisztráltam egy fogyókúra verseny kapcsán. Azóta sok Wellness újságot megvettem és sok hirdetést is elolvastam itt a honlapon.
Az egész életemet megváltoztató jó dolgok történtek velem! Emlékeim és így az életem egy szelete ott van a naplómban! , amit elvettek(?)
Azt hittem, hogy csak én vagyok ügyetlen az új oldalon és azért nem találom, de most döbbentem rá, hogy tényleg törölték!
Ebben a világban annyi minden elmúlik, eltűnik vagy megváltozik és nem jön helyette valami jobb, valami más... Csak az űr marad utána ami fáj...
A legrosszabb ebben az egészben, hogy értelmetlen. Egyszerűen megmagyarázhatatlan, hogy miért tették.
Még egy dolog az életemben, amit elvettek tőlem úgy, hogy nem tehetek semmit sem!
Azok nevében és a sajátomban is követelem vissza!!!
Sziasztok!
Csatlakozom: kérjük vissza a naplókat! Nagyon sok személyes dolog volt benne, fényképek, címek, receptek... emlékek... sokan közülünk évek óta vezették, aztán most hirtelen eltűnt minden...
Jó lenne egy klassz profil-oldal is helyette, de ez így olyan személytelen...
Szólhattak volna, hogy mentsük a naplóban lévő adatokat. Az eddigi hozzászólásokhoz, mindenben egyet értek.
Nagyon sajnálom......
Remélem legalább választ kapunk , hogy van e remény még.
A hírlevélben legalább azt írták volna meg, hogy hamarosan megszűnik a napló és mentse az ember a dolgait .
Nagyon jól gondolod ! A papír és toll nem ugyan az
Sokat tudunk egymásnak adni a naplók révén, úgy gondolom !
A másik ami egyáltalán nem el hanyagolandó , így láthatjuk egymást fotókon és ezáltal is közelebb kerülünk egymáshoz
Reménykedem én is, hogy végül is csak visszaadják a naplónkat
Én nagyon bízok benne, hogy visszakapjuk...
KÉRJÜK VISSZA A NAPLÓINKAT !!!!!!!
Legalabb addig kerjuk vissza, amig elmentjuk az adatokat!
Ilyen hulyesget...miert kell elrontani ami jol mukodik????
Csatlakozom a többiekhez: kérjük vissza a naplókat!!! Mi olyannak szerettük, amilyen volt...
ja é még egy gondolat:
Ki hallott már olyanról, hogy egy internetes oldal kezdőlapján nem tud az ember belépni a saját oldalára. Inkább ez az elavult dolog szerintem.
Nem igazán értem ,miért az a sorsa törvényszerűen azoknak a dolgoknak, melyek:
1. jók
2. működnek
3. szeretik a felhasználók, szóval miért kell ezeket a dolgokat megszüntetni, eltakarítani, csak azért mert valószínűleg jött egy hülye dizájn tanácsadó (Isten ments nem akarok én bántani/meggyanusítani senkit sem)!
De valószínűnek tartom, hogy nem mi egy maroknyi csapat vagyunk ez egyetlen akik hangot adunk az elégedetlenségnek, szóval miért hagyják ezt az egészet figyelmen kívül. Feltöltöttünk fényképeket, jobban meg szeretnénk ismerni egymást. Miért kell ezt elvenni tőlünk. Arról sehol egy szó nincsen, hogy a napló helyett lesz valami más, vagy új dolog, amit szintén használhatunk. Mondjuk egy említett profiloldal...
Ha már elvették a NAPLÓINKAT, legalább lehetőséget adhattak volna, hogy a több éves dolgainkat, onnan valahová elmentsük
Sok olyan dolog van amit ott osztott meg az ember a barátaival , mert nem akarta nyilvánosan , ott tudtunk egymásnak fénykép alapján és egy rövid írással bemutatkozni
Ezzel kapcsolatban én is kérést intéztem hozzájuk , legalább addig adják vissza a NAPLÓKAT még az ott lévő dolgokat elmentjük
Most várom a válaszukat
Ja és imádjuk a smiley -kat is!!!!
Amúgy egy csomó változást lehetne eszközölni az oldalon,bár nem tudom megoldhatóak e. Például
-a grafikon(ami bár most nincs is :P sokkal jobb lett volna ha nagyobb kicsit és ha utólag korrigálhatom amit elrontottam
-vagy a közösség,a naplókat bár sok nyilvános volt elég nehéz volt "megtalálni" például ha valaki naplója a 100. oldalon volt a 200ból..
-lehetne profilunk,aki akar(én akarnék)) amit nem kötelező kitölteni,nem biztos,hogy csak a súlyunkat akarjuk leírni )) vagy csak egymás súlyáról szeretnénk olvasni... azt hiszem ilyen lehetőség a NLCafe-n is van..
ilyesmik jutottak eszembe