Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Rákos beteg a családban
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2010. március 12. 09:03
Sokunkat érint szerintem ez a dolog. Rákos beteg már majdnem minden családban van, vagy legalábbis volt. :-(
Nálunk anyukám rákos. Melanóma, amit 3 éve fedeztek fel. Interferont kapott, elég jól tűrte, sokan viszont nem bírják. Ő bírta. Most változott az állapota, a nyakán van rákos nyirokcsomó. Azt mondta az orvos, ez nagy baj, mert közel az agya, és más életfontosságú szervek, amikre terjedhet. Még nem tudjuk mi lesz, mert március 29-én lesz konzílium mit csináljanak. Bennem felmerült a kérdés, él-e még addig anyukám? Szóval hurrá magyar eü!
Nem tudom, de bennem rengeteg kérdés merült most fel. Eddig nyugi volt, melanoma, de végülis tünetmentes volt évekig. Nem mondom nem aggódtunk, de nem volt akut probléma.
De most! Sugárterápia? Kemoterápia? Műtét? Mi lesz? Tud valaki segíteni? Hogyan tellik az utolsó év, az utolsó hónapok, az utolsó napok? Meg tudják-e mondani az orvosok, mennyi van még hátra? Mire van szüksége a betegnek ilyenkor? Azon túl, hogy lelkileg mellettük vagyunk persze, ez természetes? Megmondjuk neki, ha mi tudjuk, hogy már csal pár hónap? Hogy már ne tervezzen a jövő nyárra? Jaj nem tudom, most zokogok, és nem tudom, mit csináljak! Segítsetek, írjátok meg, nálatok hogy volt ez. Köszi mindenkinek! Vera.
Ehhez meg csak annyit tennék hozzá, hogy egy kis optimizmust hozzak annak, aki vvő rá, hogy akkor mi (a mai korban) meg gyűjtögessünk nyaralásra, kirándulásra, pihenésre, családtagokra, hozzátartozókra, szülőkre, gyerekekre, unokákra, ajándékokra!
És a gyüjtögetés mellett még sokkal több szeretetet termeljünk, és sugározzunk!
Igen, a halál az élet rendje, de nem kell várni, nem kell hívni, meg kell tenni mindent, hogy kerüljön el, akit csak lehet.
Azt hallottam sok helyen, hogy a gondolatok, az agy sok mindenre képes, képes irányítani a testet, akár magát meggyógyítani is. És ha ez így van, akkor a pozitív gondolatokkal kezdjük.
Én csak annyit tennék hozzá az utolsó pár hozzászóláshoz, hogy nem csak stádiumfüggő, hogy milyen kezelést kap a beteg.
Vannak olyan daganatok, amik pl. túl kicsit a műtéthez, illetve aránytalan lenne műtéti kockázatnak kitenni a beteget.
Vannak olyan daganatok, amik olyan helyen vannak, hogy szintén nem éri meg a műtéti kockázat, szóval inoperábilisek, nem műthetők. Aztán az is lehet, hogy a beteg túl idős a műtéthez.. Igazából talán az az egyik legjobb mód, hiszen percek, órák alatt kiveszik, ami kemoval, sugárral hetek alatt pusztítható el.
Minden betegnél személyre szabott terápia van, onkoteam ül össze, köztük onkológus, sebész, radioterápiás szakember, és az összes lehet ismeretében döntenek, hogy mi a legjobb a betegnek.
Én így gondolom. Azt, hogy tudom, nem mondhatom, mert az orvostudományokhoz sajnos laikus vagyok, és saját tapasztalat viszont szerencsére vagy sajnos csak egy van...
Ismerőseimnél tapasztaltam.
Neked miért más a véleményed?
"Akinél a betegséget korai stádiumban sikerült kimutatni, annál többnyire elegendő a műtét. Az előrehaladott állapotban lévőknél kerül sor sugárterápiára, kemoterápiára, infúziós kezelésre. "
Na, ezt a marhaságot honnan szedted?
" . . . néha egészséges emberek is készülnek már a halálra. . . ez talán még szörnyűbb lelki teher "
A régi öregek számára ez teljesen természetes volt. Mivel legtöbbjüknek nem volt életbiztosítása, ezért -- ha megtehették -- még életükben elkezdtek gyűjtögetni a temetésükre, hogy ha majd eljön az idő, ne terheljék még ezzel is a hozzátartozókat. Olyanokról is hallottam, akik évekig őrizgették a saját koporsójukat a padláson.
