Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szerelmi négyszög

jujju
Létrehozva: 2010. január 7. 10:57

Sziasztok!

 

Remélem nem törlik a topikot, mert állítólag floodoltam, bár nem tudtam, hogy ezt teszem. Na mindegy.

 

A véleményetekre lennék kíváncsi.

 

Adott két pár (x lány+y fiú és a lány+b fiú). Tehát két fiú és két lány. Mikor megismerkedtek már akkor párok voltak. Néha-néha találkoztak és egyre jobb barátságba lettek. Elmentek együtt kirándulni négyesben, meg mindenféle programot szerveztek.

Ahogy egyre többször találkoztak x lánynak feltűnt, hogy b fiú milyen vonzó meg minden, de nem szólt semmit hiszen mindkettőjüknek van párja már több éve. X lány nem szólt, de a fejébe mindvégig motoszkált valami. Felébredt benne a vadászösztön.

Egyszer mikor a párocskák megint találkoztak x lány és b fiúolyan helyzetbe kerültek, hogy kettesben maradtak kb. fél órára. b fiú panaszkodott x lánynak, hogy "a" lánnyal mennyit veszekszenek mostanában és ez nem tudja meddig mehet így. Erre x lánynak kicsúszott a száján, hogy ha b fiú otthagyja "a" lányt akkor nyogudtan keresse meg őt, mert szívesen megismerkedne vele közelebbrről.

b fiúnak csak ennyi kellett, felébredt benne is a vágy, hisz ő is igazi vadász. Meg is beszélték, hogy találkoznak és majd lesz ami lesz.

Szerintetek mi fog történni az első találkozáskor? És a másodikkor? Mi lesz "a" lánnyal és y fiúval? És x lánnyal és b fiúval?

Mi motiválhatja x lányt és b fiút? Egyszerűen szexre vágynak? Vagy valami hiányzik a saját kapcsolatukból amiről talán ők maguk sem tudnak igazán, csak tudat alatt? És ezért menekülnek?

De az is lehet, hogy ez nem más mint egy ősi ösztön, izgalom ami hiányzik az életükből.

Ki itt a csábító?

 

 

Remélem nem volt túl bonyolult a történet.

Kíváncsian várom a véleményeket.

 

  1. Torolt_felhasznalo_321283
    Torolt_felhasznalo_321283
    2010. január 7. 11:4926.
    Mintha a matek érettségi példát összekeverték volna egy brazil szappanopera forgatókönyvével
    előzmény:
    jujju (1)
    2010-01-07  10:57
  2. 2010. január 7. 11:4625.

    Először is: a csaj kezdeményezett.

     

    Másodszor pedig: így "könnyű" félrelépni, nagyon nem kell keresgélni, de másrészről k*rva nagy átverés a másik kettővel szemben!!!!

    előzmény:
    jujju (1)
    2010-01-07  10:57
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 7. 11:4324.
    Én szóltam
    előzmény:
    jujju (19)
    2010-01-07  11:33
  4. Torolt_felhasznalo_908581
    Torolt_felhasznalo_908581
    2010. január 7. 11:4023.
    Ja, jól kiborulnál...
    előzmény:
    jujju (22)
    2010-01-07  11:36
  5. 2010. január 7. 11:3622.
    Meleg helyzet lenne
    előzmény:
    andi*1970 (21)
    2010-01-07  11:34
  6. 2010. január 7. 11:3421.
    És a folytatás majd így következik: Az x lány össze jönn a lánnyal, majd az Y fiú a b fiúval!Rájönnek hogy saját nemükhöz vonzódnak
    előzmény:
    jujju (1)
    2010-01-07  10:57
  7. 2010. január 7. 11:3320.
    Dehogy panaszkodom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_956208 (18)
    2010-01-07  11:32
  8. 2010. január 7. 11:3319.
    Na már pukkadznak is........
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833381 (4)
    2010-01-07  11:07
  9. Torolt_felhasznalo_956208
    Torolt_felhasznalo_956208
    2010. január 7. 11:3218.
    Szerelmi négyszög? Mondd csak, dicsekszel vagy panaszkodsz?
    előzmény:
    jujju (1)
    2010-01-07  10:57
  10. 2010. január 7. 11:3217.
    De vannak pl. olyan férfiak akik egész életüket egy nő mellett élik le, de közben folyamatosan van nekik valaki más is. Szerintem nőben is van ilyen. Ők sem szeretik igazán egymást? Csak érdekek tartják őket együtt?
    előzmény:
    drágamama (13)
    2010-01-07  11:28
  11. 2010. január 7. 11:3016.
    És miért is?
    előzmény:
    babiszi (14)
    2010-01-07  11:28
  12. 2010. január 7. 11:2915.
    Igen, igazad van lehet, hogy pont itt az ideje lépni. Sőt az is lehet, hogy éppen ez az első lépés.
    előzmény:
    anyi-banyi (12)
    2010-01-07  11:25
  13. 2010. január 7. 11:2814.
    33 évesen egy 17 éves kiscsajszi szintjén vagy!!!
    előzmény:
    jujju (1)
    2010-01-07  10:57
  14. 2010. január 7. 11:2813.
    Egyik sem szereti a jelenlegi párját, különben eszükbe sem jutna.
    előzmény:
    jujju (1)
    2010-01-07  10:57
  15. 2010. január 7. 11:2512.

