Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tudatos kismamák

690304
Létrehozva: 2004. március 25. 14:00
Sziasztok. Elsősorban ezoterikus, agykontrollos szemléletű, vagy csak egyszerűen a lelkükkel törődő kismamákat várunk. Azokat, akik tudják, hogy gyermekük fejlődésében a magzati kor is nagyon fontos, és hogy már ilyenkor el lehet kezdeni a kommunikációt a babával. Gyakran fogok idézni a Lelki köldökzsinór c. könyvből, és várom mindenki hozzászólását.Jómagam 17 hetes terhes vagyok, agykontrollt végeztem, reikizem, hobbiból természetgyógyászkodom. Az indított el, hogy babát levideóztuk, és a videót visszanézve meglepően tudatos viselkedést figyeltem meg. Aznap délután küldte a posta- nincsenek véletlenek az említett könyvet, amit Amanda korábban javasolt nekem. Azóta én folyamatosan igyekszem felvenni babával a kapcsolatot. Beszélek hozzá, énekelek neki, zenét hallgatunk. Megfigyelések szerint a baba intelligenciáját, testi- lelki fejlődését ezzel nagy mértékben lehet befolyásolni.
  1. Torolt_felhasznalo_907900
    Torolt_felhasznalo_907900
    2004. március 27. 11:37101.
    Értem! Szóval egy ellenpélda alapján már megdől az egész elmélet? Nem minden kos akaratos! És nem minden mérleg férfi homoszexuális, stb stb. Azért mert benne van a lehetőség, még nem feltétlenül igaz. Ha ezoterikus beállítottságú vagy akkor ezt tudod. Ezzel nem a lányt, vagy a Hidast, vagy a módszert akarom védeni. Engem például az analízis során soha nem érdekelt, hogy fiú-e vagy lány. Nem éreztem színeket, nem is kérdeztem "miféle" ő??!! "CSAK" együtt voltunk. Éreztük egymást, és hihetetlen melegséget. Nekem ez bőven elég volt. Semmi varázslat. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_512660 (100)
     
  2. Torolt_felhasznalo_512660
    Torolt_felhasznalo_512660
    2004. március 27. 11:23100.
    Babaneten volt egy lány, aki járt ilyen kapcsolatanalízisre. Eszerint lányt várt, végig a kislánnyal beszélgetett, még meg is beszélték mikor fog megszületni. A másik, hogy nem akart kórházban szülni, hanem otthonszülést tervezett. Ehhez képest megszületett a kisfia, kórházban és kb egy héttel a "megbeszélt" időpont után.
    előzmény:
    csöpp (99)
     
  3. Torolt_felhasznalo_907900
    Torolt_felhasznalo_907900
    2004. március 27. 11:1499.
    Nem tudom milyen történetre gondolsz?! De lelked rajta, te így látod.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_512660
    Torolt_felhasznalo_512660
    2004. március 27. 10:5498.
    Nekem továbbra is az a véleményem, hogy ez az egész cask misztifikálás. Lehet, hogy neked jó érzés ott feküdni és relaxálni, de ezen túlmenően a "kapcsolat" azon formája, amit elvben ott zajlik, az leginkább a te képzeletedben játszódik és nem a baba kommunikál veled ilyen módon. És ezt csak alátámasztotta az az ominózus történet, amit végigolvastam anno szinte napról-napra. Előtte én is gondolkoztam rajta, hogy ez milyen jó dolog lehet, utána már eszembe sem jutott.
    Nem ettől lesz valaki tudatosabb, az egésznek semmi köze a lélek kiválasztásához.

    Persze tőlem járjatok oda bátran, pihenjetek, élvezzétek ezeket a csendes órákat. :-)))))))
    előzmény:
    csöpp (97)
     
  5. Torolt_felhasznalo_907900
    Torolt_felhasznalo_907900
    2004. március 26. 21:1297.
    Bocs, de mondott itt bármelyik hozzászóló is olyan, hogy a kötődés ezen múlik????????? Mert akkor azt hiszem én ezt a hozzászólást kihagytam. Nem, nem ezen múlik, de aki megteheti , hisz benne, vágyik rá, annak igenis nagyon megér az a heti, kétheti, xalkalom 1-1 órát. Ráadásul amikor önmagad vagy a babáddal, az megint más, mint mikor valaki segít, irányit, esetleg azonnal válaszol, s reagálni tud a kérdéseidre, megérzéseidre. Én úgy éreztem ez a babócámnak is mindíg egy nagy-nagy öröm volt, amikot ott találkoztunk. No meg persze mindíg együtt, beszélgetni, stb. De az más. Sajnálom, hogy te ebben nem hiszel, attól még a kötődésed biztosan megvan a gyermekeiddel. Hisz nem az analízisen múlik:-)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_512660 (96)
     
  6. Torolt_felhasznalo_512660
    Torolt_felhasznalo_512660
    2004. március 26. 19:5896.
    Mert tapasztalataim szerint a kapcsolatanalízist nagyon nagy hányadban elsőszülők veszik igénybe. A többedszer szülők már pontosan tudják, hogy miről szól ez a dolog, hogy nem ezen múlik a kapcsolat, és a kötődés.
    Én személy szerint erős ezoterikus beállítottságom ellenére nem hiszek ebben és túlmisztifikáltnak tartom.

