Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kezdjuk ujra
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10
Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.
Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.
Jó estét kívánok!
Sajnos ma csak távirati stílusban írok, mert most kerültem haza és nagyon-nagyon fáradtan.
Először: nem a legjobb győzött, és eléggé nehéznek, sötétnek látom a jövendőnket. Ne legyen igazam… Pedig hajszálon függött az egész. Ma egész nap erről beszélt mindenki és várjuk, hová fejlődnek a pillanatnyilag cseppet sem ideális kilátások. Majd csak kiderül.
Ma, a reggeli órákban tíz éve múlt, hogy az eredeti topik alapító tagjainak egyike, a Biszli nicknevű Judit, kedves, felejthetetlen barátnőm itthagyott bennünket. Meg is beszéltük egy másik tel-avivi barátnőjével, hogy ellátogatunk Judit sírjához, és hármasban - Kati, az ő férje és én - közösen emlékezünk rá. Meg is történt, csupán a találkozásunk lett kissé kalandos. Kati mégis nagyon kedvesen közölte, hogy az idegesítő kalandok ellenére, a temetőbe való érkezésünk előtt "ünneplőbe öltözteti a lelkét"… És csendbe emlékeztünk. Vittem a sírra egy erdélyi csillámkövecskét. Nagyon tetszett volna Juditnak.
Aztán a Yokneám-i temetőből ugyancsak kalandosan érkeztem meg Timrátra, ahol ma ismét revelációkban volt részünk, mert olyan iratra bukkantunk, amely egy eddig legendának tartott történetet támasztott alá, így újabb legendából lett valóság.
Több kérdésre, történésre még visszatérek, talán holnap, a délutáni órákban. Most mécsest gyújtok és Judit emlékezetére ajánlom a mellékelt csokrot.
Pihenj csendesen, drága Biszli!
Köszönöm szépen, drága Margaret!
Anyukám gyengécske, de nem adja fel, nehezen, kínlódva, de kimegy a fürdőbe. Vissza sokkal nehezebb, a lábai nem akarnak szót fogadni neki. Ma, nagy örömömre, megérkezett a nővérem Magyarország nyugati részéről. Úgyhogy egy kis mozgási szabadságot élvezhetek, sajnos csak egy hétig.
Szigal, örülök ennek a szépen töltött napotoknak!! Majd megy e-mail is.
Pihentető jó éjszakát!
Szervusztok!
Ibikem legyszives aruld el,hogyan birod a strapat?
Politikaba nem avatkozok.
Olvastam a Toronto Star -ban irt velemenyeket,megsem tudom melyik a LEGJOBB.
Kellemes idotoltest kivanok lanyoddal. Nekem mindig orom gyerekeimmel a talalkozas. Fiatalabb lanyom tegnap Quebec-be
ment,egy heti sielesi szabadsag ,utkozben meglatogatta nevelt fiam es feleseget/feltestverek/ Mult vasarnap ket szuletesnapot unnepeltunk. Nagylanyom es
mar nem szamolom az eveket.
Kivanom, a szavazatok megfelelore valasat.
Bármit is mondtok, a legjobban saját magán nevet az ember, például az előző hozzászólás legutolsó mondatán.
Miután szép "mapot" kívántam magunknak, elindultam. A mára már megszokottá vált fájdalmaim mintha erősödtek volna, de mire Klárihoz értem, már elviselhetetlennek éreztem a helyzetet. Miután jó ideje fájdalomcsillapítóra se szorultam, Klárinál be is kaptam egyet - tiszta potyára, mert mostanig se változott a helyzet.
A lányom már várt a buszmegállóban, szép csendesen elballagtunk-bicegtünk-mendegéltünk keresztül egy csodaszép, lakóépületek közé szorított nagy parkon, ahol már évek óta nem jártam, pedig a szavazóhelyiség egyik valamikori napközi otthonunkban kapott helyet, és aktív dolgozó koromban sokat jártam benne. Most egy óvoda "lakik" az alacsony épületben, az önkormányzat alkalmasnak vélte, így oda is mentünk, leadni aranyat érő szavazatunkat. Ja, és az óvoda neve Dukifát, Izrael nemzeti madaráról a búbos bankáról nevezték el.
Miután éltünk jogainkkal, kétségbeesetten döbbentem rá, hogy haza is kell mennünk, és annak ellenére, hogy itt van a negyedben, máskor közelinek is véljük a helyet, most túl nagynak tűnt a távolság. Mára igazi nyári meleg lett (talán ezért is fájok ilyen nagyon), 27 fok! Szép helyen, bokrok és fák között kényelmes padokon pihenhettünk meg, közben néhány feketerigóval "beszélgettünk", nézegettük a virágokat, és fájdalmak ide vagy oda, mindenféléről csevegtünk, számba vettük a környezet szebbnél-szebb apró részleteit, politizáltunk, kötetlen témákról cseréltünk véleményt, tatár se hajtott sehova, egyszóval nagyon jól éreztük magunkat. Versenyt fényképezgettük a minduntalan elénk bukkanó szépségeket. Ezek azok az órák, amelyek csak úgy jönnek, teljesen tervezetlenül, de annál mélyebb nyomokat hagynak az emberben. Én biztosan nem felejtem el ezt a napot!
