Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nekem korábban kellett Utrogestant szedni Clostylbegittel párosítva 6 hónapon keresztül, de az azért volt, hogy rendszeresebbé váljon a menzeszem. Az Utrogestantól nagyon rosszul voltam, szédültem és émelyegtem állandóan.
Különben is a babák nagyon ügyesek:) A kisebbik nekem pl. átélt egy céges költözést (akkor még nem tudtam róla), aminél én is cipekdetem, illetve 8 hónaposan egy sima költözést:)
33 éves vagyok, kb. 2 és fél éve próbálkozunk direkt, de előtte sem voltam soha még véletlenül sem terhes. Múlt pénteken teszteltem, 3 hetes lehet.
Már írtam lejjebb, hogy két hete röntgeneztek, ezért is aggódom. Alig várom, hogy holnap este mehessek a dokimhoz.
Én a második fiammal Utrogestant szedtem. . . azt hiszem az olyasmi mint a Duphaston.
szvetlana: mi is lányt szeretnénk:-) de ennek más oka van
Mucet, minden terhesség más, márcsak ezért sem lehet rutin;)
Szorítok, hogy minden okés legyen nálatok, bár 10000% az lesz!
Mennyi idős vagy? Mióta próbálkozol? És mennyi idős a terhességed?
Neked?
Szvetlana: Fiúk vagy lányok, vagy vegyesen?
Mucet: ne aggódjál csillapodni fognak.
Akkor egy idő után lehet, hogy megszokom ezeket a fájásokat?
A születés kalkulátor szerint november 20-án érkezik legkisebb:)
Szerintetek meddig tarthat normálisan a hasfájás?
Én a saját számításaim szerint november 15-ére leszek kiírva. Ez a harmadik babám lesz. A két csíkos tesztet pont egy hete csináltam, akkor még csak halvány lett, de a másnap reggeli már jól látható volt:-)
Pontosan egy hét múlva megyek az első UH-ra.
Az én hasam is húz, de a két elsőnél is ilyen volt. A melleim feszülnek, és kb egy méretet nőttek:-) Émelygés és hányinger nincsen, de az korábban sem volt.
Mindjárt visszaolvasok, hogy képben legyen:)