Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

HPV virus

ananász35
Létrehozva: 2004. március 4. 14:53
Sziasztok! Tud valaki valamit errôl a virusról? Esetleg érintett is!?
  1. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. december 22. 08:37251.
    Kipróbáltam, de elég zűrös időszak van a hátam mögött, úgyhogy a szabályokat én sem minden esetben tartottam be. Főként, mivel enni sem nagyon volt időm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (250)
     
  2. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. december 21. 21:02250.
    Bocs, semmi, csak nem neteztem, mert 2 hétig gyermek beteg volt, aztán ill. közben én is, plusz beindult a vizsgaidőszak és semmi időm. A mailcímemet néztem csak meg néha.
    Fogyókúrát persze pár nap alatt abba is hagytam. Te kipróbáltad?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (249)
     
  3. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 25. 07:51249.
    Szia gy@ngy! Úgy eltűntél, mint a kámfor. Valami baj van?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (248)
     
  4. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 18. 09:01248.
    Szuper!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (247)
     
  5. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 18. 08:08247.
    Ok! Megbeszéltük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (246)
     
  6. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 17. 14:47246.
    én is csak 5 kg-tól akartam megszabadulni, amikor nyár végén elkezdtem. 3 hét alatt lement 4 kg, aztán nem volt erőm tovább csinálni. :) Mármint a gyüminapokhoz nekem kellett a kitartás. Utána csomó édességet ettem és mégis csak 2 kg jött vissza 2 hónap alatt, de tényleg rengeteg csokit, kekszet, sütit leküldtem. Szóval most csak 3 kg-t szeretnék fogyni, bár az ötnek sem haragudnék. :)
    Karácsonyra már rég a súlyodnál leszel, ha most elkezded! Az ünnepek alatt nyomjuk magunkba a finomságokat és újévkor újra kezdjük!
    Csatlakozhatnál hozzám, mert még csak most kezdtem hétfőn és társaságban sokkal jobb, mint egyedül kitartani. :)
    Küldöm a recepteket!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (245)
     
  7. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 17. 14:02245.
    Privit elküldtem. A diétát pedig megnéztem a megadott weboldalon. Nem tűnik túl bonyolultnak. Csak egyetlen aggályom van: hogyan fogom tudni betartani itt az ünnepek küszöbén. Másrészt én már nem akarok leadni csupán csak 5-6 kilót. Mi a véleményed?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (244)
     
  8. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 17. 13:12244.
    Aha, recepteket tudok küldeni. Magáról a diétáról pedig a mindmegette. hu oldalon olvashatsz részletesen:
    http://www. mindmegette. hu/index. php?apps=cikk&cikk=12381

    Plusz ezen az oldalon is van rengeteg recept!
    Várom a mailcímed!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (243)
     
  9. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 17. 12:07243.
    Miből áll ez a 9o napos diéta? Tudnál nekem ezzel kapcsolatban anyagot küldeni. Priviben írok e-mailcímet.

    Egyébként lehet benne valami.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (239)
     
  10. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 17. 11:52242.
    Húúúú, szegény!:(( Drukkolok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (241)
     
  11. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 17. 11:51241.
    Most már garantáltan szép napod lesz!

    Én jelenleg a párom miatt izgulok, mert tegnap a gázpalackot magára borította és a lábát sértette. Nem tört el semmilye, de azért fáj neki. Fogalmam sincs, el tudott e menni a szüleihez, akik tőlünk 30 km-re laknak. Annyit mondott majd hív.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (238)
     
  12. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 17. 11:50240.
    ma nagyon nem tudok írni: szóval "elkezdtem"
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (239)
     
  13. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 17. 11:49239.
    Amúgy szerintem nálam az okozhatta a pozitív fordulatot, hogy pár hónapja ekzedtem a 90 napos diétát a maga mérhetetlen mennyiségű gyümölcsével és úgy általában a normális kajálásra való szoktatással!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (237)
     
  14. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 17. 11:47238.
    De jól jön a Tiéd is!;-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (236)
     
  15. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 17. 11:47237.
    Na, ezt a pozitív hozzáállást kell mindannyiunknak megtanulni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (234)
     
