Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Progeszteron krém hatása

Torolt_felhasznalo_215749
Torolt_felhasznalo_215749
Létrehozva: 2009. november 12. 16:12

Sziasztok!

Az utóbbi hetekben sokszor volt szó ilyen-olyan fórumokon, médiában is akár egy „természetes” alapú progeszteron krémről, és annak hatásairól. Olyanok jelentkezését, várom, akik használták már, vagy használják a krémet. Szeretném, ha leírnátok a tapasztalataitokat a krémmel kapcsolatban. Akár negatív, akár pozitív. Ha esetleg van anyagotok a krémmel kapcsolatban, akár külföldi is, annak hatásmechanizmusával kapcsolatban, légyszi küldjetek elérést! Amit szeretnék még kérni viszont, hogy a reklámszövegektől, kíméljük egymást.És nem győzködésről szeretném ha szólna, hanem tapasztalatokról. Fogadjuk el, hogy minenkinek más a véleménye, tapasztalata. Szeretném, ha a topik nyilt maradhatna.

Szóval gyertek és meséljetek!

  1. 2009. november 23. 08:25151.

    Sziasztok!

     

    Dindis:

     

    Beöltözök jobban, orkán naci bélelt, dzseki , alá polár, sapka, sál.

    És legkésöbb 3-ig le kell jutnom apályára, egyébként rám sötétedik.

    Már megyek ködszitálásban is, csak ne legyen sáros apálya.

    Edzőterembe most nem tudok járni, nincs időm se és anyagilag sem birom egyenlőre.

     

    Fogigátló nálad?? Nehéz kérdés.

    Számomra nyilvánvaló, hogy nem tudod tolerálni ezeket a műhormonokat és csak nagyobb káoszt okozol magadnak.

    Ha nem jön meg a mensid anorcitól és tele vagy ilyen tünetekkel, én még hagynék egy kis időt a progi krémnek. De nem szedném be a fogigátlót. Soha többet nem vesz rá doki erre a baromságra.

     

    Elindult nálad valami, elkezdett vastagodni a nyh, erre most leállitod a petefészkeidet? 

    A tüneteid javulása meg önmagáért beszél és nyilvánvaló a krémtől van, nem? Szóval én még várnék kicsit.

     

    Pár éve már felborultál hormonálisan, nem fog egy-két hónap alatt rendbejönni.

    Az életmódod tökéletes, talán picit kevés a ch és ahhoz képest sok a sport, de tudom hizol, ha nem gyilkolod magad.

     

    Bizzunk a krémben!

     

     

    előzmény:
    dindis (145)
    2009-11-22  20:42
  2. 2009. november 22. 22:29150.
    igen,a 7es gyakorlatra gondolsz? a könyben a 7ik.csináltam,sorban,mindet,kb 40 perc,mire kész vok vele.de már 1 ideje nem volt kedvem.neked sincs mensi,vagyí más a baj?
    előzmény:
    tiramisu (149)
    2009-11-22  21:50
  3. 2009. november 22. 21:50149.

    Itthon csinálom.

     

    A meghozó gyakorlatokat csináltad a sarokkoppintással?

    előzmény:
    dindis (148)
    2009-11-22  21:32
  4. 2009. november 22. 21:32148.

    Szia tiramisu

    Igen,voltam a Líviánál 2 éve,ott megtanultam,vettem könyvet,és csináltam sokáig itthon,heti 3x kb. Nem volt hatása,bár a libidón javít sztem. De mensim vagy PÉ-m nem lett tőle.Te hol voltál? Otthon csinálod te is?

    előzmény:
    tiramisu (146)
    2009-11-22  21:18
  5. 2009. november 22. 21:20147.

    A krémmel kapcsolatban kérdezném, hogy ugyebár egy pumpálással jön ki egy adag.

     

    De hogy állítják be, vagyis honnan lehet tudni, hogy Nekem épp mennyi kell (vagy ezt nem lehet túladagolni?)

     

    És ha összejön a baba akkor meddig kell kenni, mivan, ha abbahagyja az ember abból nem lesz gond?

     

    Egyáltalán van összetevő írva a krémre, vagy miből áll ezt lehet tudni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. november 22. 21:18146.

    Dinis!

