Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Miért zavar minket a burka
„Nyugat-Európát mindinkább irritálja a burka" - szól az MTI aktuális tudósításának címe, amelyben arról a francia törvénytervezetről esik szó, miszerint megbüntetnék a közintézményekben és a tömegközlekedési eszközökön a hagyományos iszlám viseletben megjelenő nőket. „A rasszista buszsofőrök nem állnak meg a fiatal muszlim lányoknak, akik hidzsábban várakoznak a megállóban" - írja ezzel egy időben az angol Daily Mail napilap is. Mint a két idézett címből is kitűnik, Nyugat-Európa nem igazán tudja, mit kezdjen a bevándorló muszlim nők tradicionális öltözködési szokásaival.
Sziasztok,
a fenti idézet az eheti Nők Lapjából való, a teljes cikket ITT olvashatjátok.
Arra gondoltunk a szerkesztőségben, hogy ezentúl néhány témánkat megjelenítünk itt a fórumon, hátha van kedvetek továbbgondolni őket, és megosztani velünk - illetve egymással a véleményeteket. Hiszen a Fórum erre való, nemde?
Előre is köszönjük a kommenteiteket,
Kertész Gábor
újságíró
Nők Lapja
melinda, én már írtam az nlc-nek korábban nem is egyszer, hogy vegyék le ezt a topikot, de nem akarják.
nem indokolták meg hogy miért nem.
a nem-muszlimok nem tudják, hogy a muszlim lányok miért viselnek niqaab-ot, és nem is nagyon találkoztak még arcfátylas muszlimával.
ha tőlem személyesen megkérdezik, hogy miért viselem, van-e férjem, felteszik a kérdéseiket, akkor általában meg szoktak nyugodni, még mosolyognak is.
arcfátylat viselek, ebben megyek ki az utcára és a villamoson is rajtam van.
nem szoktak felpattanni a velem szemben ülő nők az ülésről.
a kisgyerekek sem félnek tőlem, sőt, sok kisgyerek pont hogy odajön és érdeklődik.
ma is odajött az utcán egy idősebb hölgy és megkérdezte miért takarom el az arcomat.
elmondtam neki, mosolygott, kedvesen köszönt és ment tovább.
Engem egyáltalán nem érdekel ki milyen származású, csupán az, hogyan viselkedik másokkal.
A burka viszont zavar.
Képzeljünk el egy nagydarab barna szemű hölgyet burkában, amint fogja egy aranyos kisgyerek kezét.
Képzeljünk el egy barnaszemű szakállas urat burkában, amint fogja egy aranyos kisgyerek kezét.
Ki mondja meg, ki van a burka alatt? És ki van ott valójában? Mi minden fér ott még el? Miért akarná bárki elrejteni az arcát a mai világban, ahol nincs biztonság? Ki mindenki élne vissza egy olyan ember személyazonosságával, aki burka alatt jár-kel? Azonosít-e minket az arcunk?
Bemegyünk egy bankba. A sorba melettünk egy ember áll burkában? Ki áll melettünk? Egy férfi? Egy nő? Egy alkalmazott? Egy ügyfél? Egy bankrabló? Egy terrorista? ET? Hogyan azonosítja a banki ügyfélszolgálati dolgozó a burkába öltözött személyt? Biztonságos bemenni abba a bankba, ahol valaki áll burkában? Ki ülne le egy repülőn egy burkás alak mellé?
Egyetértek Veled. Senki nem kötelez senkit, hogy idejöjjön, ha meg nem tetszik, ami itt van, akkor - hogy egy klasszikust idézzek - el lehet innen menni... Azon túl, hogy kultúrálisan teljesen elütő szokás ez a fajta öltözködé, komoly közbiztonsági aggályokat is felvet. A sok kamera sem ér semmit, ha eltakart arcú emberek mászkálnak az utcán. Igazából fölösleges is a burkára kihegyezni a dolgot, egyszerűen elég lenne azt betiltani, hogy valaki közterületen/közintézményekben eltakarja az arcát (kivétel mondjuk ezalól az egészségügyi maszk, mert az előfordulhat, hogy valaki rászorul). Mondjuk, ha egy bankba bemegy az ilyen, milyen alapon várja el, hogy ne tartóztassák le?