  16. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 17. 11:47236.
    Köszi!!!:)) Pont az előbb ittam egy kávét!:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (235)
     
  17. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 17. 11:46235.
    ;. ))))) Örülök nagyon, veled együtt. Ez már jó jel. Innentől kezdve vigyázz magadra nagyon.
    Most pedig ülj le és a nyg izgalom után igyál meg egy gőzölgő kávét vagy egy habos cappuccinot. Itt küldök egy pohárral. c(_)
    Zsu
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (230)
     
  18. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 17. 11:45234.
    na, akkor a 29 évemmel még pont beleférhetek a 30 éves határba:))
    előzmény:
    uie (232)
     
  19. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 17. 11:43233.
    Ezzel tisztában vagyok. Szakmabeliként pedig pláne. Egyébként az ismert HPv típusok közül csak egynéhány az onkogén. Úgyhogy ha csak olyan HPV-t fedeznek fel a kenetben, ami nem onkogén, hát legyen. Tudomásul kell venni, hogy ennek a vírusnak fokozottabban ki vagyunk téve, mint az erősebb nem képviselői. Bár ők is horzhatják. Dehogy ne csak minket nőket riasszon meg a vírus onkogenitása, friss tanulmányok igazolták, hogy a HPV-nek más ráktípusok kialakulásában is vezető szerep jut. (gége, vastagbél, bőr stb) Ennyit erről.
    Ahogy az Ember tragédiájában olvashatjuk az embernek két dolgot kell tennie:
    "Ember küzdj és bízva bízzál!" Meg kell tenni minden lehetséges dolgot, azért, hogy egészséges légy.
    előzmény:
    uie (232)
     
  20. uie
    uie
    2004. november 17. 10:30232.
    csak annyit szeretnék hozzáfűzni: igazad van, hogy a rendszeres mozgás, és az immunrendszer ezáltali javulása háttérbe szoríthatja a hpvt, de ez nem jelentheti 100 százalékosan a hpv elmúlását!
    Bizonyos napjainkban végzett kutatatások szerint a 30 év alatti nőknél lehetséges a hpv akár teljes elmúlása is, de ez ritka. (bár én is ebben reménykedek)
    A hpvt nem látják mindig, mert vannak időszakok amikor "visszahúzódik", és vannak időszakok, amikor "belobban" a vírus. Persze, nekünk az csak jó, ha a hpv nem mutatkozik, tehát ennek örülhetünk, de ne legyél abban száz százalékig biztos hogy örökre elmúlt! Ez nem olyan mint egy gomba, vagy egy baktérium.
    De, mint ezt te is írtad, fontos, hogy karban tartsd a tested, és javítsd az immunrendszered!
    Bár én pl már fél éve nem szedek semmi vitamint sem, a hpvt most mégsem lehet nálam sem kimutatni.

    jó gyógyulgatást!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (222)
     
  21. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 17. 09:53231.
    doki=dokit
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (230)
     
  22. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 17. 09:49230.
    Sikerült utolérnem a doki és. . . . . NINCS HPV, még csak gyanú sincs. :))))

    Picit meglepődtem, de ezek szerint sikerült az immunrendszeremnek legyőznie a vírust!!!:)) Olyan hihetetlen, az is eszembe jutott, hogy másnak az eredményét mondták meg, dehát csak nem. . . direkt rá is kérdeztem, hogy mi van a hPV-mel, mert csak annyit mondott először, hogy P2.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (229)
     
  23. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 17. 09:22229.
    Az kellemes tud lenni. Kitartás.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (228)
     
  24. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 17. 09:07228.
    Tegnap viszotn aerobicoztam!:)) Úgyhogy már érzem, hogy kezd kialakulni egy kellemes kis izomláz. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (226)
     
  25. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 17. 09:06227.
    Köszi!!! Már próbáltam hívni párszor a dokit, de nem veszik fel. :(
    Sajnos mindig legalább 5-6 órán át kell hívni, mire sikeres leszek. Ez a legrosszabb, amikor már csak pár óra van hátra!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (226)
     
  26. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 17. 08:59226.
    Szorítok nagyon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (225)
     
  27. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 16. 11:39225.
    Reméljük. :) Ja, és már csak egy nap van hátra az eredményig!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (224)
     