Mielőtt a mai fotókat nézegetjük - még dolgoznom kell velük -, felteszek egy kedves képet, amit lányom egyik barátja készített és osztott meg, csuda jó! Szábre-kaktuszból alkotott Szrulik, a jellegzetes tembel-csákóval, annak mintájára, ahogyan a magyar zsidó származású karikaturista, Gárdos Károly - más néven: Dosh - megálmodta. Itt van >>>>, és bármi is legyen az eredmény ma estére, holnap reggelre, tovább tartja bennünk az optimista gondolatokat, a reményt!
Jó reggelt!
De jó idejönni! Köszönöm Tanaria szavaidat és a fotókat is!
Az én fotóim között most nagy rendetlenség uralkodik, de hamarosan rendezem a helyzetet.
Már megint sok és sokféle dologgal foglalkozom, tegnap este például Tel-Avivba utaztam, az alapítványaink jövedelméből termet béreltünk a város egyik központi helyén és magyar klubot nyitottunk. Tele vagyok lelkesedéssel, bár többen eléggé szkeptikusan nyilatkoztak. Kevéssel éjfél előtt kerültem haza.
Többre most nincs időm, indulok Klárihoz, aztán találkám van a lányommal és irány a szavazóhelyiség - elég közel van ugyan, de emlékezetes marad majd, hogy ketten mentünk, együtt szavaztunk, természetesen a LEGJOBBRA!
További szép mapot, Topik!
Ma nagyon drukkolok Izraelnek. Győzzön a LEGJOBB!
Hát, jó legyen!
A helyzet az, hogy ez az egyetlen békés hely, sok gyönyörű-virágos képpel, ahová mindig izgalommal jöttem. Nekem is nagyon hiányzott. Úgy döntöttem (nagy örömmel), hogy visszajövök, mert nagyon jó itt!!!
Szeretettel köszöntök minden idelátogatót!
Úgyhogy, Szigal, várom beszámolóidat, képeidet, és nem fog érdekelni, hogy hányan vagyunk.
Egy kis erdei hangulat téli sétáimról, és egy kakasmandikó.
Szép estét!
Most csak két szösszenet következik, fotók nélkül. Az egyik a már említett választásokkal kapcsolatos és nagyon-nagyon izraeli, a másik személyes jellegű, és az elmúlt hónapok egyikéről, vagyis inkább a januárban már itt is említett újabb vesztességemről szól, úgy, ahogyan az Új Kelet legutóbbi számában megjelent.
1. Az idegesítő kampány-SMS-ektől eltérően - olvasás nélkül törlöm valamennyit, ma az állatorvosunk küldött üzenetet:
"Kedden, a választások napján rendelőnk a megszokott program szerint tart nyitva. Legyetek bátrak és szavazzatok a LEGJOBBRA!"
2. Néhány nap múlva, április 15.-én kötetben jelenik meg többünk-sokunk közös munkája, a 2018-ban, fiatal államunk 70. évfordulójára az Izraelinfo.com portálon az ünnepet megelőzően naponta megjelentetett 70 írással. A könyv kapható lesz a magyarországi könyvesboltokban. Az írásokról már volt szó ezen a felületen is, hetven olyan magyarról - emberről, könyvről, szervezetről stb. szólnak, akik vagy amelyek jelentősen hozzájárultak az ország hírnevéhez. Innen támadt az ötletem, hogy legutóbbi írásomat arról az emberről írjam, aki - sok más "névtelennel" együtt - akár a hetvenegyedik lehetne ebben a kollektív büszkeséget jelentő sorban. Szívesen belinkelném a cikket, csak még nem tudom hogyan, majd csak kitalálom. Természetesen, ha igény lenne rá.
***
Amúgy gyönyörű idő van - kitört a tavasz, sőt nem is cicázik, mert már nyárias meleg lett!
Én köszönöm neked! Jólesett, hogy sikerült újra egymásra találnunk!
Április hetedik reggelén igyekszem mielőbb útra kelni, várnak a szokásos teendők. Nálunk új hét kezdődött, tele eseményekkel, melyek közül az egyik legfontosabbat a parlamenti választások jelentik. Kedden kerül rá a sor. Azért kedden, mert a Teremtés Könyve szerint a harmadik napon - vasárnap-hétfő-kedd - került sor a sötétség és világosság szétválasztására. Reméljük, hogy várakozásaink ezen a keddi napon is valóra válnak.