    Ami pedig 690304-et illeti, kérlek ne sértődj meg Morzsimamán, jót akar neked, fogadd tiszta és nyitott szívvel.
    előzmény:
    csöpp (95)
     
  7. Torolt_felhasznalo_907900
    Torolt_felhasznalo_907900
    2004. március 26. 19:4495.
    Szia berries!
    Először is gratulálok a harmadik babádhoz, s persze az előző kettőhöz is, le a kalappal. :-) Mi is hármat szeretnénk a párommal, vagy talán négyet?!?! Majd ahogy az élet hozza, remélem sikerül. Én már az első szülésen túl vagyok, remélem jövőre átélem a másodikat is, de úgy érzem a kapcsolatanalízisre mindenképpen fogok időt szakítani, úgy mint a kisfiamnál is. Mégis miért fontos ez, hogy ki hányadik babáját várja?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_512660
    Torolt_felhasznalo_512660
    2004. március 26. 18:5894.
    Én az előző kérdésemet nem véletlenül, ugyanakkor nagyon őszintén tettem fel:-) kíváncsi lennék, hogy az ideíró tudatos kismamák közül ki az, aki nem az első babáját várja.
    Amúgy én éppen a harmadikat:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2004. március 26. 18:1493.
    Nagyon érdekes a téma, én is foglalkoztam a gondolattal, h. elmegyek analizisre, de én nem hiszem, h. ki tudnék kapcsolni órákra a feledataimból. Mindegy, akinek megy, nagyon jó lehet, és sok sikert, meg boldogságot hozzá.
    690304 stílusa viszont nagyon visszataszító, már nem az első embert tanácsolja el kioktató hangon. Nagyon okosnak és magasan képzettnek gondolja magát a témában. A gyereke lelki fejlesztése mellett szakíthatna időt a saját személyisége fejlesztésére is, mert komolyan mondom, nagyon unszimpatikus.
    Jó, jó, már itt sem vagyok.
    Csak a kiutasítottaknak üzenem, ne keseredjenek el, lehet, h. a hiba nem az ő lelkivilágukkal van!
    előzmény:
    690304 (88)
     
  10. Torolt_felhasznalo_907900
    Torolt_felhasznalo_907900
    2004. március 26. 17:1392.
    Vándor777!
    Ne menj sehová, hisz ez a topic mindenkié! És a bizonytalanságodon talán épp a mi bizonyosságunk segíthet! Nagyon sok babát, kitartást, boldogságot neked is, akár írsz ide akár nem. De ne hagyd magad eltántorítani. Sem innen, sem a megérzéseidtől. Szerintem a félelem az anyaságtól teljesen természetes, és az vesse rám, rád, bármelyikünkre az első követ, akiben nem merült fel az a kérdés: Vajon jó anya leszek-e??? És persze, hogy az leszel!!! Ha itt lesz az ideje! Addig is élvezd az élet minden örömét, főleg a babagyártás szepmontjából! :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_512660
    Torolt_felhasznalo_512660
    2004. március 26. 16:3891.
    Egyetlen egy kérdésem van hozzátok!
    Mindannyiótoknak az első babája érkezik?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2004. március 26. 16:1990.
    köszönöm a jótanácsokat.

    sajnálom, hogy "nem illek bele" a fórumba.
    690304: jó tanácsokat adtál, de nem értem benned, hogy miért kell kitessékelni azokat az embereket, akik idetévednek. felőlem beszélhettétek volna a Ti dolgaitokat- érdekelt is, szerintem lassan lekerültem volna a középpontból. S biztosan az is segitett volna, ha a Ti boldogságotokat látom.

    Nem esett jól, hogy finoman bár, de eltanácsoltál.

    Sziasztok!
    előzmény:
    690304 (88)
     
  13. 2004. március 26. 15:1989.
    Ne keseredj el kérlek :) Megértem miről beszélsz, nekünk szeptember elején volt az esküvőnk, és akkor még nem voltam terhes. És (minő hiúság!) imádtam, hogy beleférek a ruhámba, nem kell azon izgulnom, túl szoros-e stb. És akkor már kb. 2 hónapja rajta voltunk a projekten. A nászúton rögtön teherbe estem. Tudod Vándor, mire gondolok? Hogy előtte állandóan azon zakatolt az agyam, hogy baba baba baba. Az esküvő meg annyi izgalommal járt, a nászutunk is szép volt, vadidegen helyen jártunk, és ez a sok dolog kicsit lekapcsolt erről az idegeskedésről. És hopp, jött Máté baba.