  28. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 16. 11:29224.
    Sok sikert hozzá. Harmónia ez a lényege mindennek. Egyensúlyban a fizikum és a szellemi szakasz. Csodákat művelhet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (223)
     
  29. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 16. 09:21223.
    Erre eddig nem is gondoltam, hogy a HPV ellen is hatásos fegyver a mozgás! Pedig ahogy leírtad, tényleg logikus. :) Na van mégegy motivációm és ez legalább tényleg ösztönözni fog!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (222)
     
  30. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 16. 07:43222.
    Ha egyszer lekezded, egy idő után napi rutinná válik. Másrészt biztosan állíthatom, hogy jobban fogod magad érezni. Mind fizikailag mind lelkileg. Jobb lesz az állóképességed és az immunrendszered is erősödik, ami nekünk nem egy utolsó szempont. Az első körben utóbbit erősen kétséágbe vontam, amikor mondta az edző. Most viszont azt mondom, lehet benne valami, mert előtte amikor levetettem citológiát a HPV gyanút leírták, mot viszont - fél évvel ezután- szó sincs HPV-ről a citológiában. Mind emellett nem ettem zsákszámra a vitaminokat, mint korábban. Úgyhogy nem tudom még erre sem fogni. Valószínűleg a fizikai állapot javulásával és a megváltozott életmóddal valami visszaállt a helyes ütembe a szervezetemben. Szóval, a mozgás jó, akármilyen formában végzed is azt. Csak bíztatni tudlak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (221)
     
  31. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 15. 11:04221.
    Ja, Mikulás csak meglep egy jó hírrel!:)

    Ez tök jó, hogy nem egyedül kell "küzdened". Nekem most csak itthon van rá lehetőségem és így elég nehéz rávenni magam. Ráadásul Veled ellentétben alapban sem vagyok egy örökmozgó. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (220)
     
  32. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 15. 07:46220.
    December 6. án lesz meg az eredmény. Valahol ebben is bízom nagyon, hiszen Mikulás ünnepe lesz.

    Az egyik barátnőmnek van tornaterme. Ő állíotta össze a programomat is. Szakmabeliként tudja, milyen mozgásokat végezhetek és mit nem.
    ( a gerincsérvem miatt kissé nehézkes volt más estben) Amúgy egy sajtkukac típus vagyok. Nem igazán bírok sokáig megülni a hátsómon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (214)
     
  33. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 15. 07:43219.
    Így van, ez a pontos meghatározása a betegségek terjedésének.
    előzmény:
    ppp (211)
     
  34. iwi
    iwi
    2004. november 14. 09:55218.
    Szia gy@ngy, szia Mindenki!

    http://www. antsz. hu/oek/epinfo/kulsz/nemibet. htm

    Ebből a háziorvosoknal szóló tájékoztatóból másoltam ki a következő pár sort:

    A lappangási idő különböző, a néhány napos inkubációs időtől évekig, de akár évtizedekig is jelen lehetnek a kórokozók [pl. Hepatitis B vírus, HIV, genitalis Herpes simplex vírus (HSV), Humán papillomavírusok (HPV)] anélkül, hogy klinikai tüneteket okoznának.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (216)
     
  35. iwi
    iwi
    2004. november 14. 09:52217.
    Szia gy@ngy és Mindenki!

    http://www. antsz. hu/oek/epinfo/kulsz/nemibet. htm

    Ebből a háziorvosoknak szóló tájékoztatóból másoltam ki a következő pár sort:

    "A lappangási idő különböző, a néhány napos inkubációs időtől évekig, de akár évtizedekig is jelen lehetnek a kórokozók [pl. Hepatitis B vírus, HIV, genitalis Herpes simplex vírus (HSV), Humán papillomavírusok (HPV)] anélkül, hogy klinikai tüneteket okoznának. "
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (216)
     
  36. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 13. 23:05216.
    Szia Sepeencske!