Bizony, súlyos állapot egy rákos vagy másféle komoly beteg jelenléte minden családban. A bizonytalanság hamar elolszlik, az orvosok majd mindenről idejében tájékoztatnak. A beteggel vitatkozni nem érdemes, még ha a valóságosnál esetleg sötétebbnek is látja a helyzetét, mert ez a rossz idegállapotából következik. Minden beteg kezelése más és más, ezt így látatlanban nem lehet megjósolni. Akinél a betegséget korai stádiumban sikerült kimutatni, annál többnyire elegendő a műtét. Az előrehaladott állapotban lévőknél kerül sor sugárterápiára, kemoterápiára, infúziós kezelésre.
Nálunk nagymamám volt rákos, a mellén. Neki a műtétet kétszer követte sugárterápia. Ebből meg is gyógyult, viszont pár évre rá az emésztőrendszerét támadta meg a betegség, ami már kezelhetetlen volt. Csak fájdalomcsillapítókat és vitaminkészítményeket kapott. Akkor -- a nyolcvanas években -- még nem tájékoztatták sem a beteget, sem a hozzátartozókat a kilátásokról. A nagymamám békésen tűrte a megpróbáltatásokat, a lelki gondjaival nem terhelt bennünket. A 2. betegség néhány hónap alatt vitte el, 80 éves korában.
Édesanyádnak jobbulást, Nektek sok kitartást és türelmet kívánok!
Szia!
A megadott e-mailcímre hamarosan elküldök több mindent, köztük cikkeket, tanulmányokat az alternatív módokról, sőt, könyvet is.
Viszont van egy kérdésem, mert nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban mi lenne jó. Én megvettem egy könyvet, amit most olvasok, és szerintem jó. Ezt laponként beszkenneltem, gondoltam arra, hátha kell valakinek segítségképpen.
Szóval a kérdés, hogy ezt elküldjem? Kb. 60-70 pdf dokumentumról van szó.
Üdv
Szia!
A fórumon olvastam, hogy nálatok is van sajnos a családban tüdőrákos beteg.
Sajnos anyukámnál is másodlagos daganatként tavaly nyáron diagnosztizáltak tüdődaganatot. (előzetesen már volt egy mellrákja lassan 4 éve)
Kapott most 6 kemót, attól szinte teljesen eltűnt neki a daganat, viszont én nem vagyok ettől megnyugodva egyáltalán, és szeretnék nála alternatív gyógymódokat is alkalmazni. Írtad, hogy mail-ben küldesz pár dokumentumot, hogy ti miket használtok!
Előre is köszönöm!
Jobbulást és kitartást!/p>
Sziasztok!
Őszinte részvétem mindnkinek, akinek egy szerette ebben a kegyetlen betegségben távozott.
Én is érintett vagyok, édesapámnál tüdődaganatot diagnosztizáltak.
Nagyon nehéz küzdelem ez, de soha nem szabad feladni. MIndig kell reménykedni, az utolsó pillanatokig.
Édesapám kemo- és sugárkezelést kap, és le is kopogom, szerencsére nincs rosszul tőle, nagyon jól viseli mindegyiket, noha a sugártól kicsit fáj a torka.
Ezek mellett a hagyományos kezelések mellett mi alternatív gyógymódokat is alkalmazunk, talán azok is segítenek abban, hogy nem érzi rosszul magát, nemhogy hányingere nincs, de nem is fáradékony.
Sokszor külön harcolnom kell vele, hogy tessék bevenni, meginni, lenyelni, enni, inni, és olyankor mérges is rám, hogy állandóan csak zaklatom, de mindezt azért szeretettel mondja, és mosolyogva szid le, de biztos, hogy kicsit terhelő, ha az emberhez állandóan mennek, mit, mikor, hogyan szedjen, de muszáj.
Én nagyon sok pozitív dolgot olvastam már (sajnos nyilván negatívat is, ahogy itt többetektől is). A pozitív hozzáállás is nagyon fontos szerintem.
(Amikor futólag egy ismerőssel beszélgetek személyesen, és azt kezdi el mondani, hogy melyik ismerőse, hogyan, milyen daganat miatt halt meg, leintem, meg sem hallgatom, mert a siránkozásra nem vagyok kíváncsi.)
Nagyon szívesen elmoondom, hogy miket használunk, ha valakit érdekel. Illetve szívesen küldök elektronikusan is dokumentumokat.
MIndenkinek kitartás! A legjobbakat kívánom mindenkinek.
Üdv
A halált nem lehet elfogadni, csak muszáj beletörődni. Mi is csk az utolsó pár napban fogadtuk el, hogy msot már vége. Addig bíztunk, reméltük, hogy bekövetkezik vmi csoda, csak az sajnos nem jött el.
A beteg valószínűleg tisztában van vele, mi vár rá, ezt nem szabad tudatosítani benne, elég baja van anélkül is. Mással kell lekötni a figyelmét (ha van rá igénye, de az utolsó stádiumban már nincs, hisz pokoli fájdalmai vannak).