    Ja, és előtte a falra másztam a jótanácsoktól, hogy nem szabad görcsösen akarni :)
    előzmény:
    Vándor777 (85)
     
  14. 2004. március 26. 15:1888.
    Nagyon kedves ember vagy, de az a meglátásom, hogy Te tudat alatt nem fogadtad el a párod, és nem is akarsz igazán babát. Mi többiek pedig kismamák vagyunk, akik a babánkkal való kapcsolat tartást jöttünk össze megbeszélni. Úgyhogy egy teendőd van: tisztázni, hogy akarsz-e gyereket, és a jelenlegi párodtól-e. Aztán két tesztcsík után szeretettel visszavárunk. :) Addig, hajrá, nem panaszkodni, abból nem lesz baba, akciózni helyette:)
    előzmény:
    Vándor777 (87)
     
  15. 2004. március 26. 15:1387.
    ebbe nem akarok belegondolni
    előzmény:
    690304 (86)
     
  16. 2004. március 26. 15:1186.
    Önként választott sors lehet egy szenvedésekkel teli élet is. Jézus is tudta, mi vár rá. Tudatos szinten félt, de a lelke kész volt az áldozatra. Nincs értelme, nincs értelme. . . Vannak emberek, vagy helyzetek, akikhez és amelyekbe nem akar baba születni. Nekem is volt évekig egy nagy szerelmem. Minden esküvő előtt valamelyikünk visszatáncolt. Nem jött össze a dolog. Hál Istennek. Nekem a mostani párom a mellém rendelt társ, a gyermekemnek rendelt apa.
    előzmény:
    Vándor777 (85)
     
  17. 2004. március 26. 15:0385.
    basszus elkeseritetek.
    én bevallom, nem kell erre pszichoanalizis, hogy én igenis félek. Nagyon szabadok vagyunk, azt csinálunk amit akarunk, ez nagyon megváltozna. Nagyon nagy lemondással járna, stb. nem vagyok biztos magamban sem, hogy jó anya lennék. Viszont hosszutávopn nem tudom elképzelni, hogy ne legyen gyerekem. Az élet egyetlen értelmének és céljának azt tartom, hogyha az ember gyermeket nevel fel

    ha velem ez a baj, akkor miért születik olyan embernek gyereke, aki nem is akar??? Vagy akit megerőszakolnak???? Ennek nincs igy értelme. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_596621 (82)
     
  18. 2004. március 26. 15:0084.
    nem is tudom, a félelem nem jó szó arra, amit éreztem. Furcsa, új helyzet :)
    előzmény:
    690304 (79)
     
  19. 2004. március 26. 15:0083.
    Szia!
    előzmény:
    690304 (81)
     
  20. Torolt_felhasznalo_596621
    Torolt_felhasznalo_596621
    2004. március 26. 14:5982.
    Én is hivatásként élem meg, mármint az anyaságot. De az tény, hogy előtte én is sokáig "féltem" attól, hogy egy kisgyerek teljesen megváltoztatja az addigi kényelmes kis önző életemet. Aztán történt valami, ami miatt átgondoltam mindent, amit eddig és ezután fontos lehet az életemben és rájöttem, hogy igenis anya akarok lenni, természetesen a lemondásokkal, de a sok, előre nem is sejthető boldogsággal együtt. Tehát igen, egy más életem lesz, de kész vagyok a változatásra és felvállalom. És akkor jött a baba :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2004. március 26. 14:5881.
    Most mennem kell, mindenkinek kellemes hétvégét, hétfőn továbbviszem a fonalat, sziasztok. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2004. március 26. 14:5780.
    Adott problémát testi és lelki szinten is kezeltünk.
    előzmény:
    dizmirdity (78)
     
  23. 2004. március 26. 14:5279.
    Félelem- elég általános szó. Aki tudatosan felkészül egy élethelyzetre, szerepre, az nem fél. Egyes kultúrákban a haláltól sem szokás félni. kiteszik az ősök mumiáit, pl. Modern korunkban meg eldugják a haldoklókat, ne is lássa őket senki. De az anyaság egy kicsit más. Én nem félek tőle. Nagyon nagy kötöttség, ezt tudjuk mindannyian. Lányok, többiek, Ti féltek? Én anya akartam lenni, egy lelket hozzásegíteni a fejlődéséhez. Ez hivatás, szerep. Nehéz szerep, de nem félelmetes.
    előzmény:
    Vándor777 (77)
     
  24. 2004. március 26. 14:5178.
    Bocs, de most nem értem az összefüggést. . . mármint a felkészültsége és az aloe vera közt
    előzmény:
    690304 (76)
     
  25. 2004. március 26. 14:4777.
    de hát ki nem fél az anyaságtól? a felelősségtől, az élet megváltoztatásástól??? KI NEM????
    előzmény:
    690304 (76)
     

Címlap

top