    Semmi baj. Csak az idegesített fel, amikor leírom, hogy mit mondott több orvos is, akkor Te a "józan paraszti eszedre" alapozva közlöd, hogy baromság és olyan dolgokkal támasztod alá kioktató "hátdehülyevagy" stílusban, amiből kisüt, hogy amellett, hogy közöd sincs a témához (ami egyáltalán nem baj, nekem sincs sok) még utána sem gondoltál annak amit írtam, akkor pedig minek szenvedjek azzal, hogy megértessem magam veled.
    A többi kérdésedre szerintem alapvetően válaszoltam. Azaz a lappangási időről nem tudok semmit (vhol 3 hónapot olvastam), a férjemnek nem biztos, hogy HPV-je van, nem is vizsgálták tovább. Valószínűleg nála is az lehet, de erről nincs orvosi eredményünk.
    előzmény:
    sepeencske (213)
     
  37. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 13. 22:37215.
    Szia Taharima!

    Ez tök jó hír, főleg, ha sikeres lesz a tesztelés!:) Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_727665 (212)
     
  38. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 13. 22:36214.
    Szia S. pyogenes!:)

    Az már fél siker, ha úgy érzed, hogy jól sikerült a nyelvvizsgád. :) Nyáron én is így jöttem ki az írásbeliről, hogy most vagy nagyon hülye vagyok és nem látom át a nehézségét sem a vizsgafeladatoknak vagy tényleg nem volt annyira nehéz. Szerencsére az utóbbi variáció volt. :)
    Mikor lesz meg az eredmény? Egész életünkben csak eredményekre várunk. :)

    Otthon tornázol vagy eljársz vhova?

    A fél 9-es szunya nem semmi!!! Viszont teljes mértékben megértem. Le tudja szívni az ember agyát egy vizsga rendesen, főleg utána még fizikailag is adtál magadnak. . .

    Köszönöm, hogy megerősítetted, hogy nem csak szexuális úton terjed ez a betegés. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (210)
     
  39. 2004. november 13. 20:02213.
    Szia Gy@ngy!
    Elnézést kérlek, hogy a problémámmal terheltelek, és belevittelek egy meddő beszélgetésbe! Azt elhiheted, hogy nem unalmamban tettem, hanem azért, mert van egy problémám, aminek nem értem az alapjait, és amely hiába fontos nekem, nincs kivel megbeszélnem.
    Azért a többi kérdésemre megköszönném a választ!
    Még egyszer elnézést kérek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (208)
     
  40. Torolt_felhasznalo_727665
    Torolt_felhasznalo_727665
    2004. november 13. 19:49212.
    sziasztok!
    Nem olvastam még végig a topicot, de most kaptam egy olyan hírt, miszerint feltaláltak egy védőoltást, ami a HPV 2 faja ellen hatásos egy életre, és megelőzi a méhnyakrák kialakulását. Most tesztelik. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. ppp
    ppp
    2004. november 13. 18:04211.
    Szerintem a legegyszerűbb úgy felfogni, hogy MINDEN betegség terjedhet nemi kapcsolat alkalmával (pl akár az influenza is). És minden betegség terjedhet valami más úton is. Csak a SZÁZALÉKOK között van eltérés. Például az AIDS szinte száz százalékban nemi úton terjed, míg az influenza valószínűleg 0. 01%-ban terjed ezen az úton. A többi betegség meg a kettő között van. Azokat nevezzük általában nemi úton átvitt betegségnek, ami legalább 30%-ban ilyen úton terjed. A szakzsargonban egyébként már nem is igen szeretjük (éppen emiatt) a "nemibetegség" szót. Egyrészt pontatlan, másrészt (ami még rosszabb) megbélyegző, és alkalmas a pár egymás iránti bizalmának aláására.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455695 (210)
     
  42. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 13. 12:30210.
    Olvasva ezt a legutolsó beszélgetést, kissé elkeseredtem. Ez az amikor az emberek elkezdenek szakmai cikkeket olvasni, amelyeket nem biztos, hogy megértenek. Leggyakrabban tele vannak ezek a cikkek is szakzsargonnal, amit ha az ember nem szakmabeli csak feltételezhetően érti meg. Vagy pedig egyáltalán nem értheti meg. A Wc teóra nagyon is valós dolog és nem a kilincs a márvadó, mint ahogyan a beszélgetőtársad említi. Egyébként a kilincsekkel és a kézfogással terjedhetnek kórokozók. Főként gombák, baktériumok és a vírusok is. Sajnos.
    Igazat adok neked, hogy a beszélgetést így nem sok értelme volna köztetek folytatni. Először is a "sorstársnak" meg kellene értenie a HPV vírus és más kórokozók terjedésének alaszabályait. Enélkül nagyon nehéz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (208)
     
