Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Az Igazi valódi szerelem
"Kiáltanék, hogy hiányzol és szeretném hallani a hangod…de ehelyett, most csendben kimondom…menj és légy boldog…köszönöm, hogy a sorsom része voltál és szerethettelek."
Számomra az az ember, aki valóban szereti a társát (szerelemmel-szeretettel) igy engedi el a másikat. Önmagába elbúcsúzva.
Vajon hány ember képes elengedni így azt az embert akit szeret?
Előszőr is: én nem búcsúzom. Régen búcsúztam-de az már rég volt:)
Másodszor: örültél volna ha csak a töredékének megfelelően szerettek volna-mint ahogy engem. Ez tény:)
Harmadszor: nem is tudtam soha elszökni előle-mert mindig megtalált.:)
Még valami?
Ez a vélemény nekem igazabbnak, valóságosabbnak tűnik. :) Ha szeret valaki, nem megy el, nem kell elengedni.
Bóbita, azt hiszem nem szerettek téged és ezért a nagy könnyes búcsú. Ha kellettél volna nem is tudnál elszökni sem előle. :)))
Nem maradtam ki. Megvolt az elengedéses, ah-milyen nemes vagyok, ah, örökké fog tartani...
aztán jött az igazi igazi, aki viszont-akart-szeretett, itt van, velem van, nem adom! :-)
Sterinted van olyan ????
a szerelem az agy kémiája és elóbb utóbb elmúlik és csak a szeretet marad és ez nem biztos, hogy baj......
A fríssen szakítottak akik még szerelmesek mindig azt hiszik, hogy ő volt az Igazi, de pár év távlatából minden halványodik minden kép elmosodik.....
Ah-ah...
már túl vagyok egy könnyes-elengedős-fellengzősön
huszonévesen hajlamos erre az ember, ha nem jön össze
ma hús-vér párom van, gyerekeim apja, akinek hátra kötném a sarkát és kikaparnám a szemét, ha megpróbálna lelépni :-)
szeretet
nem szerelem
az az igazi szeretet, ahol a másik boldogságát a tiéd elé tudod helyezni.
Ez igaz-még pedig nagyon.
"Még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az "Igazi" nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne "igazi". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált. Popper Péter"
Igaznak tűnik....
A szerelemből előbb lesz gyűlölet, mint elengedés.
Ha szépen el tudod engedni, akkor inkább szeretetről van szó.
Én így engedtem el a volt férjem.20 év után, ebből 17 év volt házasság.Majdnem belehaltam, de leírtam neki-mondani képtelen lettem volna-hogy "az az igazi szeretet, ahol a másik boldogságát a tiéd elé tudod helyezni.Ha te ott boldogabb vagy, akkor menj, mert még van sok szép éved vele."
Úgy gondolom, hogy a szakítás az egy élethelyzet, amit tudni kell elegánsan megoldani.Mindkét félnek fáj, annak is szerintem, aki menni akar, de szándékosan bántani a másikat, megalázni egyszerűen méltatlan.
Szégyeltem volna-magam előtt-ha hisztizek, cirkuszolok stb.
Rohadt nehéz volt, ráadásul úgy, hogy egy nagyon pörgős ikrek vagyok!
Véleményem szerint, ahol a gyülölet megjelenik-ott sosem volt szeretet/szerelem.
A féltékenység az egy másik dolog-azt le kell győzni, meg nem feltétlenűl kell tudni a másik érintettnek:)
egy nő egy szófoszlányból képes világvégét generálni
Ez igaz