Rengeteg mondanivalóm van - csak az időnek vagyok nagy-nagy szűkében - ez azért is jó, mert közben kikristályosodnak a fontosabb történések. Nemsokára újra jövök.
További képek következnek, és nagyon várom, hogy Alsórákosi-Marika és Tanaria észrevegyék végre, mi történik a régi szigeten!
Koszonom szepen Ibike!
Nagyon örülök Neked, kedves Margaret-Marika, és köszönöm, hogy tetszésedet a szokásos módon fejezted ki!
Most Neked - és csakis Neked
- az elmaradt február-márciusi képekből küldök néhányat.
HŰŰŰHAAA! Sikerült!
Az történt ugyanis, hogy a napokban hiányérzetem támadt, ebből is a legerősebb! Arra jöttem rá ugyanis, hogy önmagamat büntetem, hiszen annyi mindent el tudtam itt mesélni, aztán ha olvasta valaki - jó, ha pedig senki sem olvasta - azzal se vétettünk az emberiségnek.
A gondolatot tett követte... volna, igen ám, de elfelejtettem a jelszavamat! Deus ex machina - gondoltam, és ismét teltek a napok, míg végül jelszóváltoztatást kértem és "óriási" dilemmám egy-kettőre megoldódott.
Több mint egy hónap telt el az utolsó jelentkezésem óta, és micsoda hónap volt az eltelt március!
Sajnos már csak szilánkok maradtak belőle, ezeket próbálom majd egész, lehetőleg illusztrált történetekké varázsolni.
Legfontosabb címzett Alsórákosi-Marika, akivel jóformán megszakadt a kapcsolatunk, különböző technikai-technológiai okok miatt, már hetek óta nem tudok róla jóformán semmit. Tanariával is ritkán beszélek, a vacak WhatsApp kapcsolat se olyan tökéletes, mint gondoltam volna. Akit még érdekel mi minden történik mifelénk, és netán személyem is érdekli - itt van a legújabb lehetőség. Ha válaszok is lesznek - azok csak a visszatérés kedvét erősítik, hiszen mi is a topikunk címe?
Kezdjük újra!
Március harmadik napján: jó reggelt kívánok!
Ez a közel 25 éves számítógép, amelyen most is írok, jobban mondva annak a merev lemeze nagy kincseket rejteget, így találtam rá a nem is emlékszem mikor megőrzött ritkaságra. Ez a "nem emlékszem" azt is jelenti, hogy másodszor örülhetek a felfedezésnek: először akkor, amikor rátaláltam, másodszor pedig most. Nem emlékeztem az "apróságra", hogy Kosztolányi héberből, netán oroszból (?) fordíthatta Izrael nemzeti költőjének egyik versét, mindenképpen nagy öröm, hogy most megoszthatom - talán többen is elolvashatjátok? Hiszen csodálatos!
Chájim Nachman Bialik
(Radi, Ukrajna, 1873. január 9 – Bécs, 1934. július 4
Tel-Avivban temették el, ahol élete utolsó 13 évében élt)
Sárga alkony
...Fellegeken tüzek, éjjeli láz,
a tenger ölébe a Nap lecikáz.
A sárga sugár, mit a fényibe márt,
felhők küszöbén remegő alabárd.
Szikrázva haló ragyogó tünemény,
tüzet rak a messze pagony tetején.
Csóvát dob a gyepre s arany-halavány
láng lobban a vízen, a hab taraján.
Lankákra suhan, szelíden nevet és
nyilától aranylik a szőke vetés.
Megbillen a hegynél, megdűl s azután,
eltűnt a nap élve az éj kapuján...
/Fordította: Kosztolányi Dezső/
Pontosan, mint a mellékelt képen!
Tavaszodjunk tovább!
1. Másik ciklámen - Timráton
2. és egy szellőrózsa - ugyanonnan,
3. nárcisz is,
4. majd papagájvirág Haifáról.
Szép jó reggelt! És új hónapot, egyik kedvencemet.
Persze, reménykedj! Hiszen máris itt vagyok. De jó, ha vár valaki az emberre, igaz?
Nem is tudom, hogy mivel kezdjem. Azzal, hogy nagyon fázom, mostanában nálunk is hideg napok járnak. Aztán majd azért panaszkodunk, hogy meleg van. Ilyen elégedetlen az ember, pedig most jó okom van arra, hogy örüljek az életnek: túléltem néhány nehéz hetet - türelmesen, és nem volt hiába! Meg aztán kedves vendégeket várunk, és szeretnénk, ha jól éreznék magukat nálunk.