  43. Torolt_felhasznalo_455695
    Torolt_felhasznalo_455695
    2004. november 13. 12:20209.
    Szia gy@ngy!

    Bocsánat, hogy tegnap nem tudtam délután itt lenni, de későn végeztem a nyelvvizsgával és így már nem jöttem vissza a munkahelyemre.
    Összességében elégedett vagyok magammal, de elkiabálni a világért sem szeretnék semmit.

    Utána nem vágytam másra csak egy hatalmas c(_) capuccinora, amit be is döntöttem magamba este torna után. Azt hittem nem fogok tudni tőle aludni, de már fél 9-kor úgy aludtam mint a tej. ezt is a párom mondta reggel, miután tiszta kómásan kimásztam az ágyból.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (199)
     
  44. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 13. 11:07208.
    Ha értenéd, hogy hogyan terjed ez a vírus a WC kilincsével kapcsolatban, akkor fel sem merült volna benned, hogy a női WC is vírushordozó.
    Bocs, de nincs energiám erre a meddő beszélgetésre.
    előzmény:
    sepeencske (207)
     
  45. 2004. november 12. 22:24207.
    Szia Gy@ngy!
    Ha a "Wc alternativa" valós lenne, akkor nem a "szexuális úton elkapható betegségek" között tartanák számon. Persze én ezt csak józan paraszti ésszel gondolom így. Egyébbként nem a bőrgyógyász mondta, hanem az összes erről szóló irodalom ezt állítja. Erre a legjobb bizonyíték, hogy így lenne, akkor olyan nők - lányok - is elkapnák, akiknek még nem volt szexuális kapcsolatuk. Ilyennel pedig még senki nem talákozott. ( Hiszen ha férfi WC kilincse fertőz, akkor a nőié is. )
    Nektek mit mondtak a lehetséges lappangási időröl?
    A párodat nem szűrték? Nála megállapították a HPV-t? A szemölcseire mit mondtak? ( Egyébbként hol voltak?)
    Válaszodat előre is köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (206)
     
  46. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 12. 19:56206.
    Hát eddig 4 különböző orvos (2 bőrgyógyász és 2 nőgyógyász) mondta magától azt, hogy a férfiaknál az a legveszélyesebb terület (mármint a nyilvános WC) és nekem logikusnak is tűnik. A másik alternatíva, amit mondtak az a kézfogás pasik között. Ugyanis a HPV bőrkeményedésszerű vírusként is megjelenhet a kézen és az is fertőz.
    Nekem nincs szemölcsöm, nincs méhszájsebem, mégis kimutatták a HPV-t. Ezért, ha ugyanez a bőrgyógyász mondta, hogy ez a betegség csak nemi úton terjed, akkor lehet, hogy ebben is téved. A lappangási időről nem tudok semmit sajnos, de 2 éve még nem mutatott ki semmit a rákszűrés (és előtte sem, pedig rendszeresen jártam) idén a nyári rákszűrés HPV gyanút mutatott, a következő vizsgálat pedig egyértelműen HPV. Férjemnek voltak szemölcsei (ecsetelte, elmúlt), de nem lehet eldönteni, hogy melyikünknél jött ki először a vírus, mert én is pont akkor voltam rákszűrésen, ráadásul ő nem biztos, hogy HPV-és a bőrgyógyászok szerint, mert lehetett tök független is. Ezen mondjuk meglepődnék.
    Az a lényeg, hogy Te megérted a párod reakcióját. :)
    Nincs sok csodálnivaló a kapcsolatunkban. :) Benned sem merült fel, hogy a párod félrelépett volna.
    előzmény:
    sepeencske (205)
     