Azon kívül, hogy állandóan azt hallani, hogy gonosz európaiak rasszisták, meg nem toleránsak, miközben ez az egész burka-ügy a nők negatív diszkriminációjáról szól, hogy nem veszik őket emberszámba. Az intoleranciát kéne tolerálni?
Én örülök, hogy az európai vezetők szeme kezd lassan felnyílni és észreveszik, hogy ha nem szabnak határokat, nem fektetnek le bizonyos kultúrális értékeket, mint alapvető dolgokat, akkor rövidesen a - szemben az európai kultúrával - agresszív és terjeszkedő, erőszakos kultúrák fognak felülkerekedni...
Miért zavar?Talán mert nem tartozik europa kuturkörébe.
Na meg aztán ki tudja később mi lesz a burka alatt.
Valamit azért nem értek.Ha bevándorloként jönnek miért nem integrálodnak.
Ha valaki ugy dönt hogy eu-ba jön,gondolom annak nyomos oka van.
Elsősorban gazdasági és az a lét nem igazán tetszik neki ahonnan elszármazott.
De akkor miért szeretné ugyan azt létre hozni az eu-ban ahonnan "elmenekült"
Pár honapja láttam a belvárosban egy hölgyet teljesen "becsomagolva"Csak egy kicsiny rácsony keresztül szemlélte a világot.
Én mégis láttam egy pillanatra a szeme tükréban a gyülölet szikráját
Ha ez igy van ,miért jön a "hitetlenek" közé?
Most jól félrertetted amit a Kahera írt,meg azt is ,amire ezt neked válaszolta.
Azt írtad,hogy:
"állami támogatást vallási okokból nem fogadok el."
De elfogadsz.Gondolom,nem az edőben székelsz.
A másik:nem dolgozol,de azért fizetsz adót.Áruld már el hogy csinálod!
Nem ezért akarják betiltani ezt a viseletet. Sajnos a muszlimoknak eléggé negatív reklám a terrorizmus. Ezért az emberek azt gondolják, hogy minden muszlim terrorista. Beszélgettem erről az egyik muszlim munkatársammal, mert nem értettem, hogy a terroristák hogyan vallhatják magukat muszlimnak, amikor embert ölnek. Azt mondta, hogy ők a szégyenfoltjai a vallásnak és nem muszlimok, hanem fanatikus gyilkolók.
Tedd a szívedre a kezed, amikor meglátsz egy muszlim férfit (mert a külsejükön, ruházatukon lehet látni), nem szorul össze a gyomrod? Mert nekem igen és egyből elkezd járni az agyam. Sajnálom, hogy néhány idióta miatt ilyen törvényeket akarnak behozni, de az emberek félnek.
Csapvizet iszol? Mert az is allami tamogatassal lett ihatova teve. Csatornat hasznalsz? Mert az is allami tamogatassal lett lefektetve. Olvasol, hasznalsz internetet?? Mind-mind elvezi az allami tamogatast.
Orvoshoz jarsz? Fogaszatra? Kozlekedessel hogy allsz?? Utakat, jardakat hasznalod? Ne allitsd olyan biztosan, hogy nem veszel igenybe allami tamogatast. Ha neked nem kell dolgozni, az a te szerencsed. '
De vannak nok, akiknek gyereket kell eltartani, esetleg beteg, oreg szulokrol gondoskodni. Meg mindig ok a becsulendobbek, mint az, aki fennen hirdeti kmk-jat.... A "forumos lanyok" meg valos forrasbol ismerkedtek meg az iszlammal, a Koranbol, es a szunnabol. Ez epp eleg valos. A tobbi mar csak emberek altal hozza sallangolt aprolek.
Aki forumozik, az mas okbol teszi. nem tanulni, hanem beszelgetni jar ide. De van, aki kotozkodni....
