Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gastroyal / zsírégetőklub

*sunshine*
Létrehozva: 2010. március 1. 18:43

Sziasztok, még nem nagyon láttam a gastroyal legutóbbi "slágertermékéről" semmilyen véleményt itt a Fórumon, esetleg van még rajtam kívül valaki, aki elkezdte (vagy már abba is hagyta)? ezt az étrendet?

Előre is köszönöm a hozzászólásokat,

 

sunshine

  1. 2010. június 8. 11:0776.
    na, én mától rendelem megint, hogy beinduljon a fogyás újra. Kifejezetten hiányzott már, komolyan. Ma egy jó kis grapefruit levessel indítottam, ami frissítőbb, mint egy kávé simán, aztán tízóraira saláta volt kiflikarikákkal és még nem éhezem. Mondjuk amíg nem rendeltem, addig mindig zöldséget ettem valami hússal, ami elég egyhangú volt már így sok hét után, úgyhogy most ez jólesik.:)
    előzmény:
    forrester (75)
    2010-06-07  10:55
  2. 2010. június 7. 10:5575.
    igen, teljes étren, de reggeli-tízórai-ebéd-uzsonna-vacsi :) háromóránként kell enni, így nem is tudsz megéhezni szinte:) mellé még ha megiszod tényleg az ajánlott 3 liter folyadékot, akkor meg aztán pláne.
    előzmény:
    gizzzmizzz (73)
    2010-06-05  15:38
  3. 2010. június 5. 15:5374.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  4. 2010. június 5. 15:3873.
    ez egy teljes étrend? tehát reggeli-ebéd-vacsi? és hogy működik pontosan?
    előzmény:
    *sunshine* (1)
    2010-03-01  18:43
  5. 2010. június 5. 15:2872.

    Azt egyébként hallottad, hogy voltak olyan visszajelzések, hogy valaki csak a Gastroyalos súlycsökkentő teákat, italokat itta, és úgy fogyott folyamatosan, hogy mindeközben ugyanazt ette, amit addig? Önmagukban is hatásosak, ha néha ki is hagysz egy-egy hét ABC diétát, akkor is működik a fogyás!

    Persze a látványos és gyorsabb eredményért nem árt az ABC sem, de ha csak apránként szeretnél folyamatos súlyveszteséget, akkor nagyon tudom ajánlani a súlycsökkentő teát literszámra.

    És tényleg finom, ráadásul csupa egészséges és természetes dologgal van tele, plusz hosszú távon az energiád is megmarad.

    előzmény:
    forrester (71)
    2010-06-05  07:04
  6. 2010. június 5. 07:0471.

    Én is fogok rendelni a menü mellé most. Egészen visszakaptam a lelkesedésemet, júliusra újabb 5 kiló a minimum amit le fogok fogyni az abc-vel, úgy döntöttem. Egész hónapra fogom rendelni.

     

    Igen, a Megadrinkelsőre kicsit inkább érdekes volt, mint finom, de aztán hozzászoktam én is az ízéhez annyira, hogy az egy litert kb. fél óra alatt simán ledöntöttem :))

     

    Nekem még a Súlycsökkentő tea ízlett nagyon, az nagyon frissítő és az is itatja magát. Ilyenekből nem nehéz összehozni a api 3-4 liter ivást, az tuti.

    előzmény:
    Lavémi (70)
    2010-06-04  16:55
  7. 2010. június 4. 16:5570.

    Hát, a Megadrinket én is ittam, igaz, a bőrömmel nem voltak akkora gondok, nekem mondjuk az emésztésemet rakta helyre. Azért valószínűleg abba az is belejátszott, hogy vedeltem mellé még rendesen. Elsőre ugyan kicsit szokatlan az íze, de néhány nap után teljesen rákattantam. :)

    Most már néhány hete nem ittam, de annyit beszélünk róla, hogy szerinte jövő hétre megint rendelek belőle.

    előzmény:
    forrester (68)
    2010-06-03  17:35
  8. 2010. június 4. 16:5169.
    Nem akarlak elkeseríteni, de mi a garancia arra, hogy ebben a körben nem fogsz ellustulni, és lesz energiád folyamatosan az alapanyagok után rohangálni és főzögetni?
    előzmény:
    dfa (66)
    2010-06-03  10:53
  9. 2010. június 3. 17:3568.
    Csatlkaozom, sokat kell inni nagyon. De ez érdekes, mert csak az elején sok az a 3-4 liter, aztán szinte kevés is lesz nekem a nap végére. A Gastroyalos dietetikus is így magarázta, hogy a min. az a 3 liter folyadék ahhoz, hogy a zsírból fogyjunk, ne csak víz menjen le. Mondjuk az én bőröm eddig a víztől nem lett szebb, csak amikor azt a Megadrinket is ittam, ami ilyen algás lötyi, na, akkor elmúltak a bőrbajaim rendesen:)
    előzmény:
    Lavémi (64)
    2010-06-02  14:12
  10. 2010. június 3. 17:3267.

