Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Miért zavar minket a burka
„Nyugat-Európát mindinkább irritálja a burka" - szól az MTI aktuális tudósításának címe, amelyben arról a francia törvénytervezetről esik szó, miszerint megbüntetnék a közintézményekben és a tömegközlekedési eszközökön a hagyományos iszlám viseletben megjelenő nőket. „A rasszista buszsofőrök nem állnak meg a fiatal muszlim lányoknak, akik hidzsábban várakoznak a megállóban" - írja ezzel egy időben az angol Daily Mail napilap is. Mint a két idézett címből is kitűnik, Nyugat-Európa nem igazán tudja, mit kezdjen a bevándorló muszlim nők tradicionális öltözködési szokásaival.
Sziasztok,
a fenti idézet az eheti Nők Lapjából való, a teljes cikket ITT olvashatjátok.
Arra gondoltunk a szerkesztőségben, hogy ezentúl néhány témánkat megjelenítünk itt a fórumon, hátha van kedvetek továbbgondolni őket, és megosztani velünk - illetve egymással a véleményeteket. Hiszen a Fórum erre való, nemde?
Előre is köszönjük a kommenteiteket,
Kertész Gábor
újságíró
Nők Lapja
de miért torkollna vitába a társfeleséges házasság?
én csak olyat ismerek, ami nagyon jól működik.
ez megint csak tapogatódzás kívülről, miközben nem vagy ebben benne.
nem szabad ismeretlenül feltételezni.
minden feleségnek ugyanolyan jogai vannak.
nem tudhatod hogy milyen a társfeleséges házasság, vagy hogy a felek miképpen élik meg.
a feltételezés pedig nem számít indoklásnak.
az nem tény volt, hanem csak a te véleményed (amit ismeretlenül kommenteltél, valós ismeret nélkül).
Ha valaki azért lesz apáca hogy elzárja magát a külvilágtol és besavanyodjon,annak valoban nincs értelme.
Viszon ha azért vonul el hogy önmagán dolgozzon,vagyis letegyen egy rakás nem kivánatos érzelmi és mentális tevékenységet ami másokra és önmagára is veszélyes,na akkor egy meghatározott időtartamig megéri.
Akkor megtalálja istent.Amit nem odakint kell keresni hanem odabent.
Természetesen családon belül is működik a dolog,de lényegesen lassabban.
De azt azért megnézném ha egy férfinak 3 felesége van és csak egy legyen féltékeny a többi nőre az egy idő után elkerülhetetlenül utálkozásba torkollik.Akkor hol is a belső tisztaság és a harmonia családon belül? Ez csak egy példa a sok közül.
Kedves Kertesz Gabor!
Miert nem irnak arrol is, hogy vajjon mie'rt nem zavart soha senkit, ha egy katolikus apa'cat lattak hosszu fekete klepetusban????????????
Igen ebben egyet értünk!
A kényszer hosszú távon nem visz előre. Függetlenül attól hogy valaki orvos vagy egyetemista,bár itt Magyarországon szinte csak egyetemet végzettekkel vagy egyetemre járókkal találkoztam Iránból, a vallás az mindenkinek a magán ügye. Valójában akikről beszélsz nem muszlimok,hiszen nem a szívükben döntötték el, hanem "kötelezően " voltak muszlimok.
Szép estét!
Igen sokan vannak akik változást akarnak, de hidd e,l ha hiszed ha nem sokkal több van aki vallásos,Irán hatalmas ország, azért mert x % "szabadságot" akar attól még nem lesz változás. Ha a mostani kb. 80 milliónak a minimum a fele azt akarná az is lenne,hiszen 1979 -ben is a többség akarata győzött. Nincsenek olyan sokan mint hiszed. Igen vallásos vagyok,ennek ellenére én sem értek egyet a "kényszer" eszközével. Nekem is vannak Iránban rokonaim, a férjem iráni. Beszélek is perzsául, sokakkal beszéltem már magam is, jártam is Iránban. Azt hiszem az éán infom is hitelesnek számítható.