     

    Aviva tornáról hallottál, próbáltad?

     

    Nagyon pozitív és biztató dolgokat olvastam és hallottam róla. Én most vettem részt egy ilyen tanfolyamon és ott is felolvastak olyan leveleket amelyek pozitív változásokról számoltak be.

    előzmény:
    dindis (145)
    2009-11-22  20:42
  7. 2009. november 22. 20:42145.

    Sziasztok Lányok,

    Látom beindult a progikrém project,remélem segíteni fog mindenkin valahogy.

    Nyafi,végülis megoldottad a futást? Vettél téli futócuccot,vagy beöltözöl jobban? csak vigyázz meg nem fázz!

    Én 1enlőre maradok a futópad,spiinning párosításnál.

    6 napja szedem a norcit,azóta nem krémezek,de már alig várom,hogy leteljen a 10 nap,undorító ez a bogyó . Csupa zsír a fejem,és kijött egy csomó miteszer a képemen megint. Vizesedek,és dagadok,remélem nem zsírban.

    És ráadásul megint alig alszom. Ez a mű progi nem nyugtat meg mint a yam progi. 

    Ha most sem léesz semmi mensim,akkor kellene szednem a fog gátlót 21 napig,de én már nem tudom mi legyen,hogy próbálkozzak,vagy hagyjam a természetes dolgok had próbáljanak érvényre jutni,hátha...

    Ti is szedtetek már hasonlókat? Mindenki nehezen tűri a hormon tuningot vagy én vagyok ilyen gáz? 

    de mindent megtennék,hogy megint egészséges hormonrendszerrel működő NŐ lehessek,legalább még egy pár évig.

    Mit csináljak,met van,edzés van,kaja sem cukros,ch bomba ,normál a súlyom,de hormonozással feljön pár kg. 

    Próbálkozzam még néhány hó clostyval? Norcoluttal? Szedjem a fog gátlót egy hó -ig ahogy a meddőségin mondták? Az nem csinál még nagyobb galibát?

    SOS.Adjatok tanácsot!

     

     

    előzmény:
    Nyafficica (140)
    2009-11-22  08:54
  8. 2009. november 22. 15:28144.

    Vettem én is paradontax-ot, classicot, abban nincs fluor.

     

    Meg deot, testápoló olajat, kézkrémet a lábamra, egy nappali krémet, és egy szájfényt is.

     

    Egyenlőre ennyi, igy is a vv. árát, amit megsporoltam, azt most huss elvásároltam. Egyébként nagy a választék alverdés cuccokban, hogy én ezt eddig nem is figyeltem. Tiszta gáz vagyok:-(

     

    Megyek futni, jövö héten pedig kezdem a krémet:-)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2009. november 22. 10:25143.
    Csak egyszer,mert tudtam,hogy lesz hisztero, és nekem Nóra az egyet javasolta. De lehet ebben a ciklusban 2 x kenem majd,csak úgx hamar elfogy és rendelhetem a következőt
    előzmény:
    Nyafficica (142)
    2009-11-22  10:21
  10. 2009. november 22. 10:21142.

    Tröpi: akkor a hisztero miatt jól jött ki. Más miatt meg nem.

     

    Én eleve 2-3 hó kenés után számitok javulásra. Az egy-két hét tényleg csoda lenne nálam hatalmas ösztr.dom-nál.

     

    Reggel este kented, vagy csak napi egyszer?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (141)
    2009-11-22  10:14
  11. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2009. november 22. 10:14141.
    Sziasztok! Nekem tegnap este megjött 11 dpon, igaz kb. Egy hétig kentem csak,de csodát nem tett. De mondjuk nem bánom mert a jövő pénteki hiszterom miatt eleve mai mensivel számoltam,mert mindig pé után 12 dik napra jön meg de most még korábban. Igaz már csüt óta nem kentem nehogy ne jöjjön meg ma és át kelljen ütemezni a műtétet,de csoda lett volna azéqt,ha már ennyitől hosszabb let volna a ciklus
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2009. november 22. 08:54140.

    Én már próbáltam magamban nézni, hogy milyen lelki tényezők generálhatták, de nem tudom.

     

    És a pcos- lányok is sokfélék, van akinek teljesen harmonikus a párkapcsolata, van akinek nincs, van aki még nagyon fiatal, van aki stresszel, van aki nem.