    Ez így van, aki arra hajlamos, annak egész életében figyelnie kell, nem fogyókúrázik, hanem inkább életmódot vált ilyenkor az ember. Ez az ABC étrend engem tök jól rászoktatott például arra, hogy kis adagokat egyek. Most ugye épp nem azt ettem ezen a héten, de annyira rászoktam, hogy 5x egyek pici adagot, hogy a saját kajámat is így eszem már.

     

    előzmény:
    dfa (66)
    2010-06-03  10:53
  11. dfa
    dfa
    2010. június 3. 10:5366.

    Hát igen, sajna ezt már beláttam, hogy egész életemben figyelni kell arra, hogy mit eszek és mennyit :(

    De szerintem ez minden diétára igaz.  :( Amúgy nem csak az egy hónaposat akarom végigcsinálni, hanem életem végéig, amire humánusabbat még nem találtam a norbi módszernél. (egyszer már éltem rajta sokáig, csak ellustultam, mert sokat kell főzni, és alapanyagok után járkálni)

    előzmény:
    Lavémi (65)
    2010-06-02  14:19
  12. 2010. június 2. 14:1965.

    Egy gond van a Norbi módszerrel, azon túl, hogy valóban lehet jól csinálni. Ha abbahagyod, visszahízod. Egy életen át kell csinálnod. Nézd meg a "sztárokat", akiket lefogyasztott. Szépen pörögnek vissza rájuk a kilók.

     

    Én is Norbiztam, visszajött, mint a szél. A Gastroyalos súlyveszteségemet - igaz nem olyan régóta - de fél éve tartom.

     

    Az egy hónapos program az arra jó, hogy amit leadsz egy hónap alatt, az visszajöjjön, ha csak kényszeresen nem fogod figyelni azután is, hogy mit eszel. Amit kétlek...

    előzmény:
    dfa (59)
    2010-05-14  08:14
  13. 2010. június 2. 14:1264.

    Pedig rosszul teszed, hanem iszol, igyál rengeteget!

     

    A napi 3 liter folyadékfogyasztás (Gastroyalos italok vagy sima szénsavmentes ásványvíz) a minimum kellene, hogy legyen. Azt tapasztaltam, hogy azokon a heteken mérhetően több ment le, amikor bőven 3,5-4 liter felett volt a folyadékfogyasztásom, míg azokon a heteken, ahol 3 liter alá mentem (2-2,5 liter) nem iszkoltak annyira a kilók. Arról nem beszélve, hogy a sok folyadéktól a bőröd is szebb, és még a depresszió is elkerül :)

     

    Meg lehet inni ennyit, egy titka van: már ébredés után el kell kezdeni, tudatosan. Ha a délelőtt folyadék nélkül telik el, akkor ugrott sajnos a nap. Minél többet iszol, annál többet kívánsz (gondolom, az alkeszok is így vannak vele :)))))))))))))

    előzmény:
    maca29 (61)
    2010-05-17  12:38
  14. 2010. június 2. 13:5063.

    Örülök, hogy édesanyádnak is sikerült. Szerintem is nagyon jó az ABC rendszer, én több, mint 10 kg-tól tudtam megszabadulni 8 hét alatt. Szó szerint hétről hétre minimum 1 kg-val lettem könnyebb.

     

    Azt mondtam a fogyókúra előtt, hogy azért érdemes, mert olcsóbb lefogyni, mint új, nagyobb ruhatárat vásárolni, inkább megpróbálok a régiekbe visszafogyni. Ehhez képest olyannyira sikerült a visszafogyás, hogy már a régi ruhák is lötyögnek rajtam, tehát a ruhavásárlást nem úsztam meg. Mondjuk vidámabb 36-os méreteben nézelődni, mint 42-esben...

     

    Az érdekes egyébként az, hogy szerintem centikben sokkal látványosabb volt nálam a fogyás, mint kilóban. Én is mindenkinek ajánlani tudom, feleannyi erőfeszítés nem kell hozzá, mint a kalóriaszámlálgatáshoz, külön főzicskéléshez.

     

    előzmény:
    mirella2010 (62)
    2010-05-19  12:36
  15. 2010. május 19. 12:3662.

    Sziasztok!

