Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megint vége

goodnight
Létrehozva: 2010. január 22. 18:33

Szakitottam a párommal. Már sokadszorra,és márciusban sokadszorra kezdtük újra..

Kár volt,nem volt bizalom , és nem tudtam felejteni a régi sebeket.:-( A szakitáshoz az segitett hozzá ma,hogy alpári módon beszélt velem. Régen türtem vona, de ma már nem. Hát ennyi. Nincsen rossz kedvem, alig negyed órája történt, majd ha leülepszik talán jobban fog bántani, bár őszínténszólva jó így is:-)

 

Bocsánat,hogy ilyen topikot nyitottam, de egyedül vagyok itthon, valakivel kell "beszélnem"..

  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 22. 19:2126.

    Mint én.. mondjuk én csak 4 évnek mondtam búcsút, de mikor a születésnapomon beszélt velem randán, betelt a pohár. Kitettem a lakásból. Először nem hitte el, azt hitte, viccelek, vagy majd meggondolom magam. Hát nem :)

    Jól tetted. Még épp időben...

    előzmény:
    goodnight (2)
    2010-01-22  18:41
  2. 2010. január 22. 19:2125.
    Sztem jól döntöttél, nincs miért csüggedni. Már nem biztál benne, olyan emberrel nem lehet együtt élni. Menj szórakozni, barátnőzni, szellőztesd ki a fejed, és ne is gondolj rá. Sokadszor kezdtétek újra, és sokadszor befuccsolt, sztem ez már jelent vmit...
    előzmény:
    goodnight (1)
    2010-01-22  18:33
  3. 2010. január 22. 19:1624.
    Nem! eszem ágában sincs békülni!! 24éves vagyok, szeretnék élni, és egyedül lenni, a huszon évesek életét élni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_479398 (20)
    2010-01-22  19:02
  4. 2010. január 22. 19:1523.
    Szerintem meg a konkrét indok tökmindegy már, ha ilyen régóta érett ez a döntés... 
    előzmény:
    goodnight (22)
    2010-01-22  19:14
  5. 2010. január 22. 19:1422.
    Valaki azt mondta,hogy kis csip-csup dologért szakitottam. Szerintem nem csip-csup amikor lehordanak..és anyáznak is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_424146
    Torolt_felhasznalo_424146
    2010. január 22. 19:0621.

    Szia!

    Ez nagyon xar akkor is, ha többször előfordult. Megtépázza az ember lelkét az örökös huzavona. Nem tudom a részleteket, de lehet jobb lenne, ha most kicsit külön maradnátok, hogy hagy ülepedjen a dolog.

    Ezt is csak az idő gyógyítja be.

    Azért ne szomorkodj, majd minden jobb lesz!

     

     

     

     

    előzmény:
    goodnight (1)
    2010-01-22  18:33
  7. Torolt_felhasznalo_479398
    Torolt_felhasznalo_479398
    2010. január 22. 19:0220.

    Ismerős az érzés... Én is végigjátszottam ezt, azt hittem, hogy már nem szeretem, és sokadjára többször is kidobtam a pasim. Jött mindig , hogy igy meg ugy, megfogadott mindent. Én meg elhittem, mert Ő volt a nagy Ő. És ezért mindent megbocsájtottam neki. Ha nem szereted, akkor jó, de ha még jó érésekkel gondolsz rá, akkor megint össze fogsz vele jönni.

    Februárban lesz, hogy 6 hónapja együtt vagyok a párommal, a nagy Őre már csak alkalmanként gondolok, de már nem úgy ahogy rég. Rá kellett jönnöm, hogy végig kihasználta, hogy imádtam. De most itt van a párom, akiért megveszek, és tudom, hogy Ő nem fogja eljátszani velem azt amit a nagy Ő megtett. Sok sikert neked, és legfőkébb KITARTÁST!!!

    előzmény:
    goodnight (1)
    2010-01-22  18:33
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 22. 19:0119.
    Akkor van vége, ha a szakítás után, úgymond "fellélegzel".Akkor valóban nem szabad ujra kezdened.
    előzmény:
    goodnight (1)
    2010-01-22  18:33
  9. 2010. január 22. 19:0018.
    Hát,változnak az idők...ha nem múltak volna el,csináltad volna tovább.Úgyhogy jobb ez így.
    előzmény:
    goodnight (16)
    2010-01-22  18:55
  10. 2010. január 22. 19:0017.

