Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Az Igazi valódi szerelem
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2010. január 22. 13:05
"Kiáltanék, hogy hiányzol és szeretném hallani a hangod…de ehelyett, most csendben kimondom…menj és légy boldog…köszönöm, hogy a sorsom része voltál és szerethettelek."
Számomra az az ember, aki valóban szereti a társát (szerelemmel-szeretettel) igy engedi el a másikat. Önmagába elbúcsúzva.
Vajon hány ember képes elengedni így azt az embert akit szeret?
Szepen hangzik. En nem lennek ra kepes.Szerencses vagyok amiert ugy erzem nem is kell ezen gondolkodnom a jovoben sem.
A mi kapcsolatunk mar kiallt olyan probakat hogy tudom erre nem kell felkeszulnom.
Minden esetre tiszteletre melto aki igy el tud engedni valakit.
Egészen fiatal lány koromban voltam csak szerelmes. Volt két férjem, akiket tiszteltem, becsültem, ők szerettek, s azt hittem, ez elég lesz a boldogságomhoz. Sajnos azonban az első házasságnak 2 év után, a másodiknak majd' 20 év után, de vége lett...
Ők voltak hűtlenek, ennek ellenére mégsem tudtam szépen elengedni. Az elsőtől úgy kellett megszökni (még a tulajdonának tekintett...). A másodikat szépen engedtem el (viszonylag könnyű volt, hisz sosem voltam szerelmes, de nehéz a megalázottság, az idő és a két közös gyerek miatt). Persze ez sem maradt annyiban, nála elkezdődött a sárdobálás, mire kissé durva lett a helyzet, s állithatom (1 éve váltunk hivatalosan is el), hogy ez egyre rosszabb (a kapcsolatunk).
Most, közel másfél éve nagyon szerelmes vagyok. Szinte elképzelni sem tudtam ilyet ezelőtt. (már rég külön éltünk, mikor megismertem, de gyakorlatilag még házas voltam, és ő is)
Nehéz elhinnem a boldogságot és hogy viszontszeretnek, mivel régebben nem ezt tapasztaltam. Igen, egy nő képes apró dologból is világvégét csinálni, akkor, ha szerelmes és kissé önző, mint magam is. Birtokolni akarok, igen, de ez miért baj? Nem jelenti, hogy ki akarom sajátitani. Csak az életének egy igen intim részét, egy nagyon személyeset akarom, na meg a szive csücskét...
Viszont el tudnám engedni, ha becsap, megcsal. (igazából már akkor nem kéne, hisz ő lépett) Akkor is elengedném, ha mást akarna és ezt közölné. (de akkor meg ő küldene el..)
Szóval szerintem hülyeség harcolni. Meg arra gondolni is, mi lesz, ha...
Amikor szakitunk/szakitanak velünk, az mindenképpen nagyon rossz. Számomra nincs olyan ok - ezen a kettőn kivül - ami miatt szakitanék.
De nem is harcolnék. Ha szeret és ha együtt kell legyünk, úgyis úgy lesz.
Persze, hogy hálás vagyok minden pillanatért, talán idővel közölném is vele, de azokkal értek egyet, akik szakitáskor minden lehetséges szálat eltépnek... mert csak úgy lehet.
Különben olyan, mintha mindig feltépnénk egy sebet... Nehezebben gyógyul...
Talán, valamikor évek múlva lehetne barát, de csak akkor ha már teljesen begyógyultunk és nem érzünk semmit, ha pl. mást megcsókol...
De ebben nincs tapasztalatom. Exeimmel baráti szinten vagyunk már, (elsővel mindkét részről, második exem még gyógyul...) és nem érzek semmit, ha mással vannak... de nem is voltam szerelmes.
Nagyon pontosan leírtad!
23 évesen megtettem, mert meg kellett tennem. 3 csodás év volt mögöttünk, és végig lángoló szerelemmel szerettük egymást. De el kellett válnunk. Nagyon nehéz volt elfogadni, hónapokig fájt. De muszáj volt elfogadnunk, hogy kettőnknek ennyi jutott. Utána is mindig tudtunk egymásról, és néha beszélgettünk. Aztán néhány évre rá meghalt..... De Ő azóta is a szívem egy kis fiókjában van, és ha eszembe jut, kinyitom a fiókot és olyankor mindig egyszerre mosolygok és sírok. Boldog vagyok, hogy az életem része lehetett, hálás vagyok érte a sorsnak.
Tudni kell elengedni, ha a másiknak menni kell! Akkor is ha iszonyatosan fáj.
Elengedheted, de belehalsz
Igy van.
ejnye már kedveske. én még életemben se láttam olyat, hogy egy szerelemnek hívott párkapcsolatban elengedte volna valamelyik fél a másikat. egyszerűen azért mert amit ti szerelem nek hívtok - és ez arra is vonatkozik amit lya írt - az erre teljesen alkalmatlan. az egy tomboló érzés, különösen ha betiporják.
sok kultúra van a világon ami pont ezért alkalmatlannak találja a hosszútávú kapcsolatokra. bár vannak ugye estek amikor ez azért működik, de talán nem véletean az, hogy a múló érzés esetén nagy a titkolózás a kinézegetéssel kapcsolatban.
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.
(fordította: Szabó Lőrinc)
Elengedheted, de belehalsz. Ha nem halsz bele, akkor sohasem szeretted. Hasznaltad, jo volt neked, hogy volt, osztan Isten aldja..
Fruzsko , akit elengedtem eddig az valóban nem számított.
Aki most velem van és velem lesz mindig , egy életen át , nem tudnám elengedni .Ezt most igy érzem , sok , nagyon sokéves házassággal a háttérben .
Ki beszel...???
Ki ker tanacsot ???
Ha valakit igaz szeretettel szeretsz, azt nem engeded el .
En nem tudnam elengedni...csak keves idore , esetleg .Nem tudok vesztes lenni !
Megharcolnek erte ....es biztos visszajonne !
Az új semmire nem megoldás. Nem beszélve arról, hogy az ujnak nem tudod megadni azt ami őt illeti.Akkor meg minek?
Tehát a megoldás: evvel együtt élni szép csendben.
Szia!
Szerintem azért nem olyan könnyű elengedni Őt, mert ha szereted, úgy ahogy senki mást a Földön akkor az olyan érzést is hordoz, hogy ti egyek vagytok és hogy ő sem szerethet mást.
Nehéz elfogadni azt, hogy mi magunk egy óriásit tévedtünk és persze az ember nagyon sokáig (és az élet minden területén) reményt táplál, mert végülis sok olyan eset van, amikor az elszakadó fél rájön, hogy mekkorát tévedett és igazából tényleg arról az Egy-ségről van szó, amit fent írtam.
Szóval a nehézség fakadhat ebből a makacs optimizmusból.
Szerintem a megoldás mindig az új.
Nekem nem megy ez az elengedés, pokolian szenvedek. Ma 2 hete hogy szakított velem. Teljesen esélytelen, hogy visszajöjjön hozzám (józan ész szerint nem is lenne értelme az újrakezdésnek), de én még mindig várom vissza. Ha rágondolok, hogy új párja lesz, akivel boldogabb lesz, mint velem-nagyon fájdalmas.
Önző érzés a szerelem valóban-én is csak azt kívánom, hogy újra velem legyen...