    Én mindenkinek csak ajánlani tudom a Gastroyal zsírégetőklubját!Az édesanyám egy magánéleti próbléma következtében 92kg-ra felhízott aminek a hatására az egészsége is komoly veszélybe került!Az orvosi leletei egyre rosszabbak lettek a kilók felszedésével és a végén már ott tartott hogy egy marék gyógyszert kellett beszednie aminek persze sorba jöttek a mellékhatásai (zsírmáj kialakulása stb.)!Rengeteg fogyokúrás módszert próbáltunk ki melyeknek egy részével sikerült is fogynia csak aztán ahogy lementek úgy vissza is jöttek a kilók!Aztán megismertük a Gastroyal ABC rendszerét ennek a módszernek a segítségével 25kg-tól sikerült megszabadulnia 6 hónap alatt!A leletei győkeresen megváltoztak pozitív írányba és egy idő után a gyógyszerinek is búcsút tudott ínteni!Azóta eltelt egy év és még mindig tartja a súlyát!Nos én ezért tudom midenkinek szívből ajánlani!!!!

    előzmény:
    *sunshine* (1)
    2010-03-01  18:43
  16. 2010. május 17. 12:3861.

    Szia!

     

    Én két hete csinálom, és 5 kg-ot fogytam, ennek jó részét az első héten. Sajnos most napok óta már stagnál, nem tudom miért, pedig lenne miből leadnom. De azért nem adom fel!!!

    Én a reggelikkel még csak-csak ki vagyok békülve, engem inkább ezek a zöldséges dolgok készítenek ki, mint pl a mai ebéd. (indiai lencsepüré zöldségcurryval)

    Én folyadékot nem rendeltem hozzá, és hát sajnos nem is iszok eleget. A mozgással is hadilábon állok, de elterveztem, hogy a héten 5* fél órát fogok mozogni. 

     

     

    előzmény:
    Domianya (60)
    2010-05-16  15:50
  17. 2010. május 16. 15:5060.

    Sziasztok!

     

    Én már 4 és fél hete csinálom az ABC Best of kúrát. 76 kg-ról indultam és most 68 kg vagyok.

    Nekem eddig még nem sikerült semmilyen diétával ennyit fogyni. Sajnos sportolni nem igazán sikerül a két kisfiam és a ház körüli teendők mellett, de így is működik.

    Az ételek nekem annyira nem jönnek be, főleg a reggelik, de azért megeszem a nagy részét.

    Nekem a két fajta folyadék is jár az étrendhez és úgy érzem ez is sokat segít. Mivel előtte nem sok folyadékot ittam, most pedig muszáj meginnom a 2l folyadékot(ha már fizettem érte)+ 1l ásv.vizet. Így én nem érzem, hogy éhes lennék, mert a folyadék eltelít.

    A célom a 60-65 kg. Most már úgy érzem sikerülni fog.

    Mindenkinek kitartást kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  18. dfa
    dfa
    2010. május 14. 08:1459.

    Szia maca! Sziasztok!

     

    Én nem bírtam tovább és áttértem Norbi 1 hónapos programjára. :)Most 64 kg vagok, úgy döntöttem a maradék 6-ot ráérek kevésbé gyorsan ledobni :) Már 1 óra sport, 4-5 l folyadék maradt, csak update 1es kódú kajákat eszem (főleg zöldséget, tejterméket  és halat meg csirkét), és a gastroyalos adagok után nagy dőzsölés :) 1hét -1 kg volt eddig. Neked kitartás, nagyon ügyi vagy, csak így tovább :) A folyadékot próbáld meg eröltetni, csak egy hét és rászokik az ember. Mindig előttem van egy kancsó zöldte, délután pedig citromos víz. Folyton kortyolgatom. Nagyon jó! Szebb lett a bőröm és a narancsbőröm is teljesen elhalványult.

     

    További sok sikert!

    előzmény:
    maca29 (58)
    2010-05-13  19:33
  19. 2010. május 13. 19:3358.
    Senki nincs itt? Pedig olyan jó lenne beszélgetni sorstársakkal. Már második hete csinálom, és elég jól bírom. A mérleg is mutatja már a kitartásom!!!!!!!!! Tényleg nincs már itt senki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  20. 2010. május 5. 10:2657.

    Szia!

     

     

    dfa nagyon-nagy gratula neked! Nagyon ügyes vagy! Én is nagyon reménykedem, hogy ezzel most sikerülni fog!

    Maximálisan egyetértek veled, hogy tényleg kicsik az adagok, dehát fogyókúra ez, nem szálloda. Az ára tényleg kicsit húzós, de ha belegondolok, hogy nem kell vásárolgatni (magamnak) meg főzögetni, meg egyáltalán kitalálni.........Hát ez mindent megér! És nem utolsó sorban az édesség! Hát igen, az a gyengém!!!