Az is fontos sztem, hogy el tudjon az ember búcsúzni, hogy válnak el. Anyu még be tudott minket hívni a kórházba, tudtuk, hogy ez az utolsó találkozás (ő nem tudta, csak nekünk mondta az orvos), amíg ébren volt, vele voltunk, beszélgettük, majd mikor elaludt a morfiumtól, eljöttük, hagytuk egyedül elmenni (én nem akartam látni meghalni, sem halva látni, temetéskor sem néztem meg), számomra ő él, és mindig is élni fog.
Ezt is írtuk a koszorúra: Számunkra nem haltál meg, csak aludni mentél."
Vera
nagyon sajnálom, tudom, mit érzel, én is ezen mentem át tavaly!
Tavaly májusban az én Anyukámnál vesedaganatot találtak, ami akkor már elég nagy volt (háziorvos a fájdalmaira azt mondta előtte,h ogy felfázott). Jún. végén műtét, egy hajszálon múlott, hogy túlélte. Ebből még felépült őszre, akkor derült ki, hogy áttétek vannak. Kemot, sugarat nem kaphatott, lévén egy veséje volt csak, gyenge szervezete a műtét miatt, és a veseráknál az sem használ, az a legalatomosabb betegség, és a leggyorsabban terjedő. Próbáltuk gyógyszerész által kapott gyógynövényes kapszulákat, gyógyteát, rengeteg nyers zöldség, gyümölcs, stb., de a daganat nagyon gyorsan hatalmasra nőtt, teljesen legyengítette, így dec.-ben elvesztettük Anyut.
Persze ahány rák, ahány szervezet, mind-mind más. Orvosok szerint Anyu azért élt eddig is, mert baromi nagy élni akarás volt benne.
Hogy mennyi van hátra, azt a hozzátartozóknak elmondják, persze ez is orvostól függ. Bátyám Anyu halála előtti nap kérdezte az orvostól, egyik azt mondta, napok, esetleg egy-két hét, a másik pár hónapot mondott.
Ha bármi kérdésed van, nyugodtan írj privit is, segítek, amiben tudok.
Kitartást Anyukádnak, nektek is!
Szia!
Tudom hogy nem sokra mész vele, de nagyon sajnálom a helyzetet...
Nekem is van most barátnőm, aki rákos, jelenleg 38 kiló, már kilyukadt a gyomra, és most van túl egy gégemetszésen is, de áttéte nincs, csak a kezelést nem bírta jól(egy 6 hós és egy 2 éve skisfiú anyukája)
.Minden nap szinte sms-ünk, 3 hónapig beszélni sem tudott...nagyon nehéz, még nekem is aki "csak" egy barátnő vagyok-mert tehetetlen az ember, nem tud segíteni, sajnos:0(Ellenben lelki támasz tudsz lenni.
sztem mivel még nincs eredmény, ne arra készüljetek, hogy na akkor ez a vége, és kész.Várjátok meg mit mond az orvos, és annak tükrében.
Ha rosszat mond, akkor is sztem nem az a megoldás, hogy tudatosítod anyudban(fogja ő azt tudni magától is mire kell készülnie), hanem hogy erős vagy.Ha azt látja rajtad, hogy erős vagy, és kiállsz mellette, vele vagy a fájdalmában az sztem ilyenkor a legjobb érzés...ne érezzen olyat hogy teher számotokra ez az egész szituáció(bennem felmerülne ugyanis ez is, hogy terhes vagyok a szeretteimnek.)
Kitartátst kívánok, és a legjobbakat, hogy ne legyen aggasztó eredmény!
Szia,
Nagyon sajnalom, hogy ilyen helyezet elott allsz.Nehez lesz, keszulj fel ra.Es hasznalj minden napot, percet nagyon lki, mert majd bantani fog, hogy nem tetted meg.
Viszont szerencsesek vagytok, hogy Edesanyadnak hasznalt az Interferon, Edesapam masfel evig kapott havi veradagokat, addig jol is volt, aztan az orvos gondolt egyet es felirta az Interferont, es a 2. adag utan, ra 2 napra, meghalt.Nem fogadta jol a szervezete...
Sok erot es kitartast:Ago
Szia Vera!
Nekem 8 éve volt melanoma malignum-om, fejtetőn egy csomó formájában, áttét nem volt.
Én is kaptam kemoterápiát és interferon kezelést is, akkor voltam 27 éves.
Nagyon nehéz volt számomra az az időszak, de a legfontosabb, hogy a családom, a férjem azok, akiket nagyon szeretek velem voltak! Ez tartott életben, ebben 100%-ban biztos vagyok!
Én akkor szedtem az Avemar-t, kb. 4 évig, bíztam benne, hogy használ, és ez is számít.
Azóta is tünetmentes vagyok, persze járok 1/2 évente kontolra.
