Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Székrekedés, emésztés

Jéglány
Létrehozva: 2010. május 16. 01:21
Helló!
27 éves lány vagyok, és világéletemben kínlódtam a \"nagy dologgal\".
Kipróbáltam a világon mindent, de eddig még semmi nem segített.
Van, hogy 3-4 napig nem látogatom meg a trónomat ez ügyben. És aztán végül megjárom a pokol minden bugyrát.
Hallottam már olyan tanácsokat, hogy egyek sok rostot. Na ez megvolt, és a helyzet még rosszabb lett. A 3-4 nap módosult 5-6 napra. (hozzáteszem, hogy ha tésztát eszem, akkor megy a hasam.)
Volt olyan is, hogy magvakat fogyasszak. Ebben az esetben nem történt se jó, se rossz változás.
Már csináltam néhányszor olyan turmixokat, hogy ha leírnám mi volt benne, azonnal elszaladnátok wc-re, de nálam még csak egy kis bélmozgás sem indult be.
Egy kolleganőm javaslatára vettem keserűsót, beletettem 2 deci vízbe, és vártam a csodát, mert állítólag műtétek előtt ezzel szabadítják meg az embert a fölösleges maradványoktól odabent.
A helyzet az, hogy nem történt semmi.
Aztán csináltam egy dupla adagot. Szintén semmi.
Végül egy tripla keserűsós víztől volt egy kis produkció.
Legutóbb a ricinusolajat próbáltam ki, a hatás a szokásos volt: semmi....
Ha valaki esetleg hallott már ilyesmit, vagy tud valami \"tuti receptet\" szélsőséges bajaimra, kérem, írjon!
Köszönettel
Jéglány
  1. exb
    exb
    2017. Április 13. 10:2453.

    Probiotikus joghurt.


    Kaukázusi kefír.


    1L 100% Cappy.

  2. 2010. május 19. 17:5652.

    Születése óta rákos? Persze lehet...

    Mivel az endokrinológus csak vérvételt csináltat, azt hiszem, egyszerűbb azzal kezdeni. Inzulinrezisztencia, pajzsmirigy alulműködés népbetegségek, nálam is ezek okozták.

    előzmény:
    nemszeretem (51)
    2010-05-19  17:44

Címlap

top