     

    Én végülis örülök, és úgy fogom fel, hogy a szervezetem még valamennyire érzékeny ezekre a mérgekre.

     

    Aki tömi magába ezeket az anyagokat és mégis minden rendben, ott van igazán csak probléma, mert a szervezete már megszokta hogy egy vegyiraktárrá alakult és nem is tiltakozik ellene.

    Viszont 50 évesen lehet besokall és jön akár a  mellrák vagy valami mióma.

     

    Bizom a krémben, én is kipróbálós vagyok, akarom tudni, hogy nálam hogyan müködk.

    Az embernek alapvetően nincs szüksége gyógyszerekre, a természetben minden megtalálható ami szükséges.

     

    Gyógyszerszedésnek tuti valami mellékhatás lesz a vége.

     

    De azért szedem a metet, és futok most megint heti 5 x.

    előzmény:
    tiramisu (139)
    2009-11-21  22:02
  13. 2009. november 21. 22:02139.

    Én is így értelmeztem.

     

    Kétségeim nincsenek affelől, hogy segíthet, de inkább olyan gondoltaim vannak, hogy Nora olyan egyszerűen vázolja fel a dolgokat, mintha minden fekete és fehér lenne, közben az élte nem ilyen.

     

    Vagyis azt mondja, hogy külsőleg is sok ösztrogént veszünk fel és ez sok lesz.... stb. ezért ne tisztítószerezzünk, ne körömlakkozzunk, meg ilyenek.

     

    De mégis milyen sokan használják ezeket a dolgokat, és mégis van akinél kialakul ez a betegség van akinél meg nem.

     

    Szóval valami plussz (Én úgy gondolom, hogy a lelki dolgok leginkább) mindig közrejátszanak.

     

    És sajna a gyógyulásnál, gyógyításnál is így van, hogy van akinek szuper van akinél meg nem annyira.

     

    Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kell kipróbálni, Sőt, Én is ilyen próbálgatós lány vagyok. Inkább a lényeg az, hogy közben a lelkünkkel is foglalkozzunk, tegyük le azokat az érzelmi blokkokat amik ezt az egészet generálták bennünk. Mert hiszen nem minden csak fekete és fehér, töbtízmilliófélék vagyunk.

    előzmény:
    Nyafficica (138)
    2009-11-21  21:49
  14. 2009. november 21. 21:49138.

    Szerintem igen.

     

    Csak a progi emésztőrendszeren keresztül nem szivódik fel jól.

     

     

    Bőrön keresztül meg kb. 2-3 perc alatt a vérbe jut és hasznosul teljesen.

     

     

    Én igy értelmezem.

    Kb 1 hetet töltöttem " kutató munkával",  nem is dolgoztam.:-(

    előzmény:
    tiramisu (137)
    2009-11-21  21:43
  15. 2009. november 21. 21:43137.

    Még nem használom. Vagyis nem tudom, hogy használjam-e vagy sem. Tájékozódom.

     

    Tulajdonképpen a barátcserje és a plástfű is hasonló hatást fejt ki ezek szerint?

    előzmény:
    Nyafficica (136)
    2009-11-21  21:35
  16. 2009. november 21. 21:35136.

    Én nem szedtem ezt sosem, mert nagyon drága volt és savanyúnak képzeltem  agyümölcs után, amit nem szeretek.

     

    Te is használod akrémet?

    előzmény:
    tiramisu (134)
    2009-11-21  21:32
  17. 2009. november 21. 21:34135.

    Amúgy az érdekes az, hogy egy ismerősöm igen erős antidepresszánsokat szedett, és nem tuda mellette inni a grapefruitmagcseppet, mert azt mondta, hogy nem tud tőle éjszaka aludni, meg hogy jobban "kattog" a feje.

     

    Szóval akkor lehet benne valami.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2009. november 21. 21:32134.

    Most elkezdtem kutakodni a cikk alapján a neten a citokróm P4503A4 után és erre bukkantam:

     

    http://www.gytk.sote.hu/oktatas/gradual/egyo/klinikai /ea/2007-08/interakci2007ea.doc

     

    A közepe vége felé van a 3A4-nél, hogy gátolja a grapefruit és a végén is leírja (basszus)

     

    Tudom hogy mindent csak mértékkel kell fogyasztani és mindenkinél más hatás vált ki, van aki talán érzékenyebb rá.