Csak azt tudom javasolni, hogy legyetek édesanyád mellett és támogassátok a szeretetetekkel, mert ez a legjobb gyógyszer!
Sok kitartást és még sok-sok együtt töltött évet kívánok Nektek!
Üdv,
Vera
Nem tudom milyen tapasztalat alapjan irtad, de sajnos ellent kell mondanom neked.
Edesapamat leukemiaban veszitettem el 2009 jan.1en, neki is nagy fajdalmai voltak az utolso napokban, hol eszmeletenel volt, hol nem, viszont par perccel halala elott, meg annyit mondott Anyumnak, o volt csak mellette sajnos (kulfoldon elunk mindket gyerek), hogy mondd meg Agotanak es Zsuzsanak, hogy nagyon szeretem oket.Aztan meg vett par lelegzetet-nagyon nehezen, es elaludt ...
Isten nyugtassa bekeben.
az utolso napokkal kapcsolatban lenne mondanivalom : nagyon szeretnem , ha nem reagalnatok ra , mert nekem ez tul nehez
Az utolso napokban egyedul van a beteg a halallal , ezekben a pillanatokban mi , gyerekek , nem letezunk mar nekik , nem szabad magadra venni , ha veletlenul az utolso szo nem az , amit varsz : hogy elmegy de szeret.... akarmit mond , nem szabad magadra venni : arra kell gondolni , hogy most , ebben a pillanatban hatra kell lepned , mert o a halalt fogadja , egyedul van , nem tud mar massal torodni
Erre is van szemelyes peldam , hulyeseg topikba leirni , de most le kell irnom.
Ossze van mosva a tortenetem a magyar egeszseguggyel es hosszu is , de talan tanulsagos ...
Edesapam 71 eves koraban halalozott el : ejjel hatalmas fajdalmai lettek , bevitte a mento egy korhazba , megnyomkodtak a hasat , eszmeletet vesztette . Ugy dontottek , hogy ki kell nyitni... megjott reszegen az ugyeletes sebesz , es azonnal felnyitotta . Belemetszett a begyulladt belbe , ami beleomlott a gyomoruregbe ... egy het alatt elment Edesapam , hiaba volt 3 antibiotikum rakapcsolva egyszerre , eszmeletlen volt vegig... Edesanyam nehany evre ra agynak esett - es en azt gondolom , hogy apam halala miatt - megtagadta az orvosi kezelest . Nem szenvedett , csak a legvegen , vegbelrakja volt . Hazahivtak a testverek , ha latni akarom megegyszer , akkor azt most lehet ... hat hetig maradtam .
Nem igen beszelt masrol , mint a gyerekkorarol , mert szep volt , a haborurol , mert szornyu volt , 56-rol ... es egyszerre hirtelen azt mondta : Te menjel el , mert nem szeretsz engem , nagyon ritkan jottel haza... itt rugja seggbe az embert a "kegyes hazugsag" : nem mondtam el neki , milyen sulyos problemaim vannak , ne legyen ez is a vallan , higgye nyugodtan , hogy a szerencses lanyai koze sorolhat ... Hogy mondhattam volna el neki , hogy amikor itt esett ossze a parom az utcan , akkor ot perc alatt lett mento es orvos , felkotoztek a hordagyra es amikor leallt a szive a szallitas kozben , megallt a mento haromnegyed orara es felelesztettek es tulelte , de ha Magyarorszagon esik ossze , akkor meg a jarokelo sem nezne ra ... Szoval a problema az , hogy sosem mondtam el az igazi okat annak , hogy miert nem tudok hazamenni latogatoba hozza , akit rajongasig szerettem , es sosem kerdezett ra az okra , mert azt hitte /?/, mindig/?/ , hogy nem szeretem .... es ezt abban a pillanatban mondta ki , amikor a "gonosz lanya" a halalos agya mellett volt ....
Nagyon ,nagyon nehez szeretett edesanyat elveszteni , 2004-ben tortent es nincs olyan het , hogy ne zokognek ejszaka
nyugi..Ő is megvette apámnak a fekete öltönyt nehogy már zöldben álljon a sírnál...
Elöszőr mikor megtudta,hogy rákos összehívta a mi kis családunkat..testvérem ,Apu, én...és végrendelkezett..az öltöny is ekkor hangzott el,de nem bizta a véletlenre...elmentek együtt és megvették!
Egyébként nagyon erős asszony volt!!
ettől még nem volt se jobb sem rosszabb..ezért mondtam a topik inditónak,hogy mentalitás kérdése ki miről és hogyan beszél.....
Amikor 39 kg volt..azzal viccelödött,hogy kicsit szorítja a zokni....na szóval édes-bús történet.....egy kicsit ilyenkor mindenki meghal!!