    Haaaaat, ha annira hianyzik az igalom, akkor pont itt az ideje lepni.

     

    Vagy ez vmi parhuzamos kapcsolat lenne, mert akkor gondoljon mar bele a lany, hogy a fiuja is eloallhat azzal, hogy

     

    Bocs, mar 2 honapja massal kavarok, de eddig tok kenyelmes volt, hogy ha neki megvan akkor teged duglak, ha meg neked van meg akkor ot, mosod a szaros gatyaimat, de mostanra eljutottunk oda, h o is masna, ugyhogy csa, tudod kell az izgalom.

     

    Ez biztos marha jol esne. Modnjuk, ha erre azt mondja a lany, hogy en meg mar 3 honapja csallak, akkor meg is erdemlik egymast.

    előzmény:
    jujju (6)
    2010-01-07  11:11
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 7. 11:1711.
    Te tudod:)
    előzmény:
    jujju (9)
    2010-01-07  11:14
  17. 2010. január 7. 11:1610.
    Ez is egy lehetőség, de az lenne csak a sors furcsa fintora, ha "a"lány összejönne y fiúval.
    előzmény:
    Lonicera (8)
    2010-01-07  11:12
  18. 2010. január 7. 11:149.

    Miért ne lenne itt az ideje?

    Mikor nyissak topikot? Mikor már mindenkinek gyereke van?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833381 (7)
    2010-01-07  11:11
  19. 2010. január 7. 11:128.

    Hát szerintem az lesz, hogy x lány összejön b fiúval, "a" lány egy c fiúval, y fiú pedig egy z lánnyal, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak!

     

     

    Persze nem biztos, de lehet!

    előzmény:
    jujju (1)
    2010-01-07  10:57
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 7. 11:117.
    Pontosan tudom:) De vajon itt van-e az ideje, hogy a storyt publikálda nagyérdemű előtt?-ezen kéne elgondolkodnod.
    előzmény:
    jujju (5)
    2010-01-07  11:09
  21. 2010. január 7. 11:116.

    Miért, miért? Kell az izgalom. Az a legjobb az egészben. Kicsit felrázza a hétköznapokat.

    Arra sincs válasz, hogy sok férfi és nő miért tart szeretőt. Ilyen volt mindig és lesz is amíg világ a világ.

    előzmény:
    anyi-banyi (3)
    2010-01-07  11:06
  22. 2010. január 7. 11:095.
    Ez nam pukkasztás! Maga a való élet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833381 (4)
    2010-01-07  11:07
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 7. 11:074.
    Miért akarod az nlc békés unatkozó polgárait pukkasztani?
    előzmény:
    jujju (1)
    2010-01-07  10:57
  24. 2010. január 7. 11:063.

    Forgatokonyvet irsz vagy mi?

     

    Egyebkent amit nem ertek, ha szar MIERT NEM LEHET OTTHAGYNI A MASIKAT, MEG MIELOTT EGY UJ BEKAVAR?

     

     

    előzmény:
    jujju (1)
    2010-01-07  10:57
  25. 2010. január 7. 11:042.

    Szia!

     

    Jól figyelj, mert erre e kérdésre ugyanaz a válasz, mint a tiédre!

    Ha egy tyúk egy nap alatt egy tojást tojik, akkor hány tyúk hány nap alatt hány tojást tojik?

     

    Nem akarok gonoszkodni, lehet éveken át találgatni, kit mi, miért motivál, stb, de teljesen felesleges, mert erre mindenki csak saját maga tudja a választ.

    előzmény:
    jujju (1)
    2010-01-07  10:57

Címlap

top