Szép estét.
Szia!
Ugye tudod , hogy amit leírtál az butaság?! Iránban sohasem volt kötelező a burka. A burka az arcot is eltakaró ruhaanyag. Iránban a nők egy félkörcikk alakú anyaggal takarják el magukat amit csadornak is neveznek,de ebből az arc kinnt van és a kéz fej is. Nem kötelező. azt meg hogy Irán 1979 elött mennyire volt normális ország azt inkább hagyjuk:
- tudtad hogy a fentebb említett ruhadarabban de alatta egyszál semmiben árulták a testüket a lányok?
- Tudtad pl. hogy azok a nők akik bugyi alatt 5 cm-es szoknyát hordak mennyire lenézték a vallásos,kendőbe,vagy csak normálisan öltözködő nőket?
-Tudtad-e mi volt egyáltalán akkor Iránban?
(persze ami ide európába nem jitott el hír)
Szóval hagyjuk...Butaságot írtál ne haragudj..A másik pedig hogy a burkát az arab és wahabita irányzatot követő nők szokták viselni Egyiptomban és Szaud Arábiában legfőképp. Iránban burqás perzsa nőt nem fogsz találni...Kendőset igen,az kötelező az tény,de már elöl-hátul lóg soknak a haja.....Szóval nem jósolok sok időt a kendős törvénynek...De azt még elérulhatom neked hogy ha már nem is lesz kötelező a kendő akkor is rengeteg nő fogja hordani,mert van aki vallása miatt hordja mint pl. én is Nézd meg Török országot,nagyon sok a kendős nő. És lesz is. ne az elnyomást nézzétek már a kendőben.. sokkal nagyobb elnyomás az amikor egy nőnek "mindent" bele kell adnia azért hogy megnyerő , szexi külseje legyen, hogy legyen,és megmaradjon az állása,mert senkit nem érdekelnek a valódi értékei hanem csak a nőt, mint a szexualitás tárgyát látják és keresik benne..na ez az igazi elnyomás!
Szép napot!
na pont ezért nem kellenek...
"Na várd csak ki, amíg hatalomra kerülnek a muszlimok..."
MIT VÁRSZ ETTŐL A HOZZÁÁLLÁSTÓL?...
a burka számomra a női szabadság korlátozását jelképezi - az alábbi hozzászólásokban is olvasható, hogy még az utcán sem sétálhat egyedül, nem dolgozik, nem "vegyül", valóban erről szól az iszlám? nem hiszem
úgy tudom, maga az iszlám nem is követeli meg
fogalmam nincs, hogy tudnék összebarátkozni valakivel, aki beburkolva ül velem szemben, nem látom az arcát
van muszlim rokonságom - a sógornőm fiatalabb lánya egy muszlimhoz ment férjhez, aki egy tisztelettudó, kedves fiatalember, szeretjük nagyon, de sem Ő sem a családja nem a külsőségekben látja az igaz hitet, az a szívben lakik nem a burkában
A Franciakat azert "zavarja" a burka, mert:
1. eloszor is a ferfiak latni akarjak a nociket
2. mert a Franciak a divatbol elnek. Az a propagandajuk, hogy ott elnek a "legelegansabb" nok!
Ha mindenki hirtelen burkat viselne, baj lenne.
aztan csak vard ki, (Kertesz Gabor, meg masok), amikor majd hatalomra kerulnek a muzlimok, es eltitjak a bortermele'st!!!
Huuu, akkor lesz am hadd-el-hadd Franciaorszagba. (es mashol is.........)
Ráadásul megszűnt ahidegháboró,most már USA nem haragszik Oroszországra,de kell egy ellenség,mert ellenségkép,az mindig kell,hát vegyük elő az arabokat.
Ennyi.
Szánalmas.