Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2018. február 14. 13:3830551.

    Már nem is tudom, hogy válaszoltam-e Tanaria egyik kérdésére, ha igen, akkor megismétlem: Amsterdam. Pénteken repülnek haza. 


    Alsórákosi-Marikának nagyon köszönöm a részletes színházi kritikát, amivel teljesen egyetértek, nem tűröm az ilyen alpári megnyilvánulásokat, se szövegben, se játékban.


     

    előzmény:
    *Szigal* (30550)
    2018-02-14  13:27
  2. 2018. február 14. 13:2730550.

    Egyre nehezebb bejeletkezni, már félórája próbálkozom.


    Ráadasul linkelni szeretnék, először a már megkezdett sorozat ötödik cikkét. Jártam abban a faluban, még jóval a tragédia előtt.


    Próba következik.


    https://www.izrael70.hu/erdelyi-szombatosok-izraelben


    Csak ezzel a favágó-módszerrel ment.


    Olyan keveset tudunk erről, hogy ezért is érdemes elolvasnotok.

    előzmény:
    *Szigal* (30549)
    2018-02-14  08:10
  3. 2018. február 14. 08:1030549.

    Szervusztok,  jó reggelt! 


    Nem is gondoltam volna,  hogy ennyire időigényes,  ha néha egyedül maradunk önmagunkkal.  Na  jó, egy minden mozdulatomra figyelő kiskutya társaságában, aki kissé szomorú,  mert a gazdik vajon hol lehetnek, és hazajönnek valaha?


    Ezeket a szavakat másodszor írom, mert a kiskütyűk szeretik elröptetni azokat.  Talán most sikerül elküldenem.


    Hosszú a bevezető, de gondolok rátok, igyekszem veletek is kommunikálni, és alig várom, hogy a nagy gépen írhassak. Ezeken az apró felületeken eléggé bajos...

    előzmény:
    Bibione (30548)
    2018-02-13  13:53
  4. 2018. február 13. 13:5330548.

    Igen elolvastam,meghallgattam- nagyon szép volt -, és mivel én erről keveset tudok , ezért  várom a következőket is Szigal. 


     A  név egy olasz város neve  , ahol én nem jártam ugyan, de hangzása megtetszett  sok  éve . Emlékeztet egy becenévre , ahogy engem szólítottak régen .  

    előzmény:
    *Szigal* (30545)
    2018-02-13  09:31
  5. 2018. február 13. 12:4630547.

    Szép napot!


    Szigal, nincs amiért bocsánatot kéne kérj. Csak egy nagyon tárgyszerű összefoglaló volt. Ne érezd magad rosszul, téged csodálva olvastam végig. Ok 


    Szerencsére, mi mindent megoldunk. Köszönöm elismerő szavaidat, túl tettem magam a rossz időszakon és ígérem, több ilyen nem lesz! Szégyellem magam érte.


    A nicknévvel kapcsolatban, csak Bibionénak mondom, az enyém a neveim utolsó szótagjaiból van összetéve, ezért nem kell ékezetet használni.


    Nagyon élveztem az olvasmányokat, tehát jöhetnek!

    előzmény:
    *Szigal* (30543)
    2018-02-13  09:05
  6. 2018. február 13. 09:4330546.

    Én is üdvözöllek, Te drámai hősnő! 


    Ha mi nem is oldjuk meg a bajainkat, megteszi azt az élet, mert ugye? - úgy szép, ha zajlik! Mármint az élet. Mi pedig itt-ott segítünk neki. Vagy nem...


    Mit is jelent a nickneved? 

    előzmény:
    Bibione (30544)
    2018-02-13  09:21
  7. 2018. február 13. 09:3130545.

    Csakis a 30530. hozzászólásod második bekezdésére: 


    Itt mindenki önmagát adja, és ha néha jön az "egysróf" az a mi jutalmunk, szó sincs versengésről!


    Elolvastad a mellékelt írásokat? Ha igen, némi egybecsengést is felfedezhettél a nemrég közölt véleményeimmel, Új Kelet témában. 


    Folytatom majd a linkeléseket, a tegnapi és mai "adaggal, de meg sem kérdeztem, hogy akarjátok egyáltalán?


    Igen, Bibione, most más házban vagyok - kertesben, és más városban, Haifától mintegy 120 kilométerre, déli irányba, Holonnak hívják és azért is szeretem, mert rendezett és gyönyörű parkjai-kertjei vannak, no meg azért is, mert itt él a legkisebbem.


    Tanaria valóban nehéz időket él - már kilenc éve. Csak tisztelni tudom ezért az önfeláldozó választásáért...

    előzmény:
    Bibione (30530)
    2018-02-12  13:43
  8. 2018. február 13. 09:2130544.

    Üdvözöllek dicső lovag!  " 


    Csak egy szó még erről: nekem nem volt sem túl sok, sem túl drámai - mivel a helyzet önmagában is ez volt.     . Na meg ,ha valaki ,én aztán  tudok drámázni a magam baján. Kivagyok akadva  egy darabig,  aztán megoldom vagy hozzászokok.  Csak addig el kell jutnom.....   Üdv  Bibione , a drámai hősnő.