Nem mellékesen, az új hónap sok-sok évtizede már, a majdnem elfelejtett Gárdonyi örökbecsű sorait hozza vissza:
"Köszöntlek kedves szép március! Ibolyaszagú, langyos leheletedet érzem már a levegőben. Zöld szőnyegeidet látom már kiterítve a halmokon. Itt-ott fehérlenek az árnyékos mélyedésekben a tovavonult télkirálynak elhagyogatott rongyai, de a napot már te emeled az égre, s a földön már a te lábad jár. És a te lábad nyomán kizöldül a fű, és előkéklik az ibolya."
Jó néhányszor megírtam már, hogy valamikor, a hatvanas évek legelején két kamaszlány ezekkel a szavakkal köszöntötte egymást, az új hónapot és a tavaszt, majd megfogadta, hogy életük végéig jelezni fogja egyik másiknak, hogy március van és élünk! Lassan már 60 éve…
Most viszont olyan országban élek, ahol már februárban nyílik az ibolya! (1. - 2.)
3. Meg a csillagfürt
4. és a ciklámen.
Reménykedjek?
Szavazzatok Európa legszebb fájára!
Magyarországról a 135 éves
"A pécsi havi-hegyi mandulafa"pályázik az első helyre. 2019. február 28-ig lehet szavazni, de február 22-től már nem lehet látni a szavazás alakulását.
Sajnos 2 fára kell kötelezően szavazni, én azt javaslom első legyen a magyarországi és a második lehetőleg a legkevesebb szavazatot kapott fa legyen, valamelyik országból
Az alábbi linken lehet szavazni:
https://www.treeoftheyear.org/Stromy/Milovany-dub
Ha a két ország fáját kijelöltük, alul kell a "Szavazás"-ra kattintani, majd megadjuk az email címünket és erre az emailre küldenek egy aktiváló linket amire szintén kattintunk és ezzel érvényesítjük a szavazatunkat. A hivatalos díjátadó Brüsszelben lesz márciusban.
Jó reggelt!
Igen. Igen! Igen… Magam is folytatni szeretném, és mit tesz az a híres "egysróf"? Éppen arra gondoltam, miközben ideültem a gép mellé, elé, hogy lassan kigyógyulok a szigetünk utáni vágyamból, mert nem egyenesen ide kattintottam, hanem a nagyvilág tegnapi történéseit vettem számba. Aztán - már-már automatikusan - mégis itt kötöttem ki, nagy-nagy örömömre. Az jut most eszembe, hogy a már-már közhelyként hangoztatott mondás szerint: "aki egyetlen embert megment, a világot menti meg" - és lám! Ez történik most is - köszönöm, Käfera!
Sajnos máris indulnom kell - hív a kötelesség.
Egy "zugolvasó" nagyon szeretné, ha folytatnád! Itt nem tudom leírni, miért.
Szervusz Topik!
Drámai elhatározásom óta annyi minden történt, hogy muszáj visszatérnem no, nem egészen, csak egy kicsit!
Elsősorban azért, mert ma van a fák újéve, legkedvesebb ünnepem, a Tu'bisvát! A baj csak az, hogy az ilyenkor kötelező mandulafa-virágzás még elérhetetlen álomnak tűnik - nagyon hideg van.
Másodsorban - hiányzik ez a panaszfal!
Harmadszor: ma (Istenem, már) nyolc éve (2011.01.21) távozott a felejthetetlen Ervin, topikindítónk, a még felejthetetlenebb Kriszmam férje, hogy a következő évben a számjegyek tragikusan ismétlődjenek Eszter halálakor: 2012.10.21. Bár egymástól távol nyugszanak Petach Tikván, illetve Debrecenben, remélem, hogy odafent ismét egymásra találtak.
Kissé gyászos hangulatomat az is befolyásolja, hogy négy napja temettük valamikor főnöknőmet és barátnőmet, Editet, vihar utáni csendes, napsugaras napon, férje és édesanyja sírja közé: nyugodjék békében. Temetésen nem illik fényképezni, így csak leírom: ahogyan ott álltunk és az elhantolást követtük, elképesztően szép látvány nyílt előttünk: a teraszos temető sírhantjai között egy magányos, tökéletes ágazatú fenyőfa állt, alatta-mögötte a lenti teraszok szabályos, napfényben sugárzó fehér sírkövei, és kissé távolabb, de elérhető közelségben a kéklő, immár lecsendesedett tenger, és a még kékebb szikrázó tavaszi égbolt tompították szomorúságomat. Nagyon hiányzik, bár ő maga már több hónapja visszavonult a feledések magányába…
Nagyjából ennyi, de ha igény támadna rá, akár folytathatnám is. (?)