     

    Mondjuk Nekem sem volt kiugróan magas az ösztrogénem de a krémet értékesítő Nora szerint ugye a magas ösztrogénszint okozza ezeket a gondokat és ezért kezdtem el az ösztrogénnel foglalkozni mostanában ennyire.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2009. november 21. 21:19133.

    Szia!

     

    Nagyon köszi, hogy becsatoltad a duna tv-s müsor linkjét!

     

    A krémet a ciklus 10 napjától kell kenni a 26-ig napig, tehát nem folyamatosan magas. És ezt 3 hónapig, utána csökkenteni kell az adagot.

     

    Törpi: köszi, akkor megnézem a fogkrémet, mintha az alverdés topicon olvastam volna róla, ott ajánlották.

    előzmény:
    tiramisu (129)
    2009-11-21  19:44
  20. Torolt_felhasznalo_863790
    Torolt_felhasznalo_863790
    2009. november 21. 21:06132.
    ár-érték arány
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_863790 (131)
    2009-11-21  21:05
  21. Torolt_felhasznalo_863790
    Torolt_felhasznalo_863790
    2009. november 21. 21:05131.

    Sziasztok!

     

    Tiramisu! Én szedek bio grapefruitmag kivonatot, nem folyamatosan, de ősszel-télen szinte végig. Eddigi vv leletek alapján nem kimutatható, h emelkedne az ösztrogénem.

     

    Más: ha sok pénzem lenne, szívesen kipróbálnék pl. weleda, logona, biola, stb. cuccokat is; de mivel a havi fizum nagyrésze így is a speckó (többnyire) bio kajákra, MMEC-es kontrollra való spórolásra megy el, megelégszem az alverde termékeivel is. Nekem bejöttek, ár-érzék arányuk szerintem nagyon jó. Az mondjuk igaz, h csak a BDIH-minősítésűeket használom.

    előzmény:
    tiramisu (130)
    2009-11-21  19:56
  22. 2009. november 21. 19:56130.

    Ha jól értelmezem, akkor tulajdonképpen ösztrogén szint megemelkedése produkálhatja a miomát, a pco-t és az endometriozist.

     

    Épp ma találtam egy érdekes összefüggést a grapefruit mag csepp és az ösztrogénszint között, vagyis a lényege, hogy emeli az ösztrogénszintet, ami káros is lehet:

     

    http://szkeptikus.blog.hu/2007/09/07/grapefruit_es_m ellrak_egy_nem_vart_ossze

     

    Hallottatok már erről?

     

    Mi a véleményetek? Szed valaki rendszeresen ilyen cseppet (mert én igen)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2009. november 21. 19:44129.

    Sziasztok!

     

    Először is Törpi nagyon örülök, hogy indítottad ezt a topicot.

     

    Én csatoltam a pco-s fórumba be a riportot a krémről, és Engem is "izgat" egy kicsit, hogy mik a tapasztalatok.

     

    Enegem Fülöp doki laparoscoppal műtött és a műtét során kiderült, hogy endometriozisom is volt.

     

    Ezért kezdtem el érdeklődni a krém iránt.

     

    Én csak egyet nem értek (és ez lehet, hogy egy baromi buta kérdés), hogy ha folyamatosan kened, akkor a progeszteron folyamatosan magas, (ami tulajdonképpen olyan mintha progeszteronos fogigátlót szednél). A progeszteronra nem a 14. naptól van szükség? Szóval légyszi ezt magyarázza el valaki.

     

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2009. november 21. 19:42128.
    Nyaffi! Megnéztem a paradontax,az enyémben nincsen fluor
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2009. november 21. 18:12127.

    Bocsi, csajok de Tűűdoki, és az akupunktúra, nagyon jó kombi:)))

    Fogigátlót valóban nem érdemes szedni. De szerintem aki ide téved, és érdekelt a témában az mind, hasonlóan "defektes" valamiben, mint mi, és ezért is érdekli, mert dokik kivégezve, és no hatás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_930320 (125)
    2009-11-21  15:38

Címlap

top