     

    előzmény:
    *Szigal* (30543)
    2018-02-13  09:05
  9. 2018. február 13. 09:0530543.

    Persze, hogy mindenkinek "dógavan",  csakis a nagyon korlátozott szabadidőnket szánhatjuk egymásra, illetve topikolásra. 


    Kicsivel többet írtam a tragédiánkról, mint kellett volna, sajnálom, de csak a 2012-es döntésemet akartam igazolni - túl drámaira sikerült. Elnézést kérek és téma lezárva.


    Folytatom, a ti hozzászólásatok szerint.

    előzmény:
    Bibione (30528)
    2018-02-12  13:14
  10. 2018. február 13. 08:3630542.

    Szervusztok, jó reggelt!


    Nem is tudom, hogy mivel kezdjem. Alig várom, hogy meséljek, de csak a tableten tehetem, vagy a kisokoson. Részletekben írok és igyekszem mindenről. Hogy el ne szálljon, tehát türelem!

  11. 2018. február 12. 21:3530541.

    előzmény:
    tanaria (30540)
    2018-02-12  17:54
  12. 2018. február 12. 17:5430540.

    Először készítettem ilyen kalácsot. Beledagasztottam és jó lett. 


     

    előzmény:
    Bibione (30539)
    2018-02-12  17:26
  13. 2018. február 12. 17:2630539.

    Mivel a három  szó közül egyet sem ismerem, így megnéztem a Wikipédiában, ééés eszembe jutott a képek láttán, hogy ezt láttam a tavaly megnyílt, keleti  élelmet, árukat kínáló boltban  , csak nem tudtam mi az.  Hogy kerül a kalácsba? Beledagasztod vagy töltelék?  


    A kabaréról nekem is ez a véleményem,  miért csak az altestiség a humorforrás egyedül?       Bizonyára erre is van kereslet, de nem csak ezt igénylik az emberek, a "disznólkodás" már rém unalmas és taszító.


      A többihez annyit: aki nem hal meg fiatalon, az megöregszik. Csak ez a két lehetőség van.

    előzmény:
    tanaria (30538)
    2018-02-12  16:21
  14. 2018. február 12. 16:2130538.

    Megnéztem a rahát magyar elnevezését: lokum, vagy szultánkenyér. Gyümölcsből és cukorból készítik. Mi itt csak rahátnak hívjuk, azt hittem így mondják magyarul, de a románból vettük át. 


    Az már igaz, Alsórákosi, csúnya ahogy beszélnek a nyugdíjasokról. Édesanyám mondta régebben, hogy végül mindenki azt kapja amit érdemel! Legyen így.


    Az előadással kapcsolatban: régebb nagyon szerettem a kabarékat, jó humorosak voltak, de most már nem nézek vígjátékot sem, mert nagyon megváltozott az igény. A csúnya szavakon és obszcén jeleneteken szórakozik most jól a közönség. Töményen két órán keresztül.  Persze, azért vannak nagyon jó előadások, csak a "humor" degradálódott.

    előzmény:
    Bibione (30533)
    2018-02-12  13:49
  15. 2018. február 12. 15:4430537.

    Egyet értek Tanaria , csak több millió idős ember nem amnéziás és jól emlékszik mikor/mivel kezdődött: "a nyugdíjasok felélik a fiatalok jövőjét"!


    Nem idegesit,  egy gyerekgyilkostól (Tarlós) mit lehet várni, egyszer ő is megkapja a "méltót".

    előzmény:
    tanaria (30529)
    2018-02-12  13:33
  16. 2018. február 12. 15:2930536.

    : Velem is szembe jött, csak libaháj,  ellenálltam , mindkettőből elegendő mennyiség van.

    előzmény:
    Bibione (30530)
    2018-02-12  13:43
  17. 2018. február 12. 15:1630535.

    : Szervusztok, kedves Topiktársak!


    Köszömöm érdeklődésed. A Centrál Színházban voltunk (több mint fél évszázadig Vidám Színpad néven  szórakoztatta a nagyérdeműt).


    Michael Frayn: Függöny fel! Rendezte: Puskás Tamás.


    Számomra dráma volt, de biztos bennem van a hiba


    Nem szórakoztató számomra a "jelmezként" bokáig letolt nadrág, alsónadrágos csoszogás, bugyi-melltartó, a  százszor  elismételt "szar-dinia", az ajtókon ki-be-le-fel rohangálás, az orál-sex imitálás, stb. Szenvedtem, csak azt nem értettem, mások mit tartottak ezeken humorosnak? 


    Aztán nálam éjfélig pezsgőzgettünk, de senki nem említette meg az előadást.


    Marlenkát  megkóstoltam most, uzsonnaként, még kell "érlelődjön", holnapig. Az a gyanúm, hogy nem lesz mit lefagyasztani.


    Érezd jól magad, örülök, hogy kikapcsolódsz,  Rád fér a változatosság  . Ugye lesznek képek?

    előzmény:
    *Szigal* (30526)
    2018-02-10  21:17
  18. 2018. február 12. 14:0530534.