Elolvastam a cikket. Szerintem is meg kellene hagyni, hogy vallásuk szerint öltözködjenek. Lehet, hogy pár év múlva pedig azért fognak az emberek tiltakozni, hogy valamelyik vallást tiltsák meg?? Hiszen az is sokfajta van a világon. A cikknek igaza van. Én is inkább azt tartom, hogy jobb az elfedett női test, mint egy "pucér" nő látványa az utcán. Hiszen egy kitárulkozott lány nagyobb kihívás egy erőszakra mint egy fedett. A rasszizmust pedig mindig szítja valaki. Szerintem a gyáva emberek hozzáállása ez. Az öltözködésük eddig nem igazán zavarta a népet, most jött valaki aki szeretné ha az emberek egymást utálják és kitalálta, hogy tiltakozzunk az ő viseletük ellen. Ez ugyan olyan, mint amikor eddig egymás mellett élő népek elkezdték utálni egymást és lett az öldöklés. Tehát én azt hiszem ez nem a ruháról szól, hanem valakik megint szeretnék egymásnak ugrasztani a világot. Sajnos vannak butább emberek akik egy jó előadónak mindent elhisznek és fanatikusan követik. Szerintem minden bajt az unatkozó emberek kreálnak.
Remélem nem voltam hosszú, de engem zavar az emberi tolerancia hiánya, és sajnos Magyarország is átveszi ezt a fajta viselkedést, ami ugyan ide fog vezetni. Félünk majd kimenni az utcára.
Sabirah, Te egy intelligens, baratsagos muszlimanak tunsz.
Aruld el nekunk legyszives, hogy mibol tartod el magadat?
Azt irod, nem dolgozhatsz, nem igen jarhatsz emberek koze, valamint nem kerhetsz pld. munkanelkuli segelyt.
Azert valamibol elni kell! Gondolom nem a szuleid fizetik a szamlaidat, vesznek kajat, stb.
Engem tenyleg erdelkelne, hogy mivel foglalkozol, mibol van jovedelmed? Mi a vegzettseged? Hany eves vagy?
Kivéve annak a nőnek kell dolgozni,akinek nincs férje,és az apja nem tudja vagy nem akarja eltartani.
A nőnek kötelessége eltartania a gyermekeit,ha a gyerek apja nem tudja vagy nem akarja eltartani őket.
Ezt a Dar al Salam mecsetben a sejk mondta,és szerintem ez agyon logikus.
én beszélek magyarul, de nem keveredek lehetőleg senkivel sem.
vallási okokból nem.
sőt, szinte állandóan otthon vagyok.
nem tudom, hogy a nem-muszlim lányokat miért zavarja állandóan az, hogy egy muszlim nőnek nem kell dolgoznia.
nem vagyunk kötelesek dolgozni, és ha dolgozunk is, akkor is úgy tesszük, hogy a vallást tartjuk szem előtt (vagyis csak olyan munkahelyre megyünk és csak úgy, ami vallásilag megfelelő).
állami támogatást vallási okokból nem fogadok el.
az lenne a legjobb, ha a fórumos lányok megismerkednének az iszlámmal, valós forrásokból.
a fórum, az nlc uszítós cikkei, a bors napilap nem azok.
teljesen egyetértek veled.
Németországban is be akarják tiltani. Ezek a nök nem állnak szóba senkivel , nem vesznek részt sehol sokan a nyelvet sem beszélik.Ök maguk teszik hátrányos helyzetüvé a gyerekeiket mert hogy nem mennek szülöire , nem mennek sehova a gyerek miatt. Ha oda állsz mellé azebrán simán arrébb áll. Črdekes. Čldegelnek egy országban csak ugy a maguk elvük alapján és elvárják,hogy ök legyenek megértve és elfogadva.
Sokan vannak azon is felháborodva,hogy akar egy csaladbol 5nö nem dolgozik meg a nagyszülö sem hiszen szinte csak a férj beszéli a nyelvet.