    persze, azért van különbség a között, hogy azt akarod, hogy eltartsanak, és a között, h nem te akarsz eltartani egy pasit

    légy erős és kitartó, mert az ilyen pasik mind kaparni szoktak

    előzmény:
    goodnight (16)
    2010-01-22  18:55
  11. 2010. január 22. 18:5516.
    Ne értsetek félre, nem azt vártam,hogy tartson el,isten ments, de ami sok az sok..Mindig csaka  rinya ment és mindenért mindig más a hibás, ő sohasem.  Elmúltak az érzések, én sem hiszem el, de tényleg.  Pedig pár éve még bármit megtettem volna neki..
    előzmény:
    Kicsiv86 (12)
    2010-01-22  18:49
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 22. 18:5515.
    Akkor tanulj az elmult 7 évből, és add meg magadnak, hogy tisztán tudj, uj életet kezdeni.
    előzmény:
    goodnight (5)
    2010-01-22  18:45
  13. 2010. január 22. 18:5314.
    37évesen nem volt saját egzisztencija és nekem kellett pénzt adnom mert érzelmileg zsarolt,hogy jajjj szegény őőő....És még neki áll feljebb ?? Kikrte magának,hogy nem neki adtam a pénzt, hanem bulizni mentem!!!!!!
    előzmény:
    Kicsiv86 (12)
    2010-01-22  18:49
  14. 2010. január 22. 18:5013.
    Komolyan gondolom!!! Éreztél már olyat,hogy nem tudsz felül emelkednia  régi bántáson, azon,hogy mennyire bántott? Na, én igen.. Már töröltem minden képet is. És nem rajtam fog tvább élősködni sem.
    előzmény:
    itszirk (10)
    2010-01-22  18:48
  15. 2010. január 22. 18:4912.
    Nem az a lényeg hogy hisznek-e neked,hanem hogy te azt érzed,így a jó neked.ha nem hisznek,hát nem,nagy dolog,attól még boldogabb vagy,nem?Tegyél rá.Mindenki folyamatosan változik,az érzelmek is változnak,az élethelyzetek is változnak...úgyhoyg kit érdekel ki mit hisz
    előzmény:
    goodnight (7)
    2010-01-22  18:46
  16. Torolt_felhasznalo_105414
    Torolt_felhasznalo_105414
    2010. január 22. 18:4911.

    Szia

    Maximálisan együttérzek.Úgy tűnik te is "felébredtél".,nekem 3 hete lett végre vége...2 év..5 szakitás..elég volt..értelme nem volt hogy ujra és ujra..és mégis hittem mindig..mára már csak ugy látom magam,értelmetlenül állok és gondolok vissza ..miért csináltam?egy szó:szerettem!de kiábrándultam így 5.jére végre.soha nem változik!

    jobb így végre én is "felébredtem".

    kitrtást neked.

    Minden jót.Ettől csak jobb lesz

    előzmény:
    goodnight (1)
    2010-01-22  18:33
  17. 2010. január 22. 18:4810.
    nem az van a háttérben, hogy te sem gondolod komolyan a szakítást?
    előzmény:
    goodnight (1)
    2010-01-22  18:33
  18. 2010. január 22. 18:479.
    Igen, csak ne lenne ilyenkor utána olyan mérhetetlennek tűnő nagy fájdalom...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2010. január 22. 18:468.
    Ha így érzed, az viszont tényleg nagyon jó kezdetnek tűnik! Sok sikert :) Komolyan. Örülök, hogy végre megtetted magadért.
    előzmény:
    goodnight (5)
    2010-01-22  18:45
  20. 2010. január 22. 18:467.

    Azért nem fognak nekem hinni,mert régebben itt tipródtam miatta,hogy jajjjj szegééény én...

     

    De megvátoztam és elég volt..

    előzmény:
    Kicsiv86 (4)
    2010-01-22  18:44
  21. 2010. január 22. 18:456.
    Szia.Ha úgy érzed,hogy jó így is,akkor talán tényleg így lesz jó.Azért írigylem a bátorságodat.De ez a hátralévő életed első napja,mostantól élj úgy,ahogy Neked jó,főleg,ha ezután jobb lesz.Sok szerencsét a továbbiakhoz.
    előzmény:
    goodnight (1)
    2010-01-22  18:33
  22. 2010. január 22. 18:455.

    Nem sértődöm meg, de ez már régóta húzodott, nem kell benne hinni sem:-) Részemről elmult és már régóta pedzegettem ezt neki:-) 

     

    Örülök, tudod mennyire,hogy lement rólam egy teher?

    előzmény:
    Démétér (3)
    2010-01-22  18:42
  23. 2010. január 22. 18:444.
    Azért az elég sok idő.De úgy gondolom,ha vannak olyan dolgok amiket nem tűrsz és ő nem tartja tiszteletben(és fordítva),akkor jól döntöttél. Az meg szuper ha elvagy így is! Milyen jó lenne,ha mindenki ilyen könnyedén venné az akadályokat.Nekem is volt ilyen szakításom,én szinte felszabadultam mikor végre elment.Utána kicsit furcsa volt,de nem bánkódtam
    előzmény:
    goodnight (2)
    2010-01-22  18:41
  24. 2010. január 22. 18:423.
    Kérlek, ne haragudj érte, de a barátnőm jut rólad eszembe. (A legjobb barátnőm tizensok éve, tehát ez igazán nem pejoratív.) Ő volt az, aki egy éven keresztül hozzávetőleg nyolcmilliószor szakított egy volt párjával, és a második négymillió alkalmával mindig megsértődött, ha mi ezt nem vettük komolyan. Pedig csak hát a tapasztalat...
    előzmény:
    goodnight (1)
    2010-01-22  18:33
  25. 2010. január 22. 18:412.
    7évnek mondtam pápát...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top