    Tanária én úgy értelmeztem Szigalt, hogy ide jön, csak az " egyéb " íráshoz nem biztos, hogy lesz mindenféléje.


    Te másképp tudod?          A kis kütyüjein még utazás közben is szokott írni.......

    előzmény:
    tanaria (30529)
    2018-02-12  13:33
  19. 2018. február 12. 13:4930533.

    Mi az  a rahát  ??

    előzmény:
    tanaria (30531)
    2018-02-12  13:45
  20. 2018. február 12. 13:4530532.

    Kedves vagy  .

    előzmény:
    tanaria (30529)
    2018-02-12  13:33
  21. 2018. február 12. 13:4530531.

    Közben jöttél, Bibione, csak nekem nagyon elhúzódott az idő, mert közben Anyukám is ezt-azt kíván. Így nem láttam, hogy már írtál.


    Ma sütöttem egy rahátos kalácsot, hogy ne vesszen kárba a megmaradt élesztő.


     

    előzmény:
    tanaria (30529)
    2018-02-12  13:33
  22. 2018. február 12. 13:4330530.

    Itt mondom el, hogy nem akarlak faggatni semmiről, ez előtt sem tettem, pláne nehéz helyzetekről nem, mindenki azt mond el ,amit akar, vagy jónak lát.


    Egyrészt örülök, hogy pozitív érzéseket keltettek  benned az irományaim , másrészt  az összehasonlítás  a mégoly szeretett személlyel / pláne. hogy közben meghalt mellőletek / kissé didergős érzéseket kelt bennem, mintha örökösen vizsgáznék.  Talán érthető, amit  mondani akarok.........


    Most a héten más házban vagy  Szigal, ez vajon meghozza- e az ihletet, vagy inkább gátolja?   Csak szólok, hogy Móricz  oldalakat írt arról, hogy nem tud írni -akkor. Most majd elolvasom a küldeményeidet, vagy este.   


    Tanaria nehéz időket él. Ezzel a dologgal magányos az ember, akkor is ,ha nem az, szerintem.


    Alsórákosi eszembe jutott, amikor a csarnokban szembejött velem a kacsaháj. Ez még szombaton volt , két dunsztos üveggel olvasztottam ki. 

    előzmény:
    *Szigal* (30525)
    2018-02-10  21:07
  23. 2018. február 12. 13:3330529.

    Szép napot!


    Élvezettel olvastam a linkeket. Érdekes, szép tartalmú írások! A vers nagyon tetszett.


    Kívánok neked jó pihenést. Most nem fogok aggódni, ha nem jössz, mert tudom, hogy szabadság ez neked. Simogatás Mokának tőlem. Kicsi érzékeny kutyus.


    Hová is mentek G.-ék? Gondolom, már meg is érkeztek.


    Alsórákosi, manapság, szerintem még a rondánál is rondább a politika. Hazugság, manipulálás. Nem érdemes ráfigyelni..., mondom én, és közben... Szóval,megértem, ha idegesít.


    Bibione, te egy friss színfoltja vagy a topikunknak. Várlak. 


     


     

    előzmény:
    *Szigal* (30527)
    2018-02-11  22:41
  24. 2018. február 12. 13:1430528.

    A legjobbakat!


     Szigal,  biztos a többieknek is van alibije  , én ' itten ' vagyok már .  (  "  Dógom van, vandógom " mondta Róbert Gida Micimackónak,, persze  Karinthy fordításában ).  


    Persze tudom ,  mindig lenne valami, ez csak úgy eszembe jutott.

    előzmény:
    *Szigal* (30527)
    2018-02-11  22:41
  25. 2018. február 11. 22:4130527.

    Szervusztok!


    Ma ezen a kihalt szigeten nem volt sem 'jó reggelt', sem 'szép napot', de még 'a legjobbakat' sem, jöttem hát szép álmokat kívánni.


    Hátha holnapig ihlet lesz belőle. Számotokra. 


    Ígértem, hogy a 70 napos projekt minden napján belinkelem nektek az éppen aktuális olvasnivalót. A tegnapi írás, de még inkább a mai, mindkettő nagyon közel áll a szívemhez, az elsőnél érdemes lesz a videóra is kattintani. A második, illetve sorrendben a negyedik azért érdekes, mert itt-ott a tegnapi gondolataimat tartalmazza. 


    Örülnék, ha elolvasnátok… Úgyis hátra maradt még 66! Meglepetés is lesz közöttük!


     


    Holnaptól nehezebb lesz írnom, viszek ugyan tabletet és kiskütyüt, a lányom vadonatúj számítógépe is rendelkezésemre áll, de ki tudja, hogy jön-e az ihlet? Vagy lesz-e kedvem? Majd talán pénteken este, de addig is szeretném ha minden nap újabb és újabb olvasnivalót ajánlhatnék nektek.


    Jó olvasást és további szép napokat,


    most pedig: jó éjszakát!



     


     

Címlap

top