    Én a mai naptól már előre félek, nekem ez a szerda lesz a "mumus". Tiszta zöldség. Viszont holnaptól már megint nagyon jó kis kaják lesznek.  

    Sajnos nekem a tornára is nehéz magam rávenni, meg az ivásra is. Tegnap csúcsot döntöttem, lement kb. 2 liter. Ez már igazán nagy teljesítmény volt tőlem. De azért nem adom fel, folytatom!

     

    előzmény:
    dfa (54)
    2010-05-04  09:52
  21. 2010. május 5. 09:5156.

    Valamiért nem láttam az előző 3 hozzászólást... ...mégsem lassultunk be annyira

     

    dfa: csak ámulok és bámulok, hogy milyen gyorsan röpülnek le rólad a kilók. Pedig elvileg minél közelebb vagy az ideális súlyodhoz, annál nehezebb, úgyhogy nagyon ügyes vagy. (úgy tűnik, Te vagy az egyetlen, aki nem 20-30 kilós többlettel rendelkezik) Torna nálam is bejátszik, de az ivással komoly problémáim vannak (mindig is voltak).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  22. 2010. május 5. 09:4255.

    Sziasztok!

     

    Hát, úgy látom mostanában belassult a topik, azért én leírom az eredményeimet, hátha olvassa még valaki.

     

    Kerek 3 hét után az eredményem ma -3 kiló. De ebben van 3 nap "zabálóswellnesskedés" ill. az elmúlt 3 napom olyan zűrös volt, h nemhogy enni, de még inni sem volt időm. Mától újra rendszeresen eszem majd a G-t, így aztán lehet, h holnap többet mutat majd a mérleg.

     

    Küzdelem minden egyes gramm, de nem adom fel :-)

     

    Várom a többiek eredményét is.

    előzmény:
    Tigrincs19 (51)
    2010-04-30  09:05
  23. dfa
    dfa
    2010. május 4. 09:5254.

    Szia!

     

    Én a másik fórumba kezdtem el írogatni, de úgy látom, ez aktívabb.

     

     

    Már 2.hete (ma 2hete) élek a best of abc étrenden. 176 cm vagyok és 71 kilóról kezdtem Most 65 vagyok :) de az igazsághoz hozzátartozik, hogy minden nap egy órát tornázok és 4 l vizet/zöldteát iszom. Egyébként a kaják finomak, leszámítva egy-két lúgosító gyümölcssaláta förmedvényt, de olyan éhes vagyok, hogy azokat is megeszem. :) 58 kiló a versenysúlyom. Úgy tűnik, ezzel menni fog a fogyás.

     

    Azért az baromi nagy kamu, hogy jóllakva fogy az ember, én folyton éhes vagyok, olyan kis mini adagok vannak, de hát nincsen siker erőfeszítés nélkül, szóval tényleg ajánlom másoknak is. Az ára elég borsos, de kiszámoltam, h kb havi 5000-el több így a kajapénzem, mint egyébként. És nagyon jó, hogy nem kell azon agyalni, holnapra milyen diétás kaját főzzek, meg nem kell bevásárolni se magamnak:) kényelmes, és egész emberséges. (van édesség is :)))))))

     

    Ha ezzel sikerült lefogyni, norbi módszerrel fogom tartani a súlyom, nekem az nagyon bevált, csak egy éve fokozatosan el-elcsaltam belőle, aztán abba is hagytam :(  12 kilót leadni lassú, de súlytartásra nagyon humánus és élhető életmódot kínál szerintem. 

     

     

    Szép napot :)  

    előzmény:
    maca29 (53)
    2010-05-03  12:45
  24. 2010. május 3. 12:4553.

    Sziasztok!

     

    Csatlakozhatom? Én ma kezdtem neki a best of étrendnek. Az ebéd egy kicsit bizarr volt, de megettem. Az uzsi palacsinta lesz, már nagyon várom. Nagyon jó lenne, ha beszélgetnénk, bátorítanánk egymást!!!! Nekem legalább 30 kg-ot kellene fogynom, de már 5-10 nek is tudnék örülni!
    előzmény:
    Tigrincs19 (51)
    2010-04-30  09:05
  25. 2010. május 3. 11:0352.

    Sziasztok!

    Én másfél hete kezdtem, és eddig 2kilót fogytam.Az első napokban mindig éhes voltam, ráadásul szerdán kezdtem.Hát...

    83kilóról indultam,szóval van mit leadnom

    előzmény:
    *sunshine* (1)
    2010-03-01  18:43

Címlap

top