  47. 2004. november 12. 18:44205.
    Szia Gy@ngy!
    Köszi a válaszokat!
    A szűréses dolgot még mindig nem értem. Nálam akkor miért nem mutatták ki? A bőrgyógyász szerint amíg az ember csak hordozó, addig nem tudják kimutatni. ( Itt van aki írta, hogy a HPV lelete már negatív - holott ha egyszer valaki már megkapta, abban mindig benne marad, csak tünetmentesé válhat, de bármikor újra kiújulhat a betegség. )
    A párom nem vádaskodik, csak kétségbe van esve. Tudom, hogy az én számból ez furcsa, de megértem. Nem is haragszom rá, csak szeretném megnyugtatni.
    A wc-teória szerintem téves, ezt a betegséget egyértelmüen csak nemi úton lehet elkapni.
    Nálad mikor vették észre? Elötte már ezek szerint voltál te is szűrésen, amikor nem diagnosztizálták. Ha egyikőtök sem lépett félre - amit egy percig sem vonok kétségbe - akkor csak az lehet, hogy valamelyikőtök magával hozta a kapcsolatba, nem? Akkor viszont évek lehetnek a lappangási ideje.
    A férjed most is tünetmentes, vagy már nála is kimutatható?
    Egyébbként csodálom a kapcsolatotokat, amiben ennyire nincs helye a kételynek! Az a furcsa, hogy az nekem se jut egy pillanataig se az eszembe, hogy esetleg a párom lépett volna félre, és tőle kaptam el.
    Válaszaidat előre is köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (198)
     
  48. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 12. 17:20204.
    Szuper vagy!:) Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201471 (203)
     
  49. iwi
    iwi
    2004. november 12. 16:06203.
    Gy@ngy! Keresgéltem a védettségre vonatkozóan - ezt a cikket találtam. Reménykedjünk :-)

    Ígéretesnek mutatkozik a HPV elleni védőoltás

    InforMed Hírek 2004;2 InforMed

    2003-ban 12 200 amerikai nőt diagnosztizáltak méhnyakrákkal, és a betegség 4100 halálos áldozattal járt. Világszerte évente 500 ezer beteget tartanak nyilván, és 300 ezren meghalnak.

    Amerikai kutatók jelentése szerint a vírus ellen, amely a legtöbb esetben méhnyakrákot okoz, hatékonynak bizonyult egy oltóanyag. A rákot megelőző állapotra jellemző elváltozások nem jelentkeztek az oltás utáni 3 éven belül.

    Bár az oltóanyag még nem véd a vírusok elég széles skálája ellen, a gyártó, a Merck ugyanezzel a megközelítéssel egy új vakcina kifejlesztésén dolgozik. Az oltóanyagot elsősorban az ún. humán papillomavírus-törzs (HPV 16) ellen alkalmazzák, ez a törzs szemölcsöket okoz a genitáliákon, valamint ez a felelős a méhnyakrákok 50 százalékáért. A Merck kutatója, dr. Eliav Barr és munkatársai placebokontrollált kísérlet keretében közel 2400 nőn tesztelték a vakcinát. Már 2002-ben is végeztek hasonló kísérleteket, akkor 775 nőből csak 7 fertőződött meg HPV-vel, míg a placebót kapók közül 111.

    Ennél is fontosabb azonban a vírusfertőzés okozta ún. rákmegelőző állapot kivédése. Ha a méhnyak szövetei ennek a jelét mutatják, általában fagyasztással, lézerrel vagy műtéttel távolítják el az érintett szöveteket.

    – A humán papillomavírusnak több mint 35 fajtája van – mondja dr. Barr. Közülük 4 a legveszélyesebb, a HPV 18 például a méhnyak adenocarcinomáját okozza. Most olyan oltóanyag kifejlesztésén dolgozunk, amely a lehető legtöbb vírustörzs ellen hatásos.

    Reuters

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402701 (201)
     
  50. Torolt_felhasznalo_402701
    Torolt_felhasznalo_402701
    2004. november 12. 15:39202.
    Ja, és a rákszűrésen autómatikusan nézik a HPV-t is, mert nekem is mindig P2 szokott lenni és mégis kimutatták kérés nélkül.

    Na mostmár eldugulok. :)
    előzmény:
    sepeencske (196)
     

Címlap

top